Az elmúlt években nagy figyelem irányult fővárosunkat átszelő folyó egyik régi-új jelenségére: a dunavirágzásra. A nyár végi estékben hatalmas rajzást tapasztalhatnak a városlakók és a turisták, a lámpák körül látványos csóvákban tömörülnek az apró kérészek, a hidakat, partmenti utakat pedig zizegő, vastag rétegben borítják másnap az elpusztult rovarok. Ez utóbbi jelenséget meggátolandó magyar kutatók fejlesztették ki a hidakra szerelhető kérészvédő fénysorompókat, melyek már sikerrel üzemelnek több hidunkon is. De szükség van-e többre? És ha igen, hol?
A dunavirág 2024-es rajzási időszakában elvégzett terepi megfigyelések alapján megállapítható, hogy a Duna teljes budapesti szakaszán előfordulnak a lárvák. A 2024. augusztus 15-től szeptember 8-ig tartó terepmunka során a hidak között mindenhol sikerült hím egyedeket megfigyelni rajzáskor. Mivel a hím szubimágók és imágók nem távolodnak el a lárvakifejlődési helyektől, nem végeznek kompenzációs repülést, ezért ha megjelennek egy folyószakaszon, az azt jelzi, hogy az adott helyen a mederben nagyobb dunaviráglárva-populáció él.
Szakirodalmi és saját adataink alapján feltételezhető, hogy mint máshol, a lárvák élőhelyéül itt is a kavicsos mederrészek szolgálnak [1]. Ezek kiterjedésében az egyes budapesti mederszakaszok között jelentős eltérések lehetnek, ami befolyásolhatja a lárvapopulációk nagyságát.
Az elvesztett parti zóna
A Duna budapesti szakaszát – a Rába-torkolattól Fajszig tartó közép-magyarországi szakasszal együtt – kavicsos hordalék jellemzi. A folyó fő- és mellékágaiban kavicszátonyok alakulnak ki, amelyek mentén alvízi irányban részben a finomabb hordalékból kisebb szigetek jönnek létre. A szigetek helyzete lehet a főág kanyarviszonyai miatt nagyjából állandó (Margit-sziget), de a kisebb szigetek jellemzően lassan elmozdulnak az alvízi irány felé; a legidősebb növényzetet, fákat mindig a folyásirány szerint felfelé találjuk [2] [3].
A folyó természetes partjait – a Felső-Duna és a Vág duzzasztóinak megépítése előtt – sok helyütt kavics borította, azonban a lassabb parti áramlású helyeken, kisebb öblökben és főként a limányos helyeken agyagos-iszapos part alakult ki. Ennek oka a kavicshordalék mennyiségének drasztikus csökkenése, ami több okra vezethető vissza. A jelenség kialakulásában fontos szerepet játszik a duzzasztók hordalékcsapdázó hatása, ami miatt a felsőbb szakaszokról érkező kavicshordalék nem tud tovább haladni a folyó alsóbb szakaszai felé, így az alsóbb folyószakaszokon hordalékhiány jelentkezik. Az alvízi részen nincs ami ellensúlyozza ezt hordalékhiányt, mert ennek képződését megakadályozza a mesterséges partvédelem, ami túlnyomó részt kőszórások formájában ölt testet [2]. További negatív változásokat okoznak a folyószabályozás „jól bevált” módszerei a kanyarulatátvágások és mederkiegyenesítések, amelyek következménye a fokozott mederesés, ami felgyorsult vízáramláshoz vezet, ami pedig medereróziót, medermélyülést és mederpáncélozódást okoz. A mederpáncélozódás miatt átalakult mederrészek már nem alkalmas élőhelyek a dunaviráglárvák számára. A fent említett folyószabályozási módszerek alkalmazása tetten érhető a budapesti Dunaszakaszon is. Kifejezetten indokolt lenne feltérképezni a különböző sajátságú budapesti mederrészeket. A Margit-sziget pl. ivóvízbázisként működik, ahol minden bizonnyal természetesebb a meder, mint a belvárosi szakaszokon, ahol megjelenhet a mederpáncélozódás is.
