Mostanában sok szó esik a poloskákról, mert a klímaváltozás kapcsán több új, korábban hozzánk legközelebb a mediterráneumban ismert faj a felmelegedés hatására nálunk is megtelepedett. De olyan új fajok is megjelentek Magyarországon, amelyeket az ember más kontinensről hurcolt be. Vannak köztük emberi szempontjából károsak, közömbösek, illetve hasznosak is; utóbbiakból némelyeket a mezőgazdasági kártevők elleni biológiai hadviselésben is használnak – mondja Kondorosy Előd, a Szent István Egyetem Georgikon Kar Állattudományi Tanszék egyetemi tanára.
Kondorosy Előd több mint harmincöt éve foglalkozik poloskákkal. Magyarországon közel 75 fajt ő talált meg először. Európán kívül mintegy 50 korábban nem ismert fajt írt le. Még rengeteg feladata van e rovarcsoport kapcsán, folytatja a rendszertani feltárást. Mint a poloskákról szólva mondja: a legtöbb ember, ha poloskákról hall, visszataszító érzést, vagy akár undort érez velük szemben. Ennek oka, hogy az emberen élősködő, vérszívó ágyi poloska a többi negyvenezer fajt is rossz hírbe hozta, annak ellenére, hogy azok nagy többsége egészen más életmódot folytat. Ugyanakkor az ágyi poloskának köszönhetjük a legrégibb, poloskákról szóló közleményt, Arisztophanész tollából.
Azt, hogy egy rovar a poloskák rendjébe tartozik, a hát- és hasoldaláról is felismerhetjük. Hátoldalán az első pár szárny kétneműsége tűnik fel, vagyis e szárny elülső része bőrszerűen megvastagodott, hátulsó része viszont hártyás. A hasoldala felől láthatjuk, hogy ezek a csaknem mindig két pár szárnyú rovarok sajátságos szipókával rendelkeznek, amely elöl ered a fejen és nyugalmi állapotban a hasoldalra – rendszerint egy barázdába – van csapva. A poloskák úgyszólván minden élőhelyet meghódítottak, s a legkülönbözőbb életmódot folytatják, ennek megfelelően alakjuk és színezetük rendkívül változatos. Testük általában többé-kevésbé lapított, normálisan szelvényezett, s 1 millimétertől 10 centiig terjedő nagyság között ingadozik. Körvonala rendszerint ovális, de a pálcika alakú és a rövid félgömb alakú formák közt minden átmenet megtalálható köztük. Testüket főleg a fekete, barna, sárgás és a zöld színezet jellemzi, de lehetnek tarkák is. Legtarkább képviselőik a pajzsos, illetve a mezei poloskák közé tartoznak.
Kártevők
A poloskák mintegy fele növényevő, szúró-szívó szájszervük van, egyes fajok zöld növényi részeket, leveleket szívogatnak, mint a csipkés poloskák, mások magvakat szívogatnak, mint a bodobácsok, a nagy testű címerespoloskák ezzel is, azzal is táplálkoznak. Akadnak köztük olyanok, melyek csak egyetlen tápnövényen táplálkoznak, mint például a platánon élő fajok, és vannak szélsőségesen sok tápnövényűek, amelyek akár száz fölötti, köztük számos kultúrnövény- faj részeit fogyasztják, mint a vándorpoloska, vagy fásszárúakon élnek, mint a márványospoloska.
A szántóföldi növénytermesztésben klasszikusan a gabonapoloskák a legjelentősebb kártevők, melyek a gabona sütőipari minőségét is képesek rontani. A lucerna jelentős kártevői a lucernapoloska, molyhos mezei poloska és társai. De említhetők a káposztaféléken élő káposztapoloskák. Általában majdnem minden kultúrnövényünknek megvan a „saját” poloskakártevője. Az almán nagyon sok poloskafaj él, de ezeknek a nagyobb része vagy kifejezetten ragadozó, vagy olyan ragadozó, amely néha növényeket is szívogat.
Ragadozók és hasznos társak
S itt át is térhetünk a ragadozó poloskákra, melyek közül számosnak nagy hasznát veszi az ember: más rovarok elleni biológiai védekezésre használják őket. A legtöbb faj, amelynek így vesszük hasznát, a levéltetvekre specializálódott, mint a levéltetűfaló poloskák. Ezek közül az Orius virágpoloskákat és a Macrolophus mezeipoloskákat lehet kapni kifejlett alakban mezőgazdasági, növényvédelmi boltokban, ezeket kiszórja a gazda, és a poloskák elkezdik hasznos tevékenységüket. Egyébként meg kell említeni, hogy a levéltetvekkel táplálkozó poloskafajok között olyanok is vannak, melyek a hangyák alakját utánozzák – így a levéltetvekkel szimbiózisban élő hangyák nem veszik észre, hogy a levéltetvek „ellenségei” is köztük vannak. A levéltetvek rokonai, a liszteskék, például az üvegházi liszteske vagy molytetű ellen is használják őket, így a délről észak felé húzódó molytetűrontó mezei poloskát. Próbálkoztak a szakemberek olyan fajjal is, a vörhenyes címerespoloskával, amely a gyapjaslepke hernyóját szívogatja, aztán azonban abbamaradtak a kísérletek. Történtek próbálkozások a burgonyabogár-poloskával is, amely Észak-Amerikában él, és a burgonyabogár lárváira „szakosodott” – de európai megtelepítése sajnos nem járt sikerrel.
