TudománytörténetTrianon tudományos előtörténetéből – A pozsonyi egyetem végnapjai

2. RÉSZ

Az 1914-ben megnyílt, alig fél évtizeden át működött, három karból állt pozsonyi tudományegyetem munkájának lehetetlenné tétele igen gyorsan zajlott le: a szomorú folyamat mindössze az első világháború befejezésétől az egyetem 1919. szeptember 22-én bekövetkezett bezárásáig tartott.

1918 novemberében Pozsony tiltakozott egy olyan terv ellen, ami a városnak Magyarországtól való elcsatolását célozta. A kormány semmit nem tett ennek érdekében, és lényegében Felső-Magyarországot a cseh csapatok ellenállás nélkül szállták meg. Az egyetem vezetősége arra is gondolt, hogy a biztonság kedvéért át kellene menteni az egyetem felszerelését, de ezt sem sikerült megoldani. 1918 decemberének vége felé fosztogatás indult meg Pozsonyban, ekkor döntöttek arról, hogy az egyetemi könyvtár értékesebb darabjait vagonírozzák be. Már decemberben nyolc francia tiszt és kétszáznegyven főnyi legénység érkezett a városba, de Pozsonynak a cseh-szlovák hadsereg által történt megszállására csak 1919. január 1-jén került sor. A cseh-szlovák kormány már decemberben kinevezte Pozsony vármegye és Pozsony város főispánjává (zsupánjává) Samuel Zoch modori evangélikus lelkészt, aki eldöntötte, hogy Pozsonyt a cseh-szlovák köztársaság impériuma alá helyezi.

Ezzel lényegében megkezdődött a cseh-szlovák állam pozsonyi berendezkedése. Még január végén közölte azt is Polner Ödön egyetemi rektorral, hogy mivel a szlovák kormány február 4-én Pozsonyba érkezik, szíveskedjen az egyetem nevében részt venni a kormány ünnepélyes fogadtatásán. Polner írásban közölte az egyetem válaszát: nem kívánnak részt venni azokon az ünnepségeken, „amelyek Magyarország nagymértékű megcsonkítása feletti örömnek kifejtését is jelentik, mert az a legszentebb hazafiúi érzelmekkel éles ellentétben van”.

Kórbonctani épületszárny

A zsupán még január végén válaszolt a levélre: az egyetemet január 30-án bezáratta, minden előadást letiltott, és az egyetem tanárait rendőri felügyelet alá helyezte. Döntését a napi sajtóban is közzétette, a híradásokból kitűnt, hogy magát a rektort két napig fogdában is tartották. Az újsághírnek komoly hatása lett, mert a pozsonyi munkásság a szlovák kormány elé terjesztette követeléseit, amelyek között az egyik a tudományegyetem újbóli megnyitását kívánta, ellenkező esetben komoly sztrájkot ígértek. A követeléseket a szlovák kormány nem hajtotta végre: a sztrájk megkezdődött. Újabb újsághírben arról számoltak be, hogy a zsupán csupán ideiglenes jelleggel záratta be az egyetemet, mert attól tartott, hogy több tanár ellenségesen fog viselkedni a cseh-szlovák köztársasággal szemben, s igyekeztek az orvosi kart mielőbb megnyitni.

Tüntetés és sztrájk

Február 11–12-én tüntettek a diákok, ezen túlmenően teljes sztrájkot hirdettek: az iskolákban nem volt tanítás, nem működtek a gyárak, nem közlekedett sem a vasút, sem a városi villamos, és még a bérkocsisok sem álltak munkába. Február 13-án már a cseh katonaság is bekapcsolódott a sztrájk leverésébe. Ezt követően véres megmozdulások voltak Pozsonyban.

A magyarok bíztak abban, hogy a tervezett béketárgyalások következtében Pozsony magyar kézen marad, és így folytatódhat az egyetem munkája is. Az egyetem február 19-én valóban újból megnyílt, sor került az új rektor, Fenyvessy Béla megválasztására is és 589 hallgató iratkozott be az orvosi karra. Samuel Zoch zsupán 1919. április 17-én úgy vélte, hogy sor kerülhet az evangélikus teológiai karnak szeptemberben történő megnyitására is, de erre sem került sor.