A Duna középső szakaszán – kifejezetten a felső folyószakaszon épült tározók, valamint a megváltozott hidrológia miatt – kevesebb a lebegtetett hordalék, mint a múlt században. Ezért is nevezhető kék Dunának, ellentétben a meanderezőbb, lebegtetett hordalékban gazdag, „szőke” Tiszával. A klasszikus folyódinamikai diagramok [4] szerint a Duna lejtési és vízhozamviszonyai a meanderező alaktípust jelölnék ki a folyó főváros körüli szakaszára. Ez azonban a folyó szabályozása miatt, csökkentett hordaléktartalom mellett kavicsos jelleggel, a jelenlegi partvédelemet figyelembe véve nem járható út. A meanderezés csak a folyó Fajsz alatti, a folyószabályozás során jelentősen átalakított, már inkább „szőke” szakaszát jellemzi [5].
A Duna budapesti szakasza úgynevezett fattyúágas alaktípusú. Jellegzetessége a stabil főmeder, amelyről hosszabb-rövidebb mellékágak, fattyúágak szakadnak le, amelyek azután ismét csatlakoznak a folyó fő vonalához. Ilyen fattyúág a Szentendrei- és a Ráckevei-Duna.
Az átlagban másodpercenként 2000 köbméter körüli víz levezetését szolgáló medernek egyértelmű sodorvonala van, mélyebb mederrésszel. Ennek szélessége 290-1100 méter között változik, átlagos mélysége 3 méter, a 4-5 métert csak a Budai-hegységgel közvetlenül érintkező szakaszon haladja meg.
A folyószabályozás előtt a bőséges kavicsos hordalék és a zajló jég folyamatosan változtatta a medret. A jégzajlások gyakoriságát elsősorban a vízgyűjtőn hetekkel korábban bekövetkező olvadások befolyásolták, amik a terület eltérő klímatartományba való tartozására vezethetők vissza. A fővárosi árvédelmi művek kialakítását, jellegét a fő mederszelvény stabilizálása, szűkítése és az árvízvédelem határozták meg. Ennek megfelelően alakították ki a burkolt rézsűs partokat és a függőleges rakpartokat. A szabályozás eredményeként a budai parton Óbudától a Kopaszi-gát végéig, a pesti oldalon pedig Rákospataktól a Ráckevei-Duna kilépéséig, a Kvassay-zsilipig folyamatos, köves partfal épült ki, miáltal a folyó elvesztette természetes parti zónáját.
A belvárostól feljebb megmaradt természetes partok között egyedi műtárgyakkal szabályozták a folyót. E műtárgyak a hordaléklerakódási viszonyokat megváltoztatva alvízi irányban néhány évtized alatt jelentősen átalakították a part képét. Ezek a hatások okozták a Palotai-sziget megnövelését és összekapcsolódását a Népszigettel, valamint az Óbudai- (Hajógyári-) és a Margit-sziget mai alakjának kialakítását [2] [3].
A fővárosi dunavirág-populáció szempontjából kiemelt jelentőségű a Palotai-sziget és a Római-part közötti budapesti Duna-szakasz, a Dunakesziig északi irányban húzódó főági- és a Szentendrei-Duna Szentendréig tartó mellékági szakasz.
Ártéri erdők, dzsungeles szigetek
Dunakeszi szabadstrandjától és Szentendrétől délre a fő- és mellékág mentén, beleértve a Szentendrei-szigetet is, védett területek alkotják az Északi Vízbázist, amely a fővárosi vízszükséglet 70 %-át fedezi. A területen a folyó természetes parti zónája és érintetlen ártéri erdők jelennek meg. A folyón lefelé ereszkedve néhány műtárgyat leszámítva továbbra is ártéri puhafaligetek következnek a folyó balpartján és a túloldalon, a Szentendrei-szigeten. Az újpesti hadikikötő előtt torkollik a Szilas-patak a Dunába, ami az Északi Vízbázis déli határát jelenti. Az újpesti hadikikötő után újra természetes partszegély következik, amit hirtelen vált fel az egykori Trianoni gát területe. Az 1921-23 között épült T-sarkantyú felépítése után az újpesti Duna-ág eliszaposodott az újpesti part és a Palotai- sziget között, így 1938-ban bezárt a kikötő. Helyette a Trianoni védgáttól indult kompjárat, mely a Megyeri híd átadása után még egy évig működött [3].
