Az éghajlatváltozás különleges, korábban nem használt kertészeti megoldásokat tesz szükségessé, például speciális hőtűrésű fajokból álló „mini ökotópok” kialakítását a városokban. Ezeket planténerekben, azaz növények számára létrehozott, nagy edényekben helyezik el.Az épített környezetben hovatovább az elviselhetőség határát súrolja a hőhullámok idején a városklíma, ezért egyre inkább felértékelődik a zöldfelületek szerepe.
De nem mindegy, hogy ezek a zöldfelületek milyenek – hívja fel a figyelmet Sirkó Zoltán hódmezővásárhelyi kertészmérnök, városökológiával foglalkozó természetvédelmi szakmérnök, aki többek között Szegeden, Balaton-menti településeken és a fővárosban is végez növényzetültetést az ökológiai szemlélet jegyében.
Mint mondja, a „hagyományos” egynyári növényekre évről évre sok pénzt kell költeni: folyamatosan meg kell újítani, s öntözni is rendszeresen szükséges őket. Ezért inkább fásszárú, évelő növényekkel érdemes dolgozni. A hazai fafajok között is van jónéhány, ami kimondottan tűri a száraz városi klímát – például a mezei juhar, magyar kőris, kecskefűz, gyertyán, szilfajok. De vannak nálunk délebbről, a mienkénél lényegesen szárazabb vidékekről származó fafajok is, és ezek szintén nagyon jól hasznavehetők a városok zöldítésénél. Ilyen például a bugás csörgőfa, ilyenek a lepényfák, vagy az ausztrál ostorfa – ezek nagyon száraz klímájú, „déli lejtős” fafajok, amelyek jól bírják a félsivatagos, sivatagos városi klímát. Ellenben például Szegeden a klinikák környékén a hársfák csak szenvednek, részint a vízhiány miatt, részint, mert a hárs gazdag ökológiájú területen érzi jól magát.
Egyre jobban kezdünk rájönni, hogy a fák nem egyedül érzik jól magukat, hanem hálózatba szeretnek tömörülni. Az erdő (és itt nem a mesterségesen létrehozott faültetvényekről, hanem a természetes erdőről beszélünk) nagyon sok fafaj elegye – mondja a szakember. S egy zárt lomberdőnek mindig nedves az altalaja, és az oxigénellátottság mértékében szintezettek a talajélőlények, amelyek óriási tömeget alkotnak. Ezeket a viszonyokat utánozzák le a városökológusok a fák telepítésekor. A városok talaját olyan állapotban tartják, hogy az említett mikroélőlények, így a baktériumok, gombák s egyebek jól érezzék magukat a talajban.
Ha megnézünk egy hagyományos, „régivonalas” értékrend szerint telepített városi fasort, az említettnek épp a fordítottja érvényesül – mutat rá Sirkó Zoltán. Az ültetéskor felszínre kerülnek a talajélőlények, jól megsüti őket a nap, elpusztulnak, vagy inaktív állapotba kerülnek. Leáll a talajélet, és ilyen, halott talajba igyekeznek fásítani az ezzel foglalkozók, ezért rengeteg kudarcélmény éri őket. A nagyberuházások során elültetik a nem olcsó, háromszor iskolázott fákat, s gyakran 60-80 százalékuk is elpusztul. A faültetők nem törődnek azzal, hogy teljesen szakmaiatlan például nyár közepén fásszárú növényeket ültetni; a legjobb erre az ősz, amikor a növények kezdenek nyugalmi állapotba kerülni, és egy egész tél áll rendelkezésükre, hogy a hajszálgyökerek elinduljanak, s az eredeti talajjal kapcsolatba kerüljenek.
