Az idő mérése társadalmi szükségszerűség. Minél fejlettebb egy társadalom, annál nagyobb rá az igény, és annál nagyobb az elvárás a mérés pontossága iránt. Életünket, tevékenységeinket alapvetően két dolog, a nappalok és éjszakák váltakozása, valamint az évek múlása, a természet ciklikus megújulása határozza meg. Ennek megfelelően a folyamatosan múló idő mérésére is két eszközt használunk, az órát és a naptárt.
Mindkettő a Nap látszólagos égi mozgásán alapul, amely valójában a Föld tengely körüli forgásának, illetve Nap körüli keringésének tükörképe. Egyszerűen fogalmazva az év az az időtartam, ami alatt a Föld egyszer megkerüli a Napot, a nap pedig az az időtartam, ami alatt a Föld egyszer megfordul a tengelye körül. Pontosabban fogalmazva, amennyi idő a Nap két egymást követő delelése között eltelik. Alaposabban megvizsgálva, a helyzet még tovább bonyolódik, aminek számos oka van. Példaként megemlítünk néhányat:
- Amíg a Föld megfordul a tengelye körül, ez alatt pályáján is tovább halad. Mivel egy év durván 365 napból áll, egy nap alatt körülbelül egy fokot. Ebből következően a Földnek is még ennyit tovább kell fordulnia, így a Nap két delelése közti idő mintegy 4 perccel hosszabb, mint a tengely körüli forgás.
- A földpálya nem kör, hanem ellipszis alakú, ezért mind a Föld–Nap távolság, mind a Föld keringési sebessége változik, így az év folyamán a napok hossza is változik.
- A Föld forgástengelye nem merőleges a földpálya síkjára (ekliptika), hanem attól 23,5 fokra eltér. Ebből következően a Nap az év folyamán csupán kétszer, a tavaszi (március 21.) és az őszi (szeptember 22.) napéjegyenlőségkor található az Egyenlítő felett, egyébként nyáron attól északra, télen délre helyezkedik el.
Az iménti, és még egyéb okok miatt az idő múlását így ma már nem a Nap mozgásával, hanem atomórákkal mérjük.
További érdekességként megemlíthető, hogy az idő esetében a többszörösök és a tört részek kezelése nem egységes. Az alapegység a másodperc, a tört részeket 10-es, a többszörösöket 60-as számrendszerben váltjuk. Tehát így beszélünk tized, század, ezred másodpercről, míg egy perc 60 másodperc, 60 perc egy óra, továbbá 24 óra egy nap.
A történelmi hűség kedvéért megjegyezzük, hogy az SI mértékegységrendszer (mely az 1790-es francia forradalmi nemzetgyűlés határozatán alapul) kialakításakor eredetileg az idő egységének többszöröseit is a 10-es számrendszer szerint szándékozták kezelni, de a francia forradalom bukását követő Bourbon-restauráció ezt a kezdeményezést eltörölte, s visszaállította a korábban megszokott rendszer használatát. A francia forradalmi napórán a római számok a hagyományos, az arab számok a 10-es számrendszer szerint mutatják az időt (1 nap = 10 óra, 1 óra = 100 perc, 1 perc = 100 másodperc).
A naptárkészítés során gondot jelent az, hogy az év hossza (amely pontos megállapításához szintén, de itt nem részletezendő finomításokkal jutunk) nem egész számú többszöröse a nap hosszának. Mai naptárunk a többszörösen módosított, eredetileg a Hold járásához igazodó régi római naptáron alapul, amit a hagyomány szerint Kr. e. 753-ban a Rómát megalapító Romulus vezetett be, és 10 hónapból állt. Ez a Hold járásához igazított év márciussal kezdődött és 304 napból állt. A tíz hónap közül csak az első négynek volt neve (martius – Mars, a hadisten hónapja; aprilis – Apru, aki megfelel a görög Aphrodite-nek, a szerelem, szépség, öröm istene; maius – Maia, a növekedés istene; és junius – Juno, az állam védője és tanácsadója). A többit csak sorszám szerint említették: quintilis (5.), sextilis (6.), september (7.), october (8.), november (9.) és december (10.). Az évet később, i. e. 713-ban Numa Pompilius király 355 napossá egészítette ki úgy, hogy az év végéhez illesztett 51 napot két részre osztotta, januariusra (Janus, a kétarcú isten, akinek egyik arca hátra néz, értékeli az elmúlt esztendőt, míg a másik előre, az új esztendőre tekint) és februariusra (a latin februum a rituális megtisztulás, valamint az ősökre való emlékezés és a határkövek tiszteletének – beleértve az időbelit, az év végét is – hava).
