Hell Miksát talán nem kell bemutatni a tudományos világban jártas közönségnek. Az idei 2020-as év kettős évfordulót is jelent a selmecbányai születésű jezsuita tudóssal kapcsolatosan. Maximilian éppen 300 éve, 1720. május 15-én látta meg a napvilágot az igen népes, – akkor még – Höll családban. Életrajzi adatairól és körülményeivel oldalakat lehetne megtölteni, remélhetőleg az ezek iránt érdeklődő olvasó kisebb utánajárással könnyedén leli meg majd az ilyetén adatokat felvonultató – a kerek évforduló apropóján született – cikkeket, publikációkat.
Szerepeljenek itt a főbb információk, amivel körvonalazhatjuk, ki volt Hell Miksa, honnan indult, és milyen karriert futott be élete során. A bányamérnök apától származó, népes családban nevelkedett Maximilian középiskoláját a selmeci gimnáziumban végezte. 1738-ban lépett be a jezsuita rendbe, majd Trencsénben töltött noviciátusi évei után 1741-től Bécsben tanult. Érdeklődése leginkább a filozófia és a természettudományok irányába hajtották. 1743-tól komolyabban foglalkozott matematikával, 1744-ben pedig már saját csillagászati megfigyeléseket is közölt. 1745-től Lőcsén tanár, majd ismét Bécs következett. 1751-ben szentelik pappá, s harmadik próbaévére Besztercebányára küldik. Jelentős szerepet játszik a nagyszombati, a kolozsvári, majd később az egri és a budai csillagvizsgálók építésének irányításában. 1755-ben Mária Terézia – az addigra már tudományos körökben elismert Hellt – a bécsi csillagda élére nevezi ki udvari csillagásznak. Vardøi expedíciója és annak eredménye tette világhírűvé. A jezsuita rend feloszlása után – mint oly sok sorstársa – a világi papság kötelékébe lépett, kutatásait, tanulmányait szünet nélkül folytatta. 1792 áprilisában meghűlt, s lázas betegségéből már nem gyógyult fel, 18-án, Bécsben hunyt el.
Hell sokoldalúságát, tettrekészségét és igen széles érdeklődési körét bemutatandó e cikkben kevés számú, nyomtatásban megjelent térképét szeretnénk az olvasó elé tárni, s ennek ürügyén előkerül majd, mi a kettős évforduló másik eleme.
Vardø
Hell vitathatatlanul csillagászati tevékenységével vált ismertté, elismertté. Nevét mindenki az 1769. évi Vénusz-átvonulás megfigyelésével köti össze, melyet Sajnovics János, kollégája-útitársa segítségével vitt véghez, s amely miatt Hell és Sajnovics neve szinte eggyé forrt a köztudatban.
Első térképünk is szorosan kapcsolódik ehhez az utazáshoz, amelynek hátteréről már oly sokan, oly sok fórumon publikáltak, s mivel cikkünknek nem célja az utazás, annak eredményeinek teljes ismertetése, ezért – bocsássa meg az olvasó – hacsak a fontosabb részleteket közöljük.
VII. Keresztély dán király Vardøbe hívta Hell Miksát az 1769. június 3-i Vénusz-átvonulás megfigyelésére. Vardø egy kicsi, meglehetősen északi sziget Norvégia csücskénél. A helyszín kiválasztásában nem volt sok lehetősége a szervezőknek, lévén a Vénusz-átvonulás ideje Európában az éjjeli órákra esett, olyan megfigyelőhelyet kellett választaniuk, ahol a Nap ekkor is látóhatár felett van, ez csak az északi sarkkörön túli területekre igaz.
Hell és Sajnovics 1768. április 28-án indult útnak Vardø felé. Ottlétük alatt nemcsak a fő célként meghatározott Vénusz-átvonulási méréseket végezték el, hanem sokrétű természettudományos megfigyeléseket is tettek. Hell kipróbálta a földrajzi szélesség (tulajdonképpen a sarkmagasság) mérésére feltalált igen fontos (és igen pontos) módszerét, amely ma Horrebow-Talcott-eljárás néven ismeretes és használatos. Közel 8 hónapos ott tartózkodásuk alatt végeztek földrajzi helymeghatározásokat, barométeres magasságméréseket, illetve az északi fénnyel és más légköri jelenséggel, valamint a mágneses elhajlással kapcsolatos megfigyeléseket is. Tanulmányozták a tenger világító fényeit, és a Skandináv-félsziget lassú emelkedését is.
