Őslények a város közepén – A paleontológia az utcán hever

1. RÉSZ Sokan úgy vélekedhetnek, hogy az ősmaradványok megtekintéséhez múzeumokba kell elláto­gatni, vagy egyenesen terepre kell menni gyűjteni, pedig létezik egy harmadik lehetőség is. Voltaképp ki sem kell mozdulni szinte a komfortzónánkból. Városainkban díszítőkő és burkolatkő gyanánt rengeteg terméskövet használtak fel elődeink és használunk fel manapság is, amelyek némelyikében ősma­radványokra lehet bukkanni. Kétrészes cikkünkben ezek felfedezésére invitáljuk olvasóinkat.

Természetesen a földrajzi adottságoktól függ, hogy milyen terméskövek kerülnek felhasználásra, mivel a nehéz anyag odaszállításának költsége a távolság erős függvénye. Ott például, ahol közel s távol metamorfi­tok vagy magmás kőzetek vannak kizárólag jelen, nem számíthatunk ősmaradványokra a burkolatokban. Magyarországon elsősorban a földtörténeti középkor­ban képződött mészkövek alkalmasak építészeti célú felhasználásra, de a miocén korú lajtamészkő és szar­mata mészkő, valamint a negyedidőszaki travertino is alkalmasak építészeti feladatokra, hogy csak az üledékes kőzeteket említsem.

A legősibb Magyarországon bányászott, építészeti cé­lokra felhasznált kőzet a Rakacai Márvány (frasni korú, mintegy 385-374 millió éves) és a Polgárdi Mészkő (ana­lóg alpi kőzettestek alapján talán alsó emsi korú lehet, azaz körülbelül 407-397 millió évvel ezelőtt képződhe­tett, de ezt eddig nem sikerült igazolni). Bennük az utó­lagos átkristályosodás miatt ősmaradványra nem le­het bukkanni, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Polgárdi Mészkő Formációban rossz megtartású stro­matoporoidea (ősi szivacs) és stromatolit (cianobakté­rium-telep) leletek azért előkerültek, a Rakacai Márvány Formációból pedig conodonták váltak ismertté. A co­nodonták (Conodonta osztály) ősi gerinchúrosok vol­tak, általában csak a fogaik maradtak fenn. A Bükk északi részén található, sötét színű karbon és perm időszaki mészköveket helyi felhasználás céljából fejtették. A felső perm időszaki (zechsteini, körülbelül 259-252 millió éve képződött) Balatonfelvidéki Vörös­homokkő Formációban ritkák az ősmaradványok, és ha voltak is, a megmunkált köveken már semmi sem ismerhető fel belőlük. A Balaton-felvidéken és általá­ban a Dunántúli-középhegységben a triász mészkö­vek és dolomitok azok a legidősebb üledékes kőzetek, amelyekben kövületekre bukkanhatunk. A dolomitok nemigen alkalmasak tektonikus eredetű töredezettsé­gük és a gyakori hidrotermális átkristályosodás mi­att bekövetkezett porlódás miatt arra, hogy belőlük lá­bazati kő vagy burkolókő készüljön. Így a triász mészkövek tartalmazzák a legidősebb felismerhető fosszíliákat Magyarországon általában. A hazai termésköveken kí­vül számos importból származó kőféleség is előfordul.

A díszítőkövek nagy előnye, hogy felületük jóformán csiszolt és polírozott metszeteket szolgáltat a kövüle­tekről, ami lehetővé teheti belső szerkezetük tanulmá­nyozását is több, nem irányított síkból is. Így például láthatóvá válhat a brachiopodák (pörgekarúak) aszim­metrikus háti és hasi két teknője és akár a kartámasztó váza is, a belemniteszek rostrumának és phragmoco­nusának (a vázuk két fontos alkotója) szerkezete, vala­mint az ammoniteszek kamraválaszfalai. A régen ra­kott kőkerítések, várfalak és öreg kültéri burkolókövek az eróziónak kitett felületeken a kőzetszövet milyen­ségétől függően eltérően veszítenek anyagukból a fagy, az eső, a szél szállította porszemek vagy a sós hólé ha­tására. Ez a differenciált mállás mintegy kipreparálja a fosszíliákat a befoglaló kőzetből, aminél rendszerint keményebb anyagból épülnek fel maguk a kövületek. Tudományos értéke persze nincs ezeknek a leleteknek, hiszen sokszor nemhogy a rétegtani szint, de a pontos származási hely sem azonosítható utólag. Sok állat kö­vült váza a metszetekben csak nehezen ismerhető fel az esetleges metszési sík és az olykor jellegtelen külle­mű metszet alapján. Pontos határozásról pedig csak akkor lehet szó, ha az erózió által kipreparált, jó álla­potú példányokra bukkanunk. Ennek ellenére kiváló­an alkalmasak arra, hogy segítségükkel földtörténeti sétát tegyünk, akár egy nagyváros szívében is.