Mivel a naptár még így is tíz nappal rövidebb volt az év valódi hosszánál, Kr. e. 190-től kezdve – hogy az istenek elől elrejtsék – február 23. és 24. napja közé két évenként beiktattak egy szerencsétlen tizenharmadik, hol 22, hol 23 napból álló szökőhónapot (mercedonis, vagy intercalaris), amivel viszont túlkompenzálták az eltérést. A korrekciókat a papok gyakran szükségeik és érdekeik (például adóbeszedés) szerint önkényesen állapították meg, így Julius Caesar idejére a tavaszi napéjegyenlőség naptár szerinti időpontja már 90 nappal eltolódott a csillagászatitól.
Julius Caesar a pontatlanságok és visszásságok megszüntetésére naptárreformot határozott el. Az új naptárt Szoszigenész, alexandriai csillagász dolgozta ki, az (egyik) egyiptomi naptár alapján. A Holdat, mint időmérőt teljesen mellőzte, és az év hosszát 365,25 napnak vette. Az évenként negyednapnyi eltérést úgy kompenzálta, hogy három 365 napos év után egy 366 napos szökőév következett. Az úgynevezett szökőnapot a korábbi mercedonis helyére, tehát február 23. után iktatta be. (A közhiedelemmel ellentétben, a ma használt naptárunkban sem február 29, hanem 24. a szökőnap.)
Az Kr. e. 46-ban bevezetett, később Caesar-ról elnevezett Julián-naptár főbb tulajdonságai:
- az év kezdete januárra tevődött
- a hónapok hossza kiegyensúlyozott, szökőévben váltakozva 31 és 30 napos, egyébként a február eggyel rövidebb, 29 nap volt
- Julius Caesar (akit Kr. e. 44 március idusán meggyilkoltak) emlékére a római szenátus döntése alapján ekkortól az eredetileg ötödik hónapot (quintilis) júliusnak nevezték
- a többi számmal jelölt hónap neve változatlan maradt, de most már csak címkék, mert a januári évkezdés miatt eredeti értelmüket vesztve két hónappal hátrább tolódtak
- a naptári év már csak 11 perc 14 másodperccel hosszabb a valódi évnél
- a tavaszi napéjegyenlőség időpontja visszakerült március 25-re, ahogy az Numa Pompilius idejében volt
Caesar meggyilkolása után a papok a szökőév szabályt 36 éven keresztül rosszul alkalmazták. A hibát – zseniális módon – Augustus császár küszöbölte ki, és a következő hónapot, a sextilist, amelyben született, magáról nevezte el. De hiúsága és a római babona (miszerint a páros szám szerencsétlen) miatt megkövetelte, hogy ez a hónap is 31 napos legyen. A szükséges napot a már úgy is csonka februártól vette el. Viszont mivel így három 31 napos hónap következett volna egymás után, az ezt követő hónapok hosszát megcserélte, kialakítva a ma is használatos, megbontott szimmetriájú rendszert.
A 306-ban császárrá koronázott Nagy Konstantin véget vetett a keresztényüldözésnek, és ez a vallás is legitimmé vált a római birodalomban. A keresztény vallásban Jézus feltámadásának megünneplése kiemelt jelentőségű. Ez egy ún. mozgó ünnep, amely a katolikus egyház esetében legkorábban március 22-re, legkésőbb április 25-ére eshet. A húsvét dátumának meghatározása a 325-ben, Niceában megtartott zsinat döntése alapján a következő: a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap.
