150 sorHumánbiológiai és orvostudományi ismeretterjesztés a XXI. században – Saját magam orvosa vagyok

Az ismeretterjesztés bármilyen tárgykörben izgalmas feladat a terjesztő számára, mint ahogy hasznos és iz­galmas a befogadó számára is. Érzelmi hozzájárulás szempontjából azonban lényeges a különbség attól füg­gően, hogy a környező világról (élő vagy élettelen természetről), ember alkotta tárgyakról vagy műveletekről, vagy éppenséggel magáról az emberről kívánjuk ismereteinket megalapozni, vagy bővíteni.

Az emberről szóló ismeretterjesztés esetében a hozzá­állásunk sokkal intimebb, mint más tudományterüle­tek kapcsán, és még inkább az, ha betegségekről van szó, melyeket megkaphatunk vagy elszenvedhetünk, tehát más szakterülethez képest a humánbiológiai és orvos­tudományi ismeretterjesztés kiemelt figyelmet érde­mel, akár a terjesztők, akár a megcélzottak részéről.

1. ábra. A középkorban mintegy 100 millió embert pusztított el a pestis (lásd nyitókép). Az egészségügyi tudásszint növekedésének hála a pestishez hasonlóan veszélyes ebola a XX. században megmaradt lokális betegségnek.

A humánbiológiai ismeretterjesztés hatásában még inkább hasonlít a többi (műszaki, geológiai, társadalmi) ismeretterjesztéshez, bár érdekeltségünk azokénál na­gyobb, ugyanakkor az orvostudományi ismeretterjesztés az elméleti tudás-fejlesztésen kívül gyakorlati céloknak is eleget tesz, képez, illetve továbbképez bennünket az aktív beavatkozások terén. Míg az ismeretterjesztés egyéb formáinál a rajtunk kívül álló dolgokról tájékozó­dunk, addig a humánbiológiai vagy orvostudományi ismeretterjesztés saját magunkról szól és az eszkö­zök növekvő tökéletessége ezt a megismerést lehető­vé is teszi, azaz ezen a területen minőségi változás lé­pett fel. Talán egy példával illusztrálva: medikusként a múlt század közepén a belgyógyászat tárgykörében Haynal Imre előadásait hallgattam, akiért munkatársai rajongtak, (és mi, hallgatók is), mert kiemelkedő képes­ségű orvos és előadó volt. Egyik munkatársa mesélte, hogy Haynal egy beteget vizsgált, sztetoszkóppal hall­gatva légzését és jelezte, hogy a tuberkulózisos betegnek kaverna van a tüdejében. Véleménye alátámasztására röntgenvizsgálatot írt elő. Ez megtörtént és negatív volt az eredménye. Haynal ezután rétegfelvételt kért, mely ugyancsak negatív eredményt hozott. Ekkor Haynal Imre fél centis rétegfelvételt javasolt, amivel 1 centiméternél kisebb átmérőjű kaverna is kimutatható, és ez pozitív lett. Haynal tehát a korábbi évszázadok diagnosztikus eszköze, a sztetoszkóp felhasználá­sával állapított meg egy elváltozást a tüdőben, ami az adott kor (ʼ50-es évek) legmodernebb eszközével is csak körülményesen volt kimutatható. Nem valószínű azonban, hogy a mai kor számítógépes rétegvizsgá­lójával, a számítógépes tomográffal (CT) is fel tudná venni a versenyt és ugyanez vonatkozik egyéb műsze­res eljárásokra, vagy a laboratóriumi vizsgálatokra. A múlt századi embert is érintő felismerések, illetve az új gyógyszerek, eljárások, diagnosztikai eszközök hatalmas mértékben növelték a szakemberek és be­avatkozások lehetőségeit úgy, hogy az emberek érdek­lődése felcsigázódott, de az ismeretek emberközelisége csökkent. Elég itt csak az öröklődés mechanizmusá­nak megismerésére (humánbiológia, DNS kettős spi­rál) vagy az antibiotikumok (gyógyítás) felismerésére gondolnunk, holott ezek mellett számos, kevésbé köz­ismert, de igen nagy jelentőségű előrehaladás történt a XX. században. Az orvostudomány hatalmasat lépett előre, de egyre inkább szakosodott, azaz még az általá­nos orvos sem ismer minden új eljárást (gyógymódot) vagy gyógyszert, így a laikusok számára még idegeneb­bé vált. Ugyanakkor a tudományos ismeretterjesztés közreműködésével általánosságban kiművelt laiku­sok ezt nem fogadják el és részesei (tudói) akarnak len­ni a legújabb eredményeknek is, ami szinte lehetetlen. Ami a XX. században elkezdődött az a XXI.-ben folytató­dik. Úgy mondják: a XXI. század a biológia évszázada és ez valószínűleg így is van: az elmúlt évszázadok és ki­emelkedően a XX. század oly mértékben megváltoztat­ta humánbiológiai és humán orvosi ismereteinket, hogy a XXI. század nagy felismerései valóban várha­tóak, éppen a XX. század eredményei alapján. Ezek is­meretéből a laikusok (akik más területek szakemberei) sem akarnak kimaradni, az igények tehát megnőnek az ismeretterjesztés felé.