Rengeteg szakmai háttere van a városi zöldfelületek telepítésének, el kellene fogadniuk a technokrata szemléletű műszaki embereknek, hogy a talaj mintegy „élő szervezetként” viselkedik – halljuk a szakembertől. A beruházások elkezdésénél talaj-, humuszmentési tervet kellene előírni, és megmenteni az élőlényekben gazdag, felső szintet. Nagyon sok nagyberuházásnál félszer félméteres lyukat hagynak a talajban a növényeknek, s előfordul, hogy a földlabdát úgy kell megfaragni, hogy a gyökérzet beleférjen egy ilyen lyukba. Csodálkoznak, hogy kipusztulnak a fák. Ráadásul úgy alakítják ki a talaj felső felületét, hogy azok ne a fák irányába lejtsenek, hanem a fáktól elfelé, és még a legkisebb csapadékot is elvezetik a növénytől.
Egy jól kialakított, szintezett zöldfelületnek nagyon jó klímaalakító hatása van – taglalja a természetvédelmi szakmérnök. A növények az esetleges vizes időszakban, télen felveszik, saját szervezetükben tárolják a nedvességet, nyáron pedig a levélfelületeken folyamatosan kipárologtatják a környezetbe, így hűtve azt. Ugyanakkor a levélfelület óriási mennyiségű port tud megkötni. Minden négyzetmétert, ahol nincs városi infrastruktúra, zöldítésre kellene felhasználni.
A körforgalmak közepét, s a sávelválasztókat is be kellene ültetni – jegyzi meg a kertészmérnök. Ha ökológiailag gazdag környezetet alakítunk ki, az egyre inkább az önfenntartás irányába halad, amihez nem kell hozzányúlni. Amennyiben monokultúrát, például gyepet alakítunk ki itt, akkor azt rendszeresen gondozni, nyírni kell. A lágyszárúakról beszélve: fontos lenne, hogy ahol nem kell, ott ne nyírjunk. Ha gazdag ökológiájú területet alakítunk ki egy városi parkban, ott évente csak egyszer-kétszer kell kaszálni. Fogadjuk el, hogy ez nem egy kullancsbánya lesz, nem egy szúnyogoázis, vagy allergén növények termőhelye, hanem olyan terület, ami odavonzza a beporzó szervezeteket. Sokat beszélünk a méhek pusztulásáról, de nemcsak azok porozzák a növényeket, hanem 3-400 egyéb rovar is, és mindegyikük pusztul – a rovarokra káros vegyszerek használatán túlmenően azért is, mert minden talpalatnyi földet, ahol vadvirágok, virágzó növények élnek, elveszünk tőlük, s éhen halnak.
Hol alakított ki Sirkó Zoltán ökológiailag helyes szemlélettel, „működő” zöldterületeket? Szegeden 70-80 befejezett projektje van, amit néhány éve, még a Környezetgazdálkodási Kft. főkertészeként létrehozott. Például ők növényesítették a Dugonics téri körforgalmat, ami korábban „holt tér” volt, s ma akár tíz-húsz kacsafarkú szender porozgatja a növényeket egyszerre. Ők kezdték el a Szentháromság utca indokolatlanul széles járdaszelvényét elfelezni, és az egyik felét visszaadták a természetnek. Felvágták az aszfaltot, előkészítették a talajt, s szárazságtűrő fákat, cserjesort ültettek bele. Ezek hazai, illetve a Mediterráneumból származó, jellemzően szürkés színű, keskeny levelű, magas illóolaj-tartalmú növények, amelyek ugyanakkor a téli fagyot is bírják. Rendkívül dús gyökérrendszerük van, a legkisebb nedvességet is hasznosítják. Azért szürkék, mert ez a szín, amit a levélzet felszínén levő viaszréteg biztosít, visszaveri a napsugárzást. Az illóolajtartalom szintén a napsugárzás ellen véd. A keskeny levél keveset párologtat. Ilyen növény például a levendula, a rozmaring, a curryfű, az izsópfű. Ezek évelő növények, és remekül lehet társítani őket szintén a Mediterráneumból származó, de a fagyot is elviselő cserjefajokkal, így a kékszakállal, a nyári orgonával. Nagyon jó a cserszömörce, ami a Balaton-felvidék jellemző növénye.