A pozsonyi egyetemi campus egykori térképe

Az egyetem sorsát megtudakolandó egy egyetemi küldöttség 1919. május 27-én felkereste Masarykot, a cseh-szlovák köztársaság elnökét. Masaryk úgy nyilatkozott, hogy még nincs döntés az egyetem sorsát illetően, de megfelelő átmenti időt hagynak arra, ha az egyetemnek el kellene költöznie a városból. Mindez tehát május 27-én történt, június 12-én pedig arról döntöttek, hogy Pozsonyban egy négy fakultásból álló, cseh-szlovák egyetemet fognak felállítani (Comeniust jelölve meg névadóként), amelynek magyar részlege nem lesz, a tanítás nyelve is cseh és szlovák lesz. A tervek szerint egyedül a jogi fakultáson fognak néhány tárgyat magyar nyelven tanítani, legfeljebb három tanéven keresztül.

„Sehol a világon nincs rá példa — fejtegette V. Srobár szlovákiai miniszter —, hogy fél millió polgárra, egy kicsinyke minoritás számára, az állam fenntartson egy teljes egyetemet. Erre sehol Európában nincs példa.” (Tegyük hozzá: a Felvidéken akkoriban körülbelül 1 millió magyar anyanyelvű állampolgár élt.) 1919. szeptember 21-től egy bizottság elkezdte az intézetek átvételét.


A POZSONYI EGYETEMMEL EGY IDŐBEN MEGSZÜNTETETT FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁGON

Állami tanintézetek
Kolozsvári Királyi Magyar Ferenc József Tudományegyetem, 1919-ig
Pozsonyi Királyi Magyar Erzsébet Tudományegyetem, 1919-ig
Pozsonyi Jogakadémia, 1914-ig (utána beolvadt az egyetembe)
Kassai Jogakadémia, 1919-ig
Nagyváradi Jogakadémia, 1919-ig
Selmecbányai Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola, 1918-ig
Kolozsvári Gazdasági Tanintézet, Akadémia, 1919-ig
Kassai Gazdasági Tanintézet, Akadémia, 1919-ig
Fiumei Tengerészeti Tanintézet, Akadémia, 1918-ig
Fiumei Kiviteli Akadémia, 1918-ig
Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia, 1919-ig

Az 1919-ben megszüntetett római katolikus egyházi felsőoktatási tanintézetek
Temesvári Püspöki Szeminárium, Teológia
Szatmárnémeti Püspöki Szeminárium, Teológia
Nagyváradi Püspöki Szeminárium, Teológia
Gyulafehérvári Püspöki Szeminárium, Teológia
Nyitrai Püspöki Szeminárium, Teológia
Besztercebányai Püspöki Szeminárium, Teológia
Szepeshelyi Püspöki Szeminárium, Teológia
Kassai Püspöki Szeminárium, Teológia

Az 1918–19-ben megszüntetett protestáns és egyéb egyházi tanintézetek (feltüntetve a megszűnés éve)
Kolozsvári Református Kollégium, 1919
Nagyenyedi Ref. Kollégium, 1919
Eperjesi Evangélikus Jogakadémia, 1919
Pozsonyi Evangélikus Líceum, 1919
Kolozsvári Unitárius Kollégium, 1919
Nagyszebeni Ortodox Teológiai Akadémia, 1919
Balázsfalvi Görögkatolikus Püspöki, Érseki Szeminárium, 1919
Nagyváradi Görögkatolikus Püspöki Szeminárium, 1918
Szamosújvári Görögkatolikus Püspöki Szeminárium, 1918
Lugosi Görögkatolikus Püspöki Szeminárium, 1918
Eperjesi Görögkatolikus Püspöki Szeminárium, 1919
Ungvári Görögkatolikus Püspöki Szeminárium, 1919
1920-ban szűnt meg:
Máramarosszigeti Református Kollégium


A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert emlékirataiban dramatikusan megírt eseményt kell megemlíteni: a kémiai labor felszerelését ő maga – aki adjunktusi funkcióban tartozott az egyetemhez, több társával együtt, éjnek idején – a pozsonyi hídon át Magyarországra menekítette, ez a mentőmunka szerinte a továbbiakban hozzá is járult kutatásainak első sikereihez.

