OlvasónaplóA bölcs ember ostoba istenné válása – Olvasónapló

Yuval Noah Harari, a Homo Deus című könyv írója a Jeruzsálemi Héber Egyetem oktatója, aki, mint kutató, a történelem és a biológia összefüggéseivel illetve egymásra hatásával foglalkozik. Korábbi művében, a Sapiens-ben az emberiség történetét világítja meg a fenti sajátos, de hihetetlenül érdekes nézőpontból és eljut odáig, ahol az ember állati léte átcsap az ember istenségébe. Ezt a gondolatmenetet folytatja a Homo Deus című könyvében, olyan izgalmas kérdéseket indukálva az olvasó agyában, melyeket valószínüleg Harari maga sem tudna és meg sem próbálna megválaszolni. A Sapiens-ben bemutatott folyamat, az állat emberré fejlődése minden újdonsága ellenére konkrét, biológiailag és társadalmilag mérhető, azonban az állat-emberből (Homo sapiens) ember-istenné válás ugyan dokumentálható a teljesítmények alapján, de sem történelmi, sem biológiai következményei nem mérhetőek fel, legfeljebb sejthetők.

Az ember, miközben az állatvilág csúcsteljesítményévé vált megteremtette az isten-fogalmat és felruházta azokkal a képességekkel, melyekkel maga is rendelkezett és azokkal is, amikkel rendelkezni szeretett volna. Ez utóbbiaknak önkéntesen alávetette magát, mert ebben remélte biztonságát és elkerülhetetlen halála utáni jövőjét megtalálni, miközben szorgalmasan munkálkodott azon, hogy ehhez saját maga is hozzá tudjon járulni (biológia, orvostudomány, gyógyszerkutatás stb). Az a munkamegosztás tehát, hogy az ember jól, rosszul, teszi a dolgát, miközben az ember feletti (Isten) ugyancsak (mindig jól) teszi a magáét, évezredek óta bevált. Az embernek ezért jár a megélhetés és az Istennek a tisztelet. De kiben fog bízni az istenné lett ember, ha maga is isten? Ha saját maga is meg tudja csinálni, amit mindeddig istenétől várt el. Amit maga is meg tud tenni (el tud készíteni) az konkrét, megélhető. Az ember tehát lehet teremtő (alkotó) isten, elérve azt a szintet amit Teremtőjében mindig is keresett. Nem tud azonban megfelelni az isten mivolt másik oldalának (a vigasztaló, megbocsátó, büntető Istennek), miközben az emberek többségének szüksége van a misztikumra, mert ez adja az erőt a szerencsétlen jelen és a bizonytalan jövő elviseléséhez és e nélkül elvész a remény a jobb életben és a halhatatlanságban. Az ember tehát istenségének elnyeréséért busásan megfizet, mert a hit ingyen van, de a hitetlenségért fizetni kell. Az ember istensége elveszi az isteni mindenhatóságban való hitet, amire pedig mindig is szüksége volt (van) a gyarló embereknek. Kérdéses tehát már az is, hogy az istenné válás pozitív vagy negatív fejleményként jelenik meg az emberiség történetében és erre nincs válasz a könyvben. Ugyancsak kérdéses, hogy a hatalmas emberi népességből mindenki lehet-e (lesz-e?) isten, vagy a Homo Deus csak azt jelzi, hogy az emberiség, mint olyan, kitermelte annak lehetőségét, hogy egyes emberek teremtő-istenként működjenek, míg a többség marad az állatvilágból kiemelkedő, de az isteni mivolttól távol eső szinten. Ez utóbbi esetben a Homo gyűjtőfogalom, egy fajt jelöl, míg a Deus egy lehetőséget, ami vagy realizálódik egyes emberekben, vagy sem, mint ahogy az állatvilágban is van számolni tudó (cirkuszi) ló vagy kutya, de ez nem jellemző a többiekre, azaz a fajra. A jelentős különbség az, hogy az ember az „istenséget” tudja a faj számára hasznosítani, míg a ló vagy kutya nem. Ugyanakkor az, hogy a faj bizonyos kivételes egyedei elérték az isteni funkciókat, a tömegben rombolják az emberfeletti istenben való hitet, de az igények miatt nem tudják kioltani.

