A németországi Hannover melletti Münchehagen Dinosaurus Park múzeumi boltjában szemlélődve egyik kollégám megbökte a vállamat és a pult mögötti tárgyakra mutatva megkérdezte, hogy azon a kőzetlapon nem a Komlosaurus lábnyoma van? Tekintetem tovább siklott, s megállapodott a 400 német márkás árcédulán. A csempészáru gyenge minősége miatt egyébként alig érhetett valamit. Kollégám csak előző napon hallott a Komlosaurusról, amikor 2000-ben a Düsseldorfban megrendezett, az első európai dinoszaurusz-szimpóziumon bemutattam a mecseki 180-200 millió évvel ezelőtt élt „sárkánygyíkok” lábnyomkutatásának eredményeit.
Az 1997-2000. évek között az OTKA támogatásával végzett felmérés eredményeként közel 700 db, közintézményben elhelyezett és sokszáz, a magángyűjtemények féltett kincsei közé tartozó Komlosaurus és más állatok lábnyomait ismerjük. A Komlosaurus azóta szobrot kapott a pécsi Misina-tetői kilátóban, a komlói József Attila könyvtárban- és helytörténeti gyűjteményben, és a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításán is. Sőt, a 2014. évi országgyűlési választások reklámjában is megjelent mint az adott párt baranyai csoportjának legrégebbi jelöltje! A Magyarhoni Földtani Társulat az „Év ősmaradványa 2019” címmel, nyilvános szavazással tüntette ki.
A Komlosaurus
A mecseki kőszénbányákból előkerült, az akkoriban ismert dinoszauruszok között addig ismeretlen, leggyakoribb fajt jellegzetes lábnyoma alapján Kordos László 1983-ban Komlosaurus carbonisnak nevezte el. Első példányait 1966-ban a vasasi külfejtésben Csörnyei Zoltán technikus-üzemmérnök találta meg, majd Wein György geológus közvetítésével Tasnádi Kubacska András őslénykutató és szakírónak köszönhetően a Magyar Állami Földtani Intézetbe szállították a lábnyomos tömböt. Annak szétesése után az abból előkerült lábnyompár lett a Komlosaurus típuspéldánya. Az egyébként gyenge megtartású, de a jellegzetes morfológiai karaktereket ennek ellenére is hordozó lábnyomok ismeretét kiegészítette a Komlóról 1980-ban előkerült, a Fazekas Imre biológus-múzeumvezető által megmentett kitűnő minőségű természetes lenyomat és annak fedő másolata. Miután a hazai őslénytani szenzációnak kikiáltott Komlosaurus a kövületvadászok keresett célpontja lett, az ELTE diákjai, a Földtani Intézet munkatársai, valamint magángyűjtők – közöttük is a komlói Gál Miklósnak köszönhetően – felbecsülhetetlen leletmentéseikkel gyarapították az akkor még működő bányák, majd a meddőhányókra száműzött és porladásra ítélt sok száz Komlosaurus-lábnyomot. Eközben jó néhány, nehezen értelmezhető jelenség, és a Komlosaurustól eltérő, de velük együtt élő állatok életnyomai is előkerültek.
A Komlosaurus carbonisnak elnevezett új dinoszaurusz ichnotaxon (életnyomra alapozott, kettős, a nemzetséget és faját jelölő latinosított nevezéktanú Linné-féle rendszertani egység) leírásában meghatározott diagnosztikai jellegzetessége: (1) a többi ismert alsó-jura lábnyomhoz viszonyítva a kis-közepes méret, (2) a háromujjúság (tridactyl), (3) a kétlábon járás (bipedalizmus), (4) a keskeny, ívelt és szimmetrikus ujjlenyomatok, és (5) a nyújtott, lekerekített talpnyom.
