Cholnoky Jenő, a budapesti és kolozsvári egyetemek hírneves földrajzprofesszora „páratlan causeur” volt – kiváló elbeszélő, szellemes társalgó. Élvezetes egyetemi előadásait a földrajzos hallgatók mellett Pesten mérnök-, jogász- és orvostanhallgatók is szorgalmasan látogatták [1], az Uránia moziban tartott vetített képes előadásai pedig mindig teltházzal mentek. „A legkiválóbb előadó és pedagógus volt, művésze a szép beszédnek, a szónokiasságnak, a szép stílusú írásnak, de a rajzolásnak és a tájképfestésnek is” [2]. A magyar geográfia nagymestere születésének 150. és halálának 70. évfordulójára a Magyar Földrajzi Múzeum föld-Rajz című időszaki kiállításával emlékezett meg [3].
A Magyar Földrajzi Múzeum őriz egy különleges cikkgyűjteményt, melyet Cholnoky maga állított össze a róla szóló korabeli cikkekből. Köztük két, 1915-ös újságkivágat – ekkoriban a kolozsvári Ferenc József Egyetem tanára volt – a Brassó környékéről tartott előadását dicséri. Cholnoky a kritikákat is megőrizte, de valószínűleg ez a két rövid beszámoló különösen kedvére lehetett, ezért is tehette el őket. „Tudomány, szellem, ötlet, közvetlenség voltak a komoly tárgy kisérői s a bemutatott képek hegyeinkről, Brassóról, a geológiai alakulások nyomairól csak emelték az előadás kitűnő hatását. …bár a tárgy kissé messze esik a közönség hajlamától, az érdeklődés mindvégig éber maradt” – olvasható az egyik cikkfoszlányon, míg a másik arról ír, hogy a „tudós tanár”, „szellemes és találós mondásokkal fűszerezett”, „majdnem másfél órás előadásában mindenkit lebilincselően ismertette az erdélyi részeket, illetve Brassó város környékének földtani alakulatait”. Laikusok és szakmabeliek is nagyra értékelték tehát Cholnoky előadói és kifejezőkészségét. Ezek fényében érdekesnek ígérkezne egy olyan kirándulás, mely során Cholnoky didaktikai készségének kiemelkedő elemeit vizsgáljuk meg.
Tudós tanár, kiváló pedagógus
1913. július 26-án Cholnoky egy nyári zápor után Brassó utcáin sétált. Számolgatta a lépéseit, miközben az utat figyelte, itt-ott megállva, hogy lerajzoljon valamit a jegyzetfüzetébe. Hogy a járókelők rácsodálkoztak-e a tudós tanár munkálkodására, azt már nem tudjuk meg. Annyi bizonyos csak, hogy Cholnokynál sokszor ott lapult egy rajzvázlatkönyv – vagy legalább egy bőrnotesz –, hogy feljegyezhesse megfigyeléseit. Ezen a napon azt vizsgálta, hogy az útra szóródott, majd csomókba összeállt szalma miként térítette ki „ritmusosan jobbra-balra” a lefutó esővíz folyását. Vázlatfüzetének e tanúsága szerint földrajzos figyelme sosem lankadt, valójában mindig és bárhol „terepen volt”, és a felszín bármely alakzata képes volt felkelteni érdeklődését.
Veszprémi születésű lévén Cholnoky már gyermekkora óta próbálta kifürkészni a Balaton titkait. Felnövekvén mestere, Lóczy Lajos oldalán oroszlánrészt vállalt a tó 1891-ben meginduló kutatásában. A tó felszínén végigfutó parányi, úgynevezett kapilláris hullámok (felületi feszültségi hullámok) magyarázata során ezeket az akkoriban közismert moaré selyemszövet finom mintázatához hasonlította, és kialakulásuk megértéséhez egy egyszerű – akár a reggeli mosdás során is elvégezhető – kísérletre invitált: „Vegyünk a lavórba vizet s a víz felszínén húzzuk végig egy gombostű hegyét úgy, mintha meg akarnánk karcolni. A víz felszínén semmiféle változást sem lehet észrevenni. Húzzuk most valamivel gyorsabban. Semmi változás. Ha azonban olyan gyorsan húzzuk végig, hogy a tű sebessége másodpercenkint legalább 30 centiméter legyen, akkor a víz felszínén gyönyörű redőzet jelenik meg, olyan, mint a moaré selyem finom redői, de a redők átlag ceruzányi szélesek s rebbenve futnak előre, nekiütközve a lavór falának, visszaverődnek s gyönyörű keresztredőzet keletkezik a vízen! […] Ezek a kis redőszerű hullámok az úgynevezett kapilláris hullámok. Csak akkor keletkeznek, ha a felszín valamelyik kis vízrészecskéjének mozgása eléri a 30 centimétert másodpercenkint. Azért kell ilyen sebesség, mert először le kell győznünk az úgynevezett felületi feszültséget. …ha a tű hegye elég sebesen mozdul, akkor összegyűri, redőkbe szedi ezt a felső, képzelt hártyát s a víz kapilláris hullámzásba jön ” [4].
