2. RÉSZ Sokan úgy vélekedhetnek, hogy az ősmaradványok megtekintéséhez múzeumokba kell ellátogatniuk, vagy egyenesen terepre kell menniük gyűjteni, pedig létezik egy harmadik lehetőség is. Voltaképp ki sem kell mozdulni szinte a komfortzónánkból. Városainkban díszítőkő és burkolatkő gyanánt rengeteg terméskövet használtak fel elődeink és használunk fel manapság is, amelyek némelyikében ősmaradványokra lehet bukkanni. Kétrészes cikkünk második felében a krétától indulva folytatjuk a városainkban felhasznált kövekben rejlő fosszíliák bemutatását.
Kréta
Borzavári Mészkő Formáció
A kora kréta időszaki 134-130 millió éves (hauterivi) Borzavári Mészkő tengeri liliomos mészkövét elsősorban Zirc és Borzavár közötti kőfejtőkben bányászták. A kőzet felső hauterivi korú tagozatában ammoniteszes pad is ismert volt a zirci Márvány-bányában. Természetesen ebben az esetben sincs szó semmiféle márványról, ahogy a „gerecsei vörös márvány” esetében sem. Mondhatni, ez csak a hasonló mészkövek „marketingmegnevezése”. A mészkő tengeri liliomok teljesen szétesett nyél- és kar íz-tagjait, kelyheit, tengerisün-tüskéket, ammoniteszeket és pörgekarú fajokat (pl. Pygope) tartalmaz. Az egykori lerakódási környezet sekélytenger lehetett. A terebratulid Pygope egy igen sajátos küllemű brachiopoda volt, mivel a héjak közepén egy lyuk halad keresztül. Viszonylag kis földrajzi elterjedésű pörgekarú nemzetség volt. Az alsó-krétában Kelet-Grönlandtól Nyugat-Európán át a Pelso-blokkig fordult elő. (1. ábra).
Az ammoniteszek külsővázas lábasfejűek voltak, akárcsak a ma is élő Nautilusfajok. A devon időszakban jelentek meg mintegy 400 millió éve és a kréta időszak végén 66 millió évvel ezelőtt haltak ki a dinoszauruszokkal együtt. A Borzavári Mészkőben gyakoriak szájszerveik is, az aptychusok. Funkciójuk a mai napig sem tisztázott teljesen, de úgy látszik, elsődlegesen rágó szájszervek lehettek. Két pár ült az ammonitesz lakókamrájában úgy, mint két, félbevágott pénzérme. Elképzelhető, hogy volt egy második feladatuk is. Az aptychusok és a házak ritkán őrződtek meg együtt, mivel az állat elpusztulását követően a lágytest gyors lebomlása miatt az aptychusok kiestek a lakókamrából, miközben a gázzal telt ház még egy ideig lebegett a tenger felszínén. Ha azonban együtt maradtak, akkor feltűnő, hogy az aptychuspár teljesen lezárja lakókamra bejáratát. Az aptychusok felületesen emlékeztetnek a kagylók héjára (2. ábra).
A tengeri liliomok (Crinoidea osztály) tüskésbőrűek, akárcsak a tengeri csillagok, tengeri sünök vagy a kígyókarú tengeri csillagok. A földtörténeti ókorban és a földtörténeti középkorban, a kréta időszak utolsó mintegy 30 millió évét leszámítva, kőzetalkotó mennyiségbe halmozódtak fel olykor vázaik. Tengerililiom-vázak hullámzás által apróra őrölt törmelékéből épül fel például a sümegi Várhegy. Az ősi formák helyhez kötött alakok voltak és csak a földtörténeti középkorban jelentek meg szabadon mozgó alakjaik. Igaz, planktonikus fajok már a Karbonban éltek, ezek azonban csak sodortatták magukat az áramlatokkal. A Marokkóban nagy mennyiségben gyűjtött Scyphocrinus ilyen nemzetség, amit egy „úszóhólyag” tartott lebegésben, miközben az állat karjaival és kelyhével lefelé életében fordult. A mai portugál gálya (Physalia physalis L.) nevű telepes csalánozóhoz hasonlóan tehát a hyponeuston tagja volt. A ma élők sekélytengeri formák (Pl. Antedon mediterranea Lamarck) csak fiatalabb korukban szesszilisek, később áttérnek a szabadon mozgó életformára. Rögzített életmódot folytató alakjaikat (Pl. Neocrinus sps.) a mélytengerek aljzatáról ismerjük inkább (3. ábra).