Az évek során tömegesen előkerülő lábnyomok között a Komlosaurustól alapvetően eltérő nyomtípusok mellett olyanok is előkerültek, amelyeknél a jellegzetes tridactyl felépítés méretben, morfológiában, és ujjszámban átmeneti, vagy a kutatók elgondolása alapján végső esetben új típusoknak minősültek. Az igen eltérő méretű, és esetenként a három középső ujj mellett a talp lenyomatából kiinduló, hátrafelé mutató különböző hosszúságú szélső ujjpercek alapján a klasszikus lábnyomtípusok tanulmányozásakor egyre inkább felmerült a gyanú, hogy azok is a Komlosaurushoz tartoznak. Az elgondolást megerősítette a zoológiai nevezéktan egyik alaptétele, miszerint a faj típusául kijelölt példány jellegzetességei, karakterei meg kell, hogy egyezzenek a többi, ebbe a rendszertani egységbe sorolt példányokéval. A Komlosaurus carbonis típusának kijelölt, egy állattól származó jobb-bal oldali lábnyomnál a jobboldali három- a baloldali pedig kismértékben de egyértelműen ötujjú. A három- vagy ötujjúság nagymértékben függ a járófelszín minőségétől (nedvesség, kőzettani összetétel, a felszín dőlése, növényzettel való borítottsága). A Komlosaurus-lábnyomok jelentős méretkülönbségeit a hím és a nőstény egyedek eltérő nagysága, járásmódja, a jobb és a baloldali lábnyomok közötti minimális mértékű aszimmetria, s természetesen a fiatal és a kifejlett állatok eltérő mérete is okozhatta. Lehetséges, hogy a ritka, kisméretű és ötujjas nyomot a földre támaszkodó sárkánygyík csökevényes keze hagyta hátra. A Komlosaurus a valóságban ötujjas (pentadactyl), funkcionálisan pedig általában háromujjú (tridactyl) volt, közöttük négy méretkategóriába tartozókat lehetett elkülöníteni:
(1) Kisméretű tridactyl-pentadctyl (három-ötujjú) lábnyom, hosszúsága 95-100 mm. A harmadik ujj a leghosszabb, a szélső helyzetűek rövidebbek (II. a testfelőli, a IV. az oldalsó ujj). Az ujjak egyenes állásúak, végük kismértékben kihajló és a csúcs felé elkeskenyedő. A talp lenyomata rövid, hátulsó pereme lekerekített. Az ujjak között úszóhártyára emlékeztető lenyomat mutatható ki. Ritka forma. Lehetséges, hogy a Komlosaurus tenyér- és ujjnyomai.
(2) Közepes méretű tridactyl nyom, a mecseki kőszénbányák területén a leggyakoribb, klasszikusan a Komlosaurus carbonisnak tekintett állat lábnyoma. A tenyérnyi méretű lábnyom hosszúsága 160-180 mm, három ujjlenyomata közül a középső, a III. számú a leghosszabb, a IV. rövidebb és a II. a legrövidebb. Az ujjnyomok keskenyek, az ujjpercek nyomai elkülönülnek. Az ujjak elülső vége kihajló (elhajló) és elkeskenyedő. A talp lenyomata hosszúkás, pereme lekerekített, ritkaságként a bőr ragyás mintázata is fennmaradt. Az ujjak talphoz csatlakozó, a testhez közelebbi arányban található (proximális) lenyomata mély és éles peremű. Az ujjak közötti szög mértéke változó (30-45o), az ujjak között esetenként gyengén fejlett, úszóhártya-szerű benyomat figyelhető meg. Két lábnyoma közötti távolsága 40 cm, az ugyanazon láb két egymást követő talplenyomata közötti távolsága (147-172 cm) a lépéshossz, a számított medencemagasság 40-45 cm. Mindezekből az adatokból a közepes méretű Komlosaurus mozgássebessége a mecseki iszapban 3,8-4,1 m/s lehetett. A mecseki dinoszauruszok a keményebb felszíneken gyorsabbak is lehettek.