Földtani túra

Épp az a nagyszerű a városi „földtani túrában”, hogy még csak bakancs sem kell hozzá, elég egy jobb tor­nacipő, egy kulacs tea, egy tábla csoki vagy szendvics, buszbérlet vagy metrójegy a kényelmesebbeknek. Továbbá nem árt, ha van nálunk egy telefon vagy fény­képezőgép, amivel meg tudjuk örökíteni a látottakat. Nyáron nem árt a kalap, mert a déli falak előtt igen tik­kasztó tud lenni a hőség ilyenkor. Kalapácsot és vésőt viszont semmi esetre se tegyünk a hátizsákba. Enged­jük, hogy mások is gyönyörködhessenek a természet eme csodáiban a későbbiekben. Az is biztos, hogy a fel­fedezés öröme privát élmény, mivel felderítetlen terep­ről van szó, és kizárt, hogy valaki akárcsak egy konkrét város minden utcájának összes kövét ismerje.

A továbbiakban, ahol csak lehet, igyekszem kor és for­máció szerinti tematika alapján bemutatni az épületek díszítésére, kerítések építésére használt kőzetféleségben található kövületeket.

Triász

Füredi Mészkő Formáció

A Füredi Mészkő számos középület, kerítés burkolatá­ban és anyagában megjelenik Veszprém és Balatonfü­red környékén. Bányásszák többek között Balatonfü­reden és Pécselyen is. A Füredi Mészkő Formáció nyílt tengerben képződött (pelágikus), medencefáciesű kép­ződmény. Amint az a mellékelt képen is érzékelhető, a kőzet színe világosszürke, a felszín hullámos és gumós megjelenésű. Az átmetszeteken látszanak a rendsze­rint sötétbarna-fekete színű tűzkőlencsék. A formáció Balatonfüred környékén a legvastagabb. Ammonite­szek (fejlábúak, Ammonoidea alrend) is előfordulnak. A kőzet jellemző ammonitesz-nemzetségei a Trachyce­ras, Sirenites, Neoprotrachyceras és a Frankites genusok (1. ábra).

1. ábra. Jellegzetes aprócska ammoniteszek a felső ladin–alsó karni (triász időszaki eredetű) Füredi Mészkő gumós felszínén (Margit-tér, Veszprém)

A tűzkő radiolaria eredetű, a kovavázat építő sugárállatkák vázainak lerakódást követő feloldódásá­val, egyfajta „szilikagél” képződésén keresztül jött lét­re. A sugárállatkák egysejtű állatok, az óceánokban a zooplankton alkotói, manapság is képződik radiolari­ás iszap az Atlanti-óceán aljzatán. Úgy becsülik, hogy a vízmélység a Füredi Mészkő képződése idején néhány száz méter lehetett, de a fosszíliák tanúsága szerint a karbonátkompenzációs mélységet nem érhette el. Maguk a tűzkőlencsék már nem, de a befoglaló mész­kő tartalmaz sugárállatka-vázakat. A formáció a triász időszak ladin és karni korszakainak határán, mintegy 227-228 millió évvel ezelőtt képződött (2. ábra).

