1578 óta a torinói Keresztelő Szent János-székesegyházban őrzik azt a leplet, amit a hagyomány mindig is Jézus Krisztus valódi halotti kendőjének tartott, amelyben a kereszthalált halt Megváltót Arimateai József annak idején eltemette.
A 436 cm hosszú és 110 cm széles, halszálka mintás lenvászon leplen az alapszínéhez képest sötétebb, narancssárga színű elmosódott foltok együttese látható: nem idegen anyag, hanem a lepel anyagának elszíneződése, mely egy – a hullamerevség állapotában fekvő mezítelen, kereszthalált elszenvedett – férfiholttest elsőoldali (frontális) és hátsóoldali (dorzális) képmását mutatja. A képmás szerves részét képezik a holttest egész testét elborító sebek, illetve az azokból eredő vérfolyások. A halotti lepel két hosszanti oldalán végighúzódó sötét foltok az 1532. évi Chambery-i tűzvész nyomai, illetve az akkor elégett részek kipótlásának foltjai.
Mire támaszkodott a valódiságot elfogadó hagyomány? Mindenekelőtt arra, hogy az emberek egyszerűen felismerték a képmásban Jézust, sebeiben pedig a szenvedéstörténet során vele szemben alkalmazott kínzások és a kivégzés nyomait.
A képmás keletkezésének módja ismeretlen. Mindeddig nem sikerült vele azonos tulajdonságokkal rendelkező képmást előállítani.
A lepellel kapcsolatos tudományos kutatások Secondo Pia ügyvéd 1898-ban az ereklyéről készített fényképfelvételei alapján kezdődtek meg, majd több közvetlen vizsgálat során terebélyesedtek ki. (Secondo Pia megdöbbent, amikor felvételének negatívját előhívta, hogy az egy pozitív kép, tehát a lepel eredetileg egy negatív képmás.) Ma már a világ számos lepelkutatójának (szindonológusának) munkája révén a legtöbbet vizsgált ereklye vagy régészeti tárgy.
Érvek az ereklye eredetisége mellett
Irodalmi forrásokból – több-kevesebb hézaggal – sikerült összeállítani a lepel Jeruzsálemen – Edessán – Konstantinápolyon – Lireyn – Chamberyn át Torinóig vezető történelmi útját. Igazolja ezt az útvonalat az ún. „pollenanalízis” is, az útvonal mentén tenyésző növények virágporának a lepel rostjaiból nyert porban történt fellelése.
A képmás két szemén felfedezték a Júdeában, Pilátus idejében vert pénz (lepton) éremképének részleteit és görög nyelvű körfeliratának négy betűjét (UCAI), a „TIBERIOU CAICAROC”, „Tiberius császáré” szavakból. (A zsidó temetkezéseknél szokás volt a szemhéjak pénz érmével történő lezárása, tehát nem meglepő, hogy a leplen is fel lehetett fedezni ezt.)
Orvoskémiai elemzésekkel kimutatták, hogy a kendőn található vér valódi embervér, AB vércsoportú.
A lepel pozitív és negatív képének egymás mellé helyezése mutatja, hogy a pozitív képmás az emberi szem számára megszokott formában a fényképnegatívon jelenik meg, magának az eredeti képmásnak tehát negatívnak kell lennie. E jelenség szemlátomást úgy jött létre, hogy ott keletkeztek a sötét foltok, ahol a kendő anyaga hozzáért a holttest kiemelkedő részeihez (orr, ajak, homlok, arccsont stb.), a lepel-test távolság növekedésével pedig egyre halványabb az elszíneződés tónusa. Miután e jelenség nem esetleges, hanem konzekvens módon fejezi ki a test és a lepel közötti távolsági viszonyokat, megfelelő számítógépes eljárással lehetséges volt a képmást alkotó foltok árnyalatainak átalakítása távolságokká, és a távolságokat – mint a harmadik dimenzióra vonatkozó információkat – domborműként vagy szoborként megjeleníteni.
A felsorolt érvek miatt a döbbenet erejével hatott a radiokarbonos kormeghatározás eredménye [1], mely vizsgálatot 1988-ban azért végeztek el, hogy ezzel a módszerrel végérvényesen alátámasszák a lepel Krisztus korából származását. Ismeretes, hogy három laboratórium (Zürich, Oxford, Tucson) az egybehangzó vizsgálati eredmények alapján a lepelről azt állította, hogy középkori eredetű, és az 1260–1390 közötti évekből származik.