Cholnoky szenvedélyesen szerette a kávét, így valószínűleg sokszor megfigyelte működés közben a szifonos kávéfőzőjüket is. És bizonyosan eltűnődött azon, hogy az üveggyártástól a borszeszlámpást meggyújtó gyufáig mennyi minden kellett ahhoz, hogy valaki a lakásában kényelmesen üldögélve lefőzzön egy jó kávét, porceláncsészébe kiönthesse, cukorral ízesíthesse, és azt lehetőleg ezüstkanállal elkeverhesse. Fekete kávé mellett című kéziratában ez utóbbira ugyanis külön felhívja a figyelmet: a „mokka-kalán legjobb, ha ezüstből van, mert minden más fém egy kis ízt ad a forró kávénak”. Földrajzos szemmel figyelve a folyamatot az is feltűnt neki, hogy amikor a „gőz megtölti a lombik felső, üres részét, s olyan nagyon nyomja a forró vizet, hogy az az üvegcsövön felnyomul a tölcsérbe”, bizony pont „úgy dobálja föl a kávéiszapot, mint ahogy Napoli mellett a Solfatara kis iszapvulkán kráterében hánykolódik a forró iszap” [5].
Előadásai, könyvei, kéziratai során használt, a hétköznapi életből vett példái nemcsak arra mutatnak rá, hogy Cholnoky valóban nyitott szemmel járta a világot, de arra is, hogy kreativitását, képi látását és asszociációs érzékét milyen mesterien tudta az ismeretátadás szolgálatába állítani.
Szellem, ötlet, közvetlenség
A mindennapi életből merített, könnyen felidézhető képek segítségével Cholnoky szinte tapintható közelségbe tudta hozni hallgatóságához, olvasóihoz az éppen vizsgált földrajzi jelenséget. Gyakran élt a gondolkodást serkentő mentális gimnasztika lehetőségével is, melyet szintén gondosan kiválasztott képi elemekkel támogatott meg.
Kínai expedíciójából hazatérve Cholnoky 1898-ban vette feleségül Barrois Petronellát, akivel két fiuk és egy leányuk született. A reggelizőasztalnál olykor elnézhette eszegető gyermekeit, hosszasan figyelve őket. Legalábbis az 1940-ben megjelent Hegyek-völgyek című kötetének előszavát egy kisgyermek élénk képével nyitja, aki „most reggelizett. Zsömlyét aprógatott a tejbe s azt majszolta, persze jócskán került belőle kis rózsás arcocskájára is. Az egyik kis, odatapadt morzsa mintegy félmilliméter magas.” És itt a zsánerkép átvált szemléltetésbe, ahogy a pici morzsa a földrajzi oktatás nagyszerű eszközévé válik: „A kis gyermek fejének átmérője talán 15 centiméter, vagyis 150 milliméter, tehát háromszázszor olyan nagy, mint az arcocskája sima bőréhez tapadt kis morzsa. A mi kis Földünk átmérője, mondjuk kereken 12 000 kilométer. Ennek 1/300-ad része 40 kilométer. Egy negyven kilométer magas hegy tehát aránylag éppen akkora egyenetlenség volna a Föld felszínén, mint a félmilliméter magas kis morzsa a kis gyermek édes, gömbölyű kis arcán. Ámde a Föld legmagasabb hegye, a Mount Everest (mondd: maunt evereszt) csak 8840 méter, tehát nem egészen 9 kilométer magas. Valami öt Mount Everestet kellene egymás hegyébe fölrakni, hogy aránylag olyan egyenetlenséget kapjunk, mint a parányi morzsa a gyermek arcán. Valóban Földünk felszíne nagyon síma, rendes glóbuszon, olyan iskolai földgömbön csak cigarettapapirosdarabkák odaragasztásával lehetne a legnagyobb egyenetlenségeket helyes arányban feltüntetni” [6]. Egy-egy domborított földgömb vagy térkép nézegetése közben ez a kis példa egész biztosan segít észben tartani, hogy még földünk hegyóriásai is csak drámai függőleges torzítással válnak kitapinthatóvá ezeken a szemléltető eszközökön.
