1907-ben, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat adta ki Déchy Mór Kaukázus – Kutatásaim és élményeim a kaukázusi havasokban című, közel 500 oldalas könyvét. A nagy földrajzi utazó e művében foglalta össze az 1884 és 1904 között, hét alkalommal vezetett Kaukázus-expedícióinak eseményeit, megfigyeléseit, tudományos eredményeit. A könyv a „szerző fényképfelvételei alapján készült tizenhat réznyomatú táblával, hat körképpel, kétszázharmincöt szövegképpel, öt geológiai szelvénnyel és a kaukázusi magashegység részletes térképével”. A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Földtani Szakkönyvtárában is fellelhető mű majd’ másfél évszázados fényképfelvételeivel, izgalmas leírásaival, a Kaukázus első tudományos megfigyeléseivel még a mai olvasót is magához láncolja.
Déchy Mór 1847. november 4-én született, Budapesten. Gyermekkorát, ifjú éveit Arad megyében töltötte, az ottani hegyvidéket járva hamar megszerette a természetet. Bécsben jogi tanulmányai mellett Hunfalvy Jánostól geográfiát, Szabó Józseftől pedig geológiát is tanult. Mivel vagyonos családból származott, csakhamar utazni kezdett: bejárta a Déli-Kárpátokat, Boszniát, Hercegovinát, majd az Alpokat. Megtanulta a hegymászás minden csínját-bínját, gleccsereket járt és minden útján gyönyörű fényképeket készített. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. Az Alpok és a Pireneusok csúcsainak megmászása azonban nem elégítette ki. Papp Károly így jellemezte szenvedélyét: „Kicsinyes viszonyaink közé csak nehezen tudott beilleszkedni, nyughatatlan lelke ki vágyott a köznapiságból. A magas hegység volt az ő birodalma, a Kaukázus, a Himalaya foglalkoztatta örökkön égő képzeletét, de még eme hegyóriásoknak is csak a felső régiói érdekelték. Csak a 8000 méteres magasságokban kezdődött az ő terrénuma. Véghetetlen akaraterejével, s a tudományok iránt érzett rajongó szeretetével a hiányos szakképzettségű hegymászó a világ első geográfusai közé küzdötte fel magát.” Azért, hogy vágyát csillapítsa, 1879 tavaszán Indiába utazott, hogy a Himaláján át Tibetbe jusson. Közben meglátogatta nővérét, Déchy Emmát, aki – mint Golderberg milliomos vállalkozó felesége – éppen Hátsó-Indiában, Rangoonban tartózkodott férjénél. Elindult a nagy útra, de Szikkimben, a Kancsendzönga nyugati szurdokában, Dardzsilingtől északra 8 napi járóföldre súlyosan megbetegedett. 1879. március 20. és április 1-e között élet-halál között lebegett, csak hűséges társa, Maurer svájci hegymászó gondos ápolása mentette meg életét.
1884-ben megnősült és első felesége, az odesszai Steinberg Simonovits Paulina kedvéért Oroszországba költözött. Innen kezdte meg kaukázusi kutatásait: 7 expedícióját saját költségén szervezte a Kaukázusba, s utazásaira többnyire szakemberek is elkísérték. Felfedező útjaira Papp Károly így emlékezett vissza: „Déchy Mór rendkívül gyors utazásaira jellemző, hogy … 1897-ben, amikor én voltam vele szerencsés utazni, a Kaukázus 1280 kilométer hosszúságú főláncát két hónap alatt végiglovagoltuk, versenyezve gyorsaságban a kisérő kozákcsapattal. Emellett azonban háromízben keresztül is hatoltunk a 100 km széles kaukázusi főláncon. … Ez a gyorsaság természetesen csak itt-ott engedett némi részletfigyelést s gyűjtést; mindamellett Déchy Mór gyűjteménye a m. k. Földtani Intézetben mégis igen ritka s értékes fossziliákat s kőzeteket tartalmaz, épen a magas régiókból, ahová t. i. az orosz geológus nem szívesen megy.” Déchy tudományos megfigyelései alaposak, nagyon részletesek voltak. Harmadik útjára, 1886-ban Schafarzik Ferenc, a Magyar Királyi Földtani Intézet geológusa társaságában indult. Június közepétől augusztus közepéig a hegylánc nagy részét végig is utazták. Schafarzik útjáról még ugyanabban az évben, az Intézet Évi jelentésében be is számolt. Az Utazási jegyzetek a Kaukázusból című jelentéséből kiolvasható, hogy ugyan Déchy Mórra – mindaddig, amíg a Kaukázusról szóló nagy munkája meg nem jelent – idehaza csupán afféle hegymászó-geográfusként tekintettek, valójában expedíciói során nagyon jelentős tudományos megfigyeléseket tett: „Még Czej falu előtt, de még jobban ennek a falunak a magaslatáról pillantottuk meg az Adai-Choch nevű hóba és jégbe borult 4747,2 m magas hegycsúcsot. Ez egyike azon meredek csúcsoknak, melyeket Déchy M. úr 1884-ben Bukgener svájczi vezető kíséretében megmászott. Az Adai-Choch környéke egy óriási területtel bíró firnrégió, melyből több kisebben kívül a nagy Czeja-glecser veszi eredetét. Már Czej falu templomától látható a glecser, de a végéhez azért mégis csak vagy 4 órai lovaglás után értünk. … A glecser vége alatt lévő völgy még jó darabig egy régi glecser-meder jellegét hordja magán. … Ha szem előtt tartjuk a vegetácziónak távol voltát, a végmoréna túlságos nagy kiterjedését, egyes völgy oldalfalainak magasabb nívóban való lecsiszoltatását, az oldalmorénáknak magasságát, de kivált azok ismétlődését a jég tömege felé, akaratlanul is arra a gondolatra jövünk, hogy a jég tömege az utolsó időkben hatalmasan fogyhatott. Ezt a benyomást vitték magukkal Abich meg Favbe is, és ugyanezt erősítők az öregebb odavaló emberek vallomásai, kik a glecsereket régebben nagyobb kiterjedésben látták. Minden kétségen kívül és egész hitelesen azonban fogják ezt konstatálni Déchy M. úr mérései, melyeket most már harmadizben tett.”