A különböző tudományágak és a 14C kormeghatározás közötti ellentmondás tudományos kivizsgálására a csaknem évenként összehívott szimpóziumok lényegében véve nem tudták feloldani a dilemmát. Számos neves szakértő fogalmazta meg kritikus véleményét a lepel szénizotópos kormeghatározásáról, de ezek nem szolgáltattak abszolút evidenciát az elvégzett kormeghatározás esetleges tévedéseiről. Teoretikus megfontolások próbáltak argumentumokat keresni arra, hogy a radiokarbon kormeghatározás különböző okok miatt nem volt alkalmas a lepel valóságos korának eldöntésére.
Vittorio Marcozzi már a vizsgálatok előtt 10 évvel azt írta [2], hogy a lepel át van itatva mindenféle mikroorganizmussal, spórák, gombák és más részecskék rakódtak le rá keletkezésétől kezdve egészen napjainkig. Ezért ha a leplet úgy, ahogy van, radiokarbon vizsgálatnak vetnék alá, az eredmény nem a lepel valóságos korát adná meg, még csak megközelítőleg sem, mert nem azt mérnék, hogy mikor aratták le a lent, és mikor szőtték a vásznat, hanem a lepel korát az összes beleivódott mikroorganizmussal együtt, ami meghamisítaná a vizsgálat eredményét.
A 14C kormeghatározás eredményeit összefoglaló Nature közlemény megjelenése után többen felvetették, hogy az eredmények megkérdőjelezhetők. Így Luigi Gonella professzor véleménye [3] is az volt, hogy a lepelre került újabb szerves részecskék növelhetik a 14C mennyiségét, így meghamisíthatják a kormeghatározást.
A radiokarbon-datálást, mint a szerves anyagok kormeghatározásának módszerét W. F. Libby találta ki az 1950-es években, amiért 1960-ban Nobel-díjat is kapott. Módszere azon a jelenségen alapszik, hogy a levegő folyamatosan ki van téve kozmikus sugárzásnak, melyből a termikus neutronok a levegő 14-es atomsúlyú nitrogénjének egy nagyon kis részét átalakítják 14-es atomsúlyú, radioaktív szén izotóppá (14C). E szénizotóp a levegő oxigén tartalmával gyorsan reagál, 14CO2 molekulákat képez, ami elkeveredik a légkörben, s aminek a mennyisége (kb. 10-10%) egyfajta egyensúlyt eredményez. A növények és az állatok az anyagcseréjük során a 14C izotópot is beépítik a szervezetükbe. A folyamatos anyagcsere biztosítja, hogy az élő szervezetekben jelenlévő 14C izotóp mennyisége állandósul, ennek mértéke ismert (értéke élőlényenként nagyon kis eltérést mutat). Miután a növény vagy az állat elpusztul, szervezete már nem tud további 14C izotópot felvenni, ám a testében jelenlévő 14C mennyisége a radioaktív sugárzás következtében folyamatos csökkenésbe kezd. Az egykor élő szerves anyag jelenlegi 14C tartalmát mérve – a felezési idő (5730±40 év) ismeretében – könnyű kiszámolni, hogy hány éve szűnt meg az élőlény anyagcseréje, mikor pusztult el.
Nagymértékben befolyásolhatta az eredményeket az 1532. évi Chambery-i tűzvész hatása. Ez is növelhette a 14C izotóp mennyiségét, és így hatással lehetett a 14C radiokarbon kormeghatározás eredményére [4].
Edoardo Garello lepelszakértő is már 1988 végén felvetette [5] , hogy a lepel anyaga a 2000 éven keresztül olyan környezeti hatásoknak volt kitéve, amelyek rontják a kormeghatározás esélyeit: por, szennyezett levegő, virágpor, gombák, viasz, keleti tömjének és illatszerek stb.
Kouznetsov és munkatársai [6] azt feltételezték, hogy a Chambery tűzvésznél keletkező az akkori korú 14C izotópot tartalmazó gázok (szén-dioxid, szén-monoxid) a magasabb hőmérsékleten kicserélődési reakcióba léptek a lepel cellulóz anyagával, és ez fiatalította a leplet. Modell kísérletekben is próbálták ezt igazolni a Bucharai Emírségből származó textíliával, melynek ismert volt a kora. A gázkatalitikus reakcióban a textíliát 400–600 évvel tudták megfiatalítani. Azt is igazolták, hogy a len feldolgozási technológiájában csak a cellulóz marad meg a makromolekulák közül és emiatt szénizotóp-dúsulás következett be. Adatok szerint a leplet az apácák a tűzvész után kimosták, és ekkor az akkori 14C izotópszennyeződés karbonátok formájában kerülhetett a lepelre, ami fiatalította a leplet. A három laboratórium azonban gondolt ilyen szennyeződésre, és sósavban, illetve lúgban kezelték a lepelmintát, amitől ezek a szennyeződések a vizsgálataink szerint is nagymértékben eltávoztak.
