ZoológiaEurópai vizsgálatok a nagyragadozók titkosügynökéről – A nevem Lynx, Lynx lynx

A tavalyi évben az országban északról délre tartó, „elkóborolt” barna medve (Ursus arctos) bizonyította, hogy mindenkinek jut tizenöt perc hírnév. Bár nem ez volt rövid vándorlásának célja, azonban mindannyiunk fi­gyelmét felhívta arra, hogy nagyragadozóink „titkos” életéről nagyon keveset tudunk és a birtokunkban lévő információk eléggé hiányosak, esetenként pedig tévesek is lehetnek. Hegyvidéki nemzeti parkjaink kamera­csapda-hálózata révén évek óta betekintést nyerhetünk akár a szürke farkasok (Canis lupus) rejtett életébe is. Ordasaink és mackóink állandó szereplői az esti meséknek, ám őshonos nagyragadozó csapatunk harma­dik tagjáról még csak mendemondák sem léteznek. Pedig igazán komoly karakter az övé: a megfontolt és higgadt magányos vadász, a rejtőzködés és az álcázás nagymestere, erdeink James Bondja, a mi „titkosügy­nökünk”, az eurázsiai hiúz (Lynx lynx).

A Vadonleső Program immár hatodik éve hirdeti meg az év emlősét, melynek keretében egy fajról egy éven át fokozott tudományos ismeretterjesztést folytat. Ez évben az eurázsiai hiúzt övezi kiemelt figyelem. En­nek apropóján született a cikk, melyben igyekszünk összefoglalni, hogy az elmúlt tíz évben (2009-2019) mi­lyen kutatások folytak Európában a nagyragadozók Ja­mes Bondjával, az eurázsiai hiúzzal kapcsolatban.

A hiúzkutatókat általában ugyanazok a kérdések ér­deklik, de az egyes országok kutatottsága és sikeressé­ge nagyon eltérő. Jól bevált módszer a rádiótelemetriás vagy GPS-nyakörves nyomkövetés, amelynek – mint minden módszernek – vannak előnyei és hátrányai is. A szisztematikus, alaposan megtervezett és kihelye­zett kameracsapda-hálózat a területhasználaton és az egyedek azonosításának lehetőségén kívül számos új információval szolgálhat a faj egyéb biológiai jellem­zőiről is. A terepi nyomkövetés (lábnyom, ürülék, szőr, prédamaradvány), az élőhelyek célzott vizsgálata, vala­mint e módszerek kombinálása például a szisztemati­kus konzervációs tervezés eszközeivel, jelentősen javít­ja és növeli a kutatások hatékonyságát.

A fantom visszatér – Megtelepedés

A nagyragadozók állománynövekedése növekvő tenden­ciát mutat Európa-szerte, azonban kisebb skálán mérve, helyi szinten az egyes populációk stabilitása nagyon vál­tozatos. A hazánkban előforduló három nagyragadozó faj közül a legkevesebbet a különösen óvatos eurázsiai hiúzról tudunk. Mint általában minden nagyragadozó, a XX. századra a hiúz is kipusztult Európa jelentős részéről, főként az általános üldöztetés, az élőhelyek bolygatása, valamint feldarabolódása következtében. Több országban sikeres visszatelepítési program zaj­lott (például Svájc, Németország, Ausztria, Horvátország, Olaszország) megmentésére. Magyarországon szeren­csére ez a folyamat spontán, a környező országokból történt és történik napjainkban is. A faj egyedei fő­ként Szlovákiából érkeznek hazánk területére a faj kárpáti elterjedésének magterületein élő stabil popu­lációkból [2-4].


ARANYSZEM

„Nincs állat – írja a régiek mende-mondáit fenntartó öreg Gesner –, amelynek oly éles lenne a látása, mint a hiúznak, mert szemeivel a költők állítása szerint máskülönben teljesen átlátszatlan tárgyakon, így falon, fán, kövön, s más effélén is keresztüllát. Ha ellenben átlátszó tárgyakat tar­tanak elébe, ezeket annyira gyűlöli, hogy belépusztul.” [1]


Vajon lehetséges-e az, hogy a korábbi, XX. száza­di európai elterjedési területein újra megjelenik az eurázsiai hiúz, vagy az ember élőhely-átalakító tevé­kenysége miatt már csak kis menedékterületek tart­hatnak fenn egymástól elszigetelt, kis populációkat? Elegendő indikátortényező-e a zsákmányállatok (fő­ként csülkös nagyvadfajok) egyedsűrűsége az egyes élőhelyek mozaikján? Erdeink fogyatkozása, átalaku­lása mennyire befolyásolja, korlátozza a megtelepe­désre alkalmas élőhelyeket?