2. ábra. Tűzkőlencsék Füredi Mészkőben (Óvári Ferenc út 7., Veszprém) és egy sugárállatka elektronmikroszkópos képe (Forrás: Wikimedia Commons)

Veszprémi Márga Formáció

A Veszprémi Márga Formációt egykor Veszprém szá­mos pontján bányászták. A város régi kőkerítéseiben ez a kőzet fordul elő talán leggyakrabban mint helyi építőkő. A számos esetben már 100 éves kort is meg­haladó kőkerítések felszínén az erózió által szépen ki­preparált fosszíliák figyelhetők meg. A leggyakoribbak a kagylóteknők, egy monográfia szerint 92 kagylófaj for­dul elő ebben a formációban. A Veszprémi Márga csigák­ban is nagyon gazdag, mintegy 120 fajt írtak le belőle. Számos pörgekarút (brachiopodát) találtak a kőzetben. Maguk a pörgekarúak a tapogatós-csillókoszorúsok (Lophotrochozoa) főtörzsébe tartozó ősi eredetű, az alsó kambriumban megjelent állatok, melyek a mai kagylók­hoz hasonlóan két teknőből álló vázzal rendelkeznek. A kagylókkal ellentétben nem jobb- és baloldali, hanem háti és hasi teknőjük van. Nevüket arról az összepödör­hető szervükről kapták, ami a plankton begyűjtését vég­zi, amivel ezek az állatok táplálkoznak. Számos kövült faj esetében az elmeszesedő kartámasztó váz alakját is rekonstruálni tudták sorozatmetszetek készítésével.

Ma legtöbb képviselőjük inkább a mérsékelt övi tenge­rek mélyebb övezetében él. A múltban a sekélytengerek­ben is gyakoriak voltak. Hajdan létezett 8 csoportjukból mára 5 kihalt és csak a Lingulata, Rhynchonellida és Terebratulida rendek képviselői léteznek. Ha olyan kagylószerű átmetszetet látunk, ahol az egyik teknő alakja (domborúsága, hosszúsága) eltér a másiktól, gyanakodhatunk pörgekarú jelenlétére (3. ábra).

3. ábra. Pörgekarú keresztmetszete az alsó-középső karni (triász időszaki eredetű) Veszprémi Márgában (egy ház kőkerítése, Jeruzsálem-hegy, Veszprém)

A Veszprémi Márga tartalmazza a leggazdagabb triász kori korallfaunát hazánkban, mintegy 50 új faj került elő ebből a kőzetből. A szivacsok (Porifera törzs) sem ritkák, mészszivacsok (Calcarea osztály) átmetszetei gyakran megfigyelhetők a régebben rakott kőzetfalak felszínein. Metszetük kör alakú, központjukban mészkővel kitöltött üreg foglal helyet. A szivacsok álszövetes állatok, a több­sejtű állatok legősibb jellegű képviselői. Ma elsősorban a sekély, meleg tengerekben élnek és így lehetett ez a múlt­ban is. A kőkorallok (a csalánozók Hexacoralia alosztálya) jelenléte is sekély tengerre utal. A Veszprémi Márga tehát sekélytengerben képződött, mintegy 225-227 millió évvel ezelőtt, a triász időszak karni korszakában (4. ábra).

4. ábra. A Veszprémi Márga korallos, mészszivacsos, kagylótöredékeket
tartalmazó felszínei (az Eszterházy Antal utca kő támfalában és kőkerítésekben, Veszprém)

Laczkó Dezső 1899-ben a Veszprémi Márgából írta le a Jeruzsálem-hegyi kavicsfogú álteknőst (Placochelys placodonta Jaekel). Az eredeti feltárás a mai NSZKK Veszp­rémi Intézetének közelében volt. Ma ez a terület már telje­sen beépült, kertvárosias. A kavicsfogú álteknős nem volt ténylegesen teknős, hanem a kihalt Placodontia rend képviselője volt. Az ősi tengeri hüllő nevét kavicsszerű, hajdan nagyon kemény fogairól kapta. Szüksége is volt rá, ugyanis a valamikori tenger molluszkáival, pörgeka­rúival táplálkozott, amelyek kemény teknőinek feltörése­kor nagy hasznát vehette ellenálló fogainak. (5. ábra).

