Korunk talán egyik legtöbbször előkerülő témája az éghajlatváltozás. Sokan gondolnak rá fikcióként, pedig számos bizonyítékkal alátámasztható létezése. Akik elfogadják a tényt, azoknak sincs könnyű dolga, hiszen nem tudjuk, hányad részét írhatjuk a természetes folyamatok számlájára, és mekkora részt veszünk ki belőle mi, az emberiség. Mindenki hallott már a látszólag fékevesztettnek tűnő folyamat nyomában járó olvadó gleccserekről, felszakadozó jégmezőkről és tengerszint-változásról. A következő válogatás ezekből szemezget.
A tengerparti városok közül világszerte több is fellélegezhetne, ha a társadalom képes volna csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Így ugyanis mérséklődne a tengerszint-emelkedéssel veszélyeztetett területek száma. A Nemzeti Légkörkutató Intézet (NCAR) szakemberei által készített tanulmányhoz olyan szuperszámítógépet használtak, amely képes modellezni ezt a rendkívül összetett, bonyolult számításokat igénylő folyamatot. Korántsem egyszerű világunkban ugyanis szélrendszerek és tengeráramlások kusza hálózata szabályozza, hogy az éghajlatváltozás hatására hol lesz magasabb, illetve alacsonyabb az óceán vízszintje. A tengerszint-emelkedés egyike az éghajlatváltozás legfőbb következményeinek, melyek egyaránt veszélyeztetik az alacsonyan fekvő szigeteket, valamint számos tengerparti nagyvárost. Az emelkedés több tényező együttes hatásának kifejeződése, melyből az olvadó jégmezők és gleccserek kétharmadrészt, míg az egyre melegedő víztömeg hőtágulása egyharmadrészt képvisel. A változások elemzésére két forgatókönyvet vettek alapul a kutatók. Az egyik szerint marad minden a régiben, azaz az emberi tevékenységből származó kibocsátás a jelenlegi ütemben folytatódik. Ennek következtében pedig a globális átlaghőmérséklet a század végére mintegy 3 °C-al növekszik. A másik, kedvezőbb kilátásokat kínáló forgatókönyv szerint a társadalom sikeres lépéseket tesz az üvegházgáz-kibocsátás csökkentésére, így a századvégi felmelegedés mindössze 1,8 °C-ra tehető. A szakemberek ugyanakkor elmondták, hogy akár két évtizedet is igénybe vehet, míg az üvegház-gázok kibocsátásának mérséklése szignifikánsan megjelenik a tengerszint-változásában. Ennek oka részben az éghajlati rendszer tehetetlensége, vagyis a felmelegedő óceán egy időre megőrzi ezt az állapotát. Ráadásul a szél- és áramlási rendszerek évről évre természetes módon változnak, ami megnehezíti a kutatók számára, hogy megfelelő előrejelzést készítsenek a következő egy vagy két évtizedre. Néhány város természetesen a második előrejelzés kedvezőbb hatásaiban reménykedik. Ilyen többek között az alig 10 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő New York, ahová a szakemberek a század legnagyobb – 9,8 cm-es – tengerszint-emelkedését várják. Bár ez első hallásra nem tűnik igazán veszélyesnek, azonban ha az első forgatókönyv érvényesül, a fokozódó antropogén hatások ezt az értéket akár a sokszorosára is feltornázhatják.