Az emberi faj kitermelt olyan tudományt, melynek ismeretében egyes emberek tudnak géneket kiütni, vagy beültetni a hibásak helyére. Ez elméletileg a jelenlegi teremtő Isten részlegesen elhibázott munkájának korrekciója, tehát van olyan Homo Deus, mint a mitológiai rész-istenek valamelyike, például Poszeidon, Hephaistos stb. De nincs és nem is várható olyan emberisten, aki mindent tud és mindent meg tud változtatni. A Homo Deus tehát egyes emberekben nyilvánul meg és összességében válnék az isteni képességek birtokosává és művelőjévé, azaz nem tudja átvenni a jelenlegi Isten-kép helyét, átvállalni mindazokat a feladatokat, amelyeket a múlt és a jelen embere isten (mint kivételes misztikus – mindenható lény) feladataként tart számon. Az ember-isten létezése tehát súlyos sebeket ejthet a hitéleten, de megdönteni azt nem tudja, mert szembe megy az emberek igényeivel. A gyarló ember az ember feletti Istent imádja és tiszteli (nem véletlenül helyezte el az akkor még megközelíthetetlen égben) a misztifikált „valakit”, akihez bizalommal fordulhat és kérhet tőle támogatást, ami ha nem teljesül, akkor csak saját magát okolhatja. Miközben tehát az emberi faj egyes egyedei isteni feladatokat oldanak meg, akár az egész emberi közösség javára, addig az emberi faj többsége nem tud és nem is akar istenné válni, mert úgy érzi, hogy akkor nincs aki védelmezze bajában és aki reményt adjon. A Homo Deus tehát megmarad kivételes jelenségnek és nem lesz a faj jellemzője, csak annak lehetősége. Miközben a Homo sapiens kitermeli a Homo Deust, még sapiens mivoltával is küszködik. A jelenkor történelme azt mutatja, hogy állati múltjával nem mindig tud sikeresen megküzdeni és bár vannak egyedi kiugrásai a Deus felé, aközben tömegként állatvilági törvényeknek engedelmeskedik. Abban a korszakban élünk, amikor túl gyors az átmenet az „állat”-ság és „isten”-ség között, amikor nagyon gyakoriak és szélsőségesek a kilengések és az isteni tehetséget gyakran az állati igények kiszolgálására hasznosítják. A tapasztalatlan isten-fióka döntései sok esetben még a Homo sapiens színvonalát is alulmúlják, és mivel nincs kitaposott út, tévútra vezetnek. Ez nem csak abban mutatkozhat meg, hogy mint most, egyéni- és csoportérdekek miatt irtják egymást (Harari szerint azonban sokkal kevésbé, mint korábban, évezredekig), de olyan termékeket állítanak elő, (teremtenek) amelyek további fejlődése már embertől független és teremtőjét létében fenyegeti. A Homo sapiens csak képzeletében törölheti el Istenét, de az általa alkotott önmegvalósító és önreprodukáló robotok már valóságosan pusztíthatják el teremtőiket. A Homo sapiens azonban halad a maga által kijelölt úton, mert állati ösztönei erre hajtják, mert tárgyakra átruházott evolúciója [1] erre irányul, és a még meglévő és működő állati ego miatt nincs ami visszatartsa. Az intelligens gépek (robotok) ma még szolgák, akiknek a Homo valóban Deus, mert emberi felügyelet alatt működnek, de holnapután már uralkodók lehetnek, istenek, akik megdöntik a Homo uralmát. Ami jelenleg a tudományos fantasztikus irodalom, a science fiction fogalomkörébe tartozik, az istenfióka-ember tétova tevékenységének következtében realizálódhat.

