Egy nemrég napvilágot látott éghajlati jelentés arra figyelmeztet, hogy ha a globális felmelegedést a klímaegyezményekben foglaltak szerinti értéken is sikerülne tartani, már akkor is elkerülhetetlen a Hindukus–Himalája régióban lévő gleccserek harmadának eltűnése. Nézzük, mit is jelent ez a térség hegyeiben lefutó folyók és a tőlük függő lakosság számára.
A térségben találhatóak a Föld legmagasabb hegységei, melyek a közel kétmilliárd embert fenntartó legfontosabb folyók kiindulási pontjai is. E folyók vízzel és üledékkel látják el a mezőgazdaságot, amik termékennyé változtatják a völgyek és az árterek talaját. Ezek némelyike kulturális szempontból is rendkívül jelentős, mint például a Gangesz (vagy Ganga) folyó is, amely több mint 2525 kilométeren keresztül kanyarog, a Himalája nyugati részétől egészen a Bengáli-öbölig, és amely a hinduizmusban Gaṅgā istennőt személyesíti meg.
Mielőtt eljutnánk a gleccserek olvadásának a himalájai folyókra gyakorolt hatásáig, meg kell értenünk, honnan származik a vizük. A Himalája területének nagy részén a legtöbb eső a monszun aktív időszakában, vagyis leginkább június és szeptember között hullik. Az intenzív esőzés gyakran pusztító áradásokhoz vezet, amilyen 2013-ban, Észak-Indiában is történt, következtében pedig mintegy 110 ezer embert telepítettek ki.
A fékezhetetlen árhullámokért azonban nem csak a monszun felelős. A földcsuszamlások is útját állhatják a folyónak, és amikor az omlás következtében létrejövő természetes gát felszakad, drámai mértékű és kiszámíthatatlan áradások keletkezhetnek. Eme események egy része a világ számos pontján képezi népi hiedelmek alapját. A Himalájában egy az ilyen nagy áradások 1000 éves múltját vizsgáló kutatás során is kiderült, hogy a heves esőzések mellett a földcsuszamlások során keletkező ideiglenes gátak jelentik a legnagyobb veszélyt a lakosságra.
Mi lesz a Himalája folyóival, ha a csapokat ennyire megnyitják? Ennek megválaszolásához a múltba kell utaznunk. A folyók több tízezer éve csiszolják már a medrüket képező sziklákat, melyek üledékeit a hegyláncok alatt húzódó völgyekben rakják le. Ezek a törmelékek pedig arról mesélnek nekünk, milyen hatással bírt a folyók viselkedésére, amikor megnyitották, illetve elzárták az égi csapokat.
Egyes szakértők úgy vélik, hogy a heves esőzések által kiváltott földcsuszamlások erősen befolyásolták a folyók üledékellátását, míg mások szerint mindez a szélsőséges csapadékesemények ellenére sem változott sokat, és a megnövekedett üledéktartalom fő következményeként a folyók medre csak egyre tovább mélyült. A legújabb kutatás az utóbbi elméletet támasztja alá, mely szerint 25-35 ezer évvel ezelőtt, amikor a monszun még gyengébbnek bizonyult, mint manapság, az üledékek feltöltötték a Himalája völgyeit. A közelmúltban (3-6 ezer évvel ezelőtt) viszont a kőzetfelületek egy erősebb monszunidőszakot tapasztalnak meg, amely a folyók erősebb medermélyítési tevékenységét segíti elő.
Tehát mit meséltek nekünk a múlt eseményei a Himalája folyóiról? Azt, hogy a gyakoribb szélsőséges csapadékmennyiség természetesen több áradást jelent. Az erősebb monszun azonban azt is jelenti, hogy a folyók inkább mélyen belevágódnak medrükbe ahelyett, hogy üledékkel „trágyáznák” a Himalája völgyeit, valamint az Indo-Gangeszi-síkságot.
Mi a helyzet a gleccserek olvadásával? Mindaddig, amíg még léteznek gleccserek a térségben (a jelentés szerint ugyanis 2060 után már okafogyott róluk beszélni), minden tavasszal növekszik az olvadékvíz mennyisége a folyókban. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a folyók az üledékek szétterítése helyett tovább vájják medrüket. Emellett megnövekszik a jég felszínformáló munkájának eredményeként kialakuló tavak ideiglenes gátjainak átszakadási esélye, ezáltal az áradások kockázata is.
Hasonló történt idén februárban az észak-indiai Uttarakhand államban, ahol több tucatnyi ember vesztette életét egy ingatag gleccser leszakadása miatt. Csak ebben a régióban mintegy 1500 jégár található, ezek közül többet súlyosan érint a globális felmelegedés.
A mostani katasztrófát egy a Raunthi-hegycsúcs közelében, 5600 méteres magasságban lévő Nanda Dévi-gleccser okozta, melynek bizonytalan szerkezete a folyamatos és többszöri olvadás–újrafagyás hatására gyengülhetett meg. A műholdas és légi felvételek tanúsága szerint a hatalmas jég-, kő- és törmelékmennyiség egy viszonylag sekély hegyi folyóba zuhant, természetes gátat képezve a víz útjában. Később a duzzadó folyó erejének ellenállni képtelen ideiglenes akadály leomlott, melyet követően pusztító áradat zúdult le az Alaknanda és Dhauliganga folyókon, megrongálva két vízerőművet, elsöpörve öt hidat és számtalan emberéletet követelve.
Tehát mi is forog kockán? Talán az olvadó gleccserek? Nem. Hiszen több ezer vagy millió évre visszatekintve valószínűnek tűnik, hogy egyszer majd újra megjelennek. Emberi időtávlatban valójában inkább mi vagyunk a tét – a saját túlélésünk. A globális felmelegedés csökkenti erőforrásainkat, és egyre kockázatosabbá teszi életünket. A Himalája folyóinak esete csak egy a Föld számtalan elrettentő példája közül.
SZOUCSEK ÁDÁM
Nyitóképünk: A Himalájából lezúduló olvadékvíz, Uttarakhand, Észak-India