A világ nem elég – Élőhelyválasztás

Eddigi ismereteink szerint a hiúz a háborítatlan, ös­szefüggő, idős erdőket kedveli [5], ahol a vadászó- és pihenőhelyeik is biztosítva vannak. Hazánkban elő­fordulásuk főként erdős, sziklás területekhez kötő­dik, mind elegyetlen fenyvesekben, mind elegyetlen tölgyesekben, olykor lomb- és tűlevelű elegyes erdők­ben is megtalálhatók. Elsősorban a Börzsöny, a Bükk, a Mátra, az Aggteleki-karszt és a Zempléni-hegység terü­letén él egy-két példány, de megfigyelték már Nógrád megye más részein az északi határhoz közel is [6].

Számos észak- és nyugat-európai tanulmány rá­mutat, hogy kulcsfontosságú az élőhely komplexitá­sa (például holt fák, változatos újulat és cserjeszint – ún. mikrohabitat struktúra), amely lehetővé teszi a zsákmány észrevétlen megközelítését és remek várakozóhelyet biztosít, míg a préda a közelbe ér. Szinte minden korú állományban megfigyelhető ak­tivitásuk, a fiatal újulattól, a tarvágott területeken át az idős erdőkig. A fiatal tűlevelű erdőket főként télen preferálják, nyáron a lombhullató erdők dús aljnövényzete nyújthat megfelelő búvóhelyet [7-8]. Élőhelyhasználatukról az is elmondható, hogy azt jelentősen befolyásolja zsákmányállatuk aktivitása és területpreferenciája.

1. ábra. A találatok száma a Google Scholar keresője alapján az eurázsiai hiúz (Eurasian lynx), valamint táplálék-összetevők (diet), élőhelyhasználat (habitat preference), zavarás (disturbance) és megfigyelés (monitoring) keresőszavak kombinációjára.

Több olyan vizsgálat is irányult a hiúz élőhely­használatára vonatkozóan, amely például az emberi zavarás (például turizmus, lakott területek, népesség, út­sűrűség, erdészeti tevékenység) hatásait és a zsákmá­nyállatok elérhetőségét vette alapul. Az elemzések szerint élőhelyük kiválasztásánál az emberi zavarás minimalizálása fontos tényező, mivel az illegális elej­tések és a kóborló példányok elütése okozza a legtöbb hiúz halálát. Az érzékeny populációk fennmaradását tehát erősen meghatározza a védett területet övező, emberek által használt környezet is [9-11].


ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI

„Magyarországon, amint Méhely írja, a hiúz még a mult században is elég gyakori volt; még pedig nemcsak a magas hegyvidék nehezen hozzáférhető rengetegei­ben, ahol még ma is előfordul, hanem a középhegység, sőt dombos vidék összefüggő, nagyobb erdőségeiben sem volt ritka. […] Európában azonban állandó tartóz­kodási helyül nagykiterjedésű, sűrűségekben bővelkedő, hozzáférhetetlen, szakadékos és mindenfajta vadban gazdag területeket választ. Gyér erdőben csak kivéte­lesen, jelesen télen mutatkozik, amikor rászorul, hogy benne nyúlra vadásszék. […] A hiúz, ellentétben a farkas­sal, amely évről-évre kóborló életet él, hosszabb ideig tartózkodik ugyanazon a területen; ezt aztán keresztül-ka­sul bejárja, s egyetlen éjszakán mérföldes utakat tesz meg. Ilyenkor a járt útvonalak használatától sem ide­genkedik, amelyek mentén a falvakig is eljut; magános majorokba be is merészkedik, de azután – esetleg több napos kóborlás után – ismét csak visszatér eredeti lakóhelyére.” [1]