A Rév utcánál déli irányban kezdődik a Palotai-sziget helyi védettségű ártéri erdeje. A ma Palotai- szigetként ismert terület nem azonos az eredeti aprócska szigettel, hanem az egykori sziget körüli mellékági mederrész feltöltődésével és beerdősülésével létrejött újpesti partszakasz. Ily módon, bár az építők szándéka nem ez volt, mégis a Trianoni gátnak köszönhetjük a közel 50 hektáros vadregényes ártéri erdőt magába foglaló mai Palotai-sziget megszületését. 1979-ben feltöltéssel kiszélesítették a Palotai-szigetet a főmeder irányába folyamszabályozási céllal és kőszórással rögzítették a partját. Szerencsére a mesterséges átalakítás sok helyen hézagos és mélyebben sem változtatja meg túlságosan a partizóna természetes állapotát, ami lehetőséget ad a dunaviráglárvák kifejlődésére. A Palotai-sziget helyi védelem alatt álló északi felét és déli végét egyaránt 70-80 éves ártéri puhafás ligeterdő borítja. Ez egy igazi ártéri őserdő, rengeteg holtfával, változatos élőhelyekkel. A méteres átmérőjű főleg fehér fűz és fehér nyár matuzsálemek mellett a korhadó kidőlt fák és lábon álló holtfák látványától lesz igazán vadregényes a táj. A Palotai-szigeten dél felé haladva érjük el az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepet.
A parttal párhuzamosan futó erdei ösvény egyenesen a kibetonozott árvízvédelmi gáthoz vezet. Erről letekintve jobbra látjuk a folyót, míg a másik oldalon a 3,5 méteres magasságban feltöltött 30 hektáros terület magasodik fölénk, melyre a szennyvíztisztító épült. Az 1975-ben elkezdett tereprendezés során teljesen megsemmisítették a megelőző 300 évben erdővel borított, ősi szigetmagot [6]. Az egykor országos szinten is kiemelkedő természeti érték sorsát a magasabb fekvéséből eredő árvízvédettsége pecsételte meg. A tervezők számára ez tette ideális építkezési helyszínné az ősrengeteget.
A szennyvíztisztítót most száraz gyepek és gyomtársulások övezik, gazdag rovarvilággal. Az üzemből a tisztított szennyvizet másfél méter átmérőjű acélcsövekkel juttatják el a folyó sodorvonaláig. Így ezen a részen a kikötés és a fürdés is tiltott. A szennyvíztisztító után ártéri puhafás ligeterdő mellett haladva érünk el a Palotai-sziget déli csúcsáig. Ha az erdőbe is benézünk, akkor a régmúltból itt maradt ivóvízkutak maradványait is megpillanthatjuk, melyek az 1800-as évek végétől a Palotai-sziget oldalágának feltöltődéséig járultak hozzá a Főváros vízellátásához. Az 1970-es évek végére a Népsziget északi és a Palotai-sziget déli csücskei egyesültek és a kapcsolódás helyén időszakos vízborítottságú élőhely alakult ki. A két sziget közti időszakos vizes élőhelyet 2007-ben kikotorták.
Az Újpesti vasúti híd itt köti össze Újpestet a Római-parttal. A híd 1896-os átadásakor még ártéri ligeterdő borította a Népszigetet, amit a híd vasúti töltése vágott ketté. A Palotai-szigethez hasonlóan a Népsziget sem sziget, mert mellékágát 1857-ben a Zsilip utca nyomvonalát követő töltéssel elzárták. Így jött létre a téli kikötőként használt Újpesti-öböl. A Népsziget partját teljes hosszában kőszórással rögzítették, ezért itt is eltűnt a természetes parti zóna. A túlparton az Óbudai-sziget látható, melynek főági partrésze megőrizte természetes állapotát, ugyanakkor a mellékág északi részét súlyos szennyezés éri, amely az Újpesti vasúti híd alatti folyószakasz vízminőségére is káros hatással van.
