Őslények a város közepén –
A paleontológia az utcán hever

1. RÉSZ Sokan úgy vélekedhetnek, hogy az ősmaradványok megtekintéséhez múzeumokba kell elláto­gatni, vagy egyenesen terepre kell menni gyűjteni, pedig létezik egy harmadik lehetőség is. Voltaképp ki sem kell mozdulni szinte a komfortzónánkból. Városainkban díszítőkő és burkolatkő gyanánt rengeteg terméskövet használtak fel elődeink és használunk fel manapság is, amelyek némelyikében ősma­radványokra lehet bukkanni. Kétrészes cikkünkben ezek felfedezésére invitáljuk olvasóinkat.

Természetesen a földrajzi adottságoktól függ, hogy milyen terméskövek kerülnek felhasználásra, mivel a nehéz anyag odaszállításának költsége a távolság erős függvénye. Ott például, ahol közel s távol metamorfi­tok vagy magmás kőzetek vannak kizárólag jelen, nem számíthatunk ősmaradványokra a burkolatokban. Magyarországon elsősorban a földtörténeti középkor­ban képződött mészkövek alkalmasak építészeti célú felhasználásra, de a miocén korú lajtamészkő és szar­mata mészkő, valamint a negyedidőszaki travertino is alkalmasak építészeti feladatokra, hogy csak az üledékes kőzeteket említsem.

A legősibb Magyarországon bányászott, építészeti cé­lokra felhasznált kőzet a Rakacai Márvány (frasni korú, mintegy 385-374 millió éves) és a Polgárdi Mészkő (ana­lóg alpi kőzettestek alapján talán alsó emsi korú lehet, azaz körülbelül 407-397 millió évvel ezelőtt képződhe­tett, de ezt eddig nem sikerült igazolni). Bennük az utó­lagos átkristályosodás miatt ősmaradványra nem le­het bukkanni, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Polgárdi Mészkő Formációban rossz megtartású stro­matoporoidea (ősi szivacs) és stromatolit (cianobakté­rium-telep) leletek azért előkerültek, a Rakacai Márvány Formációból pedig conodonták váltak ismertté. A co­nodonták (Conodonta osztály) ősi gerinchúrosok vol­tak, általában csak a fogaik maradtak fenn. A Bükk északi részén található, sötét színű karbon és perm időszaki mészköveket helyi felhasználás céljából fejtették. A felső perm időszaki (zechsteini, körülbelül 259-252 millió éve képződött) Balatonfelvidéki Vörös­homokkő Formációban ritkák az ősmaradványok, és ha voltak is, a megmunkált köveken már semmi sem ismerhető fel belőlük. A Balaton-felvidéken és általá­ban a Dunántúli-középhegységben a triász mészkö­vek és dolomitok azok a legidősebb üledékes kőzetek, amelyekben kövületekre bukkanhatunk. A dolomitok nemigen alkalmasak tektonikus eredetű töredezettsé­gük és a gyakori hidrotermális átkristályosodás mi­att bekövetkezett porlódás miatt arra, hogy belőlük lá­bazati kő vagy burkolókő készüljön. Így a triász mészkövek tartalmazzák a legidősebb felismerhető fosszíliákat Magyarországon általában. A hazai termésköveken kí­vül számos importból származó kőféleség is előfordul.

A díszítőkövek nagy előnye, hogy felületük jóformán csiszolt és polírozott metszeteket szolgáltat a kövüle­tekről, ami lehetővé teheti belső szerkezetük tanulmá­nyozását is több, nem irányított síkból is. Így például láthatóvá válhat a brachiopodák (pörgekarúak) aszim­metrikus háti és hasi két teknője és akár a kartámasztó váza is, a belemniteszek rostrumának és phragmoco­nusának (a vázuk két fontos alkotója) szerkezete, vala­mint az ammoniteszek kamraválaszfalai. A régen ra­kott kőkerítések, várfalak és öreg kültéri burkolókövek az eróziónak kitett felületeken a kőzetszövet milyen­ségétől függően eltérően veszítenek anyagukból a fagy, az eső, a szél szállította porszemek vagy a sós hólé ha­tására. Ez a differenciált mállás mintegy kipreparálja a fosszíliákat a befoglaló kőzetből, aminél rendszerint keményebb anyagból épülnek fel maguk a kövületek. Tudományos értéke persze nincs ezeknek a leleteknek, hiszen sokszor nemhogy a rétegtani szint, de a pontos származási hely sem azonosítható utólag. Sok állat kö­vült váza a metszetekben csak nehezen ismerhető fel az esetleges metszési sík és az olykor jellegtelen külle­mű metszet alapján. Pontos határozásról pedig csak akkor lehet szó, ha az erózió által kipreparált, jó álla­potú példányokra bukkanunk. Ennek ellenére kiváló­an alkalmasak arra, hogy segítségükkel földtörténeti sétát tegyünk, akár egy nagyváros szívében is.