Az élőhelyek háborítatlanságát taglaló kutatások azonban ritkán arról is beszámolnak, hogy a faj az antropogén zavarást is tolerálhatja bizonyos mérték­ben. Az őz (Capreolus capreolus) nagy egyedszámban mozog erdőszegélyek, települések vagy ember által használt, például nyílt mezőgazdasági területek és vadetetők közelében. A mérsékelt emberi jelenléthez társuló relatíve nagyobb prédasűrűség miatt az ilyen területeket intenzívebben használják a nagyraga­dozók is. Azonban, ha a népsűrűség és az útsűrűség bizonyos küszöbértéket meghalad (20 lakos/km2, 1,1 km/km2 erdei út, 0,54 km/km2 közút), a hiúzok elke­rülik a területet, még abban az esetben is, ha zsákmá­nyállatuk különösen magas egyedszámban van jelen [9,11]. Úgy tűnik tehát, hogy a faj nagyszerűen képes felbecsülni a területen fellépő kockázati tényezőket és ezektől függően, különböző mértékben használja élőhelyét. Magyarországon a hiúzok mozgására vo­natkozóan telemetriás vizsgálatokra is szükség lenne ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk a hazánkban elő­forduló hiúzok élőhelyéről, mozgásáról, zsákmány­szerzési szokásairól. Azokban az országokban (például Lengyelország), ahol a zsákmány állománysűrűsége alacsonyabb, ott a hiúznak nagyobb territóriumot kell fenntartania és nagyobb energiabefektetéssel jár a táplálékszerzés is. Lengyel kutatók [12] az erdők hét szerkezeti jellemzőjét (erdő kora és típusa, fák sűrűsége, átláthatóság, aljnövényzet, komplexitás és erdészeti tisztítómunka jelenléte) vizsgálva azt ta­lálták, hogy a komplexitás (például kidőlt fák, holtfák, ágak, tuskók, sűrű bokrosok) és a nyílt, tisztás jellegű területek megléte biztosítja a megfelelő vadászati terü­letet a hiúzok számára. A sikeres zsákmányszerzést ez a foltszerű struktúra jelentősen segíti, akár alacsonyabb prédasűrűségnél is. A nappali pihenőhelyekre a sűrűbb faállomány és a nagyon csekély átláthatóság, a szinte átjárhatatlan, gazdag aljnövényzet a jellemző. A vizs­gált esetek felében a legfiatalabb (5-20 éves) erdőrész­letben rejtőzködtek napközben, ami a sűrű vegetáció­val magyarázható.

2. ábra. A hiúz nappali területhasználatát valószínűleg az emberi zavarás minimalizálása, míg az éjszakai aktivitást a táplálékkeresés és vadászat kényszere befolyásolja. (Fotó: Roger Leguen – WWF)

Az élőhelyhasználat nappali és éjszakai, valamint évszakos váltakozását vizsgálták a Cseh- és Németor­szág határán elterülő Cseh-erdőben. A jeladós egyedek aktivitás-adatai mellett antropogén, topográfiai és környezeti változókat is elemeztek. A kutatók azt felté­telezték, hogy a nappali területhasználatot az emberi zavarás minimalizálása, míg az éjszakai aktivitást a táplálékkeresés és vadászat kényszere befolyásolja. Eb­ből következően nappal kisebb területen mozognak és a territóriumuk szélső régióit kerülik, valamint élőhe­lyük nehezen megközelíthető, sűrűbb aljnövényzetű, jó takarást biztosító részeit használják. Éjszaka a va­dászat sikerességének érdekében fő zsákmányállatuk, az őz mozgását követik, amelyek a jobb táplálkozási lehetőséget nyújtó, nyílt (például legelők, rétek) élőhelyfol­tokat használják [13]. Ugyanakkor a zsákmányszerzés évszakfüggését is kimutatták. Nyáron főként bizonyosföldfelszíni alakzatok (például sziklás, kőgörgeteges részek) jelenléte, a növényzeti borítottság a meghatározó té­nyező. A csülkös vadfajok télen az alacsonyabb, hegy­lábi régiók felé mozdulnak el – így a lakott települé­sekhez is közelebb kerülnek –, a ragadozók pedig a zsákmány mozgását követik [14].

