TudománytörténetDéchy Mór 111 éves expedíciója

1907-ben, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat adta ki Déchy Mór Kaukázus – Kutatásaim és élményeim a kaukázusi havasokban című, közel 500 oldalas könyvét. A nagy földrajzi utazó e művében foglalta össze az 1884 és 1904 között, hét alkalommal vezetett Kaukázus-expedícióinak eseményeit, megfigyeléseit, tudományos eredményeit. A könyv a „szerző fényképfelvételei alapján készült tizenhat réznyomatú táblával, hat körképpel, kétszázharmincöt szövegképpel, öt geológiai szelvénnyel és a kaukázusi magashegység részletes térképével”. A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Földtani...

1907-ben, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat adta ki Déchy Mór Kaukázus – Kutatásaim és élményeim a kaukázusi havasokban című, közel 500 oldalas könyvét. A nagy földrajzi utazó e művében foglalta össze az 1884 és 1904 között, hét alkalommal vezetett Kaukázus-expedícióinak eseményeit, megfigyeléseit, tudományos eredményeit. A könyv a „szerző fényképfelvételei alapján készült tizenhat réznyomatú táblával, hat körképpel, kétszázharmincöt szövegképpel, öt geológiai szelvénnyel és a kaukázusi magashegység részletes térképével”. A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Földtani Szakkönyvtárában is fellelhető mű majd’ másfél évszázados fényképfelvételeivel, izgalmas leírásaival, a Kaukázus első tudományos megfigyeléseivel még a mai olvasót is magához láncolja.

Déchy Mór 1847. november 4-én született, Budapesten. Gyermekkorát, ifjú éveit Arad megyében töltötte, az ottani hegyvidéket járva hamar megszerette a természetet. Bécsben jogi tanulmányai mellett Hunfalvy Jánostól geográfiát, Szabó Józseftől pedig geológiát is tanult. Mivel vagyonos családból származott, csakhamar utazni kezdett: bejárta a Déli-Kárpátokat, Boszniát, Hercegovinát, majd az Alpokat. Megtanulta a hegymászás minden csínját-bínját, gleccsereket járt és minden útján gyönyörű fényképeket készített. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában. Az Alpok és a Pireneusok csúcsainak megmászása azonban nem elégítette ki. Papp Károly így jellemezte szenvedélyét: „Kicsinyes viszonyaink közé csak nehezen tudott beilleszkedni, nyughatatlan lelke ki vágyott a köznapiságból. A magas hegység volt az ő birodalma, a Kaukázus, a Himalaya foglalkoztatta örökkön égő képzeletét, de még eme hegyóriásoknak is csak a felső régiói érdekelték. Csak a 8000 méteres magasságokban kezdődött az ő terrénuma. Véghetetlen akaraterejével, s a tudományok iránt érzett rajongó szeretetével a hiányos szakképzettségű hegymászó a világ első geográfusai közé küzdötte fel magát.” Azért, hogy vágyát csillapítsa, 1879 tavaszán Indiába utazott, hogy a Himaláján át Tibetbe jusson. Közben meglátogatta nővérét, Déchy Emmát, aki – mint Golderberg milliomos vállalkozó felesége – éppen Hátsó-Indiában, Rangoonban tartózkodott férjénél. Elindult a nagy útra, de Szikkimben, a Kancsendzönga nyugati szurdokában, Dardzsilingtől északra 8 napi járóföldre súlyosan megbetegedett. 1879. március 20. és április 1-e között élet-halál között lebegett, csak hűséges társa, Maurer svájci hegymászó gondos ápolása mentette meg életét.