A tengeri liliomok sok tagból álló váza az állatok elpusztulása után szétesett, később a crinoideás mészkövet alkotva. Az alsó-kréta után a szesszilis tengerililiomok megritkulása után nem képződött többé ez a kőzettípus. A leggyakoribb fosszíliák az izolált nyél- és karízek, amik általában kör vagy ötszög alakú, középen perforált korongok. A Borzavári Mészkőben viszonylag gyakoriak a Psalidocrinus egyedi kelyhei. Ezen kívül érdekes, bunkó alakú tengerisün-tüskék is előkerültek ebből a kőzetből. Sok tengerililiom-váztöredéket tartalmaz a szintén kréta korban képződött Tatai Mészkő Formáció is (4. ábra).
Zirci Mészkő Formáció
A felső-kréta zirci mészkő formáció általában tele van a zátonyépítő rudista kagylók vázaival. A világosszürke felületeken a beágyazó mészkő általában gyorsabban erodálóik, mint a kövült héjak, így a kagylók többé-kevésbé kipreparálódnak. Átmetszetben kör, hosszmetszetben tülök formájúak. Ezek a kövületek a kagyló-evolúció egy egyedülálló kísérletét örökítik meg, amikor a kagylók egy csoportja zátonyépítővé lett. Zátonyaik inkább horizontálisan, mint vertikálisan voltak nagy kiterjedésűek, szemben a mai korallzátonyokkal. Feltételezések szerint ezek az állatok a korallokhoz hasonlóan, alga szimbiontákkal éltek együtt. Lényegében az alsó teknő alakult át egy becsavarodott közbülső formán át egy serlegszerű képződménnyé. A felső teknő végül egy vékony, valószínűleg élőben áttetsző fedővé alakult át. A Zirci Mészkő Formáció rudista együttese a betekeredett Toucasia-félékből, Agriopleurákból, Eoradiolitesekből áll. A teknők a friss metszlapokon barnásak, ami jól megkülönbözteti őket a befoglaló mészkő szürke alapanyagától. Olaszfalu, Úrkút, Városlőd, Pénzesgyőr környékén a természetben is vizsgálható a kőzet és kövületei. A Zirci Mészkő mintegy 100 millió évvel ezelőtt képződött (5. ábra).
A dugóhúzó-szerűen megcsavarodott Toucasia rudista kagylók metszetei olykor szintén megfigyelhetők a kréta időszaki mészkövek csiszolt lapjain. Első pillantásra nehezen különböztethetők meg a csigáktól, de azokkal ellentétben nem képeznek teljes spirált vázaik. Borostyánbarna héjuk élesen elüt a szürkés mészkőtől (6. ábra).
Feltételezések szerint az átlátszó felső teknőn keresztül lehetőség volt arra, hogy a kagylókkal szoros szimbiózisban élő algák fotoszintetizálni tudjanak. A teknők élőben függőlegesen álltak. Az erős teknők is arra engednek következtetni, hogy kifejezetten a sekély tengeri körülményeket kedvelhették (nyitókép).