A horizontális növényzeti borítottság az egyik leg­fontosabb tényező az élőhelyválasztásnál (táplálék­szerzés, pihenés, utódgondozás, interspecifikus kom­petíció szempontjából is). A meredek hegyoldalak pihenőhelyként való használatát is inkább a növény­zet jellege magyarázza (dús, bozótos, cserjés területek), amelyek kevésbé alkalmasak erdészeti művelésre és turisták által is kevésbé használtak [10].

Halj meg máskor – Kompetíció más nagyragadozókkal

Mivel a farkas és a hiúz is valamelyest táplálékspeci­alista (elsősorban csülkös vadfajokat fogyasztanak), valamint szűkebb élőhelyi igényük is különbözik, több országban tapasztalható a két nagyragadozó faj együt­tes jelenléte. Az átfedő elterjedési területek esetén a fajok idő- és térbeli elkülönülést is mutathatnak. De például Lengyelországban, a Białowieża-erdőben a jeladós far­kasfalkák és hiúzok általános területhasználata 85%-os átfedést mutat, míg ez a magterületek esetében is elér­te a 35%-ot. Az itteni erdőkre az élőhelyek diverzitása, a korábban említett mikrohabitat-struktúrák nagyfokú jelenléte jellemző, amely elegendő és változatos búvó-és táplálkozóhelyet biztosít a ragadozók számára. Ezzel magyarázható a territóriumok átfedése is. Sido­rovich és mtsai [8] ezzel szemben olyan megállapítást tesznek, hogy a hiúzok gyakran megölik a farkasköly­köket, ha rájuk akadnak, de a régóta farkasok által ko­lonizált területeket viszont kerülik.

Ha egy hiúz „farkasszemet néz” egy farkassal, azt fel­tételeznénk, hogy a farkas – testméretéből adódóan – támadja meg a hiúzt, ám akár videófelvételeken is láthatjuk, hogy ez éppen ellenkezőleg történik. Kifej­lett hím hiúzok farkaskölyköket és vemhes nőstény farkasokat támadhatnak meg, így extrém esetben va­lamilyen szabályozó szerepet is gyakorolhatnak a far­kasállományra [8,15].

A magányos ügynök – Táplálkozás

A hiúz főként a testméreténél valamivel nagyobb pa­tás vaddal (például őz, muflon, gímszarvas), valamint kisebb emlősökkel táplálkozik. Táplálékát elsősor­ban a területen elérhető gyakori zsákmányfajok teszik ki. Az egyes hiúzállományokon belül akár az egyedek (például nem, életkor) között is jelentős eltéréseket tapasztalhatunk a zsákmányszerzési stratégiát és a zsákmányfajokat tekintve is [8,16].

Az eurázsiai mérsékelt övi lomberdőkben a hiúzok elsődlegesen őzre specializálódnak (89-96% gyakoriság, mind nyáron, mind télen), míg jóval északabbra, a tajgazónában főként nyúllal táplálkoznak. Ha a fő zsákmányállatok elérhetősége szűkös, akkor a hiúzok számos egyéb, „alternatív” zsákmányállatot is fogyasz­tanak (például madarak, kisemlősök), de a preferált fajok megmaradnak az étrendben. Ugyanazon a területen élő hiúzok jelentős különbségeket mutathatnak a va­dászott zsákmányfajok arányát tekintve. A különböző nemű és korú egyedek között például vannak olyanok (a kölyköket nevelő nőstények), amelyek maradnak az őznél, csak jóval kisebb mennyiségben esznek mást, míg más egyedek átváltanak változatos táplálékforrá­sokra (például hód, nyúl, vaddisznó, apró emlősök, mada­rak) is. Különösen meglepő megfigyelés, – mivel magá­nyosan élő állatnak tartják a hiúzokat – hogy a felnőtt hímek territóriumán több nőstény (akár kölyköket nevelő is) jelen lehet. A nőstények és a kölykök fő táp­láléka az őz marad, míg a territóriumot birtokló hím alternatív prédát is keres [8].