A naptári év azonban, mint már korábban volt róla szó, 11 perc 14 másodperccel hosszabb a valódi évnél, ami az évszázadok alatt kezdett felhalmozódni, és 325 év alatt a tavaszi napéjegyenlőség időpontja már hat nappal előbbre, azaz március 21-re került. A problémát észlelték ugyan (a tavaszi napéjegyenlőség időpontját március 25. helyett 21-ében határozták meg) de nem tettek ellene semmit, így az időpontja a naptárhoz képest továbbra is évről évre tolódott. Az 1500-as évek végére már újabb 10 nappal. A hibát XIII. Gergely pápa rendelettel korrigálta:
- 1582. október 4. után október 15. következzen. (Kimaradt 10 nap, ezzel a tavaszi napéjegyenlőség időpontja visszakerült március 21-re.)
- A szökőév kiszámítására új szabályt kell alkalmazni: minden negyedik év szökőév, de a százzal oszthatók közül csak az, amelyik négyszázzal is osztható. (Így például 1700, 1800 és 1900 nem volt szökőév, de 1600 és 2000 igen. Ezzel a módosítással az eltérés 26 másodpercre csökkent, ami csupán 4915-re halmozódna fel egy napra.)
Az így érvénybe lépett és mai is használt naptárt Gergely-naptárnak nevezik.
Az új időszámításra való áttérés azonban nem történt meg mindenütt egyszerre. Nyilvánvaló módon először a katolikus államok vezették be, a protestáns országok később csatlakoztak, a pravoszláv egyház viszont megakadályozta a naptárreformot, arra hivatkozva, hogy ez veszélyeket rejt magában, és „zavart kelthet az elmékben”. Oroszországban Lenin rendelte el a naptárreformot, hogy „egyezzünk a világ valamennyi kultúrországával”.
Itáliában azonnal bevezették az új naptárt.
Ami Magyarországot illeti, a pápai naptárreform a török megszállás idejére esett (Buda felszabadítása csak 1686-ban történt).
A Habsburg-birodalomban Rudolf császár nevéhez fűződik a naptárreform, amit 1584-ben egyszerű királyi rendelettel vezette be Cseh- és Morvaországban csakúgy, mint Magyarországon. A rendelet a magyarok között erős ellenállást váltott ki, ugyanis egy ilyen fontos kérdésben való döntést az országgyűlés határozata nélkül nem tartottak elfogadhatónak. (A Felvidéken a szepesi káptalan viszont már 1582-ben a megreformált naptár szerint állította ki iratait, bár a királyi rendelet szerint csak 1587-ben lépett volna életbe a Gergely-naptár.) Végül a magyar rendek nyomására az 1588. évi országgyűlés 26. törvénycikke így foglalt állást: „Ámbár a karok és rendek inkább óhajtanák, hogy az annyi éven át használt régi naptár, melyhez szegények és gazdagok hosszú használat által hozzászoktak, régi érvényében megmaradna; mégis ő Felsége kegyes intésére hajolva, nem ellenzik ugyan, hogy ezután az új, javított naptár használtassék”, vagyis egyedül a király kívánata folytán, és nem a pápai döntésnek engedelmeskedve. A határozat azonban további vallási vitákat váltott ki, és még 1599-ben is (a 45. törvénycikkben) kénytelen volt leszögezni az országgyűlés, mi szerint: „Szükséges, hogy az új és reformált naptár minden honlakos által megtartassék, a régi pedig érvényen kívül helyeztessék.”
