Az utóbbi években növekvő számú elemzés, egyre közérthetőbb és sokkolóbb összefoglalók látnak napvilágot a fajok jelenkori kihalásáról és a természeti környezet pusztulásáról. Fokozatosan erősödik annak megértése is, hogy a természeti környezet az ivóvízen, a biomasszán, a talajok termőképességén, a beporzókon és számos más funkción keresztül alapvető feltétele a mindennapi szükségleteink előállításának. A környezeti válság, a természeti világ pusztulása egyre erősebben a közbeszéd tárgyává válik, ami remélhetőleg annak a folyamatnak a kísérőjelensége, mely végül az emberiség e globális problémára adott rendszerszintű válaszát eredményezi. Mi lehet az ökológiai tudományok szerepe a környezeti válság kezelésében? Milyen szakmapolitikai stratégiák mentén várható az átmenet egy fenntarthatóbb jövő felé? Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül villantunk fel néhány szempontot, melyek hatással lehetnek a jövő természetvédelmére és az ökológiai tudományok szerepére.
Gyors helyzetkép a biodiverzitás állapotáról
A WWF 2018 októberében kiadott Élő Bolygó jelentése (Living Planet Report 2018) 4005 gerinces állatfaj 16 704 állományadatait elemezve mutatja be a jelenkori biodiverzitás-csökkenés trendjeit. 1970 és 2014 között a gerinces állatfajok állományai átlagosan 60%-kal csökkentek. Legsúlyosabb veszteség az édesvízi fajok esetében mutatkozik, ahol átlagosan 83%-kal zsugorodott az állományméret az elmúlt közel 50 évben. Az állománycsökkenés két vezető oka minden állatcsoport esetében továbbra is az élőhelypusztulás és az állományok kizsákmányoló, nem fenntartható hasznosítása. Ha a fajok állományai változatlan ütemben csökkennek tovább, 2020-ra átlagosan 67%-kal lesz kisebb a bolygó gerinces fajainak állománya, mint 1970-ben volt. Ha Európára fókuszálunk, akkor érdemes kézbe vennünk a madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvek alapján kijelölt Natura 2000 hálózat állapotjelentését, melyet az Európai Környezetvédelmi Ügynökség a 2007-2012 közötti időszakra vonatkozóan 27 tagállam jelentései alapján készített. Madárfajok esetében a jelentésben szereplő 447 madárfaj 52%-a tekinthető stabilnak, 15% csökkenő állományméretet mutat, míg 17% veszélyeztetett státuszú (15% esetében nincs adat). Élőhelyek esetében sokkal kedvezőtlenebb európai helyzetképet látunk. Az elemzésben szereplő 804 élőhelytípus 16%-áról mondható el, hogy kedvező állapotban van, míg 30% kifejezetten rossz állapotban, 47% kedvezőtlen állapotban van (7% esetében nincs adat). A legaggasztóbb és rövid távon a legnagyobb kockázatú azoknak az élőhelytípusoknak a sorsa, melyek állapota kedvezőtlen és a változás iránya fokozódó romlás – ezeknek az élőhelytípusoknak az aránya 30%. Nem mutat sokkal kedvezőbb képet az élőhelyvédelmi irányelvben szereplő növényfajok és – madarakon kívüli – állatfajok helyzete sem. A vizsgált 665 faj 23%-a kedvező, 48% kedvezőtlen, 17% kifejezetten rossz állapotban van (17% esetében nincs adat). Akár a világszintű, akár az európai biodiverzitás állapotát vesszük górcső alá, látszik, hogy az elmúlt évtizedek fokozódó természetvédelmi erőfeszítései, a fajmegőrzési programok, a védett területek fokozatos növekedése és a természetvédelmi kezelés erősödése nem volt elégséges ahhoz, hogy a fajok