(FEHÉR)OROSZORSZÁGBÓL SZERETETTEL

Nemrégiben jelent meg egy kiváló, hiánypótló könyv a fe­héroroszországi hiúzokról. A zsákmányállatok sűrűsége, az emberi tevékenység hatása és a más országokban megfigyelt egyéb tényezők itt másodlagos szerepet játszanak, vagy nagyon csekély jelentőségűek. Ugyanis míg a legtöbb tanulmányt főként észak-európai területek­en végezték, ahol a szűken vett élőhelyek a már korábban ismertetett növényzeti és strukturális jellemzőkkel bírnak (például hegyvidéki erdők, sziklaformációk, nyílt tisztások jelen­léte), addig a Naliboki- és Paazierre-erdőben élő hiúzok élőhelyhasználata abszolút preferenciát mutat a zárt, erdős területekre. A hegyvidéki, erdősült elterjedési területeken tapasztaltakkal ellentétben itt a faj nagyrészt egy leshely­en (például kidőlt fatörzs magasan fekvő része, lucfenyő sűrűn lehajló ágai között) éberen várja, míg a zsákmány meg­jelenik. Rejtekhelyét is javarészt a zsákmány által használt ösvények mentén kell keresni [8].


Ha visszaáll a preferált zsákmánypopuláció egyed­száma, akkor is eltelik néhány év, míg újra táplálékspe­cialista lesz az egyed. A táplálékbevitel tekintetében is vannak különbségek, átlagosan napi 2 kg (1,1-3,5) húst fogyasztanak. A fiatal hiúzok az első télen főként mada­rakkal, csülkös vadfajok dögeivel táplálkoznak, a máso­dik télen, ha a fő zsákmányfaj megfelelő egyedszámban áll rendelkezésre, akkor a két éves állatoknak már az lesz a fő táplálékbázisa. Azonban, ha az optimális táp­lálékellátottság gyenge (például vaddisznó, hód van többség­ben), akkor nagyon kevés egyed éli túl ezt az időszakot, mivel a fiataloknak rossz a vadászati hatékonyságuk. Fehéroroszországban megfigyelték, hogy a nőstények visszafogadják az előző évi kölyköket, akik így nagyobb eséllyel maradnak életben és az új alom felnevelésében és a vadászatban is segédkeznek [8].

A vadgazdálkodók félelme gyakran az, hogy az eurázsiai hiúz potenciális zsákmányállatainak, főként a csülkös nagyvadfajoknak megváltozik a viselkedése, napsza­kos aktivitása a nagyragadozók jelenlétében, valamint, hogy a ragadozók válogatás nélkül zsákmányolnak a nagyvadállományból, amik nagy csapatokba tömö­rülve, óvatosan mozognak. Emiatt a vadászat szer­vezése megbonyolódhat, a vadászati tevékenységben pedig új helyzetek adta kihívásokhoz (például élővilág után mozgó vadfajok) kell alkalmazkodni.

3. ábra. Felül a hiúz téli és nyári vadászterületei szerkezeti összetettségének (komplexitás – holt fák, kidőlt fák, bokrosok stb.) összehasonlítása véletlenszerűen kiválasztott területekkel. Alul a különféle típusú nyílt, tisztás jellegű területek százalékos aránya látható [12,15].

Eccard és mtsai [17] mesterséges hiúz vizeletet hasz­nálva őzek viselkedését figyelték táplálkozás közben. Azokon a területeken, ahol a hiúz potenciálisan elő­fordul, nem volt mérhetően magasabb az őzek éber­sége, szemben azokkal a területekkel, ahol a ragado­zó friss jelenlétét (vizelet) érzékelték a növényevők. A fokozott óvatosság csak azokon a területeken volt észlelhető, ahol korábban nem volt jelen a nagyra­gadozó, így egy idő után a zsákmányfajok hozzá­szokhatnak ragadozók jelenlétéhez. Egyes terepi szakemberek véleménye szerint inkább az ember jelenléte – például vadászat – van hatással a csülkös vad­fajokra, mintsem a ragadozóké.