Báthory István (1533–1586) erdélyi fejedelem és lengyel király már 1582. augusztus 17-én rendelkezett az új naptár bevezetéséről, de még 1586-ban is a naptárvihar lecsillapításával kellett foglalkoznia. Az erdélyi országgyűlés csak 1590-ben követte Magyarország példáját: „Az új kalendáriom ez országban is bevétetett, azért, mivelhogy más szomszéd közelebb való keresztyén országokban is acceptáltatott” – ami azért koránt sem csillapította le a kedélyeket, a protestánsok ellenkezését. Végre az 1623. június 18.-i debreceni zsinat határozta el az új naptár elfogadását, amit Bethlen csak két év halogatás után tett magáévá; 1625-ben Huszton már az új naptár szerint tartotta meg a húsvéti ünnepeket.
A nyomdák hosszú ideig „ó és új kalendárium” címmel mind a két naptárt közölték egymás mellett. Így a régi naptár az újjal párhuzamosan használatban volt még a következő század első negyedében, sőt a török hódoltság területén még tovább is. A jezsuitákkal, és furcsa módon a Pápával is szembe szállva 1640 végén, majd 1641-ben pont a magyar katolikusok követelték újra a régi naptár használatát, s azt hangoztatták, hogy a jezsuiták csak kémkedni „jőnek” a török részekbe, s a bíráskodást a pogány törökökre bízták. A bég karóba húzásra ítélte az új naptár használatának szószólóit, akik csak nagy nehézség árán szabadultak: „Szomorú szívvel kell megjegyeznünk, hogy maguk a törökök irgalmasabbak voltak e jezsuiták iránt, mint keresztyén elleneik. Törökök folyamodtak megkegyelmeztetésökért a bég előtt, s törökök adták nekik a tőlük követelt ezer forintot.”
Nagy-Britanniában 1752-ben tétek át a Gergely-naptárra, szeptember 2. után 1752. szeptember 14. következett (kimaradt 11 nap).
A Szovjetunióban 1918. január 31. után 1918. február 14. jött (kimaradt 13 nap).
A különböző helyeken különböző időkben bevezetett naptárreform ad magyarázatot néhány furcsaságra. Például ismeretes, hogy Newton ugyanabban az évben született, amelyben Galilei meghalt. Galilei 1642. január 8-án halt meg, Newton pedig 1642. december. 25-én született. Viszont Itáliában akkor már a Gergely-naptár volt érvényben, Newton születését pedig még a Julián-naptár szerint anyakönyvezték.
A Gergely-naptár szerint ez a dátum 1643. január 4., vagy egy másik példa: a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” (október 25. a Julián-naptár szerint) évfordulója miért esett november 7-re (ami ugyanaz a nap, de már a Gergely-naptár szerint).
A pontos idő meghatározásán és a kalendáriumkészítésen túl a csillagászok feladata volt még a csillagok állásából való jóslás, a horoszkóp felállítása. Ez abból a téves elképzelésből adódott, hogy az égitestek (Nap, Hold, bolygók, csillagok) közvetlenül befolyásolják az egyén vagy az országok sorsát: „meg van írva a csillagokban”. A horoszkóp felállításához meg
kellett határozni, hogy a Nap, Hold és az öt szabad szemmel látható bolygó (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz) egymáshoz képest hogyan és mely csillagképekben helyezkednek el.
Érdemes itt egy kis kitérőt tenni, és ismét a naptárra vetni egy pillantást. A naptár hetes beosztása pont abból ered, hogy őseink a fenti hét objektumot isteneknek vélték, ráadásul a bolygók bonyolult hurkokat leírva mozognak az állócsillagok között. Mindegyik isten kapott egy napot, ezért áll hét napból a hét: hétfő – Hold; kedd – Mars; szerda – Merkúr; csütörtök – Jupiter; péntek – Vénusz; szombat – Szaturnusz; vasárnap – Nap.
Ennek nyomai megtalálhatók az angolban, (például Sunday), németben (Sonntag), de szinte teljes mértékben az olasz, francia vagy spanyol nyelvben. A hetes szám misztikája máshol is visszaköszön, mint a hét törpe, hét vezér, hét szűk esztendő, hétpróbás stb.