Elolvad a jövőnk
A NASA által támogatott Nemzeti Hó és Jég Adatközpont (NSIDC) legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az Északi-sarkvidéket borító tengeri jég március közepén elérte kiterjedésének éves maximumát. 2015., 2016. és 2017. után ez a negyedik valaha mért legalacsonyabb csúcsérték. Az Északi-sarkvidékről és a környező tengerekről évről évre egyre fogyatkozó tengeri jégtakaró kiterjedése alapvetően évszakos ingadozást mutat. Ősszel és tavasszal, nagyjából február vége és április eleje között, eléri éves legnagyobb kiterjedését. A nyár közeledtével a jégtakaró elvékonyodik és visszahúzódik, amíg szeptemberben el nem éri éves kiterjedésének minimumát. A körfolyamat azonban az utóbbi évtizedekben romlani látszik. A hanyatlás oka elsősorban az éghajlatváltozásban, azon belül is a sarkvidék melegedésében keresendő, mely az időjárási viszonyok megváltozását vonja maga után. Ez hatást gyakorol a növény- és állatvilágra, ami pedig az itt élő és rájuk támaszkodó őslakos közösségek életét is markánsan befolyásolja. Az eltűnő jég megváltoztatja a hajózási útvonalakat, fokozza a part menti eróziót és átalakítja az áramlatokat. Az Arktisz ezen a télen ismétlődő, tartós és különösen meleg időszakokon ment keresztül. A hőmérséklet egyes helyeken több mint 40 fokkal lépte át az ilyenkor megszokott átlagértéket. Februárban az északi pólus közelében előfordult, hogy a hőmérséklet napokig fagypont felett volt. Habár március közepén az alacsonyabb hőmérséklet és a hűvösebb szelek hatására kisebb jégnövekedés történt (körülbelül 60 ezer km2), a jégtakaró még mindig az elmúlt évek fogyatkozó trendjét követi. Februárban a meleg időszakok következtében egy nagyobb nyílt vízfelület is feltűnt Grönland északi partjainál, melynek nagy része mostanra már ismét befagyott. Az újonnan keletkező jégtakaró azonban már korántsem lesz tartós, így valószínűleg a legközelebbi olvadási időszakban újabb nyílt víztükör tűnhet fel. Ennek következtében a tengeri jég könnyebben eltávozhat az Északi-sarkvidékről, az Atlanti-óceán melegebb vizeibe olvadva. A szakemberek még nem tudják, hogyan hat majd ez a tengeri jég kiterjedésének csökkenésére, hiszen sok minden függ a jelen nyár időjárási körülményeitől is.
Veszélyeztetett gleccserek
Egy friss tanulmány szerint a gleccserek olvadási ütemét ebben az évszázadban már minden károsanyag-kibocsátás leállítása mellett sem állíthatnánk meg. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 195 tagországa írta alá nemrég a Párizsi Egyezményt, melyben megállapodtak, hogy 2 °C alatt, illetve – amennyiben lehetséges – az iparosodást megelőző szintet 1,5 °C-al nem meghaladó mértékben enyhítik a globális átlaghőmérséklet-növekedést. Ha minden a terv szerint halad, jelentősen csökkenthetők az éghajlatváltozás további kockázatai. De mit jelent ez a gleccserekre nézve? A brémai és az innsbrucki egyetem éghajlatkutatói ezt a kérdést járták körül, amikor számításokat végeztek azzal kapcsolatban, hogy a kitűzött célok megvalósulása mellett hogyan változna a gleccserek olvadási üteme. A kutatás azért lényeges, mert a gleccserek olvadása óriási befolyást gyakorol a tengerszint alakulására. A vizsgálat során az Antarktiszi és Grönlandi jégmezők kivételével szinte az összeset figyelembe vették és a modellezés során több éghajlati forgatókönyvet is felállítottak. Eszerint száz évre vetítve szinte teljesen mindegy, hogy másfél vagy két Celsius fok alatt tartjuk-e a hőmérséklet növekedését. Ha viszont jelen évszázadunkon túlra tekintünk, már nagyon is van jelentősége, a gleccserek ugyanis rendkívül lassan reagálnak az éghajlatváltozásra. A jelenlegi gleccserjég mennyiségének megőrzése már a legszigorúbb intézkedések mellett sem lehetséges. Ehhez ugyanis az iparosodás előtti körülményeket kellene visszaállítanunk, az üvegház-gázok kibocsátásával azonban olyan folyamatokat indítottunk el, melyeket már csak lassítani tudunk, visszafordítani nem. A számítások szerint napjainkban 1 kilogramm kibocsátott szén-dioxid 15 kilogramm gleccserjég olvadását eredményezi. Egy átlagos, Németországban 2016-tól bejegyzett, új gépkocsira átszámítva ez azt jelenti, hogy minden ezzel megtett 500 méter 1 kg jég eltűnéséhez járul hozzá. Számoljunk csak utána, hány személyautót látunk útjainkon nap mint nap. Vajon hányunknak jut eszébe a gleccserek olvadása vezetés közben?
A cikk a Természet Világa 2018. júliusi (149. évf. 7. sz.) számában jelent meg.
