Számos, az emberiség történelmi eseményeihez kapcsolódnak nagy elsők, akikről legalább egyszer mindenki hallott már. Gondoljunk csak Neil Armstrongra, aki elsőként lépett a Hold felszínére, Amelia Earhartra, aki első nőként átrepülte az Atlanti-óceánt, vagy George Washingtonra, az Egyesült Államok első hivatalba lépő elnökére. Ha azonban kicsit távolabbra tekintünk az időben és földtörténeti skálán gondolkozunk, akadnak olyan elfeledettnek hitt pionírok is, akikről már jóval kevesebbet tudunk. Ők nem mások, mint az ősállatok, akik között szintén előfordulnak olyanok, akik valamely tulajdonságuk révén bekerülnek a földtörténet forgatagának krónikájába.
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) vezetésével zajló nemzetközi kutatás során zsírmolekulákat fedeztek fel egy 558 millió éves ősmaradványban, amely alapján kimutatták, hogy a lelet igazoltan az egyik legősibb állatfaj képviselője lehet. Az erről szóló tanulmány a Science tudományos folyóiratban jelent meg. A Dickinsonia állatcsoportba tartozó furcsa teremtmény akár 1,4 méter hosszúra is megnőhetett, ovális alakú teste pedig bordaszerű szelvényekre tagolódott. Az élőlény még azelőtt, hogy a kambriumi robbanás a ma ismert állati élet alapjait megteremtette volna, a Földet 20 millió évig uraló Ediacara bióta tagja volt.
A Dickinsonia fosszília az északnyugat-oroszországi Fehér-tenger partvidékének 60-100 méteres magasságban húzódó homokkő-szikláiból került elő olyan kitűnő állapotban, hogy benne koleszterinmaradványok (a zsír egy típusa, amely az állati eredetre utal) is előfordultak. A kambriumi robbanás (530-520 millió éve) rendkívül fontos időszak a földtörténetben. Ekkor váltak ugyanis uralkodóvá az első összetettebb állatok és más makroszkopikus szervezetek, úgymint a puhatestűek, férgek, ízeltlábúak és szivacsok. A megtalált ősi zsírmolekulák alapján azonban már ezt megelőzően gazdag élővilág létezett több millió évvel korábban, mint azt a kutatók eddig gondolták. A szakemberek ugyanis már több mint 75 éve vitatkoznak azon, hogy az Ediacara-fauna különös ősmaradványai, köztük a most szóban forgó egyeddel, milyen élőlények is lehettek egykor. Hatalmas egysejtű amőbák, esetleg zuzmók, vagy a Föld legősibb állatai? A most talált bizonyítékok alapján a Dickinsonia ennek az utóbbi csoportnak az egyik legrégebben élt képviselője lehetett. Az eredmények tehát azt mutatják, hogy az állati élet néhány évvel megelőzte a feltételezéseket és a kambrium előtt már létezett. Így a Dickinsonia képezheti az átmenetet a baktériumok uralta ősi világ és az 540 millió éve megjelent állatvilág korai képviselői között.
A Sauropodák egyik korai képviselője
Az óriás őshüllők egy egészen új fajának maradványait találták meg a Dél-afrikai Köztársaság területén. A Ledumahadi mafube elnevezésű növényevő dinoszaurusz – amely az egyik dél-afrikai hivatalos nyelven annyit tesz, „óriás hajnali mennydörgés” – élete teljében közel 12 tonnát nyomhatott, mérete mai szemmel két jól megtermett Afrikai elefántéval szemléltethető. Így kétszáz millió éve az egyik legnagyobb szárazföldi élőlény lehetett. Az erről szóló tanulmány a Current Biology című tudományos lapban jelent meg.
A Ledumahadi lehetett az egyik legelső jura kori, hüllőmedencéjűek rendjébe, azon belül a Sauropodomorpha alrendbe tartozó faj. A kutatók szerint a Dél-Afrikából előkerült ősmaradványok alapján a hosszú nyakkal és kis fejjel rendelkező ősállat az ismert Brontosaurus közeli rokona lehetett. A kutatók számára leginkább az okozott fejtörést az újonccal kapcsolatban, hogy őseivel ellentétben már négy lábon járt-e vagy sem. Ennek kiderítéséhez mai állatok mozgásának megfigyeléseiből és az előkerült végtagcsontok teherbíró-képességének megbecsüléséből próbáltak következtetni. Ez alapján a kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy már próbálkozott vele. A feltárást még 2012-ben kezdték el a dél-afrikai Witwatersrand Egyetem (Wits) munkatársainak vezetésével Johannesburgtól délre, a lesothói határ közelében fekvő Free State tartományban. Az előkerült leletanyag egy kifejlett, nagyjából 14 éves állat maradványait tartalmazza. A legújabb vizsgálatok alapján a kutatók azt is megállapították, hogy az északi féltekét rettegésben tartó óriási húsevők – mint a jól ismert Tyrannosaurus – megjelenése előtt már változatos és gazdag dinoszaurusz-fauna létezett a tanulmányozott területen, melynek a most felfedezett őshüllő is tagja volt.
A szarukáva, mint ismertetőjegy megjelenése
Két különösen fontos tulajdonság az, ami a teknőst teknőssé teszi. Az egyik a páncélja, a másik a fog nélküli, csőrszerű állkapocs. Egy újonnan felfedezett ősmaradvány azonban nagy fejtörést okozott a kutatóknak, ugyanis a csőrszerű képződmény adott volt, a páncél azonban nem, ez pedig a teknősök fejlődésének eddig ismeretlen folyamataira világíthat rá. Az Eorhynchochelys sinesis fajnevet viselő, rendkívül jó állapotban előkerült ősmaradványra 228 millió éves kőzetrétegekben, a kínai Kujcsou tartományban bukkantak rá a kutatók, a felfedezést bemutató tanulmány pedig a Nature tudományos folyóiratban jelent meg. Az élőlény közel 2 méter hosszú, furcsán kilapult lehetett. Szokatlanul hosszú farokkal rendelkezett, mellyel a kutatók szerint úszás közben hajtotta előre magát. Másik érdekesség vele kapcsolatban, hogy ugyan még vannak fogai, de már észrevehetők azok eltűnésének első jelei. Az állkapocs elején ugyanis már megjelenik a teknősökre jellemző, csőrszerű szarukáva. A legizgalmasabb az ősmaradvánnyal kapcsolatban mégis az, hogy nincs rajta a teknősök ékét képező páncél. A hátramaradt vázrendszer ugyan kijelöli a helyét, de ezen kívül semmi sem utal az egykori élőlény páncélos mivoltára.
Ennek ellenére több, a jelenleginél idősebb leletnél már megfigyelhetők a páncél kialakulásának nyomai. Az ellentmondás kiküszöbölését célozza az ún. mozaikos evolúció elmélete. Eszerint az élőlények különböző tulajdonságainak és jellemvonásainak eltérő és egymástól független a fejlődése. Így fordulhat elő, hogy egyes területeken már megindult a páncél kialakulása, míg másutt ennek csak kezdeteleges, vagy semmilyen jele nem mutatkozik. A kutatók szerint a felfedezés újabb kirakós darabbal járul hozzá a teknősök korántsem egyszerű evolúciójának megértéséhez.
A cikk a Természet Világa 2018. novemberi (149. évf. 11. sz.) számában jelent meg.