Kainozoikum
Bántapusztai Formáció
A benne található ősmaradványokat és kőzetszövetét tekintve fésűskagylós (pectenes) homok-homokkő, kavics, vörösalgás (lithothamniumos) mészkő. A mohaállatok (bryozoák), tengeri makkok (balanuszok) és a fésűskagylókon kívül számos más puhatestű (molluszka) héja és olykor tengeri sünök (echinoideák) figyelhetők meg a homokkő és mészkő közti átmenetet mutató kőzetben. A mohaállatok apró, telepalkotó állatkákból álló meszes bevonatok ebben a kőzetben, vagy elágazó struktúrák. Maguk a mohaállatok telepalkotó szervezetek. A bevonatalkotó mohaállatoknak és a mészkiválasztó vörösalgáknak a kőzet összecementálásában volt fontos szerepe. A balanuszok olyan rákok, amelyek felnőttkorukban feladták a mozgás lehetőségét és héjaik védelmében elsősorban hullámverte sziklákon vagy a litiorális öv puhatestűinek (pl. osztrigák) vázán találhatók. Egyes ma élő fajaik még akár a bálnák testén is megfigyelhetők. A kavicsanyag és a homok jelzik, hogy a Bántapusztai Formáció a parthoz közel rakódott le ott, ahol az áramlások erősek voltak. Az említett gerinctelenek normál sós vizű tengerben éltek az alsó-miocén időszakban az ottnangi (~burdigaliai) emelet második felében mintegy 18 millió évvel ezelőtt. A kőzet névadó területe Öskü és Várpalota között található (7. ábra).
Édesvízi mészkő, travertínó
Édesvízi mészkő a Duna-kanyar és a Budai-hegység több pontján előfordul. A Nyugati-Gerecsében Dunaalmás és Dunaszentmiklós környékén fejtik is, Süttőn nagy mennyiségben bányásszák. A késő harmadidőszaki geomorfológiai folyamatok révén kialakult sasbérceinek peremén, teraszokon és hegylábfelszíneken különböző korú travertínó-rétegek helyezkednek el. Az olasz ’travertino’ szó Tivoli ókori nevére, Tibur-ra vezethető vissza. Az édesvízi mészkövek jelenléte melegvizes feltörésekhez köthető, amik jellemzően aktív vetők mentén találhatók, a mindenkori talajvízszint (karsztvízszint) közelében. A Budai-hegység miocén végén kezdődött és az egész pliocénban és a pleisztocénben is tartó mozgása során előbb a legmagasabb részeken képződött a kőzet, majd a talajvízszint-karsztvízszint relatív süllyedése és az erózió okozta domborzatváltozás (a puha harmadidőszaki fedőüledékek lepusztulása) miatt egyre mélyebben fekvő területekre vándorolt a termálvíz-feltörési zóna. Ezek a teraszok jól korreláltathatók a Duna hajdanvolt medreinek tengerszint feletti magasságával. Az egykori meleg-langyos vízű tavakban vízilovak és teknősök, valamint különféle halak is éltek. A leggyakoribb kövületek a parti vízinövényzet, levelek, valamint a vízben és a vízparton élő csigák után maradtak fenn, az azokat körülölelő mészkőben képződött negatívokként (8. ábra).
Nyomfosszíliák
Nyomfosszíliáknak hívjuk azokat a megkövült formákat, amik a hajdanvolt állatok mozgása során jöttek létre. Szárazföldi gerincesek nyomfosszíliáit a lábaknak a képlékeny talajhoz való nyomódása hozza létre, a tengerekben gyakran az üledékfaló állatok üregeinek kitöltése marad meg ilyen formában. Az is előfordul, hogy az iszap felszínén mozgó gerinctelenek nyomai is megőrződnek, ha a mélység vize nagyon nyugodt és van lehetőség ezen nyomok kíméletes betemetődésére. A jura ammoniteszes mészkő (értve ez alatt most az ammonitico rossót) gumós, szalagos megjelenése is részben üledékfaló állatok munkája nyomán jöhetett létre.
Vraca mészkő
A külső és belső téri burkolás céljából gyakran alkalmazott Vraca Mészkő nem tartalmaz látványos fosszíliákat, de életnyom-fosszíliákat annál inkább. A nyomok többnyire kanyargósak, gyakran visszatérnek és újra-és újra áthaladnak a metszési síkon. A kőzet a kréta időszakban képződött egy flis-jellegű üledékgyűjtőben (9. ábra).