Földtani túra

Épp az a nagyszerű a városi „földtani túrában”, hogy még csak bakancs sem kell hozzá, elég egy jobb tor­nacipő, egy kulacs tea, egy tábla csoki vagy szendvics, buszbérlet vagy metrójegy a kényelmesebbeknek. Továbbá nem árt, ha van nálunk egy telefon vagy fény­képezőgép, amivel meg tudjuk örökíteni a látottakat. Nyáron nem árt a kalap, mert a déli falak előtt igen tik­kasztó tud lenni a hőség ilyenkor. Kalapácsot és vésőt viszont semmi esetre se tegyünk a hátizsákba. Enged­jük, hogy mások is gyönyörködhessenek a természet eme csodáiban a későbbiekben. Az is biztos, hogy a fel­fedezés öröme privát élmény, mivel felderítetlen terep­ről van szó, és kizárt, hogy valaki akárcsak egy konkrét város minden utcájának összes kövét ismerje.

A továbbiakban, ahol csak lehet, igyekszem kor és for­máció szerinti tematika alapján bemutatni az épületek díszítésére, kerítések építésére használt kőzetféleségben található kövületeket.

Triász

Füredi Mészkő Formáció

A Füredi Mészkő számos középület, kerítés burkolatá­ban és anyagában megjelenik Veszprém és Balatonfü­red környékén. Bányásszák többek között Balatonfü­reden és Pécselyen is. A Füredi Mészkő Formáció nyílt tengerben képződött (pelágikus), medencefáciesű kép­ződmény. Amint az a mellékelt képen is érzékelhető, a kőzet színe világosszürke, a felszín hullámos és gumós megjelenésű. Az átmetszeteken látszanak a rendsze­rint sötétbarna-fekete színű tűzkőlencsék. A formáció Balatonfüred környékén a legvastagabb. Ammonite­szek (fejlábúak, Ammonoidea alrend) is előfordulnak. A kőzet jellemző ammonitesz-nemzetségei a Trachyce­ras, Sirenites, Neoprotrachyceras és a Frankites genusok (1. ábra).

A tűzkő radiolaria eredetű, a kovavázat építő sugárállatkák vázainak lerakódást követő feloldódásá­val, egyfajta „szilikagél” képződésén keresztül jött lét­re. A sugárállatkák egysejtű állatok, az óceánokban a zooplankton alkotói, manapság is képződik radiolari­ás iszap az Atlanti-óceán aljzatán. Úgy becsülik, hogy a vízmélység a Füredi Mészkő képződése idején néhány száz méter lehetett, de a fosszíliák tanúsága szerint a karbonátkompenzációs mélységet nem érhette el. Maguk a tűzkőlencsék már nem, de a befoglaló mész­kő tartalmaz sugárállatka-vázakat. A formáció a triász időszak ladin és karni korszakainak határán, mintegy 227-228 millió évvel ezelőtt képződött (2. ábra).

Veszprémi Márga Formáció

A Veszprémi Márga Formációt egykor Veszprém szá­mos pontján bányászták. A város régi kőkerítéseiben ez a kőzet fordul elő talán leggyakrabban mint helyi építőkő. A számos esetben már 100 éves kort is meg­haladó kőkerítések felszínén az erózió által szépen ki­preparált fosszíliák figyelhetők meg. A leggyakoribbak a kagylóteknők, egy monográfia szerint 92 kagylófaj for­dul elő ebben a formációban. A Veszprémi Márga csigák­ban is nagyon gazdag, mintegy 120 fajt írtak le belőle. Számos pörgekarút (brachiopodát) találtak a kőzetben. Maguk a pörgekarúak a tapogatós-csillókoszorúsok (Lophotrochozoa) főtörzsébe tartozó ősi eredetű, az alsó kambriumban megjelent állatok, melyek a mai kagylók­hoz hasonlóan két teknőből álló vázzal rendelkeznek. A kagylókkal ellentétben nem jobb- és baloldali, hanem háti és hasi teknőjük van. Nevüket arról az összepödör­hető szervükről kapták, ami a plankton begyűjtését vég­zi, amivel ezek az állatok táplálkoznak. Számos kövült faj esetében az elmeszesedő kartámasztó váz alakját is rekonstruálni tudták sorozatmetszetek készítésével.

