Más országokban özönnövényként viselkedő, a hazai klímát jól tűrő télálló kaktuszokat távolítottak el a Vértes, a Pilis hegység, illetve a Kiskunság területeiről a szakemberek a közelmúltban. Őshonos növényfajainkat nemcsak az élőhelyek eltűnése, beépítése, feldarabolódása, hanem a nem őshonos, intenzíven terjedő özönfajok is veszélyeztetik. Leghatásosabb ellenük akkor fellépni, amikor még nem terjedtek el egy adott területen, nem váltak igazán problémássá, uralkodóvá.
A kaktuszok (Cactacaeaea) családja az amerikai kontinensen alakult ki, ott őshonos. Különleges formájuk, szép viráguk miatt nagyon gyorsan dísznövényekké váltak – mondja Csecserits Anikó, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos munkatársa. S folytatja: ezzel addig nem is volt gond, amíg ki nem ültették őket a szabadba – mára számos nemzetségük özönfajjá vált Ausztráliában, s Európa mediterrán térségében. Leggyakoribb közülük a fügekaktusz (Opuntia ficus-indica), de más Opuntia-fajok (például Opuntia phaeacantha, Opuntia stricta), illetve más kaktusznemzetségek fajai, például Cylindropuntia imbricata is özönfajjá váltak. Hozzánk legközelebb a horvát tengerparton, illetve Bulgáriában van jelentős Opuntia humifusa-kivadulás. E növényeket Bulgáriában veszélyes inváziós fajként és legelőgyomként tartják számon.
Magyarországon is kedvelt dísznövények a télálló kaktuszok, a heverő medvetalpkaktusz (Opuntia phaeacantha), s a kolorádói medvetalpkaktusz (Opuntia humifusa); egyébként az Opuntia nemzetséget fügekaktusznak is hívják. Ezek a fajok jól tűrik a hideget, Észak-Amerikában Kanada déli részéig is előfordulnak, és kibírják a mínusz 10–20 fokos hideget is. Kedvelik a jó vízáteresztésű talajokat, ahol napos helyen sokáig túlélnek. Előszeretettel ültetik ki utcára is, annak ellenére, hogy tövisei nem veszélytelenek.
Sajnos Magyarországon már több helyen találtak természetvédelmi őrök, természetjárók szabadban kaktuszállományokat, ahová emberi közvetítéssel kerültek ki. Az egyik ilyet, az Opuntia phaeacantha faj több négyzetméteres állományát Klébert Antal természetvédelmi őr találta 2017-ben a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén, a Vértes egyik fokozottan védett völgyében, egy meleg, dolomit-sziklagyeppel borított hegyoldalon. Minden valószínűség szerint kiültetésről lehet szó, mert a hely különösen alkalmas a kaktusz túlélésére, ugyanakkor távol van lakott területtől, tehát kidobásnak, vagy állati terjesztésnek kicsi az esélye. Két nagyobb kaktusztő már pirosló terméseket is hozott, melyben valószínűleg életképes magok voltak. Továbbá leszakadt hajtásdarabok is könnyen meggyökeresedtek, láthatóan elindult a kaktusz terjedése. Az irtásra a múlt években került sor, de még nemrégiben is akadt olyan tő, ami elkerülte korábban a figyelmet és megmaradt. A területet még pár évig biztosan rendszeresen ellenőrizni kell, hogy ne maradjon véletlenül sem kaktusz a gyepben.
Nyilván most még viszonylag könnyű volt eltávolítani ezt az állományt. Akkor mi szükség volt rá, nem lehetett volna hagyni és megfigyelni a viselkedését? Erre egyértelműen „nem” a válasz, két okból is: egyrészt érdemes tanulni mások hibáiból, ha már máshol özöngyomként viselkedik a faj, akkor nagy rá az esély, hogy nálunk is azzá válhat. Másrészt nem érdemes esélyt adni arra, hogy akár vegetatívan a hajtásdarabjaival, akár maggal tovább terjedjen, s eljusson olyan helyekre is, ahonnan csak nehezen, körülményesen lehet kiirtani.
A Duna–Tisza közén Ágasegyházán, Kunbaracson, Kunadacson, Tázláron és a Kéleshalmi-homokbuckákon is ismer már kivadult állományokat a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság. A kunadacsi és kunbaracsi állományra az Ökológiai és Botanikai Intézet munkatársai hívták fel a figyelmet. Legjobb, amit ilyenkor tenni lehet, hogy eltávolítják őket, amint az igazgatóság tette Kéleshalomnál s Tázlárnál, illetve az Ökológiai és Botanikai Intézet, Kunadacson. Kéleshalom külterületén 2021 telén számoltak fel egy több négyzetméter kiterjedésű kaktuszállományt egy homokbucka tetején. Három fajt is találtak benne: két fügekaktusz és egy bokorkaktusz fajt. Nem tudni, hogyan kerülhettek ide, mivel a település több kilométerre, s a legközelebbi földút is több száz méterre van a helyszíntől. Később pedig Tázlár közelében kezdték meg egy fügekaktusz-állomány eltávolítását. A kaktuszokat manuálisan, kézzel és ásóval távolították el a gyepről. Az ilyen területeket a következő években is ellenőrizni kell, mivel öt-tíz centis sarjak még maradhattak.
Hogyan kerülnek hazánkban a kaktuszok a természetbe? Gyakran kertből vagy temetőből kivadulva jutnak ki a környező gyepekre, vagy zöldhulladékként kerülnek a területre, esetleg szándékosan ülteti ki valaki feleslegessé vált növényeit. A hajtásdarabok könnyen legyökeresednek, de magról is terjedhet a növény.
A kaktuszok a hazai természetes élőhelyeken nemkívánatos, idegenhonos, potenciálisan inváziós növényfajok, amelyek élőhelyfoglalásukkal kiszorítják az őshonos növényeket. Az ilyen fajokat zöldhulladékba sem szabad tenni – még kevésbé kiültetni.
FARKAS CSABA
Nyitóképünk: Virágzó heverő medvetalpkaktusz