A negyedik kar felállítására Pozsony cseh megszállása miatt már nem jutott idő. 1919. szeptember 25-ére az egyetem összes tulajdonát birtokba vették a cseh-szlovák állami egyetem céljaira, a könyvtárat csak október 10-én.

Az egyetem volt tanárai és diákjai még arra vártak, hogy a béketárgyalások az ő javukat szolgálják, és Pozsony ismét magyar fennhatóság alatt fog állni. A trianoni békediktátum azonban nem így rendelkezett, ezért a tanároknak és a diákoknak végleg el kellett hagyniuk Pozsonyt, és egyelőre mindnyájan Pestre költöztek.

A trianoni békeszerződést megelőző korszakban összesen 82 felsőoktatást folytató intézmény működött Magyarországon, ebből 13 szerzetesrendi intézmény volt. Ezeket leszámítva a maradék 69 közül 35 a mai Magyarország területén (50%), 19 a mai Romániában (27,5%), 13 a mai Szlovákiában (19%), 2 Fiume városában, 1 pedig Ungváron, a mai Ukrajnában működött.


A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem vezetői a pozsonyi és a budapesti években
Rektorok
Falcsik Dezső 1914–1915
Polner Ödön 1915–1916
Kérészy Zoltán 1916–1917
Finkey Ferenc 1917–1918
Polner Ödön 1918–1919
Fenyvessy Béla 1919–1920
Lukinich Imre 1920–1921
Heim Pál 1921–1922
Kérészy Zoltán 1922–1923

A Jog- és Államtudományi Kar dékánjai
Falcsik Dezső 1914–1915
Polner Ödön 1915–1916
Kérészy Zoltán 1916–1917
Finkey Ferenc és Kérészy Zoltán 1917–1918
Kováts Ferenc 1918–1919
Kiss Albert 1919–1920
Bozóky Géza 1920–1921
Kérészy Zoltán 1921–1922
Falcsik Dezső 1922–1923

Az Orvostudományi Kar dékánjai
Pekár Mihály 1917–1921
Entz Béla 1921–1922
Pekár Mihály 1922–1923

A Bölcsészettudományi Kar dékánjai
Kornis Gyula 1917–1918
Hodinka Antal 1918–1919
Prinz Gyula 1919–1920
Vári Rezső 1920–1921
Gyomlay Gyula 1921–1922
Császár Elemér 1922–1923


A historikus írja: a békekonferencia megnyitásának időpontjában – 1919. január 18-án – Csehszlovákia már birtokában volt az igényelt magyarországi területeknek. A trianoni békediktátum aláírásának napján – 1920. június 4-én – pedig Csehszlovákiában már javában működött a választott parlament, megszülettek a földreformtörvények, megtörtént a régi magyar közalkalmazottak lecserélése, kisajátították a magyarság kulturális és közművelődési intézményeit, romokban hevertek a magyar iskolák, sőt számolni lehetett a hatalom újabb és újabb magyarellenes lépéseivel. A béke ilyen körülmények között nem született meg, mivel a háború tovább folytatódott a lelkekben, végzetes kárára győztesnek és legyőzöttnek egyaránt.

Az elűzött egyetemek Budapesten

A trianoni békediktátum idejére lényegében már egyetlen magyar fenntartású, magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény sem működött a később elcsatolt területeken.