Sajnovics az utazásuk és ottlétük során – mindamellett, hogy nélkülözhetetlen társa és segítsége volt a földrajzi tematikájú megfigyeléseknek – felfedezte a magyar-lapp nyelvrokonságot, és letette az összehasonlító nyelvészet alapjait. Ezen eredményeit a 250 évvel ezelőtt megjelent Demonstratio idioma ungarorum et lapponum idem esse. Regiae scientiarum societati danicae praelecta et typis excusa Hafniae című munkájában foglalta össze.
Hell terveiben szerepelt, hogy a teljes utazás eredményeit és leírását egy nagyívű, összefoglaló jellegű műben adja közre, mely sajnos számos teendői mellett nem valósult meg, így csupán néhány tanulmány vagy három tucat rézmetszet, s köztük egy térkép örökíti meg a vardøi expedíció eredményeit.
Ezek az 1790-ben Bécsben megjelent, egyébként Hell által szerkesztett, és sokszor általa is írt Ephemerides astronomicæ anni … ad meridianum Vindobonensem című folyóirat mellékletei (1. ábra). Hat közülük Hell Miksa rajzai alapján készült látkép-metszet (2. ábra), és egy térkép, amely híven ábrázolja Vardø szigetét, az odaérkezési és elutazási útvonalakat, illetve a csillagászati megfigyelések pontos helyét (3. ábra).
Mivel az Ephemerides egy kisebb gerincméretű kiadvány, ezért a térkép mérete sem lehetett túlságosan nagy, mindössze 30,5×25,4 cm. A mester, bizonyos M. T. Sallioth, Hell rajzai alapján metszette rézbe a térképet. A domborzatot látképszerűen, a kor ábrázolási stílusának megfelelően láthatjuk, a települést vázlatos alaprajzban. Az odautazási útvonal leírása szerint Hell és Sajnovics 1768. október 11-én érkeztek meg Vardøbe, majd több mint 8 hónap után, 1769. június 22-én hagyták el a szigetet. A térkép pontos koordinátákkal jelzi a megfigyelési pontot, amely a 70. szélességi kör felett, és Ferrótól számítva 48,5 foknyira fekszik, a térkép ábrázolása szerint egy kisebb épületcsoport részeként, a két szigetrészt összekötő földnyúlványon, a templom és az erőd között.
Tisztelgés Herschelnek
A csillagászati tevékenységgel összefüggésben még egy nyomtatott térkép, sőt, tulajdonképpen egész térképegyüttes kapcsolható Hell Miksa nevéhez. A szó legszorosabb értelmében véve csillagtérkép-sorozatról beszélhetünk. 1789-ben jelent meg Bécsben a Monumenta, ære perenniora, inter astra ponenda primum, serenissimo regi angliae Georgio III. alterum viro celebrimo, Friderico, Wilhelmo Herschel á Maximiliano Hell című, latin nyelvű könyv (4. ábra). A könyvben található négy térképmelléklet, amelyek az akkor igen népszerű Jean Nicolas Fortin (1750–1831) által 1776-ban kiadott Atlas céleste de Flamsteed… című csillagászati atlasz egyes lapjai alapján készültek. Az égbolt egy bizonyos terültét ábrázolják, három részletben, és egy összerajzolt, nagyobb térképen.