Ismeretbővítés és felkészítés az aktív beavatkozásra

Míg korábban az orvostudományi ismeretterjesztés valóban csak az ismeretek bővítését célozta, modern korunkban, felhasználva az internet és televízió előnye­it, meghatározott célja lett a balesetek kezelése, köze­lebbről az életmentés, olyan esetekben, amikor az erre képzett szakember nincs jelen. Ilyen módon a laikusok képesek lehetnek aktív beavatkozásra, amikor ez sür­gős, tehát elősegítheti a beteg (sérült) életben maradá­sát, amíg a szakember (mentős, orvos) megérkezik, vagy amikor erre még remény sincs (elhagyatott vidékeken) a teljes egészségügyi ellátást. Tehát ilyenkor az ismeretter­jesztés által nem elméleti továbbképzés történik, hanem alapképzés, gyakorlati céllal. Ha ez egy célzott műsor kere­tében történik a TV-ben, akkor hatása lehet eredményes is, de csak szűk réteget érint, akik kifejezetten azért nézik a műsort, mert ezen a területen aktívan közreműködni akarnak. Mások viszont TV-drámákat néznek és az ott történtekből ragad rájuk valami, amit több-kevesebb sikerrel felhasználhatnak, ha erre sor kerül és nincs más lehetőség. Sajnos ez utóbbi esetekben az igazi siker még várat magára: az egyébként nagyon népszerű orvosi soro­zatok, mint például a Dr. House, ebből a szemponból nem hozták meg a várt eredményt. Nyilvános helyen (pl. utcán) előforduló epilepsziás rohamok esetében a laikusok által nyújtott elsősegély gyakorlatilag 50%-ban eredménytelen volt, feltételezhetőleg a TV-s bemutatás hibái miatt.

2. ábra. Az emberiség tudásszintje rohamosan növekszik, de az egyedi ember csak nehezen tudja magas szinten követni

Ugyanez vonatkozik a szív működési zavarainak (fib­rilláció, leállás) akut kezelésére. Ami még nagyobb problé­mát jelent: a vizsgálatok kimutatták, hogy az ilyen témá­jú TV-játékok rendszeres nézése rontotta az ezeket nézők felkészültségét az eredményes segítségnyújtás, például resuscitáció (újraélesztés) esetén. Persze a TV-drámák nem célzottan a segítségnyújtó ismeretterjesztést szolgál­ják, azonban hatásuk – talán éppen ezért – nyomatéko­sabb, mint a célzott műsoroké. Az emberek inkább hisznek a szimpatikus – és orákulumnak kikiáltott – színész-doktornak, mint a háziorvosuknak (a TV-doktor mond­ta, tehát igaz!) és szívesebben követik annak tanácsait, amiket a dráma bizonyos szituációiban ad. Az ismeret­terjesztés szolgálójának hitt eszköz (TV, internet) tehát jelenleg sajnos inkább rontja, mint támogatja az egész­ségvédelmet. Miközben teljesen szelíd TV-filmek nem ajánlottak 16 éven aluliaknak, az orvosi információkat tartalmazó filmek nincsenek szűrve a laikusokra (bár­mely korosztályban) való hatás szempontjából és min­den jó szándékuk mellett károsak tudnak lenni.