A magyar kormány úgy döntött, hogy az ugyancsak menekülésre kényszerített kolozsvári tudományegyetemmel együtt egyelőre Budapesten folytatódjon a képzés, pozsonyi diákok és a kolozsvári diákok tehát az 1919/20-as tanévtől kezdődően együtt tanulhattak Budapesten. A bölcsészeti kar Budán a Pedagogikum helyiségeiben kapott helyet, az orvosi kar azonban csak az 1920/21-es tanév elején folytathatta működését. A két egyetem oktatói közül egyébként többen a budapesti egyetem bölcsészettudományi karán jutottak álláshoz.

1920 elején a budapesti egyetem orvosi karának tagjai átiratot intéztek a külföld egyetemeinek orvosi karaihoz. Az Orvosi Hetilapban is közzétett felhívásból idézünk: „Mint egyetemi tanárok gyászoljuk Pozsonyt. Fiatal egyetemének kiépítését megakasztotta a háború. Múltja nincs, de vele elveszett a jövő, amelynek biztosítékát láttuk kitűnő tanítványainkból álló tanári karában… Egyetlen fegyverünk az igazság maradt. Ez győzött kezünkben 1000 év viszontagságai felett és győzni fog a jövőben is. Benne bízva, tiltakozunk az igaz emberek és tudósok előtt az igazságtalanságnak s a kultúra elragadásának ténye ellen.”


PRINZ GYULA
(Rábamolnári, 1882. január 11. – Budapest, 1973. december 31.)

Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán kezdte, ahol többször megbukott latinból, számtanból, földrajzból, sőt anyanyelvéből, németből is. Budapesten érettségizett, ahol már több elismerésben részesült. 1900-ban Eötvös Loránd tanácsára iratkozott be a budapesti tudományegyetemre, első mesterei Lóczy Lajos és Koch Antal geológusprofesszorok voltak. Egyetemi tanulmányait fejezte be, és 1903-ban ott lett tanársegéd. A következő évben doktorált.

Almásy György 1906-ban meghívta közép-ázsiai expedíciójára. A kutatóúton tanulmányozta és feltérképezte a Tiensan-hegység vonulatait, s a magashegységek geomorfológiájának kialakulásával kapcsolatban több vitatott kérdésre adott máig érvényes válaszokat. Az egyik vonulatnak ő adta a Lóczy-hegy nevet, egy másik sziklacsúcsot pedig Cholnokyról nevezett el. Második kutatóútján, 1909-ben részletesen feltárta a Tiensant, s elkészítette a pleisztocén eljegesedés 1:2 000 000 arányú átnézeti térképét. Expedícióinak eredményéről Utazásaim Belső-Ázsiában és Ázsia szívében című munkáiban számolt be.

Az 1910-es években izlandi, skóciai és több más tanulmányúton vett részt szerte Európában. Bár az újonnan alakult tucumani egyetem geológiai tanszékét is felajánlották számára, azt elutasítva szülőhazájában maradt. A budapesti tudományegyetem föld- és őslénytani intézetében 1908-tól 1912-ig a leíró földtan magántanára. 1918-tól az Erzsébet Tudományegyetem földrajzi tanszékének tanára, először Pozsonyban, 1921-től Pesten, végül 1923-tól 1940-ig Pécsett. Itteni működéséhez köthető legnagyobb hatású munkájának, a Tisia-elméletnek a kimunkálása (1926), amely azóta is kiindulópontja minden, a Kárpát-medence kialakulásáról szóló elméletnek.

Ugyanakkor oktatói, közéleti tevékenysége mellett vezető szerepet is betöltött, az egyetem rektora volt az 1935/36-os tanévben. 1940 és 1945 között a Ferenc József Tudományegyetem, a kolozsvári egyetem földrajzi intézetét vezette. Ezután nyugdíjba vonulásáig, 1957 a szegedi egyetem tanszékvezető professzora volt.

1935-től az MTA levelező tagja. 1936-ban a Magyar Érdemrend Középkeresztjét nyerte el. 1939-ben Lóczy Éremmel tüntették ki. Akadémiai tagságát 1949-ben felfüggesztették, s csak 1989-ben rehabilitálták. 1950-ben József Attila Emlékérmet kapott, 1954-ben pedig Munka Érdemrendet. 1952-től a földrajztudomány kandidátusa, 1955-től doktora.