Mind a Sapiens, mind a Homo Deus olvastán az emberben felmerül, hogy Harari az istenné válásnak „drukkol”, de nem taglalja ennek negatív következményeit. Miközben ugyanis a Homo Deus saját istenségének lehetőségeit kóstolgatja, durván belenyúl természetes környezetébe és saját szervezetébe. Mivel elhiszi isteni mivoltát (miközben még nem az), felelőtlenül gondolkodik és cselekszik. A környezet szennyezésével létrehozza a klímaváltozást és annak súlyos következményeit [2], míg a szennyezés saját szervezetére történő visszahatásával (hormonális rombolók révén) belső szabályozásának összezavarodását [3]. Az isten-fióka most próbálja felmérni, mit követett el és kapkodva próbálja helyrehozni kártevését, mielőtt érte járó büntetése bekövetkezik. Ez a korrekciós munka az istenné válás jelenlegi előrehaladott állapotában nagyon nehéz. Ha azonban nem sikerül, a következményeket nemcsak a hibát elkövetők, de az isteni tulajdonságokkal nem rendelkezők is viselik. Harari kiválóan ismeri és feltételezi az algoritmusok szerepét az ember istenné válásában, de nem foglalkozik a velünk együtt szereplő élőlények evolúciójával. Ez hiányérzetet kelt. Miközben ugyanis az ember tárgyakra átruházott evolúciója az isteni mivolt felé tart, aközben az állatvilág többi tagjának evolúciója sem áll le. Lehet, hogy az állatvilág istene az, akit mi embernek nevezünk, és ők ezt a szintet kívánják elérni, helyesebben az evolúció törvényszerűségei szerint efelé tartanak, és ez nemcsak a magasabb fejlettségűekre lehet igaz. Miközben például a jelen és jövő isten-embere új, hatékonyabb gyógyszereket fejleszt a baktériumok ellen, a baktériumok fokozzák a rezisztenciájukat és nem tudjuk, hogy például az E. coli-emberisten és a Homo Deus párharcából ki kerül ki győztesen. Bár az istenné válás nem a ma, hanem a holnap problémája, Harari biztos abban, hogy – mint írja – „Az emberek kísérletet tesznek a megistenülésre, hiszen számos okuk van vágyni rá és számos eszközük, hogy meg is tegyék. Ha egy-egy ígéretes ösvény zsákutcának bizonyul is, más útvonalak nyitva maradnak. Megeshet például, hogy felfedezzük az emberi genom túlságosan bonyolult ahhoz, hogy komolyabban manipulálhassuk, ez azonban nem lenne akadálya az agyszámítógép interfészek, nanorobotok és mesterséges intelligenciák kifejlesztésének”. Ez a vélemény elfogadható, de nem látszik valószínűnek, hogy az emberi vágyak kérdése lenne, sokkal inkább a tárgyakra átruházott evolúció [1] törvényszerűségeinek befolyásolhatatlan végrehajtása. Harari könyve, a Homo Deus egyedülálló a maga nemében, tudományos mű, ugyanakkor (stílusa miatt is) lebilincselő olvasmány laikusnak és szakembernek egyaránt. Írója tájékozott a történelemben, az ember biológiájában és pszichéjében, így szintetizálni tudja mindhárom témakör ismereteit. Igazságán és sejtésein lehet vitatkozni (ahogyan ez az írás is teszi), de nem lehet közömbösen elmenni mellette. A felvetett problémák valódiak, megoldásaik lehetősége kérdéses, de mindenképpen igényli az odafigyelést. A problémakör teljes megértéséhez ajánlatos elolvasni a szerző előző könyvét a Sapiens-t, melynek utolsó fejezetei átvezetnek a Homo Deus-hoz, bemutatva azokat az eredményeket is, amelyeket az istenségre pályázó ember már elért, és ami érdemessé teszi az istenségi pályázásra. A Sapiens című könyv azonban önmagában is letehetetlen olvasmány és mindkettő – tudomásom szerint – világsiker.

CSABA GYÖRGY

IRODALOM

[1] Csaba, G.: Thoughts on the cultural evolution of man. Developmental imprinting and transgenerational effect. Riv Biol; Biol.Forum, 2007, 100, 461-474
[2] Kékedy-Nagy, L.: Klímaváltozás és környezetszennyezés, Művelődés 2016, 69, 10.
[3] Csaba, G.: A hormonális rendszer válsága: az endokrin dizruptorok egészségügyi hatásai. Orv Hetil 2017, 158, 1443-1451,

Természet Világa

Kapcsolódó cikkek