kihalását és a természeti környezet degradációját megállítsák. Különösen jól látszik ez a Natura 2000 hálózat esetében, ahol elmondható, hogy a közösségi jelentőségű (vagyis az Európai Unió teljes területén belül védelmet igénylő) élőhelyek legnagyobb és legfontosabb állományai részét képezik a hálózatnak, mégis kedvezőtlen az állapotuk (1. ábra). Ha végigtekintünk a természeti környezet és a fajok pusztulásának alapvető okain, azt láthatjuk, hogy ugyanazok a globalizálódott hajtóerők és kizsákmányoló gazdálkodási módok jelentik a problémát most is, mint 40 évvel ezelőtt: intenzív mezőgazdaság, környezetszennyezés, pazarló édesvízhasználat, erdőirtások és erdődegradáció, túlhalászat és illegális kereskedelem, valamint az invazív fajok terjedése, mindez fokozatosan növekvő népesség, valamint a gazdasági és politikai hatalom egyre egyenlőtlenebb eloszlása mellett. Mindezeken felül pedig a természeti környezetre és a Föld bolygó egészére súlyos teherként nehezedik a fosszilis tüzelőanyagok szén-dioxid-kibocsátásával mozgásban tartott klímaváltozás. Ilyen globális szintű problémák mellett hogyan lehet esélyünk a biodiverzitás megőrzésére?
Mérföldkövek
2015-ben két olyan világszintű környezetpolitikai megállapodás aláírására is sor került, melyektől talán nem túlzott optimizmus azt várni, hogy mérföldkövei lesznek a fenntarthatóság felé vezető átmenetnek. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény részes feleinek 21. találkozóján, 2015. december 12-én került sor a Párizsi egyezmény aláírására, mely 195 ország – köztük Kína és az USA – konszenzusával hagyta jóvá a klímaváltozás elleni küzdelem vállalásait. A klímaegyezmény célként tűzi ki a globális átlaghőmérséklet-emelkedés 2 °C alatt tartását (az ipari forradalom előtti átlaghőmérséklethez képest), illetve erőfeszítéseket tesz annak további mérséklésére, hogy a felmelegedés csak 1,5 °C legyen. Nevesíti a klímaváltozás elleni küzdelem eszközeként az adaptációt és az alacsony üvegházhatású beruházásokat oly módon, hogy azok az élelmiszertermelést ne veszélyeztessék. Nevesíti a befektetések, pénzeszközök átirányítását a klímabarát, alacsony kibocsátású beruházások felé. Rögzíti továbbá a fejlett államok nagyobb felelősségét a klímaváltozás előidézésében, aminek ellentételezéseként az érintett országok részt vállalnak a fejlődő államok klímaváltozás elleni küzdelmének finanszírozásában. Noha a megállapodás ennél részletesebben nem fogalmazza meg az elvárásokat és a szükséges lépéseket, az elfogadást övező konszenzus és az azóta megindult előkészítő munka okot ad a bizakodásra. Néhány hónappal a klímaegyezmény aláírása előtt az ENSZ közgyűlése 2015. szeptember 25-én fogadta el a Fenntartható Fejlődési Célokat. A stratégia a 2030-ig tartó időszakra 17 témakör mentén határozza meg az elérendő célokat, összegyűjtve a modernkori társadalmak összes komoly kihívását, melyek egyúttal a globális környezeti krízisnek is alkotóelemei. A szegénység leküzdése, a minőségi oktatás, a fenntartható városok és közösségek, az egyenlőtlenségek csökkentése vagy a felelős termelés és fogyasztás csak néhány példa azok közül a területek közül, melyek a fenntarthatóság társadalmi-gazdasági pillérének biztosításához elengedhetetlenek (2. ábra). A témakörök közül