Egyéb bioturbált mészkövek
Itt érdemes megemlíteni, hogy a Balatonhenyei bányában egykor díszítőkőnek fejtett triász korú (anisusi kor, mintegy 238-240 millió éves) Iszkahegyi Mészkő Formációhoz tartozó vágott-csiszolt kövekkel olykor találkozni lehet a Balaton-felvidéken. A kőzet azért nem vált be, mert a féregjárat-kitöltések és a mátrix hajlamos egymástól elválni az apró hajszálrepedések mentén (korábbi tektonikus igénybevétel miatt), így a kőtáblák az erózió hatására elkezdenek mállani.
A litográf pala és a Veszprémi Márga is tartalmaz olykor életnyomokat. A csak helyben felhasznált (viszonylag könnyen málló) alsó-triász korú (olenyoki kor, mintegy 242-244 millió éves) Csopaki Márga Formáció lapjain gyakoriak a bioturbációs nyomok (pl. Felsőörs házilag rakott régi kőkerítéseiben néha megfigyelhető ez a kőzetanyag). Pontosan nem tudhatjuk, miféle állatok hagyták hátra a nyomokat, de gyanítható, hogy a lineáris nyomok gazdái leggyakrabban olyasféle soksertéjű férgek lehettek, mint az Arenicola marina L. (10. ábra).
A nyomfosszíliák kutatása nem könnyű feladat, mert igen ritkán lehet a nyomok tulajdonosát azonosítani. Azonban ez az egyetlen módja sok esetben annak, hogy lágy testű gerinctelenek egykori létezéséről egyáltalán tudomást szerezzünk. Ahol a hajdani állatok bioturbációs nyomaira rátalálunk, ott biztosak lehetünk abban, hogy a tengeraljzat vize nem lehetett oxigénmentes. Ennek olykor fontos környezetjelző szerepe is lehet. A már említett Iszkahegyi Mészkő esetében pl. a bioturbációs nyomok akkor jelennek meg, amikor más kőzettani, mikropaleontológiai nyomok szerint is egy időre megszűnt a hajdani lagúnának a nyílt tengertől való teljes elzártsága. A laminált vékony réteges üledékekben viszont lehetnek makrofosszíliák, ami vagy a lagúnába besodródott állatok emléke vagy az euxin (átszellőzetlen fenékvíz) viszonyok mellett az élhető felszíni vizekben egykor ott lakó állatok maradványa. Valószínűleg gyakoribbak, mint a testfosszíliák, csak általában nem veszünk róluk tudomást (11. ábra).
Remélem, mindenkit sikerült meggyőznöm, hogy városban kövületek után kutatni egyáltalán nem hiábavaló foglalatosság. Ha értő szemmel nézünk rá a kövekre, akkor feltárul történetük és képződési körülményeik, a bennük található állatok pedig megelevenednek. Olyan lényekre akadhatunk, amiknek ma csak távoli leszármazottai élnek, és nem ritkán e rokonok a tengerek mélységeiben rejtőzködnek (pl. nyéllel rendelkező tengeri liliomok, pörgekarúak). Sok olyan állatcsoport képviselőit is megismerhetjük, amelyek mára már teljesen kihaltak (pl. ammoniteszek, belemniteszek, rudista kagylók) és találkozhatunk olyanokkal, amelyek nem a fogukat, hanem csak nyomaikat hagyták hátra. Mindenkit arra bátorítok, hogy nézzen szét „saját háza táján” és munkába menet vagy onnan jövet a járda helyett néha vessen egy-két pillantást az épületeket borító kőfelületekre, terméskő kerítésekre is!
TRÁJER ATTILA JÁNOS
IRODALOM
Beurlen, K., Lichter, G. (1986) Versteinerungen. Mosaik Verlag, München.
Fülöp, J. (1994) Magyarország geológiája: Paleozoikum II. Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest.
Fülöp, J. (1990) Magyarország geológiája: Paleozoikum I. Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest.
Főzy, I., Szente, I. (2012) A kárpát-pannon térség kövületei. Geolitera, Szeged.
Haas, J. (2004) Magyarország geológiája: Triász. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
Telegdi-Roth, K. (1953) Ősállattan. Tankönyvkiadó, Budapest.