A Magyar Földrajzi Társaságnak 1904-től tagja, 1920 és 1922 között alelnöke, 1923-tól 1924-ig a főtitkára, 1952-től örökös tiszteletbeli elnöke volt.

Főbb művei:
• A Magas-Tiensán, Budapest, 1939.
• Ázsia szívében, Budapest, 1911.
• Die Vergletscherung des nördichen Teiles des zentralen Tien-scahn-Gebirges, Wien, 1909.
• Dunavölgyi fővárosok, Pécs, 1937.
• Európa természeti földrajza. Segédkönyv az egyetemek bölcsészettudományi, gazdasági, jog- és államtudományi karainak, a műegyetemek, továbbá a gazdasági, kereskedelmi, katonai és tanárképző főiskolák hallgatói számára, Budapest, 1923.
• Európa városai, Pécs-Budapest, 1923.
• Harc a tengerért, Budapest, 1916.
• Magyarország fekvése a tengerekhez, Budapest, 1905. (különnyomat: Vasúti és Hajózási Hetilap, 1905, 49., 50., 51. sz.)
• Magyarország földrajza, Budapest, 1942.
• Magyarország településformái, Budapest, 1922.
• Utazásaim Belső-Ázsiában, Budapest, 1911.
• Utazásaim Belső-Ázsiában, Nagy-Turán földrajzi ábrázata, Budapest, 1945.


Gondot okozott a megfelelő helyiségek, felszerelési tárgyak hiánya, s méginkább súlyosbította a helyzetet, hogy mindkét egyetem könyvtárát eredeti székhelyeiken visszatartották. Súlyos problémát jelentett mind a hallgatók, mind a tanárok számára a lakáshiány is. A tanulmányi munka során nehézséget okozott az, hogy a hallgatók jelentős része nem tudta bemutatni leckekönyvét, így tanulmányi előmenetelükről bizonyítvánnyal nem rendelkeztek. További nehézséget okozott az, hogy mindkét egyetem iratanyaga a székhelyén maradt.


MANSFELD GÉZA
(Budapest, 1882. február 26. – Genf, 1950. január 11.)

Iskoláit a fővárosban végezte, majd a budapesti orvosi karon avatták doktorrá 1905-ben. A gyógyszertani intézet oktatójaként három évet töltött Bécsben, Berlinben és Londonban. 1910-ben magántanárrá habilitálták a budapesti egyetem orvosi karán (ez a disszertációja A kísérleti gyógyszertan címet viseli, de két évvel korábban Vámossyval és Fenyvessyvel együtt írt munkája, a Gyógyszertan első kiadása már megjelent). 1911-ben Korányi-, 1913-ban Balassa-díjjal tüntették ki. 1910-ben Egerben két munkája is megjelent: A szív mozgási acceleratiojának oka és a Narkózis és oxigénhiány.

1914-ben bevonult. Két évig csapatszolgálatot teljesített, majd később az Isonzo-hadsereg egyik tábori laboratóriumát vezette. Távolléte alatt, 1915-ben rendkívüli tanári címet kapott.

1918. április 3-án az Erzsébet Tudományegyetem rendes tanárává nevezték ki. Az 1930/31. tanévben az orvosi kar dékánja. Rendkívül sokat publikált, általában németül. Az 1934/35. tanévben az egyetem rektora.

1944 márciusában a németek letartóztatták. Különböző táborok után Auschwitzba vitték. 1945 júniusában tért vissza, átvette a gyógyszertani tanszék irányítását, de a kórtan vezetését már nem vállalta. A kar az 1945/46. tanévben felruházta a dékáni tisztséggel. Közben Svájcba ment pihenni, ahonnan csak 1946 szeptemberében tért vissza. 1946-ban lett az MTA levelező tagja. Az 1946/47. tanévben nevezték ki a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karának gyógyszertani tanszékére.