A Föld egy év alatt megkerüli a Napot, így ennek tükörképeként a Nap is tesz egy kört a csillagok között. E kör, vagyis az ekliptika mentén helyezkednek el az úgynevezett állatövi csillagképek, melyek eredete több ezer évre, az ókori Babilonba nyúlik vissza. Egy állatövi csillagkép – lévén belőlük 12 – átlagosan 30 fokra terjed ki, és külön jelük is van. A valóságban az egyes csillagképek kiterjedése eltérő, ráadásul a Nap útja érint egy tizenharmadik csillagképet, a Kígyótartót is.
Azt a pontot, ahol a Nap március 21-én, azaz a tavaszi napéjegyenlőségkor látszik – pontosabban látszana, ha nappal is látnánk az égbolt csillagait – tavaszpontnak nevezzük, és a Kos szimbólumával jelöljük. Ez a pont a Föld égre vetített egyenlítője és az ekliptika egyik metszéspontja. A vele átellenben lévő pont az őszpont, jele a Mérleg. Miközben a Föld kering a Nap körül, a forgástengely iránya változatlan marad – legalábbis emberi léptékkel mérve. Hosszú távon azonban (a Nap és a Hold hatására) a Föld úgy viselkedik, mint a búgócsiga, tengelye egy kúpfelület mentén mintegy 26 ezer év alatt körbejár (precesszió). Ennek következtében a tavaszpont helyzete folyamatosan eltolódik az égbolt látszólagos napi járásának irányába (tehát előre siet, ezért „pre”-cesszió), és 26 ezer év alatt bejárja az állatövi csillagképeket, vagyis egy-egy csillagképben körülbelül kétezer évig tartózkodik.
Az asztrológia kialakuláskor a tavaszpont még a Kos csillagképben volt (ezért jelölik még ma is a Kos csillagkép szimbólumával), és így az állatövi jegyek és az állatövi csillagképek megegyeztek. Azóta a tavaszpont a kosból a Halakba vándorolt, és közeledik a Vízöntő felé, így az állatövi csillagképek és jegyeik elcsúsztak egymástól.
Az állatövi jegyek elnevezése a babilóniaiaknál más volt, csupán néhány szerepelt a maiak közül náluk is. Pontos feljegyzéseket nem ismerünk eredetükről, de valószínűleg a következő: A három tavaszi hónap állatövi jegye, a Kos, Bika és Ikrek a természet teremtő erejére utal. A nyári hónapok első jegye a Rák arra emlékeztet, hogy a Nap elérve legmagasabb állását, ettől kezdve állandóan csökken a delelési magassága, tehát visszafelé mozog. Innen a Ráktérítő elnevezés is. Az Oroszlán a nyári hőséget jelképezi, a Szűz, kezében a kalásszal, a gabona érését. Az őszi hónapok első jele, a Mérleg, az őszi napéjegyenlőséget jelzi. A többi állatövi jegyre nem találunk írott magyarázatot, noha valószínű, hogy ezeknek is volt jelképes értelme.
Az időt fogalmilag meghatározni nagyon nehéz feladat, és jelenleg is kutatás tárgya. Például miért egyirányú az idő? Visszamehetünk-e a múltba? Volt-e idő az Univerzum keletkezése, az ősrobbanás előtt? Mi történik az idővel a fekete lyukban?
Befejezésül álljanak itt Szent Ágoston gondolatai az időről: „Nem mondok-e igazat, mikor azt vallom neked, hogy az időt mérni tudom? Mert így van ez Uram, Istenem, mérem, mérem, de mit mérek, nem tudom.”
HUDOBA GYÖRGY
IRODALOM
[1] Sky & Telescope, 1982. január
[2] Knauz Nándor: A veteristák, Századok (1869), 17-37.o
[3] https://blogdatosdelahistoria.blogspot.com/2016/10/gregorio-xiii-y-los-dias-inexistentes.html
[4] https://www.magyarkurir.hu/hirek/oktober-15-gergely-naptar-bevezetesenek-napja
A cikk a Természet Világa 2020. januári számában (151. évf. 1. sz.) jelent meg.