Az óbudai gázgyár több mint hetvenéves működése alatt közel 200 ezer tonnányi talajt szennyezett el cianiddal, arzénnal és egyéb, fokozottan veszélyes vegyületekkel. A Duna alacsony vízállása esetén, megszűnik az ellennyomás, ami megakadályozza a rákkeltő anyagokkal telített talajvíz folyóba áramlását. Az óbudai gázgyár műemlék épületeit felújították, benne rendszeresen tartanak idegenvezetéssel egybekötött bejárásokat. Sajnos arra már nem jutott pénz, hogy a 30 éve előírt kármentesítést elvégezzék. Az illetékes hivatal nem büntet, csak a kármentesítési határidőket tologatja, most éppen 2026-ra [7].
Mi befolyásolhatja a kérészrajzást?
A rajzó dunavirágok mennyiségét a helyben kikelő rovarok tömegessége és a kompenzációs repüléssel az adott Dunaszakaszra érkező nőstények mennyisége határozza meg. Ez utóbbinak a becslése és védelme különösen fontos, mert a városi fényszennyezés miatti pusztulásuk az utódgenerációt veszélyezteti.
A kompenzációs repülés a rajzás második szakaszában megjelenő viselkedés, mikor a nőstények petézésük előtt több kilométert repülnek folyásiránnyal szemben a Duna fölött. Nevének megfelelően ennek a viselkedésnek az a célja, hogy a vízbe lerakott peték az eredeti lárvafejlődési helyekre kerüljenek vissza, ahol megfelelők a körülmények az új lárvanemzedék kifejlődéséhez.
Ez a viselkedés különösen fontos azoknál a kérészfajoknál, melyek számára csak a folyómeder bizonyos részei számítanak alkalmas lárvaélőhelynek. Erre példaként a tiszavirágot (Palingenia longicauda) hozhatjuk, amelynek lárvái csak a szürkeagyagos mederrészekben képesek telepeket alkotni és kifejlődni. Az országba belépő Tisza apró szemű kavicsos mederhordaléka a Szamos-torkolatig finom szemcséjű homokra vált. E domináns mederhordalék mellett az alsó szakasz irányába a Bodrog torkolatától megjelenik, illetve egyre nagyobb arányban van jelen az iszap és az agyag. A tiszavirág kifejlődését biztosító agyagpadok száma viszont korlátozott, ezért is bír nagy jelentőséggel esetükben a kompenzációs repülés. A dunavirág esetében viszont már más a helyzet.
A dunavirág az 1950-es évektől évtizedekre eltűnt Európa folyóiból, ám a vízminőség (kiemelten a kémiai vízminőség) javulásával az 1990-es évektől kezdve újra megjelentek a tömegrajzásai, elsőként a revitalizált Rajnán [8]. Az 1990 és 1992 közötti nyári estéken e kérészek tömegei hatással voltak a partvédelmi gát melletti közlekedésre, és nagy közérdeklődést váltottak ki Köln közelében [9] [10]. Később a faj újra meghódította a Dunát is. Magyarországon a Dunakanyarban 2012-ben jelentek meg az első tömegrajzások, és rá egy évre már arról érkeztek hírek, hogy az egész hazai Dunaszakaszt benépesítették. A dunavirág sikeres terjedésében szerepet játszhat, hogy képes többféle medertípusban kifejlődni a lárvája. Az elmúlt évben a Rábán több helyen is sikerült nem csak a kavicsos mederben, hanem agyagpadokban is kimutatni a jelenlétét tiszaviráglárvák mellett [11].
Ez az új felfedezés arra utal, hogy a tiszavirághoz hasonlóan a dunavirág is agyagpadokban fejlődött ki eredetileg. Az agyagpad mint lárvaélőhely azonban kevéssé megbízható, mert alámosódva leomolhat és a lárvák teljesen más közegben, pl. kavicsos mederben, vagy még élhetetlenebb környezetben találhatják magukat. A nemzetközi szakirodalom dunaviráglárva élőhelyként csak a kavicsos medret említi. A Sebes-Körösön is hasonló lehet a helyzet, mint a Rábán, hiszen Körösladánynál 2023-ban nagy tiszavirágzás volt, míg a szomszédos Szeghalomból dunavirágzást jelentettek.
A kétféle medertípusban való kifejlődés képessége ellentétes szempontból is előnyös lehet a faj gyors elterjedésében, mert pl. az alsó Duna-szakaszokon Magyarországon már nincs kavicsos hordalék, így itt csak az agyagpadok biztosítanak megfelelő lárvaélőhelyet.