néhány kifejezetten és közvetlenül célozza a környezeti válságot. A 14. célkitűzés a tengerek és óceánok védelme érdekében többek között olyan intézkedéseket ír elő, melyek a szennyezések megelőzését és jelentős csökkentését, a tengeri ökoszisztémák védelmét és felelős kezelését, a tengerek savasodásának megállítását, a túlhalászat felszámolását szolgálják. A 15. célkitűzés a szárazföldi ökoszisztémák védelmét nevesíti. Ennek eszközeként többek között a vizes élőhelyek, erdők, gyepterületek, hegyvidékek védelmét, helyreállítását és fenntartható használatát, az erdőirtások és erdődegradációs folyamatok megállítását, az invazív fajok terjedésének megállítását és megelőzését, a fajok illegális vadászatának és kizsákmányoló hasznosításának felszámolását, a biodiverzitás csökkenésének és az élőhelyek degradációjának megállítását szorgalmazza. Különösen érdekes a 9. intézkedés, mely azt célozza, hogy az ökoszisztémák és a biodiverzitás integráltan szerepeljenek a nemzeti és regionális területfejlesztési tervekben és a szegénység elleni küzdelmet szolgáló stratégiákban. A biodiverzitás és a természeti környezet védelmét közvetlenül érintő két célkitűzés mellett érdemes végignézni az összes többit is, mert gyorsan megmutatkozik a fenntartható fejlődési célok legnagyobb érdeme: az összekapcsoltság, a szektorok közötti szabad mozgás a problémák értelmezésében és kezelésében. A természeti erőforrások, a klímaváltozás hatásait csökkentő természeti környezet, illetve az ökoszisztémák társadalmi hasznai megjelennek a szegénységhez (1.), az éhezéshez és élelmiszerbiztonsághoz (2.), a vízbiztonsághoz (6.), a fenntartható városokhoz (11.), a fenntartható fogyasztáshoz és termeléshez (12.) és a klímaváltozáshoz (13.) kötődő céloknál. Vagyis ezek mindegyikénél külön-külön is vizsgálandó és értelmezendő a biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások szerepe.
A fenntartható fejlődési célok legfontosabb üzenete talán mégis az, hogy az élet és a társadalom különféle területein mutatkozó kihívásokat és problémákat nem egymás után, hanem egymással összefüggésben, párhuzamosan kell kezelni. Amikor azt kérdezzük, mi a fontosabb, a szegénység elleni harc, az óceánok védelme vagy a minőségi oktatás, akkor nem értettük meg, hogy a következmények, ok-okozatok láncában ezek a problémák egymással összefüggenek és nem oldható meg egyik a másik nélkül. Vagyis a kérdés nem az, hogy melyikkel kezdjünk, hanem hogy hogyan tudjuk úgy összehangolni a különféle célok mentén párhuzamosan folyó munkát és erőforrásokat, hogy a legnagyobb szinergiát érjük el. Mind a Párizsi egyezmény, mind pedig a fenntartható fejlődési célok dokumentuma olyan átfogó megállapodás, mely a legmagasabb döntéshozói szinteket állította maga mögé. De a környezeti fenntarthatóság sikerességének alapvető feltétele, hogy az aktuálpolitikai változásoktól független, jelentős és tudatos társadalmi igény álljon mögötte, az emberek értsék és megköveteljék a mindenkori döntéshozóktól, vállalatoktól, beruházóktól a közös érdekünket jelentő környezeti normák teljesítését. Az Európai Bizottság 2015-ben készíttetett átfogó közvélemény-kutatást az európai polgárok és a biodiverzitás kapcsolatáról. A felmérésből az EU 28-ra kiszámolt átlagértékeket kiválogatva azt