5. ábra. Bal oldali kép: a veszprémi kavicsfogú álteknős koponyájának szabadkézi gipszmásolata (a szerző munkája); jobb oldali kép: méretének összevetése egy 180 centiméter magas emberével (Forrás: prehistoric-wildlife.com)

Dachsteini Mészkő Formáció

A Dachsteini Mészkő Formáció Lofer-ciklusos mészkő, ami a mai Bahama-padra emlékeztető, de annál jóval kiterjedtebb trópusi karbonátplatformon képződött. A világtenger szintje, ahogy ma is, ingadozott, aminek következtében a rendkívül kiegyenlített topográfiájú terület időnként tenger alá került, majd a tenger visszahúzódását követően árapálysíksággá vált. Ezt a rit­mikus változást őrzik a mészkőben található, száraz­földi szakaszt képviselő paleotalaj-jellegű A-tagok, a víz alá kerülés idején a mikrobiális tevékenység által felépített sztromatolitos B-tagok és a normál sekély­tengeri körülményekre utaló vastag C-tagok. A C-kőzet­tagban gyakoriak a Megalodusok teknői. A Megalodusok olykor emberfej nagyságot is meghaladó vázaikkal a felső triász legnagyobb gerinctelen fosszíliái közé tartoznak. Úgy gondolják, hogy a később, a kréta idő­szakban igen sikeressé vált rudista kagylók elődeit lát­hatjuk bennük. Dachsteini Mészkőbe mélyült például a már felhagyott eplényi kőfejtő. A formáció a triász időszak nori és rhaeti korszakaiban képződött, mint­egy 216-206 millió évvel ezelőtt (6. ábra).

6. ábra. Felső nori–rhaeti (triász időszaki eredetű) Megalodusok átmetszetei (a Szabadság tér 15. számú épület mészkő borításában, Veszprém)

A Megalodusok a befoglaló kőzetben gyakran igen szabálytalanul helyezkednek el. Feltűnő azonban, hogy magányos teknőket nem látunk, ami felveti an­nak lehetőségét, hogy vagy valamilyen anatómiai ok akadályozta meg a teknők szétesését az állatok elpusz­tulta után, vagy a képződési körülmények voltak ki­fejezetten nyugodtak. Ez azért is érdekes kérdés, mert más kagylócsaládok esetében egyáltalán nem törvény­szerű, hogy együtt fosszilizálódjanak a kagylóhéjak. Még az olyan nagy és nehéz héjú kagylók, mint az oszt­rigák is előfordulnak elkülönült héjakkal. Mivel a felső triász kori karbonátplatform sekélytenger volt, nehe­zen hihető, hogy ezek a kagylók ne lettek volna kitéve erős vízmozgásnak legalább a tengeri viharok idején. Érdekességként említhető meg, hogy a tatai Kálvá­ria-hegyen a szürkésfehér felső triász korú Dachsteini Mészkő Megalodusaiban olykor rózsaszín üregkitölté­sek figyelhetők meg. Ez azzal magyarázható, hogy a kora jura kori tengerelöntés során a már felszínen fekvő és kipreparálódott Megalodusteknők ürege­iben finom, mállástermék eredetű vöröses iszap ülepedett le. Eszerint a jura elején még megvoltak a kagylóhéjak által bezárt üregek, ahová a kőzetté vá­lást megelőzően a finom mésziszap nem, vagy csak részben hatolt be (7. ábra).

7. ábra. Megalodus kagyló a veszprémi várkapu bejáratával szemben található, kőből rakott perem felszínén (Vár utca 2., Veszprém)

Jura

Pisznicei Mészkő Formáció

Így nevezik a mélyülő alsó jurakori tengerben leüle­pedett iszapból képződött vastagpados, vörös, gumós mészkövet, ami a fentebb említett Dachsteini Mészkő fö­lött üledékhiánnyal, diszkordanciával települ. A Gerecsé­ben évszázadok óta fejtik díszítőkőnek, a reneszánsz korban udvari szökőkutak is készültek belőle. Gyako­riak a kőzetben az ammoniteszek maradványai. A ju­rától a kréta végéig létező Ammonitida rendbe négy al­rendet sorolnak: a fajgazdag Ammonitina, a szabályta­lan alakokat tartalmazó Ancyloceratina, és a viszony­lag konzervatív formákat egyesítő Phylloceratina és Lytoceratina. A liásztól a felső krétáig létezett Lytoceras, a Lytoceratina alrend típusnemzetsége. A Lytoceratina alrendet jellemzi a bő köldök, a kanyarulatok alig fe­dik egymást, a felület vagy sima vagy sugárirányban erőteljesen csíkozott, ami a kőbeleken nem ismerhető fel többnyire (nyitóképünkön).