Cserek-szurdok

1884-ben megnősült és első felesége, az odesszai Steinberg Simonovits Paulina kedvéért Oroszországba költözött. Innen kezdte meg kaukázusi kutatásait: 7 expedícióját saját költségén szervezte a Kaukázusba, s utazásaira többnyire szakemberek is elkísérték. Felfedező útjaira Papp Károly így emlékezett vissza: „Déchy Mór rendkívül gyors utazásaira jellemző, hogy … 1897-ben, amikor én voltam vele szerencsés utazni, a Kaukázus 1280 kilométer hosszúságú főláncát két hónap alatt végiglovagoltuk, versenyezve gyorsaságban a kisérő kozákcsapattal. Emellett azonban háromízben keresztül is hatoltunk a 100 km széles kaukázusi főláncon. … Ez a gyorsaság természetesen csak itt-ott engedett némi részletfigyelést s gyűjtést; mindamellett Déchy Mór gyűjteménye a m. k. Földtani Intézetben mégis igen ritka s értékes fossziliákat s kőzeteket tartalmaz, épen a magas régiókból, ahová t. i. az orosz geológus nem szívesen megy.” Déchy tudományos megfigyelései alaposak, nagyon részletesek voltak. Harmadik útjára, 1886-ban Schafarzik Ferenc, a Magyar Királyi Földtani Intézet geológusa társaságában indult. Június közepétől augusztus közepéig a hegylánc nagy részét végig is utazták. Schafarzik útjáról még ugyanabban az évben, az Intézet Évi jelentésében be is számolt. Az Utazási jegyzetek a Kaukázusból című jelentéséből kiolvasható, hogy ugyan Déchy Mórra – mindaddig, amíg a Kaukázusról szóló nagy munkája meg nem jelent – idehaza csupán afféle hegymászó-geográfusként tekintettek, valójában expedíciói során nagyon jelentős tudományos megfigyeléseket tett: „Még Czej falu előtt, de még jobban ennek a falunak a magaslatáról pillantottuk meg az Adai-Choch nevű hóba és jégbe borult 4747,2 m magas hegycsúcsot. Ez egyike azon meredek csúcsoknak, melyeket Déchy M. úr 1884-ben Bukgener svájczi vezető kíséretében megmászott. Az Adai-Choch környéke egy óriási területtel bíró firnrégió, melyből több kisebben kívül a nagy Czeja-glecser veszi eredetét. Már Czej falu templomától látható a glecser, de a végéhez azért mégis csak vagy 4 órai lovaglás után értünk. … A glecser vége alatt lévő völgy még jó darabig egy régi glecser-meder jellegét hordja magán. … Ha szem előtt tartjuk a vegetácziónak távol voltát, a végmoréna túlságos nagy kiterjedését, egyes völgy oldalfalainak magasabb nívóban való lecsiszoltatását, az oldalmorénáknak magasságát, de kivált azok ismétlődését a jég tömege felé, akaratlanul is arra a gondolatra jövünk, hogy a jég tömege az utolsó időkben hatalmasan fogyhatott. Ezt a benyomást vitték magukkal Abich meg Favbe is, és ugyanezt erősítők az öregebb odavaló emberek vallomásai, kik a glecsereket régebben nagyobb kiterjedésben látták. Minden kétségen kívül és egész hitelesen azonban fogják ezt konstatálni Déchy M. úr mérései, melyeket most már harmadizben tett.”

Rhabdocidaris caucasica P., n. sp. (Új kövületfaj a Bakszan-völgy felső júra korú mészkövéből)

Ugyanerről a napról és méréseiről Déchy így ír könyvében: „Július 1. — Az utóbbi hét örökös esői után pompás időt hozott ez a nap. Az erdőborította völgyön át haladtunk, majd pedig a Cei-terrasz esőáztatta rétségein keresztül vettük utunkat. Előttünk gyönyörű gleccser-kép, amelyet könnyű fehér ködfelleg leng körül. A jégár végződésének a közelében ütöttük fel sátrunkat a tavalyi tanyahelyen. Még elég kora délután volt, azonnal a jégárhoz siettem tehát, hogy az akkor felállított jelek után megtegyem a méréseket.” Majd a lábjegyzetben folytatja tudományos megfigyeléseit: „A megjelölt sziklatömbök a gleccser visszahúzódásáról tanúskodtak. És pedig egy év alatt 7 métert, illetőleg 4,5 métert és 6,6 métert tett meg visszafelé. A gleccser vége mellé épített kis falat is sértetlenül megtaláltuk, de a jégtől most már nagyobb távolságra. A gleccser-kapu megnövekedett s haragos zúgással ömlöttek ki belőle a vizek, alább több ágra szakadva. A víz hőmérséklete 1,5 °C volt este 6 óra 30 perckor. A jégár nyelvének a legalacsonyabb pontja kénesős légsúlymérőnkkel mérve 2064 méter magasságban volt.”