láthatjuk, hogy a fajok és élőhelyek pusztulását igen jelentős társadalmi felismerés övezi. A biodiverzitás bolygó szinten megmutatkozó csökkenését az európai lakosság 91 (!) %-a tartja súlyos problémának. A lakosság 58%-a látja úgy, hogy a biodiverzitás csökkenése és a természeti környezet degradációja a személyes életére is hatással lesz, 76% gondolja úgy, hogy a természeti környezet megőrzése az emberiség felelőssége. Ennél is érdekesebb az a kérdés, amely a természetromboló beruházások elfogadottságát vizsgálja. Az EU 28-ak átlagában az európai lakosság 46%-a semmilyen okkal nem tartja elfogadhatónak a természetromboló beruházások megvalósítását, míg 41% kizárólag kiemelt társadalmi közérdekből, teljes kompenzáció mellett tartja elfogadhatónak. A környezetromboló beruházások ilyen szintű elutasítása különösen érdekes annak fényében, hogy a Claude Junker vezette Európai Bizottság a ciklus kezdete óta igen határozottan rendelte alá a környezeti érdekeket a gazdasági fejlődésnek és a munkahelyteremtésnek, amelyet rendszeresen kommunikált is. A megfelelőségi vizsgálat elméletileg annak értékelése, hogy az irányelvben kiválasztott célok és eszközök (vagyis a Natura 2000 hálózat területi kijelölése, a védelem célját képező fajok és élőhelyek köre és az ezekhez rendelt természetvédelmi eszközök) aktuális körülmények között is relevánsak, eredményesek, költséghatékonyak és koherensek-e. Az eljárás valódi tétje az volt, hogy az értékelés alapján az Európai Bizottság megnyitja-e módosításra, átalakításra a Natura 2000 irányelveket, vagy nem; lehetőséget teremt-e a gazdasági érdekeknek, lobbicsoportoknak és a gazdasági növekedést a környezetügy elé helyező döntéshozóknak arra, hogy a természetvédelmi eszköztárat szűkítsék, vagy nem. A megfelelőségi vizsgálat összetett szakpolitikai folyamat volt, és részét képezte az Európai Unió egészére kiterjedő társadalmasítás, mely az irányelvekre vonatkozó kérdőív kitöltésére adott online lehetőséget bármely európai állampolgár számára. Az eljárásban a kezdetektől résztvevő környezetvédelmi civil szervezetek – Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, a Magyar Természetvédők Szövetségének és a WWF Magyarországnak a koalíciója – a folyamat ezen pontjával kapcsolatban mozgósították leginkább erőforrásaikat, és az online visszajelzés lehetőségére átfogó kampányban hívták fel a figyelmet. Egyúttal a természetvédelmi szempontoknak megfelelően kitöltött kérdőívet bocsátottak mindazok számára, akik aktívan is részt kívántak vállalni a Natura 2000 hálózat védelmében. A civil szervezetek mozgósítása és a környezetügyért aggódók aktivitása végül az Európai Unió eddigi legnagyobb társadalmi részvételét, 520 324 db, a Natura 2000 irányelvek megőrzését alátámasztó állampolgári visszajelzést eredményezett, mely tényt a társadalmasítási szakasz lezárását követően szinte azonnal, állandó és megkerülhetetlen tényként emelte be a legmagasabb szintű döntéshozói narratíva. A folyamat végül hosszas háttéregyeztetések, lobbitevékenységek és többszöri halasztás után 2016. december 16-án ért nyugvópontra, amikor hivatalosan megjelent az Európai Bizottság jelentése az eljárás eredményéről, igazolva a Natura 2000 irányelvek megfelelőségét és kizárva a módosítás szükségességét.
