Egy Teller-vers...

Több mint tizenkét éve 1991. január 21-én, az akkor még a Központi Fizikai Kutató Intézetnek nevezett intézménybe látogatott Teller Ede, és a KFKI Kollokviumok előadás-sorozatának keretében a magas hőmérsékletű szupravezetőkről tartott nagy sikerű előadást. A sorozat legtöbb előadásához hasonlóan ezt is az Izotóp Intézet nagytermében tartottuk, mivel a KFKI-nak nem volt elég nagy előadóterme. Az új főigazgató,
Lovas István akadémikus által kezdeményezett sikeres sorozat átlagosan 40-50, kivételes esetekben 80-100 résztvevőjével szemben ekkor mintegy 250 hallgató zsúfolódott be a terembe. Mindenki számított arra, hogy az előadás alkalmával a magas hőmérsékletű szupravezetőknél lényegesen tágabb körben is megismerhetjük az előadó felfogását a fizikáról, az életről, identitástudatáról, a világról. Várakozásunkban nem csalódtunk.

Az előadás szervezése során természetesen kissé tájékozódtam az előadó korábbi munkáiról, és meglepve tapasztaltam, hogy a fizika legkülönbözőbb ágaiban tett alapvető felfedezései mellett a hozzám különösen közel álló kozmikus sugárzás terén is voltak érdekes eredményei. Mi több, az Echo Lake partján 1949-ben rendezett konferencia alkalmából verses összefoglalót is írt a kozmikus sugárzás és a nagyenergiájú fizika akkor még közös problémáiról. Ezt a verset 20-30 példányban lemásoltam, és az előadás előtt osztogattam a korán érkezőknek. Nem számítottam rá, pedig várható volt, hogy a verset sokan alá akarják íratni Teller professzorral. Mikor láttam, hogy a verset milyen érdeklődéssel olvasgatja, én is
odamentem hozzá, és természetesen neki is adtam egy példányt, meg a sajátomat is aláírattam vele. Ekkor derült ki, hogy ő már csaknem teljesen megfeledkezett erről a költői próbálkozásáról, s csak újra átolvasva sikerült felidéznie a vers tartalmát és eredeti ízét. Kissé bizonytalanul mondta: "Aláírom, hiszen én írtam, ugye?"

Mint később a Huszadik Század Intézet és a Kairosz Kiadó gondozásában, 2002-ben megjelent Huszadik századi utazás tudományban és politikában című lebilincselően érdekes önéletrajzából megtudtam, a verset annyira sajátjának tekintette, hogy életrajzába is beleszőtte (a magyar kiadásban 269–70. oldal). A vers újramegtalálásának körülményeit lábjegyzetben rögzítette. Bár a magyar változat is hiteles, az angolul tudó magyar olvasónak érdemes az angol verssel is megismerkednie: az talán még frappánsabb, jobban tükrözi a mezonkutatás hőskorának friss élményeit.

Mezondal

Mezonból van mű és van pi,
Magot ragaszt az utóbbi.
Van még tau-mezon is, gyanítható,
És sok más is, amely még nem látható.
Nem látod őket?
Aligha látod őket,
Mert életük kurta
És a terük szűk, bármi furcsa.
A tömegük lehet nagy vagy akár kicsi,
Pozitív vagy negatív töltést viszi.
Vannak még továbbá a bujkáló mezonok,
Mert töltésük nulla, noha tömegük sok.
Mi ez? Semmi töltés?
Bizony, semmi töltés.
Ha Blackett igazat beszél,
A töltés rendkívül csekély.
A képernyőn gyönyörű képek láthatók,
Habár a mezon-nyomok elhanyagolhatók.
A tudásszomj már-már elemészt,
Mikor nem hallani, Serber mit beszél.
Talán nem hallani?
Bizony, cseppet sem hallani.
Csak homályosan látni,
És semmit sem hallani.
Listánk végére lambda-részeket lehet állítani,
Melyeket nehéz fölfedni és könnyű eltéveszteni.
Kozmikus sugárzuhanyban élnek-halnak,
De kép nincs róluk, mert mind lámpalázasak.
Hát léteznek?
Nem léteznek?
Listánkon rajta vannak,
S bármikor elfuthatnak.
A mezonokból mindenféle erő terem,
A végtelent mégis jobb, ha elfeledem.
Eltérések kicsit vagy nagyot mutatnak,
A mezontér kvantumai bután állnak.
Talán semmi értelme?
Bizony, semmi értelme.
Vagy, ha van neki,
Az rendkívül kicsi.
 

Az írás teljes szövege és Judith Shoolery, Teller társszerzőjének levele az angol nyelvű memoárkötetben megjelent verssel a http://www.kfki.hu/~pkiraly/teller3.html internetcímen olvasható.