Kéretlenül-hívatlanul
Más fajok viszont – kéretlenül – megjelentek, közülük két nagy címerespoloska-faj a legfeltűnőbb. A „legnagyobb port felvert” az ázsiai márványos poloska, mely ősszel nagy mennyiségben húzódik be telelni a lakásokba, a legkisebb rést is megtalálva. Egyébként fákon, közöttük díszfákon is él, károsítja őket, az embert ilyen módon is zavarva.
Egy másik invazív faj, a vándorpoloska – mely nevét onnan kapta, hogy a Mediterráneumban már ott van egy-kétszáz éve, de valószínűleg afrikai eredetű –, ez az utóbbi két évtizedben elárasztotta az országot, s már a hűvösebb klímájú vidékeken is mérhető károkat okoz a zöldségnövényekben. Ezeken kívül szintén sokszor találkozik az ember az újvilági eredetű nyugati levéllábú poloskával, amely kicsit groteszk kinézetű: hátsó lábszára levélszerűen kiszélesedett. A platán – poloska- szempontból – ideális fafaj: három, nálunk korábban nem élt poloskafaj szívogatja leveleit vagy éppen termését. Rajta él több mint negyven éve a platán csipkéspoloska, mely Amerikából érkezett; tizenöt éve jelent meg a Balkánról az európai platánbodobács, aztán néhány esztendeje mutatták ki a szintén behurcolt, amerikai platánbodobács jelenlétét.
Ha már bodobácsokról szólunk, meg kell említeni egy mindenki által ismert, őshonos, ártalmatlan fajt, a verőköltő bodobácsot, mely onnan kapta a nevét, hogy kora tavasszal kimegy a „verőfényre”, tehát mintegy az „költi ki”. Feltűnő, piros-fekete mintázata valószínűleg azt akarja sugallni az ellenségnek, hogy veszélyes élőlény, tehát ne támadja meg – egyébként nem bánt senkit, semmit.
Rossz hírűek
A legrosszabb híre az ágyi poloskának van. Ez a szocializmus évtizedeiben eléggé visszaszorult az országban, köszönhetően a gázosítással végzett védekezésnek – és annak is, hogy abban az időben nemigen lehetett utazni. Most viszont utazunk, szállodákban, a legkülönbözőbb helyeken szállunk meg, ahová valakik behurcolták, a szállodások nem veszik elég hamar észre, mi pedig hazahozzuk a csomagunkban. Így nagyon gyorsan terjed.
Poloskák nemcsak a szárazföldön élhetnek, hanem a vízben, vízen is. A legismertebb ilyen, a víz mélyén élő faj a víziskorpió, Testének végén elhelyezkedő légzőcsöve olyan, mint a skorpió farka, elöl pedig ollószerű fogólába van; különféle vízi élőlényekkel táplálkozik. De említhető a hanyattúszó poloska, amellyel a Vízipók, a csodapók című – egyébként biológiai szempontból nagyon jól elkészített – rajzfilmsorozatban is találkozhattunk annak idején. Ezek hanyatt úsznak a vízben, és ezt színezetük is mutatja: hasuk – az élővilágban általánosan elterjedttel szemben – sötét, hogy felülről nézve beleolvadjanak az aljzatba, és a felülről támadó ellenség, például egy madár, ne vegye őket észre, hátuk pedig világos, így a mélyből támadó ellenség sem látja meg őket, mert így az égbolt színébe olvadnak bele.
Ezek a fajok károsak is lehetnek – még vízben élő gerinceseket, így halakat is megtámadnak. A búvárpoloskák algákat szívogatnak, emberi szemszögből nem okoznak sem jót, sem rosszat. A vízfelszínen élők, a molnárpoloskák vagy molnárkák közismertek: elég nagy termetűek, sokan vannak, és gyorsan mozognak ahhoz, hogy feltűnjenek. A vízfelszínre esett rovarok testnedveit szívják ki.
Hogy mik a poloskák „feladatai” a természetben? Részt vesznek mintegy felerészt, a növényi anyagok állativá alakításában; táplálékul szolgálnak énekesmadaraknak, mert azoknak nem jó a szaglásuk, így nem zavarja őket a poloska bűzmirigyei által árasztott bűz. Az is előfordul, hogy a ragadozó poloska zsákmányul ejti a növényevőt. De még gerincest is elpusztíthatnak, mint már említettük. Mindegyiknek megvan a maga szerepe az élővilágban, csak ez az ember számára nem mindig elfogadható – vagy olyan helyre jutnak, éppen emberi segítséggel, ahová nem valók. Azoknak a fajoknak, melyek nem maguktól terjedtek el egy helyen, visszaszorítása szükséges, amelyek pedig kultúrnövényeket károsítanak, a korlátozott vegyszeres ritkítása sem ördögtől való.
Védettek
Poloskáink között védett faj is akad: négy. Ezek közül mindössze egy faj, a lándzsás karimáspoloska szorul valódi védelemre. Különben e fajt nem kell különösképpen félteni: melegkedvelő lévén, valószínűleg jó sora lesz nálunk a jövőben. A sárgapajzsú hanyattúszó poloska védelme is viszonylag indokolt. Egyébként egy fajt csak akkor érdemes védetté nyilvánítani, ha azt a laikus is képes felismerni – ha csak a specialista ismeri fel, a védettség nem ér semmit.
FARKAS CSABA
Nyitóképünk: Ázsiai márványos poloska (Horváth Dávid felvétele – Képek forrása: izeltlabuak.hu)
A cikk a Természet Világa 2020. októberi számában (151. évf. 10. sz.) jelent meg.