Szegeden a szőregi körforgalmat is Sirkó Zoltán növényesítette. Ugyancsak Szegeden a Csillag téri körforgalmat, s a hozzá tartozó sávelválasztókat is sikerült az ökológiai szemlélet szerint benövényesítenie. Vannak itt díszfűfajok, amelyek nagyon sok cellulózt építenek be szervezetükbe, és állékonyak, így attraktívak télen is. – Ezt a körforgalmat eredetileg tujákkal, örökzöldekkel akarták zöldíteni, ami teljesen rossz válasz a klímaváltozásra – mondja Sirkó Zoltán. Ezek, főleg a legtöbbször használt nyugati tuják országszerte pusztulóban vannak, képtelenek megélni a szárazodó éghajlaton. Egyébként azért is hívják az előbb említett fajt nyugati tujának, mert Észak-Amerikában, a Sziklás-hegység nyugati oldalán honosak, a szinte óceáni éghajlaton. Hazánkban nagyon jól néz ki az Alpokalján ez a növény, de mindenütt másutt erőteljesen pusztul, mert egész nyáron folyamatosan párologtat, kiszárítva az alatta található talajt. Ellentétben a lombhullató növényekkel, amelyek a hőségben becsukják légzőnyílásaikat, s nem pazarolják a rendelkezésükre álló vizet.
A szegedi Arany János Általános Iskola előtt iskolakertet hoztak létre Sirkó Zoltánék: évelő növényekkel, amelyek önfenntartóak, sőt ingyen, tőosztással szaporíthatóak. A legtöbb évelő szaporítható tőosztással, a díszfüvektől a mákkórón át a sásliliomokig – jegyzi meg a szakember.
Szegeden sok planténert is kihelyeztek az ökológiai zöldítés jegyében. Ezek utcai edények, és telepítettek bele fásszárú vezérnövényt, s képviselteti magát a cserjeszint, és az évelőszint is – mintegy növénytársulást alkotnak. Ezek mini ökotópok, s csak „elindítani” kell őket, utána önfenntartók. Ilyenek vannak az ugyancsak szegedi Aradi vértanúk terén, s a Nagyáruház környékén, illetve a már említett Dugonics téri beruházáshoz is kapcsolódnak. Él bennük árnyas kecskerágó, ami nagyon „strapabíró” növény, városba való, továbbá vannak bennük citromfüvek, bőrlevélfajok, sásliliomok, macskamenta, és így tovább. Hogy tavasszal is látványosak legyenek, raktak beléjük hagymás növényeket is. Az örökzöldeket sem kell okvetlenül száműzni, az úgynevezett hosszútűs fajok, amelyek mediterrán elterjedésűek, mint például a törpefenyő, jó szárazságtűrők – így télen is van a planténerekben zöld.
Budapesten is sok helyen vállaltak zöldítést Sirkó Zoltánék az ökológiai szemlélet jegyében – például a XII. kerületben, vagy a Városmajori Gimnázium előtt, illetve a köztársasági elnök rezidenciája előtti téren. A szakember a Belügyminisztérium klímaadaptációs programja keretében polgármestereknek tart előadásokat, hogyan lehet a városi klímát javítani. Ennek eredményeképpen a Balaton környékén is dolgozhattak, például Tihanyban, Csopakon, Balatonakarattyán, Kővágóörsön. — Az egyik Balaton-menti város főkertésze nagyon büszke volt arra, hogy, mint mondta, náluk minden négyzetméter be van öntözve. Sirkó Zoltán ezt válaszolta: ha akad rá pénz, ez rendben van, de ha nincs, miért nem ültetnek olyan növényeket, amelyeket nem kell öntözni, s nem kell gondozni? Mindenütt nagy visszhangja volt ezeknek az előadásoknak, és sokan érdeklődnek a szakembernél, hogyan kell az ökológiai szemlélet jegyében zöldíteni. Mint Sirkó Zoltán mondja: „ez teljesen felfutóban levő dolog”.
FARKAS CSABA
A cikk a Természet Világa 2020. májusi számában (151. évf. 5. sz.) jelent meg.