A Nap és Föld távolságát érzékeltető ötletes hasonlatát Cholnoky 1905 körül alkotta meg, melyet az 1930-ban megjelent Az ember drámája című könyve bevezetőjében is felhasznált. Ehhez gondolatban vegyük kézbe az előbbi földgömbünket, és tegyünk vele egy sétát a Belváros felé: „Ha a Földet 21 cm. átmérőjű kis kézi glóbusszal helyettesítjük, olyan földgömbbel, mint amilyeneket az iskolában szoktak használni, akkor a Földet valódi nagyságához képest 60 milliószor lekisebbítettük. Álljunk föl ezzel a gömbbel az Andrássy-út belső végéhez, oda, ahol a Vilmos császár-úton [mai Bajcsy-Zsilinszky út] a közlekedőrendőr áll. Akkor az Andrássy-út külső végére kell képzelnünk a Napot, éppen a millenáris-emlék helyére. Mert az Andrássy-út 2,5 km. hosszú s ennek 60 milliószorosa 150 000 000kilométer, éppen a Föld és Nap valódi távolságát adja ki. A Nap azonban ebben a mértékben óriási gömb volna, t. i. 23 méter átmérőjű, tehát olyan magas, mint az a háromemeletes ház az Andrássy-út külső végén! Mert a Nap átmérője 1 390 000 kilométer! […] A napsugár a Nap felületéről 8,5 perc alatt jut el a Földre. A mi kísérletünkben ilyen sebesen a csendesen, óránkint 18 km. sebességgel futó automobil halad, tehát a csendesen, nyugodtan járó autó tenné meg az utat 8,5 perc alatt az Andrássy-út egyik végétől a másikig” [7].
Művésze a rajzolásnak és a szép beszédnek
A közismert Andrássy út két végének távolságát Cholnoky szellemes és emlékezetes módon használta fel a bolygónk és annak csillaga közti hatalmas távolság szemléltetéséhez. A pesti síkság azonban egy másik téma során is főszerepet kapott nála az arányok érzékeltetésében: kiváló rajztehetségének köszönhetően a mai infografikákhoz hasonló ötletességet és látványvilágot idéző ábrákkal mutatta be, hogyan nézne ki egy úszó jéghegy száz méteres, tenger fölé emelkedő darabja, ha azt kitennénk a pesti síkra. Egy másik ábrán pedig, egy lépéssel tovább menve, lerajzolta azt is, hogy milyen lenne, ha az egészet kiemelnénk a tengerből, és ez a hatalmas jéghegy adná a hátteret az Erzsébet hídhoz. Mivel „a jégnek a tengervízből mindig csak kilenced résznyi térfogata látszik ki”, ezért egy „száz méter magas jéghegy… 800 méter mélyen nyúlik le a tenger színe alá”. Egy ilyen 800-1000 méter magas jéghegy „több száz holdnyi területet foglalna el s olyan magasra emelkednék, mint a Mátra” [8].
Cholnoky rajztehetsége és kimagasló megfigyelőképessége leírásaiban is visszaköszön. A sárkányok országából című könyvében beszámol arról, milyen csodálatos őszi tájkép tárult elé a mandzsúriai Tien-pao-san vidékén. Akvarelljei színes nyomtatásban ekkor még nem jelenhettek meg, így az illusztrációként közreadott tusrajzát szavaival festette ki. Kínai naplójának tanúsága szerint az őszi erdőt ábrázoló akvarelljét és a rajz alapjául szolgáló vázlatot 1897. szeptember 26-án készítette el.
„Ottjártamkor lassankint őszbe csavarodott a szép, száraz, enyhe nyár. A derült melegek után hirtelen jött néhány fagyos éjjel s reggelre a dér némi nyomda fedte a házak tetejét, október elején. Nagy dér nem képződhet a levegő nagy szárazsága miatt. Ez volt a tél első lehelete. Szél és vihar nélkül, szárazon köszöntött be s így a lombok érintetlenül sárgultak el s lassanként tündérkertté varázsolódott az őserdő. Fölfelé menve a legszebb, legfestőibb völgy patakja mentén, azon a kis gyalogösvényen, amely a régi szénégető kemencék felé vitt, bámulva láttam azt az ezeregyéji mesevilágot, amely körülvett (91. ábra). A fák lombja beboltozta, a fű fölverte, a patak itt-ott medernek is felhasználta a kis gyalogösvényt. De minő fák, minő lombok! Az ihar meg a tölgy levele égő pirosra hervadt, a kőris levelein át aranysárgán szűrődött be a napsugár, a hárs levele barnás lett, a diófa pedig majdnem fehérsárga. Az alsó bokrokat megvédelmezte a lomb-mennyezet a hő kisugárzása és a dérképződés ellen, azok még haragosan vagy fűzölden virítottak, csak itt-ott a bokor tetején ment át a lomb az aranysárgába és a karmazsinpirosba. Az első sziklafokról leírhatatlan volt a látvány. A legcsodálatosabb, leheletfinomságú színek valóságos özöne borította a mély völgyet kerítő hegy oldalát s végigtekintve a völgy mentén, amint az előnyúló hegykulisszák mind halványabb és halványabb sziluettekkel követték egymást, a tündéri színpompa aranybarnás, lilás tónusba olvadt össze. S az enyhén mosolygó színzavarból, mint művészi disszonancia, úgy rítt ki a fenyőfélék haragoszöld, sokszoros keresztje” [9].