Az ok, ami Hellt e könyv megírására és a térképek elkészítésére sarkallta az, hogy örök emléket állítson William Herschelnek, és pártfogójának, III. György angol királynak. Na de ne szaladjunk ennyire előre a történetben. Mi is történt, amivel William Herschel a korabeli csillagászok és tudós emberek körében ily nagy elismerést vívott ki? 1781. március 13-án, Herschel egy szokatlan égitestet fedezett fel az éjszakai égbolton. Először azt gondolta, egy üstökös, de később ez lett bolygórendszerünk első, modern korban felfedezett új tagja. Herschel először Georgium Sidus-nak, azaz György csillagának nevezte az új bolygót, támogatója, III. György angol király után. Ez a megoldás nem talált a csillagász közösségben pozitív fogadtatásra, lévén az új égitest nem csillag volt, és György nem a felfedezője. A legnagyobb ellenszenvet az amerikai tudósok körében váltotta ki az elnevezés, hiszen ők éppen frissen szabadultak a brit uralom alól, s nem akarták az angol királyt – akárha csak az égen is – így tisztelni. Rövid ideig – és a korai időszakban megjelent munkákban – hívták a bolygót felfedezője után Herschelnek, Joseph Jerôme Lefrançais de Lalande francia csillagász javaslatára. Végül Johann Elert Bode német csillagász elnevezése, az Uránusz mindenki számára megnyugtató megoldásként került elfogadásra, már csak azért is, mert így a bolygó illeszkedett a Naprendszer többi, görög istenek után elnevezett tagja közé. Bode ugyanakkor kimutatta, hogy az Uránuszt korábban 1690-ben John Flamsteed, angol királyi csillagász is megfigyelte, de mivel nem ismerte fel bolygó voltát, katalógusaiban a 34 Tauri névvel csillagként szerepeltette.
Az Uránusz felfedezése korának egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb csillagászati eredménye volt. Hell Miksa, aki akkor a bécsi csillagda vezetője volt, őszinte tisztelettel adózott a felfedező és pártfogója előtt, és készített három csillagképet, amelyekkel szeretett volna örök emléket állítani e nemes férfiaknak az égbolton. Így születettek meg a Psalterium Georgianum, azaz a György Hárfája, a Tubus Herschelii Minor és a Tubus Herschelii Maior, azaz a Herschel kis és nagy távcsöve csillagképek. Elhelyezésüket tekintve több szempont is szerepet játszott. Hell a három csillagképet egymáshoz közel helyezte el, az Ikrek, az Orion, a Bika és a Nagy Kutya csillagképek által határolt területre. Ez logikus választásnak tűnt, mivel Herschel e területen fedezte fel az Uránuszt. Ezt a térképen a Bika szarvai közötti bolygójel és az „URANIA Planeta novus detectus ab Herschelio Anno 1781. die 13. Mar.” felirat jelzi (5. ábra). Az külön szerencsés helyzet, hogy ezen a területen nem volt még akkor más csillagkép, és maga a terület a derült téli éjszakán az égbolt közepén látszott, körülvéve ragyogó első-, másod-, és harmadrendű csillagokkal. Mindezek jól megfigyelhetőek a negyedik térképen, amelyen a három új csillagkép összerajzolva látszik (6. ábra).
Hell nagyon bízott a csillagászok támogatásában, s munkáját követően Fortin és Bode atlaszában meg is jelentek új csillagképei. Néhány XIX. századi művet leszámítva viszont nem talált lelkes támogatókra, s így konstellációi – sajnos – a feledés homályába vesztek. Emléküket az említett atlaszokon kívül csak Hell nyomtatásban megjelent csillagtérkép-sorozata őrzi.
Hell Miksa, a történész
Kevésbé ismert Hell történész oldala. Ritkán fordul elő, hogy szó essék arról, milyen jelentős eredményeket ért el a magyarság őstörténetének kutatásában, és az Anonymus-kérdés több szempontú feldolgozásában.