Ugyanerről a napról és méréseiről Déchy így ír könyvében: „Július 1. — Az utóbbi hét örökös esői után pompás időt hozott ez a nap. Az erdőborította völgyön át haladtunk, majd pedig a Cei-terrasz esőáztatta rétségein keresztül vettük utunkat. Előttünk gyönyörű gleccser-kép, amelyet könnyű fehér ködfelleg leng körül. A jégár végződésének a közelében ütöttük fel sátrunkat a tavalyi tanyahelyen. Még elég kora délután volt, azonnal a jégárhoz siettem tehát, hogy az akkor felállított jelek után megtegyem a méréseket.” Majd a lábjegyzetben folytatja tudományos megfigyeléseit: „A megjelölt sziklatömbök a gleccser visszahúzódásáról tanúskodtak. És pedig egy év alatt 7 métert, illetőleg 4,5 métert és 6,6 métert tett meg visszafelé. A gleccser vége mellé épített kis falat is sértetlenül megtaláltuk, de a jégtől most már nagyobb távolságra. A gleccser-kapu megnövekedett s haragos zúgással ömlöttek ki belőle a vizek, alább több ágra szakadva. A víz hőmérséklete 1,5 °C volt este 6 óra 30 perckor. A jégár nyelvének a legalacsonyabb pontja kénesős légsúlymérőnkkel mérve 2064 méter magasságban volt.”
Természettudományos megfigyelései mellett néprajzi leírásai, fényképei is egyedülállóak, megismételhetetlenek: „Vizsgálódásaim szorosabb körén kívül estek a néprajzi, embertani és régészeti kutatások. Meg kellett azonban emlékeznem azokról a néptörzsekről, amelyeknek lakóhelyeit a völgyeken keresztül való útjaimban érintettem, mert a természeti jelenségek keretét alkotják a köztük lefolyó emberi életnek. És sehol sem annyira nyilvánvaló az okozati kapcsolat a természet és az ember között, mint éppen a Kaukázusban. Engem és útitársaimat fokozott mértékben érdekeltek ezek a néptörzsek ama kérdés folytán, hogy a Kaukázus alján végighullámzó népvándorlás idején nem verődtek-e vájjon a hegyek közé velünk magyarokkal rokon törzsek avagy néptöredékek és mennyiben mutathatók ki ott esetleg még nyomai a mi őseinknek, akik hosszabb tartózkodás után Magyarország felé vették útjokat.” Könyve még mai szemmel nézve is nagyon gazdagon illusztrált. Megfigyeléseinek fényképi dokumentálására nagy figyelmet fordított. Könyve előszavában erről így ír: „Amint utazásaimban nagy súlyt vetettem a fényképezésre, úgy leírásaim közzététele alkalmával is teljes figyelmet fordítottam a fotografiai ábrázolásra. A tudományos természetfestés egyetlen megbízható eszköze a fénykép. A legügyesebb rajz, a legművészibb festmény sem mérkőzhetik a fotografiával a tájkép arculatának s a domborzati formáknak visszatükrözésében. Felvételeim reprodukálásában is a fotografiái módszert alkalmaztam. Igyekeztem a kaukázusi magashegység óriási területein a felszíni alakulásnak a fizikai földrajz szempontjából tipusos jellegét felismerni és képben megörökíteni. Korábbi útjaim a Közép-Kaukázus havasi világáról szolgáltatták az első rendszeresen felvett fényképsorozatot. Kiegészítve ezt a keleti és nyugati részek főbb vidékeit feltüntető felvételekkel, elsőnek kísérlettem meg bemutatni a hatalmas hegyrendszert a maga teljességében.” Könyve 1907-es budapesti kiadása előtt már 1905-1907 között napvilágot látott: kibővített változatban, három kötetben jelent meg Berlinben, német nyelven. A legkiválóbb külföldi geográfusok és geológusok is elragadtatással szóltak róla. Ekkorra Európa összes földrajzi társulatában már levelező vagy tiszteleti tag volt. Hagyatéka mind a mai napig elérhető: hatalmas, értékes könyvtárát, amely a legritkább alpesi műveket is tartalmazta (1223 mű, 5360 kötetben, köztük 200 orosz munka, 1000 térkép) a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter 19 000 koronáért megvásárolta a Debreceni Egyetem Geográfiai Tanszéke számára. Értékes kaukázusi kőzet- és kövületgyűjteményét, valamint a Föld különbözőrészeiről származó, egyedülálló fényképeit pedig a Magyar Királyi Földtani Intézetre hagyta.
hordalékából, felső Jura, Corallien)
A cikk a Természet Világa 2018. augusztusi (149. évf. 8. sz.) számában jelent meg.