Ma legtöbb képviselőjük inkább a mérsékelt övi tenge­rek mélyebb övezetében él. A múltban a sekélytengerek­ben is gyakoriak voltak. Hajdan létezett 8 csoportjukból mára 5 kihalt és csak a Lingulata, Rhynchonellida és Terebratulida rendek képviselői léteznek. Ha olyan kagylószerű átmetszetet látunk, ahol az egyik teknő alakja (domborúsága, hosszúsága) eltér a másiktól, gyanakodhatunk pörgekarú jelenlétére (3. ábra).

A Veszprémi Márga tartalmazza a leggazdagabb triász kori korallfaunát hazánkban, mintegy 50 új faj került elő ebből a kőzetből. A szivacsok (Porifera törzs) sem ritkák, mészszivacsok (Calcarea osztály) átmetszetei gyakran megfigyelhetők a régebben rakott kőzetfalak felszínein. Metszetük kör alakú, központjukban mészkővel kitöltött üreg foglal helyet. A szivacsok álszövetes állatok, a több­sejtű állatok legősibb jellegű képviselői. Ma elsősorban a sekély, meleg tengerekben élnek és így lehetett ez a múlt­ban is. A kőkorallok (a csalánozók Hexacoralia alosztálya) jelenléte is sekély tengerre utal. A Veszprémi Márga tehát sekélytengerben képződött, mintegy 225-227 millió évvel ezelőtt, a triász időszak karni korszakában (4. ábra).

Laczkó Dezső 1899-ben a Veszprémi Márgából írta le a Jeruzsálem-hegyi kavicsfogú álteknőst (Placochelys placodonta Jaekel). Az eredeti feltárás a mai NSZKK Veszp­rémi Intézetének közelében volt. Ma ez a terület már telje­sen beépült, kertvárosias. A kavicsfogú álteknős nem volt ténylegesen teknős, hanem a kihalt Placodontia rend képviselője volt. Az ősi tengeri hüllő nevét kavicsszerű, hajdan nagyon kemény fogairól kapta. Szüksége is volt rá, ugyanis a valamikori tenger molluszkáival, pörgeka­rúival táplálkozott, amelyek kemény teknőinek feltörése­kor nagy hasznát vehette ellenálló fogainak. (5. ábra).

Dachsteini Mészkő Formáció

A Dachsteini Mészkő Formáció Lofer-ciklusos mészkő, ami a mai Bahama-padra emlékeztető, de annál jóval kiterjedtebb trópusi karbonátplatformon képződött. A világtenger szintje, ahogy ma is, ingadozott, aminek következtében a rendkívül kiegyenlített topográfiájú terület időnként tenger alá került, majd a tenger visszahúzódását követően árapálysíksággá vált. Ezt a rit­mikus változást őrzik a mészkőben található, száraz­földi szakaszt képviselő paleotalaj-jellegű A-tagok, a víz alá kerülés idején a mikrobiális tevékenység által felépített sztromatolitos B-tagok és a normál sekély­tengeri körülményekre utaló vastag C-tagok. A C-kőzet­tagban gyakoriak a Megalodusok teknői. A Megalodusok olykor emberfej nagyságot is meghaladó vázaikkal a felső triász legnagyobb gerinctelen fosszíliái közé tartoznak. Úgy gondolják, hogy a később, a kréta idő­szakban igen sikeressé vált rudista kagylók elődeit lát­hatjuk bennük. Dachsteini Mészkőbe mélyült például a már felhagyott eplényi kőfejtő. A formáció a triász időszak nori és rhaeti korszakaiban képződött, mint­egy 216-206 millió évvel ezelőtt (6. ábra).

A Megalodusok a befoglaló kőzetben gyakran igen szabálytalanul helyezkednek el. Feltűnő azonban, hogy magányos teknőket nem látunk, ami felveti an­nak lehetőségét, hogy vagy valamilyen anatómiai ok akadályozta meg a teknők szétesését az állatok elpusz­tulta után, vagy a képződési körülmények voltak ki­fejezetten nyugodtak. Ez azért is érdekes kérdés, mert más kagylócsaládok esetében egyáltalán nem törvény­szerű, hogy együtt fosszilizálódjanak a kagylóhéjak. Még az olyan nagy és nehéz héjú kagylók, mint az oszt­rigák is előfordulnak elkülönült héjakkal. Mivel a felső triász kori karbonátplatform sekélytenger volt, nehe­zen hihető, hogy ezek a kagylók ne lettek volna kitéve erős vízmozgásnak legalább a tengeri viharok idején. Érdekességként említhető meg, hogy a tatai Kálvá­ria-hegyen a szürkésfehér felső triász korú Dachsteini Mészkő Megalodusaiban olykor rózsaszín üregkitölté­sek figyelhetők meg. Ez azzal magyarázható, hogy a kora jura kori tengerelöntés során a már felszínen fekvő és kipreparálódott Megalodusteknők ürege­iben finom, mállástermék eredetű vöröses iszap ülepedett le. Eszerint a jura elején még megvoltak a kagylóhéjak által bezárt üregek, ahová a kőzetté vá­lást megelőzően a finom mésziszap nem, vagy csak részben hatolt be (7. ábra).