Holdkelte – Aktivitás

Több kutatás szerint elsősorban éjjel, főként a szür­kületi órákban aktívak (6,5-9 óra/nap, átlagosan 30%), a legalacsonyabb aktivitást a déli órákban mutatják. Az állatok napi aktivitás-mintázata az évszakokkal együtt változhat. A napszak szerinti különbségeket a fő prédaállatok mozgásához való alkalmazkodás, és az emberek elkerülésének szüksé­gessége (például turizmus, hegyi kerékpározás, vadászat) is okozhatja. A hiúzokra meglepő módon a zavaráson és a préda rendelkezésre állásán kívül a hőmérséklet is komoly hatással volt. Az átlaghőmérséklet napi 10 Celsius-fokos növekedése a hiúzok napi aktivitását 30 perccel csökkentette. Általánosan elmondha­tó, hogy északról dél felé haladva az átlagos napi tevékenység csökken, és ezt a világos órák száma nem befolyásolja [14]. Sikeres vadászat után át­lagosan 3,3 órával rövidebb volt napi aktivitásuk időtartama, hiszen nem kellett újra zsákmány utánkutatniuk. Az őzet átlagosan három napon belül, a gímszarvast négy napon belül, a nyulat két napon belül fogyasztották el [18]. Sidorovich és mtsai [8] azt tapasztalták, hogy a hiúzok meglepően kevés időt töltenek alvással. Fontos megjegyezni azonban, hogy a 90%-os „aktív” tevékenység nem csak a konkrét mozgásban töltött időt jelenti. Vadászati módszeré­ből adódóan a leshelyen éberen, bármikor támadás­ra készen töltött hosszú órák is tevékeny periódusnak számítanak.

A holnap markában – Mit tartogat a hiúzok számára a jövő?

Ahogy a fent leírtakból kiderül, titokzatos erdei ügy­nökeinkben az együttélés és alkalmazkodás képessége megvan. A fő kérdés az, hogy mi, emberek tudunk és akarunk-e együtt élni nagyragadozóinkkal.

A természetvédelmi célú intézkedések elősegítésé­hez fontos, hogy jól ismerjük a faj élőhely-választását befolyásoló tényezőket. Nagyon kevés esetben elegen­dő egy-egy védett terület a megóvásukhoz, hiszen terü­lethasználatuk nagyban függ az élőhelyek minőségi jellemzőitől, a zsákmányállatok sűrűségétől, mozgá­sától. Az élőhelyek feldarabolódása nemcsak a védel­met nehezíti meg, hanem az állatok számára a mig­rációt, valamint a terület újranépesedését is gátolja, ami miatt a pár egyedből álló, kis populációk nemcsak földrajzilag, hanem genetikailag is elszigetelődhetnek a magpopulációktól. Az erdei élőhelyek heterogeni­tása – a táplálékszerzésre alkalmas élőhely-összetevők és a pihenőhelyek megléte – nagyon fontos szerepet játszik a faj biológiájában. A megfelelő növényzeti struktúra, a terület zavartalanságának biztosítása kulcsfontosságú a védelmi intézkedések megterve­zésénél; együttműködő, cselekvő természetvédelmet kíván. Az erdészeti tervek kidolgozásánál fokozottan figyelembe kell venni a területen élő nagyragadozók élőhelyi igényeit, amelyek az esernyőfajokra jellemző módon több egyéb faj igényeit is lefedik. Külföldi pél­dák alapján tenni kell a prevenciós és kompenzációs rendszerek kiépítéséért.

A fenti megoldási lehetőségeknek pedig a különbö­ző érdekcsoportokkal folytatott bizalmi alapú együtt­működés és információcsere az alapja. Ennek meg­alapozásán dolgozik a WWF Magyarország is a LIFE Euro Large Carnivores programjában, amely keretei között nagyragadozókkal kapcsolatos műhelybeszél­getéseket és tanulmányutakat szervezünk, valamint ismeretterjesztő kiadványokon dolgozunk.

Tiszteljük és védjük 007-esünket, ne h(i)úzzuk az időt!

KAPUSI FELÍCIAPATKÓ LÁSZLÓ

IRODALOM


[1] Brehm, A. E. (1920): Az állatok világa. Christensen és Társa Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, 7382 pp.

[2] Jędrzejewska, Bogumiła & Jedrzejewski, Wlodzimierz & N. Bunevich, Aleksei & Miłkowski, Lech & A. Krasiński, Zbigniew. (1997). Factors shaping population densities and increase rates of ungulates in Bi­alowieza Primeval Forest (Poland and Belarus) in the 19th and 20th centuries. Acta Theriologica. 42. 399-451. 10.4098/AT.arch.97-39.

[3] Głowaciński, Zbigniew & Profus, Piotr. (1997). Potential impact of wolves Canis lupus on prey populations in eastern Poland. Biologi­cal Conservation. 80. 99-106. 10.1016/S0006-3207(96)00067-5.