Érdekes kérdés, hogy a tiszavirág esetében megjelenik-e a kavicsos mederben való kifejlődés képessége. A Tiszánál ennek nincs jelentősége, mert a magyarországi szakaszon csak a Szamostorkolatig van kavicsos aljzat, ugyanakkor a Dunán Gönyünél is található tiszavirág, ahol túlnyomórészt kavicsos meder jelenik meg. Ez igaz lehet azokon a Rába és Sebes-Kőrös szakaszokon is, ahol van tiszavirág.
A kavicsos mederre való átváltás a táplálkozási stratégia megváltozásával további előnyökkel szolgálhat a lárvák számára. A petéből kikelő előlárva még sem tracheakopoltyúkkal, sem hatékony szűrőszervekkel nem rendelkezik, ezért ezek a fiatal lárvák táplálkozásukkor az aljzatról kaparják le az élőbevonatot fogazott állkapcsaikkal [12].
Később a testük körüli folyamatos vízáramlást biztosító, állandóan csapkodó tracheakopoltyúik kialakulásával és a dúsan sertézett szűrőkészülékeikkel képesek áttérni a szűrögető életmódra, mellyel leginkább a lebegtetett parányi élőlényeket (plankton) és a lebegő szerves törmeléket hasznosítják [12].
A tiszaviráglárvák esetében az agyagos élőhely nem teszi lehetővé a kaparó táplálékszerzést, míg a kavicsmederben élő dunaviráglárvák akár idősebb korukban is élhetnek ezzel, ami szintén hozzájárulhat a túlélésükhöz és ahhoz, hogy a nem éppen természetes belvárosi Duna-szakaszon is életképes populációik vannak Budapesten.
Jelenleg nem rendelkezünk arra vonatkozó adattal, hogy az idősebb dunaviráglárvák képesek lennének hasznosítani az élőbevonatot. Erre vonatkozóan 2025-ben tervezünk vizsgálatokat végezni. A kompenzációs repülést folytató kérészrajok védelmének fontossága kiemelt jelentőségű a populációk fennmaradásában, ezért a továbbiakban az ezeket leginkább veszélyeztető mesterséges objektumokról, a hidak kockázatértékeléséről lesz szó.
A hidak veszélyei
Budapest legdélebbi hídja a Rákóczi híd. A kompenzációs kérészrajokat elsőként fogadó híd hatalmas oszlopokon álló fényforrásai lefelé irányulnak. Így a folyó helyett az úttestet világítják meg, amit pedig eltakar a híd déli oldalához kapcsolt vasúti híd.Előnyös tulajdonsága még, hogy lámpaoszlopai vörösre vannak festve, így ezek másodlagos fényforrásként sem vonzzák a kérészeket, melyek alig érzékelik ezt a színt.
Kérészszempontból még jobb lenne a helyzet, ha a lámpák sárga fénnyel világítanának, a rajzási időszakban csökkentett intenzitással. A Rákóczi híd nem számít jelentős kérészpusztítónak.
A következő híd a Petőfihíd. Ennek nincsen hivalkodó díszkivilágítása, a hídfőkön sem jelenik meg extrém fényszennyezés, ezért feltételezésünk szerint kevésbé akadályozza a kompenzációs rajok tovább haladását.