Ugyanakkor, ha összevetjük egy filmdráma és egy Ter­mészet Világa, vagy Élet és Tudomány cikk hatáserőssé­gét, nagyságrendi különbségeket találunk (a filmdrá­ma javára), akár az olvasottság/nézettség területén, akár a hatás minősége (papír/mozgókép) területén és ez a távközlési technika további fejlődését szem­beállítva a nyomtatott sajtóéval, csak növekedni fog. Dr. Future-Haus TV- és interneteszközökkel felfegyver­kezve teljes biztonsággal maga alá gyűri Dr. Term-Vil Igazmondót, az aggastyánt, aki csak 150 éves korára tud hivatkozni, de maga sem hiszi, hogy ez elegendő akár csak Dr. Haus botjával szemben. Természetesen mindig voltak és lesznek olyan emberek, akik a minőséget ked­velik, de a XXI. században már nem ők a dominánsak, bár létszámuk csökkenése ellenére, nem csökkenő szellemi igényeiket ki kell elégíteni. Ezt nem csak az ősök tiszte­lete követeli meg, de annak biztosítása, hogy lesz miből meríteni, ha az igények mégis növekednének.

Saját magam orvosa vagyok

A Természet Világa tudományos ismeretterjesztő fo­lyóirat, melynek hangsúlyozott célja minőségi ismere­tek terjesztése olyan olvasók számára, akik szeretnének szakismereteiken kívül általános tájékozottságot sze­rezni olyan kérdésekben, melyek az emberiség létét, fennmaradását, fejlődését érintik. Ennek a folyóirat már 150 éve eleget tesz. Tudományos, vagy tudomány­talan (áltudományos) ismeretterjesztést azonban szá­mos egyéb (politikai, társadalmi, stb.) napilap és fo­lyóirat végez, amelyek azonban nem mindig képesek minőségi cikkeket közölni, de példányszámuk, olva­sottságuk alapján a Természet Világánál jelentősebb nyomot hagynak az emberek agyában. Ehhez járul a televízió számos csatornája és talán még inkább az in­ternet, mely utóbbit ma már a zsebében hord (okoste­lefon) és akár a metrón is nyomkod a jelen és jövő ifjú­sága. Ez utóbbi eszközök cikkei (bemutatásai) sokszor viszont csak felületes ismereteket nyújtanak orvosi vo­natkozásban, ellenőrizetlen szenzációkat közölnek té­nyekként. Ehhez járulnak a reklámok, melyek leírnak egy-egy betegséget és annak szuverén gyógyszerét (me­lyet el akarnak adni), egy-egy tekintélyes intézmény (pl. kórház, gyár) vagy személy megjelenítésével súlyosbít­va. A felületes orvosi ismeretek mennyiségének növe­kedése az emberek (laikusok) tudatában viszont azt az érzetet kelti, hogy tisztában vannak a betegségek lé­nyegével és a diagnózison kívül akár annak terápiáját is meg tudják határozni. Mindez a laikust saját maga orvosává teszi, amire korábbi korok emberének is meg­volt a hajlandósága, de ilyen mélységben és méretek­ben csak mostanában jelentkezik. A beteg, vagy aki betegnek hiszi magát, előírja a saját kezelését, melyet vagy saját maga meg tud valósítani akár az önkiszol­gáló bolt polcáról leemelve a gyógyszert, illetve gyógy­hatású terméket, vagy azzal az igénnyel keresi fel az orvost, hogy azt rendelje neki, amit ő jónak tart. Atom­kutatásról szóló ismeretterjesztő cikken felbuzdulva senki nem épít reaktort a konyhában, de reumatikus panaszaira szívesen vesz be felületes ismeretterjesz­tésben, vagy reklámban ajánlott hatástalan anyagokat. Ha a kezelés eredménytelen, akkor csalódottságában felkeresi az alternatív gyógyítót, akivel együttműködve eljuthat akár a homeopátiáig, amikor gyakorlatilag már csak vivőanyagot (vizet) alkalmaz a gyógyszer helyett, de addig beszerzett téves ismeretei alapján ezt jónak tartja. A jó minőségű ismeretterjesztés tehát századunkban egy­re fontosabbá válik, miközben hatásfoka (fogyasztása) – szemben a rosszabb minőséggel – egyre gyengül.