Munkássága a fiziológia majdnem minden területére kiterjedt. Jelentősek a zsíranyagcsere, a narkózis („minden v. semmi törvény”), a szív élettana, az anyagcsere, a hőszabályozás, a specifikus dinamikus hatás, a pajzsmirigy fiziológiája (thermothyrin-hormon), valamint az infekció és immunitás terén végzett kutatásai.

Főbb művei:
• A szív mozgási acceleratiojának oka. Eger, 1910.
• Die Hormone der Schilddrüse und ihre Wirkungen. Basel, 1943.
• Gyógyszertan (Vámossy Zoltánnal és Fenyvessy Bélával) Budapest, 1912.
• Narkózis és oxigénhiány. Eger, 1910.
• The Thyroid Hormones and their action. London


Az orvostanhallgatók elsősorban az állatorvosi főiskolán tanulhattak, továbbá a tudományegyetemen, a Szent Rókus Kórházban, a Fehér Kereszt Kórházban, a Zita Kórházban és a Szent István Kórházban és a XVII. kerületi katonai kórházban. Anatómiát az orvosi kar anatómiai intézeteiben hallgathattak.

A Kolozsvárról és Pozsonyból Budapestre érkezett egyetemek vezetői megállapodtak abban, hogy az egyetemek egyikére beiratkozott hallgatók a másik egyetem tanárainak előadásait is hallgathatják, s a látogatásokról szóló igazolásokat mindkét egyetemen el fogják fogadni.


JEGYZŐKÖNYV (részlet)

„Fölvétetett a Budapesten ideiglenesen együttműködő kolozsvári és pozsonyi tudományegyetemek tanácsainak Budapesten 1920. évi június hó 12-én tartott II. közös üléséről. 347./atsz. Dr. Schneller István prorector bejelenti, hogy a svéd, norvég, dán, holland, schweizi és amerikai consulátusokhoz, továbbá a nemzetközi és amerikai vöröskereszt egyesületekhez, valamint az amerikai methodista egyházhoz kéréssel fordult a két egyetem alkalmazottainak és hallgatóinak segélyezése iránt. A hollandiai segélyzőbizottság úgy a kolozsvári, mint a pozsonyi egyetem alkalmazottai részére máris számottevő mennyiségű élelmiszert bocsájtott rendelkezésre, a többiek közül pedig a dán és a svéd bizottság, úgyszintén az amerikai methodista egyház, szintén kilátásba helyezett valamelyes segítséget. A holland segítőbizottságtól kiutalt élelmiszerek átvétele és azok mikénti elosztásáról kellene gondoskodni, azért javasolja, hogy a tanács a két egyetem tanáraiból vegyes bizottságot alakítson, amely az anyag mikénti felosztásáról határozna.”

Dr. Szemler Jenő tanácsjegyző


A pozsonyiak számára hamarosan megérkezett a pécsi meghívás, akik 1920. augusztus 12-én úgy nyilatkoztak, hogy amint Pécs városa s szerb megszállás alól felszabadul, szívesen fogadják a pozsonyi tanszékeket és a diákokat. Hasonló jellegű meghívás érkezett a kolozsváriak számára Szegedről, s bár 1912-ben megalakult a debreceni tudományegyetem is, az orvosi kart nem sikerült megnyitniuk, tehát ők is úgy nyilatkoztak, hogy szívesen átveszik a menekült egyetemeket, elsősorban azok orvosi karait. A pozsonyi intézményt szívesen befogadta volna Pécs mellett Győr, Veszprém, Keszthely és Szombathely is, de a pozsonyiak inkább Pécs mellett döntöttek, mert ott működött egy püspöki jogakadémia, s ez a Pozsonyban maradt jogi kart tudná helyettesíteni.