Megmaradt a kérdés: felvethető-e egyáltalán a kutatólaboratóriumok hibája a lepel radiokarbon kormeghatározásában? A kérdés tudományos megválaszolására újabb, a lepelből vett mintára lenne szükség, amihez az illetékes egyházi hatósági engedély megszerzése – teljesen érthetően – reménytelen lenne.
Saját vizsgálataink modell vásznon
Másfél évtizede elhatároztuk tehát, hogy létrehozunk egy baráti kutatócsoportot a kérdések elemzésére. Tagjai: Kovács András és Szarvas Tibor (vegyészmérnök ill. vegyész, a budapesti Izotóp Intézet munkatársai), Víz László (közíró, szindonológus, elhunyt 2006-ban), Lieskovsky Vladimír (fizikus, Stanford Egyetem, elhunyt 2004-ben) és Legeza László (mérnök, Óbudai Egyetem).
Abból indultunk ki, hogy a három kormeghatározást végző laboratórium kiváló és pontos munkát végzett, amikor a radiokarbon eljárással 1260–1390 közöttinek mérték a leplet alkotó lenvászon korát. Csupán az a kérdés, hogy e méréstípus eredményeit befolyásolhatja-e valamilyen tényező?
Adatok vannak arra, hogy ha kivágunk egy fát valamely autópálya mellől, majd a 14C eljárással azonnal meghatározzuk a korát, akkor azt több száz évesnek mérhetjük. Ennek egyszerűen az az oka, hogy az autópálya közelében a sok kipufogógáz miatt lecsökken a levegő 14C izotóp tartalma, így az ott élő növényekben alacsonyabb értéken áll be a 14C egyensúly. A mért kisebb radioaktivitásnak tehát nem az eltelt felezési idő-hányad az oka, hanem az autópálya közelsége. A vulkánok környezetében hasonlóan tudták szignifikánsan kimutatni a nagy mennyiségű inaktív szén-dioxid légkörbe kerülésének hosszabb ideig történő izotóphígító hatását. Ezek példák arra, mikor a valósághoz képest nagyobb kort mérünk.
A lepelnél ellenkező a helyzet. Kérdés, hogy mi okozhat fiatalabb kormeghatározást? A kérdés megválaszolásához nem feltétlen szükséges eredeti minta a lepelből. Jelenkori közönséges lenvászon felhasználásával modellkísérleteket végeztünk a leplet ért, történelmileg igazolt fizikai, kémiai, mikrobiológiai hatások és a kormeghatározásban alkalmazott minta-előkészítés tanulmányozására. A vizsgálatokban 14C izotópos jelzéstechnikát alkalmaztunk, a jelzést ismert radioaktivitású bárium-14C-karbonáttal (Ba14CO3, Amersham) valósítottuk meg.
Említettük, hogy a koreltérés egyik okaként szokták megnevezni, hogy a leplet többször is kimoshatták a 2000 év alatt, de a Chambery-i tűzvészkor 1532-ben dokumentáltan eláztatták oltóvízzel. Így felkerült a lepelre a vízben oldott 14CO2, Ca-Mg-hidrokarbonátok formájában. Ezt a tényt a kísérleteink tökéletesen igazolták. A kormeghatározást végző laboratóriumok számoltak azzal, hogy a lepel anyagán ismeretlen szennyeződések lehetnek, melyek a vizsgálatok eredményeit befolyásolhatják, ezért a lepelről vett mintákat a mérések előtt különböző mechanikai és kémiai tisztításnak vetették alá. E tisztításokat mi is elvégeztük a lenvásznon. A lepelről vett minták előkészítésében alkalmazott tisztítási folyamatokat 14C izotóppal jelzett vászonnal igyekeztünk a kormeghatározást végző laboratóriumok által megadott körülmények között elvégezni, már amennyiben lehetett. Megállapítottuk, hogy a 14CO2 formában rákerült szennyeződés a savas és lúgos tisztítás során csaknem teljesen eltávolítható volt, mindössze 0,85% radioaktivitás maradt. Ezt csak oxidatív kezeléssel tudtuk tovább csökkenteni, 0,3%-ra. Összességében kimondható tehát, hogy a laboratóriumokban alkalmazott kémiai-fizikai tisztítási eljárások eltávolították azt a 14CO2 mennyiséget, mely a mosó- illetve oltóvizekből kerülhetett rá, bár a mi mérési adatainkból azt vonhatjuk le, hogy a tisztítási folyamatok valószínűleg teljes mértékben nem távolíthatták el az évszázadok során a lepel vászonanyagába épült újabb kori izotópot.