A Kazbek Mkinvari csúcsa (5043 méter) az Orcferi-gleccserről

Természettudományos megfigyelései mellett néprajzi leírásai, fényképei is egyedülállóak, megismételhetetlenek: „Vizsgálódásaim szorosabb körén kívül estek a néprajzi, embertani és régészeti kutatások. Meg kellett azonban emlékeznem azokról a néptörzsekről, amelyeknek lakóhelyeit a völgyeken keresztül való útjaimban érintettem, mert a természeti jelenségek keretét alkotják a köztük lefolyó emberi életnek. És sehol sem annyira nyilvánvaló az okozati kapcsolat a természet és az ember között, mint éppen a Kaukázusban. Engem és útitársaimat fokozott mértékben érdekeltek ezek a néptörzsek ama kérdés folytán, hogy a Kaukázus alján végighullámzó népvándorlás idején nem verődtek-e vájjon a hegyek közé velünk magyarokkal rokon törzsek avagy néptöredékek és mennyiben mutathatók ki ott esetleg még nyomai a mi őseinknek, akik hosszabb tartózkodás után Magyarország felé vették útjokat.” Könyve még mai szemmel nézve is nagyon gazdagon illusztrált. Megfigyeléseinek fényképi dokumentálására nagy figyelmet fordított. Könyve előszavában erről így ír: „Amint utazásaimban nagy súlyt vetettem a fényképezésre, úgy leírásaim közzététele alkalmával is teljes figyelmet fordítottam a fotografiai ábrázolásra. A tudományos természetfestés egyetlen megbízható eszköze a fénykép. A legügyesebb rajz, a legművészibb festmény sem mérkőzhetik a fotografiával a tájkép arculatának s a domborzati formáknak visszatükrözésében. Felvételeim reprodukálásában is a fotografiái módszert alkalmaztam. Igyekeztem a kaukázusi magashegység óriási területein a felszíni alakulásnak a fizikai földrajz szempontjából tipusos jellegét felismerni és képben megörökíteni. Korábbi útjaim a Közép-Kaukázus havasi világáról szolgáltatták az első rendszeresen felvett fényképsorozatot. Kiegészítve ezt a keleti és nyugati részek főbb vidékeit feltüntető felvételekkel, elsőnek kísérlettem meg bemutatni a hatalmas hegyrendszert a maga teljességében.” Könyve 1907-es budapesti kiadása előtt már 1905-1907 között napvilágot látott: kibővített változatban, három kötetben jelent meg Berlinben, német nyelven. A legkiválóbb külföldi geográfusok és geológusok is elragadtatással szóltak róla. Ekkorra Európa összes földrajzi társulatában már levelező vagy tiszteleti tag volt. Hagyatéka mind a mai napig elérhető: hatalmas, értékes könyvtárát, amely a legritkább alpesi műveket is tartalmazta (1223 mű, 5360 kötetben, köztük 200 orosz munka, 1000 térkép) a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter 19 000 koronáért megvásárolta a Debreceni Egyetem Geográfiai Tanszéke számára. Értékes kaukázusi kőzet- és kövületgyűjteményét, valamint a Föld különbözőrészeiről származó, egyedülálló fényképeit pedig a Magyar Királyi Földtani Intézetre hagyta.

Cyatophora Décliyi, P., n. sp. (Új kövületfaj, a Kuszur-patak
hordalékából, felső Jura, Corallien)

Babinszki Edit

 

A cikk a Természet Világa 2018. augusztusi (149. évf. 8. sz.) számában jelent meg.

Természet Világa