A triásztól a liászig létezett Atractites nemzetség a fej­lábúak Aulacoceras rendjébe tartozik és szintén gyak­ran látható a Pisznicei Mészkőben. Belsővázas lábasfe­jű volt, küllemében a tintahalakra emlékeztethetett.

Már a fennmaradt vázak is tekintélyes méreteket érnek el (deciméteresek), ezért maga az állat életében em­bernagyságú is lehetett karjaival együtt. Érdekes, hogy egyszerű kamrákkal ellátott phragmoconusa emlékeztet a paleozoós egyenesvázú nautiloideák vázára. Azokkal ellentétben azonban a szifócsator­na (meszes cső) az ammoniteszekhez hasonlóan nem centrális helyzetű. Számos neves középítmé­nyünk, mint például az Iparművészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum díszítésénél, kerítésalapok lera­kásánál használták a nagy méretű, durván csiszolt vagy finoman polírozott Pisznicei Mészkő tömbjeit, lapjait (8., 9. ábra).

8. ábra. Alsó jura Atractites phragmoconusok és egy szintén jura időszaki ammonitesz az Iparművészeti Múzeum lábazati kőborításában (a Hőgyes Endre utca felőli oldalon, Budapest)

9. ábra. Egy igen nagy méretű jura ammonitesz durván csiszolt töredéke a Nemzeti Múzeum kerítésének kőalapjában (a Bródy Sándor utca és a Múzeum körút találkozásának közelében, Budapest)

Solnhofeni litográf pala

A litográf pala (Bajorország, Közép-Frankföld) a késő jura korban (kimmeridge-i és tithon korszakok hatá­rán) rakódott le mintegy 151-145 millió évvel ezelőtt. Nevezetes a formáció a benne megőrződött számos, remek állapotban fennmaradt gerinces és gerincte­len maradványról. A mészkő egy oxigénszegény és túlsós vízű trópusi lagúnában rakódott le. A lagú­nát a nyílt tengertől mészszivacsok alkotta záto­nyok határolták el. A lagúnába bejutó úszó tengeri liliomok (Saccocoma-fajok), tőrfarkú rákok (Mesoli­mulus), tízlábú rákok, halak és tengeri krokodilok elpusztulásuk után az aljzatra süllyedtek és döge­vők hiányában fosszilizálódhattak. A vízbe a viharok idején levegőből is sodródtak állatok a lagúna vizé­be, így őrződött meg az Archaeopteryx lithographica (Meyer) maradványa is és számos pterosaurus-faj. Ammoniteszek, belemniteszek és mészszivacsok metszetei gyakoriak a burkolatok felszínén. A fagy­nak, sózásnak és vizesedésnek nem áll ellen, így alkalmatlan hosszabb távon a lábazatok burkolá­sára (lásd: fényképek; (10. ábra).

10. ábra. Felső jura korú ammonitesz, belemnitesz rostrum és phragmoconus (kamrák nélkül), valamint mészalgák a veszprémi Megyeháza épületének lábazati borításában (Megyeház tér 1., a Kórház utca felől, Veszprém)

A belemniteszek (a fejlábúak Belemnitida rend­jébe tartoztak) a mai szépiákhoz, tintahalakhoz hasonlóan belsővázas lábasfejűek voltak. Kamra­válaszfalakkal tagolt házukhoz (phragmoconus) já­rult a test végében található, tömör mészanyagból álló rostrum, ami a phragmoconus gáztartalmából eredő, a test elülső felét felemelni igyekvő felhajtóerő ellen­súlyozására szolgálhatott, mint egyfajta ősvilági bal­laszt. Aktív mozgásukat a fejen elhelyezkedő szifonból (csőszerűvé alakult köpenyüreg) kiáramló víz által szolgáltatott sugárhajtásnak köszönhették. Ez nem teória, mivel olykor fennmaradt lágytestük lenyoma­ta is (11. ábra). Innen tudjuk, hogy kampókkal ellátott fogókarjaik voltak.

11. ábra. Belemnitesz rekonstrukciója és testfosszíliája a váz alkotóelemeivel, a kalcifikálódott lágytesttel és a karokkal (Forrás: Wikimedia Commons és leeds.ac.uk)

TRÁJER ATTILA JÁNOS

Természet Világa