Megszoksz vagy megszöksz – Őseink őskörnyezeti őrlődései

A Nagy-hasadékvölgy mentén élő korai emberek több százezer éven át támaszkodhattak a környezetük által biztosított javak meglétére. A régió édesvizű tavai megbízható vízforrást jelentettek, a füves tájon pedig nagy testű növényevő emlősök legelésztek. Aztán mintegy 400 ezer évvel ezelőtt minden megváltozott. A körülmények kiszámíthatatlanná váltak, az emberelődök így olyan, korábban elképzelhetetlen kihívásokkal találták szemben magukat, melyek felborították addigi, jól megszokott életmódjukat.

A térségből származó legújabb, közel egymillió éves őskörnyezeti történetet felölelő fúrómagmintákból kinyert adatok első vizsgálatai szerint a korai emberek ez idő alatt lassacskán felhagytak régi eszközeik használatával, és jóval kifinomultabb technológiákat alkalmaztak. Emellett bővítették kereskedelmi hálózataikat, mivel a környező táj növényzetének (így állatvilágának) és vízellátásának ingadozása megbízhatatlanná tette a rendelkezésre álló erőforrásokat. A legfrissebb kutatási eredmények alapján az éghajlat, a felszín, valamint az ökoszisztéma instabilitása kulcsfontosságú mozgatórugónak bizonyultak az emberi alkalmazkodóképességet megalapozó új vonások és magatartásformák kialakulásában.

A Science Advances tudományos folyóiratban kifejtett kutatásban többféle tudományterületről érkező szakember vett részt, akik Richard Potts, a Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum Emberi Eredet Programjának igazgatója vezetésével a térség e hosszan tartó, instabil időszakát vizsgálták, mellyel párhuzamosan a régióban – nagyjából a mai Kenya területén – élő korai emberek fejlődéstörténetük során jelentős viselkedési és kulturális átalakuláson mentek keresztül. A kutatócsoport e változásokat a még 2018-ban az Olorgesailie-medence hasonló néven ismert régészeti lelőhelyén feltárt leletek alapján határozta meg.

A mostani kutatás, illetve a térségről a korábbi évtizedekben született tanulmányok eredményeit összevetve megállapították, hogy az ekkoriban élt emberelődök 700 ezer éven keresztül szinte ugyanazokat az eszközöket – szerszámokat, kőbaltákat – használták. Életmódjuk ebben az időszakban figyelemre méltóan stabilnak bizonyult, viselkedésükben és túlélési stratégiájukban jelentős változás nem történt. Körülbelül 320 ezer évvel ezelőtt viszont a terület népei már a középső kőkorszakba (mezolitikum) léptek, kisebb, kifinomultabb eszközöket – beleértve a fegyvereket is – használtak. Mindemellett már távolabbi csoportokkal kereskedtek, és különféle színezőanyagokat is alkalmaztak, ami a szimbolikus kommunikáció jelenlétére utal. Az új életstílus megjelenése pedig minden bizonnyal a megváltozott körülményekhez történő alkalmazkodást jelentette.

A fúrás körülbelül egymillió évet tár fel a térség őskörnyezeti történetéből (Forrás: Human Origins Program, Smithsonian)

„Az emberi evolúció történetének egyik legjellemzőbb vonása az alkalmazkodóképesség folyamatos növekedése.” – mondta Potts. „Rendkívül szerteágazó családfáról származunk, mára azonban az emberi létezésnek minden más formája eltűnt, ennek tehát jelenleg mi vagyunk a Föld színén valaha létezett legalkalmazkodóbb ága.”

Míg egyes kutatók szerint az éghajlati ingadozások már önmagukban késztethették az alkalmazkodóképesség e figyelemre méltó, minőségi fejlődését, az új tanulmányból kiderül, hogy ennél azért bonyolultabb a helyzet. Potts és munkatársai szerint az éghajlati változékonyság csak egyike azoknak az egymással szorosan összefüggő környezeti tényezőknek, amelyek a kulturális elmozdulást befolyásolták.