(3) Nagyméretű tridactyl nyom. A Komlosaurus carbonis morfológiájával megegyező, de annak holotípusánál jelentősen nagyobb tridactyl lábnyom (lábnyomának hossza 260-280 mm). Esetenként az ujjak megnyúltak, egymáshoz viszonyítva közel állnak, az ujjak közötti szög kicsi. A talpnyom változó méretű, de általában az ilyen ujjtípusú nyomhoz tartoznak a hátrafelé erősen megnyúlt talpnyomok, amelyek esetleg a lábközépcsonti- résztől származnak. Két lábnyoma közötti távolsága 81-100 cm, a lépéshosszból számított medencemagasság 120-125 cm.
(4) Nagyméretű, széles tridactyl nyom. A mecseki dinoszaurusz-lábnyomok között a legnagyobb méretű tridactyl nyom. Az ujjlenyomatok keskenyek, hosszúak és íveltek. A lábnyom hosszúsága 250-290 mm. A szélső ujjak a középsőhöz viszonyítva széles szögben állnak. A nyom mélysége a többi mecseki tridactyl nyomhoz képest sekély. Az ujjbenyomatok között nincs úszóhártyára utaló lenyomat. A talpnyomat rövid és lekerekített.
A Komlosaurus lábnyomai egyvonalban, csapásokat alkotva egymáshoz közel helyezkednek el. Farkával csak időnként érintette a talajt, leginkább mérlegszerűen tarthatta, talán csordákba rendeződve galoppoztak. Kis méretű tenyerükben végződő megrövidült mellső végtagjaikra ritkán támaszkodtak. Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy a Komlosaurus két hátsó lábán járó (biped), a hasonló mozgású nagytestűekhez viszonyítva kis-közepes termetű dinoszaurusz volt. Ezek a jura időszak legelején (180-200 millió évvel ezelőtt) élt dinoszauruszok kb. 2-3 méteres testhosszúságot érhettek el. Alapvetően keskeny medencéjű, filigrán testfelépítésű, már-már madárszerű hátsó végtaggal rendelkező és azok segítségével mozgó állatok voltak.
Mivel táplálkoztak?
Látszólag egyszerű, valójában nehezen megválaszolható ez a kérdés, miután a Komlosaurusnak csak az életnyomait ismerjük, fogait és rágóapparátusát nem. A Komlosaurus testalkata, mozgása olyan volt, mint a legkorábbi, kis méretű Velociraptoroké, vagy a jóval később élt nagytestű Tyrannosaurusé. Mindezek alapján akár ragadozók is lehetnének. A ragadozóknak rendkívül erős, jól mozgatható és esetenként hatalmas karmokban végződő ujjperceik voltak. Mindezek a Komlosaurusra nem jellemzőek, sőt inkább olyan madarakra emlékeztetnek, amelyek békésen csipegették táplálékukat, majd veszély esetén gyorsan és csoportosan menekültek. A mecseki lábnyomok között ismerünk olyanokat is, amelyek kis közepes méretűek, három vagy négy rövid ujjaik karomban végződnek.
A Sauropodák jellegzetes, hatalmas testű, négy lábon mozgó, a magasabb növények lekopaszításával táplálékhoz jutó dinoszauruszok voltak. Ilyen állat lábnyomát a mecseki kőszénmocsarakból nem ismerjük. A dinoszauruszok szélsőségesen húsevő, növényevő és mindenevő csoportjai között egyes számítások szerint 100 húsevőre vetítve 335 növényevő faj élt. A dinók fogai és rágásmechanizmusok elemzésénél kiderült, hogy több alkalmazkodási-leszármazási vonalban a húsevők elvesztették fogaikat és a madarakhoz hasonló fogatlan csőrök vették át feladatukat, kialakultak a „növényevő ragadozók”. Mindezek alapján lehetséges, hogy a Komlosaurus növényevő volt? Lehetséges, de mit evett? Talán a Komlopterisnek elnevezett 5-6 méter magasságú, fatermetű, ecetfához hasonló, a mecseki kőszénrétegekben gyakori magvaspáfrányokkal táplálkozott. A mintegy 16 kőszénréteg közötti, a dinónyomokat is tartalmazó, mocsaras, lápos, tengeri delta jellegű síkvidéki márgás rétegekből, a szubtrópusi klímának és bőséges vízellátásnak köszönhetően dús növényzet maradványai kerültek elő. A legújabb vizsgálatok alapján a Komlosaurus-nyomokban és közvetlen környezetükben zsurlók, páfrányok, magvaspáfrányok, bennetiteszek, szágópálmák, ősi ginkgo és mocsári fenyőfélék maradványai találhatók. Egyszerűen fogalmazva a Komlosaurus „térdig járt” növényi táplálékában, miközben a ragadozó és dögevő életmódot táplálékkal ellátó húsos állatok maradványait alig ismerjük.