3. ábra. A boszorkányok gyógyító csodanövénye, a verbéna hiteles középkori leírással

Az ismeretterjesztésből az orvos is tanul

Az orvosi specializálódás előre haladtával egyre inkább beszűkül az a terület, amivel az adott orvos foglalkozik, tehát ami­ben a legjobb. Ugyanakkor minden orvosnak a beteget kell gyógyítania, akiben a betegség megnyilvánul. Ez magával hozza, hogy a szakor­vosnak tájékozódnia kell azokban a területekben is, amiben nem „szak”, tehát általában az orvostudomány­ban. Mivel az orvostudományi is­meretek is rohamosan bővülnek, ezeket a szakon-kívüli ismereteket leginkább a nívós (akár kifejezetten orvosok számára készült) ismeret­terjesztés tanulmányozása révén szerezheti meg. Tehát a nívós isme­retterjesztés a szakember számára is lehetőséget teremt arra, hogy szakmáján belül kiterjessze általános ismereteit, így a nívós ismeretterjesztő cikkek fogyasztói sokkal inkább lehetnek az adott szélesebb terület szakemberei, mint a laikusok.

4. ábra. Az oltásellenes szülő megölheti gyermekét (Forrás: Rosta Tibor – MTI)

Az ember vonzódása a tévhitekhez

Az elmúlt korok ismeretterjesztésének eredményeit fi­gyelembe véve azt hihetnénk, hogy felvilágosult világ­ban élünk, ahol az emberek már tudják, mi a hasznos számukra és az orvostudományt védelmezőjüknek tart­ják. Sajnos ez nem így van. A tévhitek éppúgy felütik a fe­jüket, mint a „sötét” középkorban, hajlamosak vagyunk hinni a nem létezőben és abban, hogy az egészség vé­delmének jelszavával merényletet követnek el magunk, vagy hozzátartozóink ellen. A nem létezőben való hit ve­zet a csodagyógyszerek elfogadásához és az egészség vé­delmének elutasítása tévhitek alapján betegségek fellé­péséhez, esetleg járványok kitöréséhez. Például számos szülő nem oltatja be gyermekét a korábbi évszázadok­ban halálos járványok formájában jelentkező betegsé­gek ellen, mert elhiszi, hogy az oltás okozza az autiz­must (amiről szintén felületes ismeretterjesztés kere­tében hallott), mert ezt nemcsak a szomszédasszony híreszteli, de szakembernek hitt tudatlanok a TV-ben vagy az interneten terjesztik. Ez utóbbiban nem ki­sebb személyiség, mint például az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is oltásellenes szerepet vállalt, aki ugyan nem kompetens orvos-egészségügyi kérdésekben, de hatását nem szűrik aszerint, hogy mi­hez van képesítése. A különbség a középkortól az, hogy akkor az oltás hiánya miatt (mert akkor még nem volt) pusztultak tömegesen az emberek, míg ma ez történ­het a tömegkommunikáció elterjedtsége és népszerű­sége miatt (az oltás elutasítása például nem csak az érintett sze­mélyt veszélyezteti, de a közösséget is, mert a kórokozó azokon marad fenn, akik nincsenek oltva). Mindig van, aki terjeszti a tudományt és van, aki a tudománytalanságot, de rendszerint mindkettő fehér köpenyes. A laikusnak tehát ne­héz választania, mit higgyen el és ezért kell tekintélyt kivívni a tudományos ismereterjesztés nívós eszközeinek (mint pl. a Természet Világa), hogy eséllyel tudjon szembeszállni téves né­zetekkel és azok káros következ­ményeivel. Amint a múltban, a XXI. században sincs ez másként, legfeljebb a helyzet lehet súlyosabb, mert a hibás is­meretterjesztés eszközei hatékonyabbak. Csak néhány példa: egy időben elterjedt, hála az internetnek, hogy a mobil telefonok használata agydaganathoz vezet. Az utó­vizsgálatok ezt nem igazolták, de mégis megmaradt a „kiművelt” emberfőkben és még ma is van, aki elhiszi és kerüli a mobiltelefont, vagy ha nem kerüli, használja, de fél. Ennél is korábban volt az a hit, hogy a kis dózisú radioaktív sugárzás éppúgy káros, mint a nagy dózis, csak meg kell várni, amíg összegeződik a hatás. Ma már a szakemberek tudják, hogy a kis dózisoknak éppen el­lenkezőleg, pozitív hatásuk van, és még segítenek is el­kerülni a nagy dózisok károsításait (hormezis). Ennek ellenére a tévhit az emberek többségében tovább él és nem szívesen vesznek meg olyan lakást, amelynek épí­tésében kis dózisú sugárzást kibocsátó anyagot használ­tak fel (holott ezekben kisebb a betegségek fellépésének aránya, mint a nem sugárzókéban). Ugyanezek az em­berek elmennek leromlott ízületeiket gyógykezeltetni a radon-sugárzású fürdőbe, mert nem tudják, hogy mi a radon, és hogy a lakások falában is ez a sugárforrás.