Jura

Pisznicei Mészkő Formáció

Így nevezik a mélyülő alsó jurakori tengerben leüle­pedett iszapból képződött vastagpados, vörös, gumós mészkövet, ami a fentebb említett Dachsteini Mészkő fö­lött üledékhiánnyal, diszkordanciával települ. A Gerecsé­ben évszázadok óta fejtik díszítőkőnek, a reneszánsz korban udvari szökőkutak is készültek belőle. Gyako­riak a kőzetben az ammoniteszek maradványai. A ju­rától a kréta végéig létező Ammonitida rendbe négy al­rendet sorolnak: a fajgazdag Ammonitina, a szabályta­lan alakokat tartalmazó Ancyloceratina, és a viszony­lag konzervatív formákat egyesítő Phylloceratina és Lytoceratina. A liásztól a felső krétáig létezett Lytoceras, a Lytoceratina alrend típusnemzetsége. A Lytoceratina alrendet jellemzi a bő köldök, a kanyarulatok alig fe­dik egymást, a felület vagy sima vagy sugárirányban erőteljesen csíkozott, ami a kőbeleken nem ismerhető fel többnyire (nyitóképünkön).

A triásztól a liászig létezett Atractites nemzetség a fej­lábúak Aulacoceras rendjébe tartozik és szintén gyak­ran látható a Pisznicei Mészkőben. Belsővázas lábasfe­jű volt, küllemében a tintahalakra emlékeztethetett.

Már a fennmaradt vázak is tekintélyes méreteket érnek el (deciméteresek), ezért maga az állat életében em­bernagyságú is lehetett karjaival együtt. Érdekes, hogy egyszerű kamrákkal ellátott phragmoconusa emlékeztet a paleozoós egyenesvázú nautiloideák vázára. Azokkal ellentétben azonban a szifócsator­na (meszes cső) az ammoniteszekhez hasonlóan nem centrális helyzetű. Számos neves középítmé­nyünk, mint például az Iparművészeti Múzeum, a Nemzeti Múzeum díszítésénél, kerítésalapok lera­kásánál használták a nagy méretű, durván csiszolt vagy finoman polírozott Pisznicei Mészkő tömbjeit, lapjait (8., 9. ábra).

Solnhofeni litográf pala

A litográf pala (Bajorország, Közép-Frankföld) a késő jura korban (kimmeridge-i és tithon korszakok hatá­rán) rakódott le mintegy 151-145 millió évvel ezelőtt. Nevezetes a formáció a benne megőrződött számos, remek állapotban fennmaradt gerinces és gerincte­len maradványról. A mészkő egy oxigénszegény és túlsós vízű trópusi lagúnában rakódott le. A lagú­nát a nyílt tengertől mészszivacsok alkotta záto­nyok határolták el. A lagúnába bejutó úszó tengeri liliomok (Saccocoma-fajok), tőrfarkú rákok (Mesoli­mulus), tízlábú rákok, halak és tengeri krokodilok elpusztulásuk után az aljzatra süllyedtek és döge­vők hiányában fosszilizálódhattak. A vízbe a viharok idején levegőből is sodródtak állatok a lagúna vizé­be, így őrződött meg az Archaeopteryx lithographica (Meyer) maradványa is és számos pterosaurus-faj. Ammoniteszek, belemniteszek és mészszivacsok metszetei gyakoriak a burkolatok felszínén. A fagy­nak, sózásnak és vizesedésnek nem áll ellen, így alkalmatlan hosszabb távon a lábazatok burkolá­sára (lásd: fényképek; (10. ábra).

A belemniteszek (a fejlábúak Belemnitida rend­jébe tartoztak) a mai szépiákhoz, tintahalakhoz hasonlóan belsővázas lábasfejűek voltak. Kamra­válaszfalakkal tagolt házukhoz (phragmoconus) já­rult a test végében található, tömör mészanyagból álló rostrum, ami a phragmoconus gáztartalmából eredő, a test elülső felét felemelni igyekvő felhajtóerő ellen­súlyozására szolgálhatott, mint egyfajta ősvilági bal­laszt. Aktív mozgásukat a fejen elhelyezkedő szifonból (csőszerűvé alakult köpenyüreg) kiáramló víz által szolgáltatott sugárhajtásnak köszönhették. Ez nem teória, mivel olykor fennmaradt lágytestük lenyoma­ta is (11. ábra). Innen tudjuk, hogy kampókkal ellátott fogókarjaik voltak.

TRÁJER ATTILA JÁNOS