A következő a százévesnél is idősebb Szabadság híd. A budai alsó rakparttal és a túlpart épületeivel ellentétben a híd hidegfényű, fehér megvilágítást kapott. Díszes kapuzatait oszlopainak négy sarkán fölfelé irányuló fényvetők hangsúlyozzák ki. Ráadásul a híd erősen ívelt felületeire LED-szalagokat rögzítettek, ami tovább erősíti fényszennyezését. A hidat tartó ferde rácsos oszlopok és a pillérek is erősfényű fehér megvilágításúak. A több mint ezer világítótest miatt az egész híd súlyosan fényszennyező másodlagos fényforrássá vált. Ráadásul a közvetlen fehér és a hídról visszavert kékes-zöldes fény erőteljesen vonzza a rovarokat, így nagyobb rajzásoknál jelentős számban pusztulnak el dunavirágok a hídon. A Szabadság híd alatti Duna-szakaszokon sikerült kimutatni a hím egyedek jelenlétét, ami azt mutatja, hogy mindenhol élnek lárvák az aljzatban. Mivel a dunavirágok nagyobb számban elérték a Szabadság hidat, ezért feltételezhető, hogy az ide érkező nőstények egy része nem a híd előtti folyószakaszról repül ki, hanem távolabbról érkezik, és képes átjutni a délebbre elhelyezkedő optikai gátként működő Rákóczi és Petőfihídon. Ezt azonban terepkísérlettel is ellenőrizni kellene, mégpedig olyan módszerrel, ami nem változtatja meg a kérészrajok természetes viselkedését (infrakamerás megfigyelés, lásd később). A kérészeket védő módszer az lenne, ha a máshol már működő kérészvédő fénysorompót alakítanának ki ezen a hídon is.
A következő híd az Erzsébet híd, melynek nincs erőteljes díszkivilágítása és mivel fehérre van festve, ezért polarizálatlan fényt ver vissza, ami kevésbé vonzza a vízirovarokat. Ez a híd nem számít jelentős kérészpusztítónak. A Lánchíd kivilágítása erősebben fényszennyező, a megvilágítás egy része a folyó felé irányul. Ugyanakkor a sárga melegfényű lámpái kevésbé vonzzák a kérészeket, ezért gyenge-közepes rajzások esetén nem okoznak jelentős dunavirág-pusztítást.
A Margit híd esetében megállapítható, hogy a díszkivilágítását adó lámpák sárga színűek, így kevésbé vonzzák az UV, kék és zöld spektrumtartományban érzékeny szemmel bíró kérészeket. Ugyanakkor ezek a lámpák erős fényűek és a víz felé is világítanak, ami fokozza a híd fényszennyezését. A 2024-es átlagos rajzású évben is volt több nap, amikor a budai hídfőnél tömeges volt a dunavirágok megjelenése. Ennek az lehetett az oka, hogy a folyó folytonos polarizációs jelét követő és a hídárnyék/hídtükörkép miatt feltorlódó kérésznőstény-tömegek az erőteljesebben fényszennyező hídfő felé vették az irányt, így a kerékpárúti és a HÉV-aluljáróban csoportosultak nagy tömegben.
Ez a jelenség évről-évre megismétlődik, ezért jogosan felmerülhet valamilyen kérészvédelem alkalmazásának szükségessége. A hatékony megoldás megtalálásához viszont tudni kellene, hogy honnan érkeznek a Margit hídhoz a később csapdázódó kérészrajok.
Nem hallgatható el ugyanakkor, hogy az intenzív rajzási napokon a kék lámpák hatékony működése ellenére is jelentős számú dunavirág nőstény csapdázódott a hídlámpáknál.
Ezen kívül a Margit-sziget partközeli sárga lámpáinál is kérészcsóvák alakultak ki. Az itt csapdázódott rovarok végül a szárazföldön pusztultak el. Az Árpád híd hatalmas oszlopaihoz kapcsolódó erős és fehérfényű lámpák kifejezetten fényszennyezők, ráadásul a folyót is megvilágítják, így nagy távolságból magukhoz vonzzák a víz fölött repülő dunavirágokat.
Távlatilag mindenképpen megfontolandó a lámpák színhőmérsékletének megváltoztatása, hosszabb hullámhosszú, sárgás-vöröses fényt kibocsátó fényforrások alkalmazása. Másrészt, ahogy azt a tahitótfalui hídnál is megoldották, itt is célszerű lenne szabályozható intenzitású fényforrásokat használni, melyek fényerősségét csökkenteni lehetne a rajzási időszakban. A Margit-sziget partközeli sárga lámpái is sok dunavirágot vonzottak nagy fényintenzitásuk miatt és azért is, mert fényük közvetlenül a folyó felé irányult. Itt a fényintenzitás csökkentésével és fénytereléssel lehetne mérsékelni a kérészekre gyakorolt káros hatást.