Tafonómia
A lábnyomok létrejötte és kövületé válása, valamint az újbóli megtalálásuk közötti folyamatot a tafonómiai vizsgálatok hivatottak felderíteni. A mecseki kőszénösszletben feltárt lábnyomok helyszíni kőzettani és őslénytani vizsgálatával lényeges új eredményeket lehetett kimutatni. Megállapítottuk, hogy a lábnyomok több rétegben, a szerves anyagokban gazdag finom agyagmárgában fordulnak elő. A nyomokat fedő üledékek jellege megegyezik a járófelületével. A lábnyomos felszínek eredetileg vízszintesen ülepedtek le, majd azok a későbbi lemeztektonikai mozgásokkal kerültek mai meredek dőlésű helyzetükbe. Eközben a nyomok nem torzultak, különböző méreteik ugyanolyanok maradtak, mint 180-200 millió évvel ezelőtt voltak. A lábnyomos felszíneken nincsenek száradási nyomok, a talaj mindig nedves és képlékeny állapotú volt. A Komlosaurus-lábnyomok rendszerint éles peremmel 2-4 cm mélyen benyomódtak a még nem konszolidálódott agyagos iszapba. Az eddig megismert dinójárta területeken hiányoznak a kis vízerek vagy patakok átfolyásának nyomai, a partfelőli durvább törmelék behordása, miközben esetenként az enyhén hullámzó sekélyvízben kialakult hullámfodrokban is kimutathatók a Komlosaurus-lábnyomok.
(Fotó: Kordos László)
A tafonómiai megfigyelések arra utalnak, hogy az állatok az egykori kőszénmocsarat szegélyező, enyhén nedves, agyagos, sík partszegélyen, s nem a korábbi elgondolásoknak megfelelően a sekély vízben hagyták hátra nyomaikat. Megmaradásukat az egymást követő üledékborítások segítették elő, majd a kőszénképződést előidéző mocsári-lápi időszakok a Komlosaurusok mozgásának útját állták.
Hasonló nyomok máshol
A 180-200 millió évvel ezelőtt, a jura időszak elején élt őshüllők lábnyomai viszonylag ritkák, annak ellenére, hogy ugyanebben az időszakban keletkeztek az egyesült államokbeli Connecticutban azok a lábnyomok, amelyekről az 1830-as években a dinólábnyom-kutatás megalapítója, Edward Hitchcock még az gondolta, hogy gigantikus méretű kihalt madarak lábnyomaira lelt. Észak-Amerikában és Európában is gyakoriak az igen változó méretű, háromujjú ragadozók ilyen emlékei. A leggyakoribb Grallator mellett még három más hüllőnyomot is kimutattak a franciaországi La Rochelle közelében fekvő Le Veillon lelőhelyről. Utóbbi annyira népszerű lett, hogy a média hatásának köszönhetően a látogatók és a vandálok cselekedetei miatt a lábnyomos felületek napjainkra megsemmisültek. Ugyancsak Grallator-nyomokban gazdag lelőhely ismert a Massif Central déli előterében is, ahol több, észak-amerikai lelettel azonos nyom azt bizonyítja, hogy a ma elkülönült kontinensek ebben az időszakban még összekapcsolódtak, miután ugyanazon állatfajok is éltek rajtuk. Hasonló nyomokat ismerünk Svédországban egy szénbánya alagútjának falában, valamint a lengyelországi Szent-Kereszt-hegységben is. A Komlosaurushoz, valamint a nagyobb méretű, karcsú ujjakat viselő állat nyomaihoz hasonlókat találtak a Marseille-től 40 km-re keletre fekvő Sanary sur Mer lelőhelyen. A jura időszak eleji, keskeny ujjlenyomatú, tridactyl, „madárszerű” dinoszaurusznyomok a Föld különböző pontján, így Grúziában, Marokkóban, Iránban, Kínában, Dél-Afrikában és Észak-Amerika több pontján kimutathatók, de valójában sehol sem tudják, hogy milyenek voltak az efféle lábnyomokat hátrahagyó őshüllők.