[4] Heltai, Miklós. (2002). Emlős nagyragadozók magyarországi helyze­te és elterjedése. Doktori értekezés.

[5] Bihari Zoltán & Csorba Gábor & Heltai Miklós (szerk.) (2007): Magyar­ország emlőseinek atlasza, Kossuth Kiadó, Budapest.

[6] Harmos Krisztián & Gombkötő Péter (2019), https://www.bnpi.hu/ hu/reszletek/hiuz-lynx-lynx.

[7] Filla, Marc & Premier, Joseph & Magg, Nora & Dupke, Claudia & Kho­rozyan, Igor & Waltert, Matthias & Bufka, Ludek & Heurich, Marco (2017): Habitat selection by Eurasian lynx (Lynx lynx) is primarily driven by avoidance of human activity during day and prey availa­bility during night. Ecology and Evolution. 7(16). 6367– 6381.

[8] Sidorovich, Vadim & Gouwy, Jan & Rotenko, Irina (2018): Unknown Eurasian lynx Lynx lynx: New findings on the species ecology and beha­viour. Chatyry Chverci, Minsk.

[9] Basille, Mathieu & Herfindal, Ivar & Santin-Janin, Hugues & Linnell, John & Odden, John & Andersen, Reidar & Arild Hogda, Kjell & Gail­lard, Jean-Michel (2009): What shapes Eurasian lynx distribution in human dominated landscapes: Selecting prey or avoiding people? Ecography. 32. 683 – 691.

[10] Belotti, Elisa & Heurich, Marco & Kreisinger, Jakub & Šustr, P & Bufka, Luděk (2012): Influence of tourism and traffic on the Eurasian lynx hunting activity and daily movements. Animal Biodiversity and Con­servation. 35. 235-246.

[11] Bouyer, Yaëlle & Gervasi, Vincenzo & Poncin, P & Beudels-Jamar, Rose­line & Odden, John & Linnell, John (2014): Tolerance to anthropog­enic disturbance by a large carnivore: The case of Eurasian lynx in south-eastern Norway. Animal Conservation. 18.

[12] Podgórski, Tomasz & Schmidt, Krzysztof & Kowalczyk, Rafał & Gul­czyńska, Agnieszka (2008): Microhabitat selection by Eurasian lynx and its implications for species conservation. Acta Theriologi­ca. 53. 97-110.

[13] Dupke, Claudia & Bonenfant, Christophe & Reineking, Björn & Hable, Robert & Zeppenfeld, Thorsten & Ewald, Michael & Heurich, Mar­co. (2016). Habitat selection by a large herbivore at multiple spa­tial and temporal scales is primarily governed by food resources. Ecography. 10.1111/ecog.02152.

[14] Heurich, Marco & Hilger, Anton & Küchenhoff, Helmut & Andrén, Henrik & Bufka, Ludek & Krofel, Miha & Mattisson, Jenny & Odden, John & Persson, Jens & Rauset, Geir Rune & Schmidt, Krzysztof & Linn­ell, John. (2014). Activity Patterns of Eurasian Lynx Are Modulated by Light Regime and Individual Traits over a Wide Latitudinal Range. PLoS ONE. 9. 10.1371/journal.pone.0114143.

[15] Schmidt, Krzysztof (2008): Factors shaping the Eurasian lynx (Lynx lynx) population in the north-eastern Poland. Nature Conservation. 65.3-15.

[16] Krofel, Miha & Huber, Djuro & Kos, I. (2011): Diet of Eurasian lynx Lynx lynx in the northern Dinaric Mountains (Slovenia and Croa­tia). Acta Theriologica. 56. 315-322.

[17] Eccard, Jana & K. Meißner, Jessica & Heurich, Marco (2015): European Roe Deer Increase Vigilance When Faced with Immediate Predation Risk by Eurasian Lynx. Ethology. 123.30-40.

[18] Podolski, Iris & Belotti, Elisa & Bufka, Luděk & Sennhenn-Reulen, Holger & Heurich, Marco (2013): Seasonal and daily activity patterns of free-living Eurasian lynx Lynx lynx in relation to availability of kills. Wildlife Biology. 19. 69-77.

A cikk a Természet Világa 2019. októberi számában (150. évf. 10. sz.) jelent meg.

Természet Világa