A természetvédelem újabb paradigmaváltása
Az emberiség globális környezeti, gazdasági és társadalmi kihívásai, a klímaváltozás, a természeti erőforrásokhoz való hozzáférés igazságtalan elosztása, az erőforrások túlhasználata és a túlfogyasztás a természetvédelem problémakörét a legszélesebb kontextusba helyezi. Ha az emberiség alapvető szükségleteit biztosító energia- és élelmiszertermelést nem lehet természetkímélővé tenni és a klímaváltozás hatásait nem sikerül megfékezni, akkor parttalanná válnak a mégoly sikeres helyi biodiverzitás-védelmi programok, egyes védett területek mintaszerű kezelése, valamint megkérdőjeleződik számos faj és élőhely fenntartásának fontossága. Mindemellett a természeti környezet szerepe a fenntartható fejlődési célok megvalósításában messze túlmutat a biodiverzitás védelmén. A klímaalkalmazkodás, a vízkészletet növelő vízgazdálkodás, a talajok regenerációja, az ivóvízbiztonság, a vidékfejlesztés és a lakossági életminőség ezer szálon kötődik a természeti környezet megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kezeléséhez. Mi a funkciója a Natura 2000 hálózatnak Magyarország klímastratégiájában, vidékfejlesztési stratégiájában, vízgazdálkodási tervében? Erre kell az eddigieknél tudatosabb, erőteljesebb és integráltabb választ adni úgy, hogy a biodiverzitás és az élőhelyek védelme jelentős kompromisszumok nélkül megvalósuljon. Ehhez a különböző szektorok közötti együttműködés kritikus mértékű erősítése, társadalmi érdekek és szempontok széles körének figyelembe vétele és összehangolása szükséges, ami újszerű megoldásokat, integrált, sokszereplős területhasználati modelleket és tájszinten átgondolt kezelést igényel. Az integrált, rendszerszintű megközelítésre egy lehetséges jó példa a WWF nemzetközi hálózatának egyetlen bolygó megközelítése, mely globális szinten a természeti tőke megőrzésére és fenntartható hasznosítására építi rá a környezettudatos és klímabarát termelést és fogyasztást, miközben az erőforrásokhoz való egyenlőbb hozzáféréssel a társadalmi fenntarthatóságot; a pénzfolyamok és gazdasági szabályozók befolyásolásával, átalakításával pedig a gazdasági fenntarthatóságot igyekszik biztosítani (3. ábra). A természetvédelem eddigi fejlődése során egyes fajok populáció szintű, rezervátumszerű védelmétől eljutott oda, hogy védett területek kistérségi szinten átgondolt, helyi érintettek bevonásával megvalósított tájhasználatával őrizze meg a biodiverzitást. Megérett az idő a következő lépésre: regionális és nemzeti szinten értelmezze, tervezze, valósítsa meg és ismertesse el a természeti környezet (ennek részeként a védett és Natura 2000 területek) szerepét a fenntartható fejlődési célok megvalósításában és az emberiség jövőképében, minden megoldásában integrálva a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontokat.
Új szerepkörök ökológusoknak
A fenntartható, működőképes jövő felé vezető úton a legnagyobb és talán legnehezebb váltás a bolygónkhoz és a természeti környezethez való viszonyunk átalakítása. Az ipari forradalom előtti technológiával még növekvő népesség mellett is lassan értük volna el a bolygó eltartó- és tűrőképességének határát, ami magától értetődően alakította ki azt a képet, hogy az emberiség gazdasági-
társadalmi fejlődése végtelen lehetőségekkel bír. Az utóbbi 150 év robbanásszerű technológiai fejlődése az ember környezetátalakító hatását és az erőforrások felhasználásának mértékét elemi szinten sokszorozta meg. Ezt viszont nem követte környezeti felelősségünk megértése és beillesztése a gazdasági, ipari, társadalmi folyamatokba és döntésekbe. Véges bolygón végtelen növekedés nincs, a fenntartható jövő alapköve, hogy teljes egészében megfordítsuk a logikánkat. Adottságként kell kezelnünk a rendelkezésre álló természeti környezetet és erőforrásokat, és ezt kell szétosztanunk életünk és működésünk különféle területei között úgy, hogy az erőforrások természetes megújulása zavartalan legyen, és azok ne csak környezeti, hanem