5. ábra. A civilizáció által létrehozott modern technikai fejlettség és az ember konzervatív biológikuma nem mindig férnek össze egymással

Mire költik a pénzem?

A tudomány művelése költséges és mennél fejlet­tebb, annál költségesebb. Az ókori orvostudomány műveléséhez legfeljebb a tudós (és családjának) eltartása volt szükséges, de drága eszközök nem kel­lettek. A középkori orvostudomány művelése már igényelte az eszközhasználatot, de ezek nem voltak különlegesek, hanem lényegében olyanok, mint amit az átlagember is használt. Mai modern korunkban a humánbiológia és orvostudomány művelésének eszköztára kiterjedt és rendkívül drága, mert ezek az eszközök teszik lehetővé annak felmérését is, ami természetes úton nem észlelhető (speciális mikrosz­kópok, hang- és fényérzékelők, stb.). Egyes műszerek sok millióba kerülnek és csak speciális célokra hasz­nálhatók és a hozzájuk értő kutatógárdát, illetve se­gítőiket is el kell tartani. Az erre szánt pénz nálunk adóforintokból kerül elő, tehát abból, amit nem az alaptudománnyal foglalkozók termelnek ki. Ezért az adófizetők tájékoztatása, tehát hogy mire költötték az adóforintokat, elengedhetetlen és ez is a tudomá ­nyos ismeretterjesztés feladata: a hazai kutatások és eredményeik felhasználhatóságának ismertetése. Ugyanakkor a nem magyar eredmények ismertetése sem nélkülözhető, mert ezeket át kell venni, a hozzá­juk tartozó eszközöket meg kell vásárolni, mert enél­kül nincs haladás.

6. ábra. A fonendoszkóp (a sztetoszkóp modernebb változata) a múlt és a jelen eszköze, a laptop a jelené és a jövőé. Most még megférnek egymás mellett.

Zárszó és (indokolt?) pesszimizmus

Az elmondottakból nyilvánvalónak látszik, hogy a XXI. század és az utána következő századok humánbioló­giai és orvostudományi ismeretterjesztése várhatóan nem lesz eredményesebb a korábbiaknál, annak elle­nére, hogy eszközei szélesebb körű hatást tennének lehetővé. A hitek és tévhitek a korábbiaktól eltérő köntösben jelennek meg (nem ördögök és boszorká­nyok, de jó svádájú távgyógyítók, felbérelt színészek, esetleg politikusok formájában), a körülményekhez alkalmazkodva és azokat felhasználva, de az emberi természet alapjaiban nem változik. Mivel az isme­reteket terjesztő és azokat befogadó ember közösen határozza meg az ismeretterjesztés hatásfokát, kicsi a valószínűsége, hogy ezt pozitív irányba lehet lendí­teni. Ugyanakkor századunkban és a jövőben, a kör­nyezetben félelmetes sebességgel növekszik a káro­sító tényezők mennyisége és minősége, ami a reális ismeretterjesztés (felvilágosítás) fokozott alkalma­zását igényelné. A siker, vagy legalább a szintentartás érdekében az ehhez szükséges feltételek megteremté­se a század egészségügyi szervezőinek, szerkesztőinek, kommunikációs szakembereinek jól megtervezett és megszervezett együttműködését igényli éppúgy, mint a pénzügyi szakemberek belátását, ami lehetővé tenné, hogy a jó minőségű ismeretterjesztés szélesebb körben elérhető legyen.


A cikk szerzője 60 éves korában, 40 éves ismeretterjesztő múlttal a háta mögött, fehér köpeny nélkül, de tiszta lelkiismerettel (éppen előadás közben). Most már 70 éves tudományos és ismeretterjesztő múlt van mögötte (csak a cikkben foglaltak nyomatéka kedvéért).


CSABA GYÖRGY

Természet Világa