Amikor a kutatócsoport az Olorgesailie-lelőhelynél a fő evolúciós átmenetet igyekeztek feltárni, csalódniuk kellett, mivel a rendelkezésre álló kőzetminták jelentős hiányosságokat mutattak. Az erózió ugyanis az üledékfeltárásokkal tarkított dombsági területről körülbelül 180 ezer évnyi időt felölelő geológiai réteget távolított el. Így ezt a kronológiai hiátust máshonnan kellett pótolni.

Az Olorgesailie-medence madártávlatból (Forrás: Human Origins Program, Smithsonian)

Megállapodtak egy Nairobiban működő vállalattal, hogy fúrást végezzen a közeli Koora-medencében, olyan mélységbe hatolva az üledékrétegekben, amennyire csak lehetséges. Az új fúrás helyszínét mintegy 24 kilométerre a korábbi ásatásokétól, egy viszonylag sík, füves terepen jelölték ki. A Kenyai Nemzeti Múzeumok és a helyi Oldonyo Nyokie közösség részvételével és támogatásával 139 méter hosszú, és mindössze 4 centiméter átmérőjű fúrómagmintát vettek, amely egymillió év őskörnyezeti változásait tartalmazza.

A Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum Emberi Eredet Programjának és a paleobiológiai részleg több tucat munkatársa azon dolgozott, hogy elemezzék az így kinyert mintaanyagot. A radioizotópos analízis, a kémiai összetételre irányuló elemzések, valamint a mag különböző rétegeiben található növényi és mikroorganizmus-maradványok vizsgálatai révén betekintést nyertek az ősi táj és éghajlat legfontosabb jellemzőibe.

Az eredmények alapján a hosszú ideig tartó kiegyensúlyozott időszak után Afrika e területén mintegy 400 ezer évvel ezelőtt a környezeti feltételek átalakultak, részben az ekkoriban jelentkező, a területet jelentősen felszabdaló lemeztektonikai folyamatoknak köszönhetően. A fúrómagmintákból, a kövületekből és a régészeti leletekből nyert ismeretek egybevetése alapján pedig kiderült, hogy erre válaszként az ökoszisztéma jelentős változáson esett át.

Az üledékrétegeket tartalmazó fúrómagok alapos vizsgálaton esnek át (Forrás: Human Origins Program, Smithsonian)

A kutatócsoport elemzése szerint a régió füves síkságai a tektonikai aktivitás miatt a keletkező törésvonalak mentén összetöredeztek, ennek nyomán kisebb medencék képződtek. E területek érzékenyebbé váltak a csapadékváltozásokra, szemben a korábban ott lévő nagyobb tómedencékkel. A megemelkedett terep egyes tavak kiszáradásához, és újak keletkezéséhez is hozzájárult, az időszakban jellemző csapadékeloszlás-változás pedig a vízellátás gyakoribb és drámaibb ingadozásához vezetett.

Az ingadozásokkal széleskörű ökológiai változások is együtt jártak. A szakemberek megállapították, hogy a régió vegetációja a füves és az erdős állapot között többször módosult. Eközben a nagy testű növényevők számára táplálékot biztosító, fűvel borított területek beszűkülése számos faj kihalását eredményezte. Helyüket kisebb, változatosabb étrendű emlősök vették át.

„Az állatvilágban is hatalmas változás történt abban az időszakban, amikor a korai ember viselkedésének megváltozását látjuk.” – mondta Potts. „Az állatok az általuk elfogyasztott növények révén is befolyásolták a táj alakulását. Az emberek megjelenésével és néhány újításukkal pedig hatást gyakoroltak az állatvilágra. Az összefüggéseket tekintve látható, hogy bármilyen változás a teljes ökoszisztéma átalakulásával járhat együtt.”

A magminta keresztmetszetén látható minden egyes réteg az egykori körülményekről tanúskodik (Forrás: LacCore, University of Minnesota)

Bár az alkalmazkodóképesség az emberi evolúció fémjele, ez nem jelenti azt, hogy a faj szükségszerűen felkészült elviselni egy olyan soha nem látott változást – amit részben persze magának is köszönhet –, mint amilyet a Föld jelenleg is megtapasztal akár az éghajlatváltozás, akár a biodiverzitás-csökkenés következtében.

SZOUCSEK ÁDÁM

A cikk a Természet Világa 2020. novemberi számában (151. évf. 11. sz.) jelent meg.

Természet Világa

Kapcsolódó cikkek