Hell jezsuita teológusként 1740-45 majd 1748-50 között Bécsben tanult. Itt ismerkedett meg a kor jeles történészével, Erasmus Frölichhel, és Joseph Frantz csillagásszal. Kortársa, a történész Pray György Frantz hatására kezdett bele kutatásaiba, ezért joggal feltételezhetjük, hogy Hellnek a magyar őstörténet irányába mutatott élénk érdeklődését is e két jeles férfiú ösztönözte, amelyre csak ráerősített Anonymus Gesta Hungarorumának első, 1746. évi megjelenése. A Gesta-t mind az akkori művelt közönség, mind pedig a történészek a magyar honfoglalás történetének fontos forrásaként tartották számon. A téma rendkívüli népszerűségét igazolja, hogy Tomka-Szászky János, a pozsonyi evangélikus líceum tanára Hungaria seu Turcia in octo Capitaneatus divisa című, kis méretű térképén már felhasználta a Gesta Hungarorum földrajzi adatait. Sőt, Hell 1750-ben kiadott Adjumentum memoriæ manuale chronologico-genealogico-historicum című kézikönyve – tulajdonképpen történelmi adattára – is arról tanúskodik, hogy Hell hosszan tartó, és igen széles merítésű kutatásokat végzett a kronológia-genealógia tárgyában. Jegyezzük azért meg, e mű nem forrás nélküli. Hell érdeme viszont, hogy a 28. fejezetben a honfoglalás után a magyar nép vezetőit és fejedelmeit Anonymus alapján sorolja fel. Hell Miksának másik, e témakörben született eredménye a tudós férfiú életében nem jelent meg.
Wenczel Gusztáv, aki Hell Bécsben őrzött történeti témájú kéziratait dolgozta fel a tudós halála után, a kéziratokból és a nagyszámú levelezésből szerencsére számos érdekes és jelentős megállapítást tett az Akadémiának szánt jelentésében.
Mint az a kéziratokból kiderült, Hell az Anonymus- és őstörténet-kutatásai eredményeiről hosszabb, a megszerzett információkat és összefüggéseket részletesen bemutató értekezést kívánt kiadni Dissertatio de ultimo Ungarorum adventu in Pannoniam seu hodiernam Ungariam címmel, amely terve sajnálatos módon nem valósult meg. A tervezett műből igen sok részlet és adat maradt meg kézirataiban, többek között az, hogy hét fejezetre tagolta volna. A tagolásról és az egyes fejezetek tartalmáról is számos feljegyzés keletkezett, bár egyiknek sem került sor a tartalmi kidolgozására.
Hell Anonymus kilétét és a magyar őstörténet kérdéseit több szempontból vizsgálta, amelyeket Wenczel négy téma köré csoportosított, mivel szorosabb logikai kapcsolatot az egyes jegyzetcsoportok között felfedezni nem vélt. Ezek a geográfiai, az etimológiai, illetve az Anonymus személyét és annak hitelességét taglaló kutatások jegyzetei.
Geográfiai értelemben Hell két kutatási területet próbált feltárni: a magyarok őshazáját, és a IX. század végi letelepedés pontos körülményeit.
Az őshaza tekintetében Hell „a »húnok« őshazájának Dániát tartotta; s hogy Dentumogeriát […] Karéliába helyezi.” Ez irányú nézetei már saját korában sem leltek lelkes támogatókra, követőkre, s így a kéziratokat feldolgozó Wenczel sem tekinti ezeket jelentős eredményeknek.
Ennél fontosabbnak és eredményesebbnek tartja a másik terület, a IX. századi Magyarország földrajzi viszonyairól szóló munkáit. Wenczel számára is egyértelmű, hogy Hell igen nagy energiát fordított e terület feltáró munkálataiba, Hellnek mind a témában született, vagy ahhoz kapcsolódó szakirodalmi ismeretei, mind pedig a kor jeles történészeivel folytatott levelezése erről tanúskodik.
Munkájának gerincét az Anonymus által említett helységnevek beazonosítása, valamint térképen történő elhelyezése jelentette. Ilyetén irányú terveiből is egyedül IX. századi térképe valósult meg, ez Magyarországot ábrázolja Anonymus korában. Igen jelentős és kitartó kutató- és rendszerezőmunka eredményeként jöhetett létre. A honfoglalás korának földrajzi helyneveivel Hellt megelőzően csak Bél Mátyás (1684–1749) és Kollár Ádám (1718–1783) foglalkozott. Hell ebbéli munkásságát követően pedig Cornides Dániel (1732–1787) történész és Endlicher István László (1804–1849) már Hell eredményeit építik bele (részleteiben javítva) saját kutatásukba.