1921 júniusában törvényt hoztak arról, hogy az Erzsébet Tudományegyetem ideiglenesen Pécsett nyer elhelyezést. „A néhány soros évi XXV. törvény az alábbi módon rendelkezett: 1.§ Székhelyüknek a trianoni béke következtében történt elvesztése miatt az évi XIX. törvénycikkel felállított kolozsvári magyar királyi Ferenc József-tudományegyetem ideiglenesen Szegeden, az évi XXXVI. törvénycikkel felállított pozsonyi magyar királyi Erzsébet királyné-tudományegyetem pedig ideiglenesen Pécsett nyer elhelyezést.”


KOVÁTS FERENC
(Pozsony, 1873. március 15. – Budapest, 1956. október 26.)

Felsőfokú tanulmányait a Pozsonyi Jogakadémián, a Kolozsvári, majd a breslaui egyetemen végezte, államtudományi doktori oklevelét végül 1903-ban Kolozsváron szerezte meg. 1900 és 1903 között a Pozsonyi Jogakadémia könyvtárosaként dolgozott. 1903-ban magántanári képesítést szerzett a kolozsvári egyetemen a statisztika tárgyköréből, de még ugyanabban az évben kinevezték a Pozsonyi Jogakadémia tanárává, így végül ez utóbbi katedrát választotta. 1914-ig oktatott a tanintézményben, amikor is a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemen a nemzetgazdaságtan és pénzügytan nyilvános rendes tanára lett. 1918/1919-ben a jog- és államtudományi kar dékáni feladatait látta el, majd 1919/1921-ben a Budapestre költöző egyetemen oktatott tovább.

1921-ben a szegedi Ferenc József Tudományegyetemről kapott felkérést, ahol a közgazdaságtan és pénzügytan ny. r. tanszékvezető tanára volt 1934-ig, emellett 1926 és 1929 között a statisztikai tanszék vezetőjeként is tevékenykedett. Egy tanéven át, 1929/1930-ban dékáni, majd 1930/1931-ben az egyetem rektoraként működött. 1934-ben ismét a fővárosba költözött, s 1944-es nyugdíjazásáig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a magyar gazdaságtörténet és a történeti segédtudományok ny. r. tanára, egyúttal 1942/1943-ban a közgazdaság-tudományi kar dékánja volt.

Munkásságának hangsúlyos területe a középkori és kora újkori magyar királyság gazdaságtörténete volt. A későbbi évtizedekben végzett forrásfeltáró munkája során behatóan vizsgálta az ország – s főként a dunántúli régió – gazdaságtörténetét, a pénzügy, az adózás, a vámpolitika, a belföldi és külföldre irányuló áruforgalom múltját, a Magyar Királyság gazdaságának szerepét és helyét a kontinentális munkamegosztásban. Az 1920-as évektől gyűjtötte és közreadta a magyarországi zsidóság történetéről szóló forrásokat is. 1900 és 1905 között a Gazdaságtörténeti Szemle szerkesztője volt.

Műkedvelőként botanikával is foglalkozott, jelentős herbáriumot állított össze a magyarországi hölgymálokról, amely növényrendszertani kutatásai alapjául szolgált.

1923-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, az Akadémia 1949-es átszervezésekor tanácskozó taggá minősítették, és levelező tagságát csak 1989-ben – posztumusz – állították vissza.