Előadásainak látogatottsága, tucatnyi könyvének népszerűsége Cholnoky Jenő „színes, tarka motívumokkal teletűzdelt, utolérhetetlen könnyed” kifejezésmódjára vezethetők vissza [10]. Talán mérnök végzettségének is köszönhette, hogy előadásai világosak, szabatosak, könnyen követhetők voltak, de a hallgatóság érdeklődésének fenntartását – főleg ha a tárgy kissé messze esett a „közönség hajlamától” – elsősorban „szellemes és találós” megjegyzésekkel, valamint a megértést élvezetes és maradandó módon elősegítő mentális képek megidézésével érte el [10].
Szeretett tárgya, a földrajz tanítása során Cholnoky egyszerre alkalmazta pedagógusi, szónoki és művészi adottságait, hogy kellően világos magyarázatokat tudjon adni. Az információk egyszerű feltálalása helyett azonban a kérdezni tudást, a választ kereső, érdeklődő figyelem felébresztését mindennél fontosabbnak tartotta. Véleménye szerint nem elég bemagolni, hogy „Páris Francia-ország fővárosa”, „a kirgizek sátorban laknak”, a „kínai délen rizst, északon gabonát termel”. Azt is meg kell kérdeznünk, hogy miért? Hiszen ezek „a kérdések és a rájuk adott feleletek adják az igazi földrajz anyagát” [11].
LEVICZKI ANITA
Nyitókép: Cholnoky Jenő egyetemi hallgatói körében, 1930 (Fotó: Fortepan / Cholnoky Tamás)
IRODALOM
[1] Gábris Gyula (2004): Cholnoky Jenő, a földrajzprofesszor és a természetvédő. In Kubassek János (szerk.): A Kárpát-medence természeti értékei. Érd, Magyar Földrajzi Múzeum, p. 44
[2] Láng Sándor (1971): A földrajzoktatás múltja az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1870–1970 között. Földrajzi Értesítő, 20. évf., 3. füzet, p. 335.
[3] földRajz kiállítás a múzeumban, Érd Most! riport: bit.ly/2JUTKu7 (Az időszaki kiállítás 2021. március 15-éig tekinthető meg a Magyar Fölrajzi Múzeumban).
[4] Cholnoky Jenő (1931): A tenger. Singer és Wolfner, Bp., pp. 103–104.
[5] Cholnoky Jenő Fekete kávé mellett című kéziratát a Magyar Fölrajzi Múzeum őrzi.
[6] Cholnoky Jenő (1940): Hegyek-völgyek (A csillagoktól a tengerfenékig, 3.). Franklin, Bp., p.5.
[7] Cholnoky Jenő (1930): Az ember drámája (A Föld titkai). Singer és Wolfner, Bp., p. 5.
[8] Cholnoky Jenő (1930): A jégvilág. A sarkkutatások története. 2. kieg. és átdolg. kiad. Singer és Wolfner, Bp., p. 44.
[9] Részlet Cholnoky Jenő Mandzsúria című kéziratából, melyet a Magyar Földrajzi Múzeum őriz. Hasonló leírás: Cholnoky Jenő (1913): A sárkányok országából. Életképek és utirajzok Khinából. A Magyar Földrajzi Társaság könyvtára (15.), Lampel, Bp., pp. 219–221.
[10] Láng Sándor (1971): A földrajzoktatás múltja az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1870–1970 között. Földrajzi Értesítő, 20. évf., 3. f üzet, p. 335.
[11] Cholnoky Jenő (1942): Utazásaim, élményeim, kalandjaim. Pantheon, Bp., p. 7.
A cikk a Természet Világa 2020. decemberi számában (151. évf. 12. sz.) jelent meg.