A jelzéstechnikai kísérleteink tanúsága szerint olyan kicserélődési reakció is lejátszódott, ami csupán savas vagy lúgos kezeléssel nem, hanem csak oxidatív kezeléssel volt eltávolítható. A torinói lepellel kapcsolatosan különösen megengedhető az a feltételezés, hogy a lepel cellulóz anyagában a hosszú idő alatt bekövetkezhettek olyan kémiai szerkezeti változások – a tűzvészben elemi szén rárakódások, a hő hatására fokozottabban végbemenő csereakciók az akkori levegő 14CO2 tartalmából –, melyek stabil, el nem távolítható beépülést jelentettek az akkori természetes 14C szintből, illetve nagyobb mértékben kicserélődési reakcióba léphettek ezzel a természetes 14C izotóppal a kormeghatározás időpontjáig.
Elképzelések az eltérésekről
Többen felvetették, hogy a leplet érhette nagyobb energiájú sugárzás is az évszázadok alatt. Ennek vizsgálata céljából kísérleteket végeztünk elektronsugár jelenlétében végrehajtott 14CO2 cserereakcióra. Azt tapasztaltuk, hogy nagy energiájú sugárzás jelenlétében nagyobb stabilis 14C beépülés következett be a vásznon, mely semmiféle kezeléssel már nem volt eltávolítható. Ez még további kutatásokat igényel.
Korábban mások által is felvetődött, hogy amikor a lent termesztették Krisztus korában, esetleg nagyobb volt valamilyen oknál fogva a kozmikus sugárzás. Ez okozhatta a nagyobb 14C tartalmat. Olyan irodalmi adat is van, hogy Krisztus előtt 3400–3600 évvel élt fa évgyűrűinek kormeghatározása néhány év időtartamon belül emelkedést mutatott (kb. 10% mértékben!) Az Olajfák hegyén állítólag ma is élnek Krisztus korából származó olajfák. Ezek évgyűrűinek koranalízise hozhatna esetleg olyan eredményt, hogy – pl. szupernóva, napkitörések hatására – a kozmikus sugárzás intenzitása az átlagosnál nagyobb volt a lepel len anyagának termesztése idején.
Ezek a vizsgálatok végül is azt bizonyították, hogy a leplet ért hatások csak kis mértékben befolyásolhatták a 14C kor eltolódását, így a lepel fiatalabb megítélését. Lényegesen jelentősebb hatást okozhattak a mikrobiológiai szennyeződések, amelyek a leplen jelen vannak. Leoncio Garza Valdes [7] igazolta egy baktériumokból és gombákból álló komplexum jelenlétét (Lichenotelia), amelynek sűrű lerakódásai vonják be a leplet. Bizonyosra vehető, hogy a mikrobák az évszázadok során a lepel cellulóz anyagát lassan megbontották, és a keletkezett glükózt életfolyamataikban energiaforrásként használták.
Annak érdekében, hogy modellezni tudjuk ezek hatását, a vizsgálatokban a modellként használt lenvászonról mikrobákat izoláltunk és vizsgáltuk azok glükóz-14C bontó képességét. Bebizonyosodott – a tudományos körökben egyébként más, 14C izotóppal jelzett vegyületekkel is igazolt tény –, hogy a mikrobák az anyagcseréjükhöz szívesebben fogyasztják a közönséges szenet tartalmazó cellulózalapú glükózt, mint amely 14C izotópból épül fel. Ekkor izotópfrakcionálódás következik be, ami azt jelenti, hogy mikroorganizmusok nagyobb mértékben építették be szervezetükbe a normál 12-es tömegszámú szenet a lepel cellulózából és bocsátották ki szén-dioxid formájában, emiatt a lepel anyagának 14C tartalma feldúsult. Ennek értéke elérheti a 14%-ot is. Azt mondhatjuk tehát, hogy a biológiai izotópfrakcionálódás okozta a lepel korának fiatalabb megítélését, ami azt eredményezte, hogy a három laboratórium nagyobb 14C/12C arányt mért ahhoz képest, mint hogyha nem lett volna az izotópfrakcionálódás és így a 14C dúsulás. Célszerű lett volna tehát a lepel kormeghatározásakor vett mintavételnél mikrobiológiai mintát is venni (ez nem károsította volna a leplet) és ezzel – glükóz-14C felhasználásával – izotópfrakcionálódási vizsgálatokat végezni. Feltétlenül meg kell említeni, hogy ha a 14%-os izotópfrakcionálódást a torinói leplen is feltételezzük, és ezt a laboratóriumok által mért 14C/12C arányoknál korrekcióba vesszük, akkor a számításoknál kapott kisebb izotóparány – figyelembe véve a meghatározások és számítások hibáját – azt jelenti, hogy a lepel anyagául szolgáló lent Krisztus idejében termesztették.