Főbb művei:
• Adalék a pozsonyi zsidóság későközépkori gazdaságtörténetéhez. Budapest, Hornyánszky, 1938, 74 p.
• Adalékok a dunai hajózás és a dunai vámok történetéhez az Anjouk korában. Budapest, 1901.
• Adalékok Pozsony társadalom- és gazdaságtörténetéhez a XVIII. század első felében. Szeged, 1935.
• A középkori magyar pénztörténet vázlata. Budapest, 1901.
• A magyar arany világtörténeti jelentősége. Budapest, 1923.
• A nagy pozsonyi telekkönyv 1439–1517. Pozsony, 1914.
• A pozsonyi városgazdaság a középkor végén. Pozsony, 1918.
• Egyház és városgazdaság a középkorban. Szeged, Városi ny., 1934, 18 p.
• Handelsverbindungen zwischen Köln und Pressburg (Pozsony) in Spätmittelalter. Köln, Stadtarchiv, 1914, 32 p.
• Magyar gazdaságtörténet: Általános gazdaságtörténeti ismeretek és Magyarország gazdaságtörténete. Budapest, Sághy, 1940, 142 p.
• Magyar-zsidó oklevéltár IV.: 1371–1564. Szerk. Kováts Ferenc. Budapest, Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, 1938.
• Nyugatmagyarország áruforgalma a XV. században a pozsonyi harmincadkönyv alapján: Történet-statisztikai tanulmány. Budapest, Politzer, 1902, 237 p. = Társadalom- és Gazdaságtörténeti Kutatások.
• Pressburger Grundbuchführung und Liegenschaftsrecht im Spätmittelalter. Weimar, 1918.
• Városi adózás a középkorban. Pozsony, 1900.


Pécs 1921 augusztusának végén szabadult fel a szerb megszállás alól, s ekkor kezdték kialakítani a helyet az egyetem számára. Munkájukat az akkor kinevezett miniszter, Klebelsberg Kunó is segítette, aki ezzel párhuzamosan beindította a felsőfokú képzést Szegeden is az 1921/22-es tanévben.

A budapesti átmeneti tartózkodás idején, 1922 márciusában kötötték meg Pécs az Evangélikus Egyházzal azt a megállapodást, amely révén az egyetem négykarúvá fejlődött.

Miután az egyetem pécsi elhelyezése véglegessé vált, a pécsi jogakadémia tanárai, akiknek legtöbbje átkerült az Erzsébet Tudományegyetem jogi karára, egyszerre tanítottak Budapesten, és fejezték be az utolsó, 1922/23-as tanévet Pécsett. A három kar szinte kivétel nélkül magyar anyanyelvű diákságának létszáma az utolsó budapesti évben több mint másfélezer volt. Felekezeti megoszlását tekintve majdnem 60 százalékuk zsidó vallású, ami miatt az egyetemet több támadás is érte.

GAZDA ISTVÁN

IRODALOM


A fotók a Pécsi Egyetemtörténeti Gyűjteményből valók, a képanyagokat és a professzori életrajz-cikkeket összeállította: Dezső Krisztina

Nyitóképünk: Az orvosi kar tantestülete

[1] A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség működéséről Neuilly s/S.-ben 1920 januárius–március havában. I–III/B kötet. Budapest, 1920–1921. Magyar Királyi Külügyminisztérium.
[2] A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Egyetemi Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyveinek napirendi pontjai 1914–1943. Szerk. és összeáll.: Sztana-Kovács Adrienn. Pécs, 2014. PTE Egyetemi Levéltár. 296. old.
[3] A pozsonyi tudományegyetem átadása. Híradó, 1919. szeptember 24.
[4] Bozóky Alajos: Nem harmadik, hanem három uj egyetem. = Jogtudományi közlöny, 1890. 249–251. old.
[5] Lengvári István: Az Erzsébet Tudományegyetem alapítása, a pozsonyi és budapesti évek története. = Per Aspera ad Astra, 2014. 1. sz., 15–25. old.
[6] Lukinich Imre: Az egyetem alapításának története. Pécs, 1933. Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem. 55. old.
[7] Popély Gyula: Az Erzsébet Tudományegyetem végnapjai az impériumváltás után. = Irodalmi szemle, 2000. 1–2. sz. 74–87. old.
[8] Szabó Pál: A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Pécs, 1940. Dunántúl ny. 290 old., 1104 hasáb.
[9] Waldapfel János: Közművelődésünk és a harmadik egyetem. = Magyar paedagogia, 1894. 508–514. old.
[10] Zoch Samu zsupán bezáratta a pozsonyi egyetemet. Híradó, 1919. január 29.

A cikk a Természet Világa 2020. májusi számában (151. évf. 5. sz.) jelent meg.

Természet Világa