Legutóbb, e cikk szerzői 2018-ban Lisszabonban meglátogatták a Geológiai Múzeum régimódú kiállítását, ahol meglepődve látták, hogy a hatalmas Megalosaurus lábnyomokba mélyedve és körülötte jellegzetes háromujjú, a Komlosaurusra kísértetiesen emlékeztető nyomok vannak. A Megalosaurus volt az első dinoszauruszmaradvány, amely alapján 1842-ben Sir Richard Owen a Dinosauria névvel önálló rendszertani egységet írt le, a dinoszauruszokat. A kiállításon bemutatott lábnyomos kőtömböket a luizitániai Pegadában, Pedra da Nau lelőhelyen 1884-ben gyűjtötték, azóta sokan vizsgálták, de a hatalmas lábnyomok elvonták a kutatók figyelmét a kisebb, sekélyebb nyomoktól, amelyekre csaknem másfél évszázadig nem is gondoltak. Portugáliában a jura időszak elején tehát egymás mellett élt a Megalosaurus és a Komlosaurusra emlékeztető dinoszaurusz.
Egyéb, ritka típusok
A mecseki kőszénbányákból időnként különleges, korábban nem ismert méretű és formájú, gerinces állatoktól származtatható nyomok is előkerülnek.
Ezek között jellegzetes lekerekített körvonalú hosszirányban megnyúlt talpú (7 cm hosszú, 4 cm széles), négy jól elkülöníthető, karomban végződő, s a karmok előtt mélyedést képező, kis-közepes méretű ujjbenyomatokat viselő nyomtípus. Valószínűleg macska méretű, négy lábon járó ragadozó hüllő lehetett. A vasasi bányából mélyebb, teljesebb, a Karolina-völgy egykori külfejtéséből pedig sekély nyomok ismertek.
Ritkán előfordul egy másik nyomtípus: a Komlosaurussal azonos méretű (15 cm hosszú, 13-14 cm széles), négy ívelt, aszimmetrikusan elkülönült ujjal rendelkező, karmokat viselő. A IV. ujj a leghosszabb és mérete az I. ujj felé rövidül, a szélső V. ujj a többitől oldalirányban elkülönült helyzetű. A talp hátulsó része erősen bemélyedt, lekerekített peremű. Mindezek a bélyegek a gyíkszerű, talponjáró (plantigrad) állatokra jellemzőek. A mecseki példány különösen a spanyolországi Astúriából kimutatott Rhynchosauroides-faj lábnyomára hasonlít.