A lepel radiokarbon kormeghatározása során a mikrobiológiai izotópfrakcionálódást véleményünk szerint mindenképpen figyelembe kellett volna venni. Habár a laboratóriumok precíz munkát végeztek, a tárgyalt következmények miatt nem volt lehetőségük a lepel korának pontos értékelésére, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a korábbi években több mint 40 kutató által elvégzett vizsgálatok eredményei – melyek nagy része a lepel eredetisége mellett tört lándzsát – nem vesztették érvényességüket.
Az előzőekben említett mikrobiológiai izotópfrakcionálódási vizsgálat természetesen ma is elvégezhető, ha a lepel birtokosa ezt engedélyezi (a mintavétel, ahogyan már megjegyeztük, egyáltalán nem károsítaná a leplet). Ezt a lepel több pontjáról kellene megtenni, hiszen a mikroorganizmus-telepek bizonyosan nem egyenletesen oszlanak el a leplen, így az egyes mintákban különbség lehet az izotópfrakcionálódás tekintetében. Sajnálatos módon a radioszén kormeghatározásához 1988-ban csak egy pontból vették a mintákat, ami így bár nagymértékben nem károsította a leplet, de analitikai szempontból nem tekinthető reprezentatívnak. A lepel több részéből vett minta koranalízise éppen a mikrobiológiai egyenlőtlen eloszlás miatt, véleményünk szerint, eltérő kor-adatokat szolgáltatott volna. Nyilvánvaló, hogy a vázolt problémák miatt további vizsgálatokra van szükség ezek megnyugtató tisztázására.
Kutatócsoportunk 2018-ban tovább folytatta munkáját, immár kiegészülve Pályi Gyula vegyészprofesszorral (Modenai Egyetem), akinek a közelmúltban jelent meg A torinói lepel című nagy sikerű könyve [8].
Modellkísérleteink összességében két – véleményünk szerint fontos – jelenségre hívták fel a figyelmünket. Az egyik a torinói leplen évszázadok alatt megtelepedett élő mikrobák anyagcseréjének hatása, mely a számítások szerint bizonyítottan a lepel 14C izotóp mennyiségének feldúsulását, végső soron a radiokarbon kormeghatározás hibáját eredményezte. A másik jelenség az volt, hogy kis mennyiségű 14C tartalmú szennyeződések kerülhettek a lepelre, bár ezek jelentősen nem befolyásolták a kormeghatározások eredményét.
SZARVAS TIBOR – KOVÁCS ANDRÁS – LEGEZA LÁSZLÓ
IRODALOM
A Szarvas, T., Kovács, A., Legeza, L., Víz, L., Lieskovsky, V.: Model Experiments and Rermarks on the Radiocarbon Dating of the Schroud of Turin, The Shroud of Turin Webside (Schwortz, B., Ed.), Aug. 2007. alapján állították össze a szerzők
[1] P. E. Damon, D. J. Donahue, B. H. Gore, A. L. Hatheway, A. J. T. Jull, T. W. Linick, P. J. Sercel, L. J. Toolin, C. R. Bronk, E. T. Hall, R. E. M. Hedges, R. Housley, I. A. Law, C. Perry, G. Bonani, S. Trumbore, W. Woelfli, J. C. Ambers, S. G. E. Bowman, M. N. Leese and M. S. Tite Nature Vol 337,16 February 1989.
[2] Vittorio Marcozzi – Civila Catolica, 1979. február17.
[3] L. Gonella – Avvenire, 1988. november 4., 5.
[4] L. Gardini – Avvenire, 1988. november 4., 5.
[5] E. Garello – Il Segno del Sopran, 1988. december 4.
[6] Andrey A. Ivanov and Dmitri A. Kouznetsov Biophysical Correction to the Old Textile Radiocarbon Dating Results. (Study) Laboratory of Physico-Chemical Research Methods, Moscow State Center for Sanitation and Ecology Studies. Moscow 129626 Russia
[7] Garca Valdes, L.A., Bioplastic coating on the Shroud of Turin, A preliminary report – typescript, San Antonio, Texas, Sept. 11., 1993, pp. 1–12.
[8] Pályi Gyula: A torinói lepel. Szent István Társulat, Budapest, 2010.
A cikk a Természet Világa 2019. áprilisi számában (150. évf. 4. sz.) jelent meg.