Az Árpád híd esetében azt sem lehet kizárni, hogy a hídlámpáknál kialakuló rovarcsóvák a megfordult kompenzációs repülés miatt alakultak ki. Az északról érkező kérészek ugyanis nem találkoznak a kérészvédő kék fényekkel, ezért nagyrészük felrepül a hídlámpákhoz. Ha ez a jelenség dominánsan megjelenik minden évben, akkor megfontolandó lehet a híd túloldalára is felszerelni a védőeszközt.
A következő hídnak, az Újpesti vasúti hídnak, nincs díszkivilágítása és a közvilágítási lámpák fénye sem irányul a folyó felé. A hídszerkezet sűrű rácsozottsága is kedvező hatású, mert ez is eltakarhatja a kérészek elől a sárgás, kevésbé vonzó lámpafényt. Ennek ellenére komolyabb rajzásoknál, különösen a hídfők közelében kialakulhatnak rovarcsóvák a lámpáknál és alattuk összegyűlhetnek a kérésztetemek. Ennek az is lehet az oka, hogy északi irányban a természetes mederviszonyok miatt óriási tömegben élhet a dunavirág.
KRISKA GYÖRGY – EGRI ÁDÁM
Nyitóképünk: Az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep a Palotai-sziget közepén (Fotó: Kriska Ferenc)
Következő számunkban: Gyakorlati kérészvédelem
IRODALOM
[1] Ibañez C, Escosa R, Muñoz I, Prat N (1991) Life cycle and production of Ephoron virgo (Ephemeroptera: Polymitarcyidae) in the lower River Ebro (NE Spain). Alba-Tercedor J, Sáchez- Ortega A (Eds.), Overview and Strategies of Ephemeroptera and Plecoptera, Sandhill Crane Press, Gainesville, FL (1991), pp. 483-492
[2] Timár G, Szávoszt-Vass D, Rácz T (2013): A Duna újkori mederváltozásai Budapestnél. A Budapest környéki Duna-szigetek története. In Mindszenty A. (szerk.): Budapest: földtani értékek és az ember. Városgeológiai tanulmányok („In urbe et pro urbe”). ELTE Természettudományi Kar, Budapest, 156–164
[3] Tímár G (2023) A budapesti Duna-szakasz szabályozása 1870 után. In Izsák É, Szabó P (szerk): Budapest 150. Tanulmányok a főváros jubileumára. Budapest, ELTE TTK–ELTE Eötvös Kiadó, pp. 111-123
[4] Leopold LB, Wolman MG (1957) River Channel Patterns, Braided, Meandering and Straight. U.S. Geol. Surv. Paper. 282-B.
[5] Timár G (2005) Az alluviális folyók alaktípusai és a típusok kialakulásának feltételei. Hidrológiai Közlöny, 85: 1-10.
[6] Ádám Sz (2020) Dunai szigetek ártéri erdeinek természetvédelmi, ökológiai és tájtörténeti kutatása. Doktori értekezés. Szent István Egyetem, Gödöllő, 1-145
[7] Greenpeace (2024) Mérgezett örökségünk. https://sites.greenpeace.hu/mergezett- oroksegunk/gazgyar/
[8] Bij de Vaate A, Klink A, Oosterbroek F (1992) The mayfly, Ephoron virgo (Olivier), back in the Dutch parts of the rivers Rhine and Meuse. Hydrobiol. Bull., 25, pp. 237-240
[9] Kureck A (1992) Das Massenschwärmen der Eintagsfliegen am Rhein – Zur Rückkehr von Ephoron virgo (Olivier 1791). Nat. Landschaft, 67: pp. 407-409
[10] Kureck A (1996) Eintagsfliegen am Rhein: Zur Biologie von Ephoron virgo (Olivier, 1791). Decheniana-Beihefte, 35: pp. 17-24
[11] Szinetár Cs (2024) Adatok a Rába vasi szakaszának 2024. évi kérészrajzásaihoz (Palingenia longicauda, Ephoron virgo) és a lárvatelepeinek ismeretéhez. Cinege Vasi Madártani Tájékoztató, 29: 49-52
[12] Kureck A, Bieg R (2001) Zur Ernährungsökologie von Ephoron virgo (Ephemeroptera) im Rhein: Die Entwicklung der Mundwerkzeuge und der Einfluss von Nahrungskonkurrenz auf die filtrierenden Larven. Verh. Westd. Entom. Tag, pp. 299-306