A kígyókarú csillag és a Vasassaurus
Jahn Hornung kollégámat 2000-ben Düsseldorfban úgy tűnik, hogy igencsak lázba hozta a Komlosaurus. Megint megkeresett és váratlan, abszurd kérdést tett fel: lehetséges, hogy a Komlosaurus nem is dinó, hanem a tengeri kígyókarú csillag nyoma? Mert ezeknek a tüskésbőrűekhez tartozó állatoknak (Ophiuroidea) központi testéből, a „korongból” öt kígyószerű láb nyúlik ki. A vízfenékről elrugaszkodva akár félméteres ugrásokra is képes, és egymáshoz közeli, egy irányba mutató „lábnyomai” a talajfogástól függően a Komlosaurushoz hasonlóan öt-, vagy három „ujjú” nyomot hagynak maguk után. A képtelen ötlet valódiságáról a később megküldött szakirodalomban leírtak és ábrázoltak sem győztek meg, de a bogarat elültették a fülemben. 2014-ben fényképeket kaptam a legtöbb mecseki jura ősmaradványt összegyűjtő komlói Gál Miklóstól. Mintha az 1988-ban gyűjtött Karolina-bányai kőzetlapocskákat gumiabroncs mintázata díszítené. Szembesültünk az egykori mecseki sekélytenger kígyókarú csillagjának nyomával. A Komlosaurus a sekély tengerben lerakódott nedves-agyagos kőzeten járva hagyta hátra életnyomait. A kígyókarú csillagok maradványai rendkívül ritkák, Magyarországról mindössze néhány példányukat ismerjük, de közöttük ott van a szakirodalomban 1967-ban a mecseki kőszénterületről említett Ophioderma escheri-faj is. Így megoldódott a kígyókarú csillag és a Komlosaurus rejtélye.
Kedves olvasó! Ismeri ön a vasasi dinoszauruszt, a Vasassaurust? Amennyiben nem, menjen el Vasasra, a Bányász Emlékparkba, mert ott áll a Vasassaurus Carbonis emlékműve. Amint arról többek között a „Vasas, Somogy és Hírd közösségi lapja” beszámol, 2010. december 4-én Szent Borbála Napján nagyszabású megemlékezés közepette (Ima és áldás, országgyűlési képviselő, a Pécsi Bányászattörténeti Alapítvány vezetője, helyi civil szervezetek, népdalkör és fúvószenekar) avatták fel. A vasasiak büszkén emlékeztek arra, hogy a Mecsekben az első dinoszauruszlábnyomot 1966-ban Csörnyei Zoltán üzemi geológus találta meg a Vasas-bánya II. sz. külszíni fejtésében. Érdemtelen tehát, hogy a világhírűvé vált hazai dinót nem Vasassaurusnak nevezik. A biológiai nevezéktanban és ily módon az őslénytanban is a valóban újonnan felfedezett állatok első leírásában kinyomtatott nevét kell használni. Marad tehát a Komlosaurus, Vasas nevét pedig legközelebb egy onnan előkerült, a tudományra nézve eddig ismeretlen dinoszaurusz lábnyoma viseli majd.
Mi lesz a lábnyomokkal?
A mecseki dinoszauruszok lábnyomait nem ismernénk, ha a területen nem lett volna több mint kétszáz évre visszatekintő kőszénbányászat. Amint az elmúlt 50 évben kiderült, az egykori működő bányákból folyamatosan és igen nagy számban kerültek elő a legkülönbözőbb őshüllők láb- és egyéb életnyomai. Ezeknek csak elenyésző töredékét sikerül a bányák munkatársainak, az amatőr gyűjtőknek és a múzeumi szakembereknek megmenteni, dokumentálni, a többi az enyészet martalékává vált. A begyűjtött leletek jelentős része a hazai és nemzetközi ásványbörzéken szakmai kontroll nélkül illegálisan továbbterjed. A bezárás előtt még működő bányákban a művelés módszere nem kedvezett a nagy rétegfelületeken felbukkanó lábnyomsorok előkerüléséhez. A pécsbányai külfejtést rekultiválták, a vasasi bányagödörben a kőzetrétegek még jól láthatók, az aknákból több szenet és dínó-lábnyomos meddőt azonban már nem hoznak felszínre. A tudományos kutatásra és az újabb leletek előkerülésére már nagyrészt csak a meddőhányók porladó kőzetei maradtak az utókorra.
KORDOS LÁSZLÓ – MÉSZÁROS ILDIKÓ
A cikk a Természet Világa 2019. augusztusi számában (150. évf. 8. sz.) jelent meg.
