HírekA XXX. Természet–Tudomány Diákpályázat eredményhirdetése

A Természet Világa folyóirat XXX. Természet–Tudomány Diákpályázatának az elbírálása lezajlott. Lapunk felhívására idén is számos pályamű érkezett a Kárpát-medence teljes területéről. Köszönjük a pályázók és felkészítő tanáraik odaadó, nívós munkáját! Tekintettel arra, hogy a pályázatok mind témájukban, mind kutatási módszerükben jelentősen különbözhettek, így a zsűri több kategóriában is úgy döntött, hogy nem csupán egy-egy pályázatot választ a helyezettek közé. A három kategóriában összesen 2 első díjat, 4 második díjat, 3 harmadik díjat adunk át, valamint 2 pályázat Élet és Tudomány különdíjat, 2 pedig összevont Különdíjat érdemelt.

A 2020-2021. évi pályázat díjazottjai:

Természettudományos múltunk felkutatása és a kultúra egysége kategória

I. díj. Prémus Karina, Gábriel Bálint:
A fizika idomára, avagy Öveges József élete és munkássága egy teljesen új szemszögből
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
Felkészítő tanár: Mészáros Péter

II. díj. Kalcsu György Zsombor:
Jedlik Ányos élete és találmányai
Szolnoki SzC Pálfy-Vízügyi Technikum
Felkészítő tanár: Németh Péter

III. díj. Csontos Gergő:
Redempciós örökségünk a Nagykunság fővárosában, Karcagon
Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium
Felkészítő tanár: Major János

Élet és Tudomány különdíj

Szász-Cseh Etele, Bíró Mátyás Péter:
Egy fogalommá vált ember nyomában
Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár
Felkészítő tanár: Cseh Gyopárka

Önálló kutatások, elméleti összegzések kategória

I. díj. Murányi Lili:
Behálózva – A közösségi média és az online játékok hatása az idegrendszer folyamataira
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium
Felkészítő tanár: Márkus Zoltán Sándor

II. díj. Koncz-Bisztricz Tamás:
Csongrád és környékének orchidea flórája, különös tekintettel a bugaci nőszőfű előfordulására
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Felkészítő tanár: Tábori Leventéné, dr. Koncz Miklós Tamás

III. díj. Balázs Gábor Gergő:
Világító felhők, csodás égi jelenség vagy baljós előjel?
Ócsai Bolyai János Gimnázium
Felkészítő tanár: Gyurászikné Auer Noémi

Különdíj

Koncz-Bisztricz Tamás:
Madarak Magyarországról és Bugaci pillanatok
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Felkészítő tanár: dr. Koncz Miklós Tamás

Élet és Tudomány különdíj

Németh Rebeka:
Haslábon éldegélve – epizódok az afrikai óriáscsigák etológiájából
Kisalföldi ASzC Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Felkészítő tanár: Zátonyi Szilárd

Egészségtudomány kategória

II. díj. Kiss Réka:
Békésy György élete és munkássága
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium
Felkészítő tanár: Márkus Zoltán Sándor

II. díj. Zsíros Ildikó:
Tenyérnyi gyermekek – „Akik túl korán érkeztek”
Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
Felkészítő tanár: Mellesné Fonyogáb Kornélia, Varga Jolán

III. díj. Fejes Nikolett:
A borderline személyiségzavar megjelenése József Attila költészetében
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium
Felkészítő tanár: Márkus Zoltán Sándor

Az első díjas pályamunkákért 100 000, a második díjasokért 80 000, a harmadik díjasokért 60 000 forint díjazást ad a zsűri. Az Élet és Tudomány első különdíjasa 100 000, második különdíjasa 60 000 forint, a Különdíjban részesült két pályamű alkotója összesen 100 000 forintos pénzjutalmat kap. A felkészítő tanárok munkáját a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat pályaművenként 50 000 forinttal köszöni meg és ismeri el. A pályázatokat a megszokott módon Diákmellékletünkben tesszük közzé a Természet Világa júniusi számától kezdődően. A koronavírus-helyzet miatt sajnos Diákpályázatunk hagyományos ünnepélyes díjátadóját nem tudjuk megrendezni a Magyar Tudományos Akadémia székházában, így a díjazott diákok rövid pályázatismertető előadásait videó formájában folyamatosan tesszük közzé lapunk termvil.hu honlapján, kiadónk: a TIT portálján, valamint közösségi oldalunkon.

A Szerkesztőség

Természet Világa