Csak a véletlennek volt köszönhető, hogy Szirákon előkerült Hell 1772. évi térképe, amelyet a bécsi Gabriel Ruderstorffer metszett. Kolofonjának felirata: Tabula geographica Ungariæ veteris Ex Historia Anonymi Belæ Regis Notarii a P. Maximiliano Hell S. I. A.ô 1772. (7. ábra). Ennek előzményeként tekinthető az Ungaria ab Anno Xti 887 ad Annum 907 sub ARPADO Primo Ungariæ DUCE ex Historia Anonymi Belæ Regis Notarii a P. Maximiliano Hell è Soćte IESU című térkép, amelyet a készítői felirat szerint 1771-ben metszett Anton Schlechter Bécsben.
Hell honfoglalás kori Magyarország térképe 1802-ben jelent meg Cornides neve alatt, annak halála után a Vindicae anonymi Belae regis notarii című mű mellékleteként. Címe és grafikája ugyanaz, mint az 1772-ben készült példányé, metszője viszont már Gottfried Prixner (1746–1819). A térképen (mindhárom kiadásban) Hell a Gesta helynevei mellett a modern településneveket is feltüntette, a címkeretben pedig Árpád vezér pajzsra emelését, azaz vezérré választását és az Anonymus szerinti hét magyar és hét „kun” törzsfőt láthatjuk. A szerző a térképen bemutatja a Gestában található település- és domborzati nevek földrajzi helyzetét. Műve ábrázolja az ismert és beazonosított határrészeket, erdőterületeket, domborzati viszonyokat, igen gazdag a víznevek felvonultatása, és azok kategorizálása. Közlekedési tematikában a révhelyeket láthatjuk, illetve megtalálhatóak Magyarország várai is. A kolofónban míg a legkorábbi 1771-es vázlaton csak az egyes vezérek neveit találjuk a PRIMORDIA REGNI felirat alatt (balról rendre: Eleud, Cundu, Ound, Tosu, Huba, Tuhutum, Arpad, majd a kunoknál Ed, Etu, Ketel, Boyta, Edumen, Ousad és Bunger) (8. ábra) addig a következő, 1772-es verzióban már magyarázó szövegek is megjelennek az egyes vezércsoportok felett (Duces Dentumoger qui et Turcæ qui et Baskirii et Casanii, illetve a kun részen Duces Cumani qui et Chazari, qui et Karjelii qui et Biarmii). A pajzsraemelés jelenete alatt pedig megjelenik a More Cazarorum felirat.
Hell elhivatottságát a témában igazolja, hogy kiterjedt külföldi kapcsolatainak köszönhetően megpróbált további hasonló tematikájú, ősi magyar krónikákat felkutatni külföldön, levelezés útján, sajnos sikertelenül.
Talán e három térképpel jól sikerült érzékeltetni, mennyire szerteágazó érdeklődéssel rendelkezett Hell Miksa, és korának mely sok területén volt lelkes és jelentős eredményeket felmutatni képes tudósa.
OLÁH KRISZTINA
IRODALOM
[1] ifj. Bartha Lajos: Hell Miksa és a földrajzi helymeghatározás pontossága a XVIII. században In: Technikatörténeti Szemle IX. 1977 89-102 pp.
[2] ifj. Bartha Lajos: Kedves Élet és Tudomány! In: Élet és Tudomány 1976, 1298 és 1328 p.
[3] Csaba György Gábor (szerk): A csillagász Hell Miksa írásaiból, Magyar Csillagászati Egyesület Budapest, 1997
[4] Ernyey József: P. Pinzger Ferenc S.J.: Hell Miksa emlékezete. In: Századok 1923-24, 176 p.
[5] Tóth Álmos: A hazai történeti földrajz gyökerei. In: A Nyírség és a Felső-Tisza-vidék történeti földrajza (szerk: Frisnyák Sándor) Nyíregyháza, 2002 17-22 pp.
[6] Dr. Vajda Pál: Egy elfelejtett Anonymus-kutató. In: Magyar Nemzet 1978/06 246 p.
[7] Wenczel Gusztáv: Hell Miksa’ historiai kéziratairól. In: Uj Magyar Muzeum 1851-52, 47-56 pp.
A cikk a Természet Világa 2020. májusi számában (151. évf. 5. sz.) jelent meg.