társadalmi és gazdasági szempontból is fenntartható jövőt hozzanak létre. Hogy ebben a paradigmaváltásban mi az ökológia szerepe, azt talán nem is kell nagyon magyarázni. Ha a kiindulópont a rendelkezésre álló biológiai kapacitás, akkor értenünk és tudnunk kell, mi az, amivel most rendelkezünk, ezt hogyan fejleszthetjük, állíthatjuk helyre, mit bírnak és mit nem bírnak elviselni a természeti rendszerek, az anyag- és energia-körforgások, a regenerációs folyamatok. Meg kell rajzolnunk a jövő felszínborítási és területhasználati térképét, ami lehetővé teszi az élelmiszer- és energiatermelést, ugyanakkor huzamosan biztosítja a levegőtisztaságot, az ivóvizet, a klíma stabilizálását, a talajok termőképességét, a vízjárások természetes szabályozását, a biodiverzitást. Milyen erdőkre és milyen erdőkezelésre van szükség Magyarországon ahhoz, hogy működjön a természetes vízszabályozás, a mikroklíma stabilizálása és fennmaradjon az erdei biodiverzitás? Mennyi faanyagot lehet az erdők közcélú funkcióinak károsítása nélkül termelni és hogyan? Egzóták (más kontinensről behozott, hazánkban nem őshonos fajok) telepítésével készüljünk fel a klímaváltozásra, vagy a természetes és reziliens erdők arányát növeljük? Milyen a jövő vízgazdálkodása? Mennyi vizet és hogyan kellene az árvizek során visszatartanunk ahhoz, hogy a természeti környezet és a társadalmi vízigény egyaránt kedvezőbb helyzetbe kerüljön? Mi a szerepe a védett területeknek az integrált vízgazdálkodásban? A nagyüzemi mezőgazdasági területeken hogyan, mennyi és milyen élőhely helyreállítására van szükség az ökoszisztéma-szolgáltatások regenerálásához? Milyen természetvédelmi elvárásokat kell teljesítenie a környezetbarát gyepgazdálkodásnak? A klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban a természeti környezet fragmentációja valójában mekkora probléma? Hol és hogyan kell átalakítanunk a tájképet, hogy növeljük a természeti rendszerek alkalmazkodóképességét és rezilienciáját? Az ökológusoknak fontos szerepe van abban, hogy a biológiai szempontokat képviselve részt vegyenek azokban a társadalmi párbeszédekben, melyek legalább közelítő válaszokat fognak adni ezekre a kérdésekre, és a rendelkezésre álló – vélhetően hiányos – adatok és információk alapján meghatározzák a jövő környezetfejlesztési irányait. A nehézség természetesen abban rejlik, hogy minden döntés, ami területhasználatot, erőforrás igénybevételt, tájhasználat-változást eredményez, gazdasági és társadalmi szereplők sora fogja támadni, fékezni, gátolni. Meghatározó szintű támogatottságot találni a társadalom különböző csoportjaiban – ez talán a legnehezebb feladat, amitől a tudomány szereplői a pártatlanságra, elfogulatlanságra hivatkozva sokszor távol maradnak. Pedig ehhez a váltáshoz minden támogatóra, minden véleményvezérre, minden befolyásra szükség van, hiszen a nem fenntartható világban kinevelődött globalizált érdekek, tőke- és hatalomcentrumok ellensúlyozása a legfontosabb kihívás a fenntarthatóság felé vezető úton. Az ökológusok szerepvállalása valószínűleg ugyanúgy fokozatosan alakulni és fejlődni fog, mint ahogy a társadalom összes többi szereplője, területe és kihívása, és remélhetőleg erősödni fog a tudomány hozzájárulása a közérdekek direkt képviseletéhez.
IRODALOM
WWF International: Living Planet Report 2016. és 2018.
European Environmental Agency, technical report No.2/2015: State of nature in the EU. Results from reporting under the nature directives 2007-2012
United Nations 2015: Paris agreement
United Nations General Assembly: 70/1. Transforming our world: the 2030 Agenda for Sustainable Development
European Commission 2015: Special Eurobarometer 436, Attitudes of Europeans towards biodiversity
European Commission 2016: Comission staff working document, fitness check of the EU nature legislation
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség honlapja: www.eea.europa.eu
A cikk a Természet Világa 2018. decemberi (149. évf. 12. sz.) számában jelent meg.
