Benczúr András
Informatika – oktatás – informatikaoktatás
OktatásHogyan hat mindez a kutatásra és az oktatásra? Ebben az új környezetben mi lesz a tudás szerepe, mit jelent egyáltalán az egyéni tudás, mi lesz a jövõ igénye? Fontos-e a kutatás, és milyen kutatás? Kérdés, hogy a világhálón elérhetõ ismeretek hogyan befolyásolják az élõ személyek tudása iránti igényt.
A megismerés folyamata rendkívül felgyorsult. A felgyûlt tudásmennyiség igen hatalmas, hiába tárolódik akár teljes egészében a világhálón, megértése, új hozzáadása és új kérdések megfogalmazása a teljes mennyiség logaritmusával arányos egyénileg feldolgozott, azaz élõ tudást igényel. Másként érzékeltetve ez azt jelenti, hogy amikor exponenciálisan nõ az emberiség által felgyülemlõ nyers ismeretanyag, kutatási kapacitásának legalább lineárisan kell nõnie.
Informatikai szemléltetéssel: az emberiség tudásának a világhálóra tett és adatként rögzülõ részét a tudósok, kutatók egyéni tudása, indexei teszik asszociatív módon hozzáférhetõvé. A kutatók kérdései számíttatják ki a világháló tudásbázisából az új üzeneteket, az új információt.
Mit kutatunk, mit kell megismerni? Belátható emberiségi, földi életidõnk (négy ezredév után a nap kihûl, mondja Madách tudósa) pillanatnyiságához viszonyítva változatlannak tekinthetõ természeti törvényeket, ez az állandóság, amit magunkhoz mérve öröknek tekinthetünk, és végtelenségébõl csak egy kis véges megismerésére lesz lehetõségünk. Másik oldalon megismételhetetlen földi történéseink figyelése, megértése, elõrejelzése, a Föld és környezete, a földi élet, ökológiai környezetünk, az ember, a társadalom, a kultúra, a gazdaság mind ide tartozik. A kettõ együtt fontos. A két terület aránya a kutatásban, oktatásban, nemzetközi és gazdasági értékrendben nem alakítható egymás rovására. A tudományok egy része döntõ részben világpiacra termelõ, nem a hazai fogyasztás a fõ célja. Ugyanakkor a nemzeti tudományok csak itt mûvelhetõk igazán, ezt más nem csinálja helyettünk.
Mi változott a tudományban az információs technológiák fejlõdésének hatására?
Elsõ helyre a kiszámíthatósági lehetõségek robbanásszerû növekedése tehetõ. Mára ez külön tudományterületté lépett elõ, mint a kiszámításos tudomány és mérnökség (computational science and engineering).
Második helyre a természet faggatásának új lehetõségeit, az automatizált mérés és adatgyûjtés rendszereit sorolom, ezt nevezném a természet és az ember közötti új kommunikációnak, ahogy a természetet kérdezzük, és ahogy válaszol új kérdéseinkre.
Harmadik helyre a kutatás kommunikációs hálózatának és információs rendszerének kiépülését, állandó bõvülését helyezem. A kutatói hálózat fejlõdése mindeddig elõtte járt a civil szféra hálózati világának, az egész internet, web a kutatói hálózatokból fejlõdött ki. A kis csoportokban, intézetekben, nemzetközi központokban zajló kutatások összekapcsolódnak a hálón, szinte azonnal láthatók az új eredmények, elérhetõk a kísérletek, mérések, megfigyelések adatai. A természettudományok nagy részérõl elmondható, hogy mûvelése nemzetközivé válik, megszûnik a hely- és idõkorlát. A hálózati elérés és a hozzáadott új érték, új információ válik a részvételben meghatározóvá.
Új vonás az informatika nyelvezetének kialakulása és ennek kölcsönhatása a tudományokkal. A folyamat elején vagyunk még, korai radikális megállapításokat tenni. Gyakran említik, hogy a természet nyelve a matematika, amit nem úgy kell érteni, hogy a természet ezt beszéli, hanem, hogy ezt a nyelvet is felhasználva a természetes nyelvnél hatékonyabban tudjuk leírni (információt adni, kapni) a természet jelenségeit, törvényeit. Az informatika nyelvezete esetleg harmadik nyelvként épül ki. Elsõsorban az informatika feladatait hivatott segíteni, de a matematikához hasonló, attól nem teljesen elkülönülõ egyetemes modellezõ jellege szélesebb körben használható.
Az infokommunikációs technológiák fejlõdésének hatására gyorsuló, globalizálódó világban reflektorfénybe kerültek a gazdasági, társadalmi, szociális kérdések, de ez nem jelentheti azt, hogy a természettudományok fontossága csökken, sõt, az aggasztó ökológiai problémák enyhítésében kulcsfontosságú a szerepük.
Mindebbõl arra következtetek, hogy a felkészülés a tudás alapú informatikai társadalomra: oktatás, oktatás, oktatás! A technológiák, az infrastruktúra, a termékek, a szolgáltatások jönnek maguktól, a piaci törvények elkerülhetetlenné teszik térhódításukat. Felkészülésünk mindennek fogadására tõlünk függ, most kell megalapozni, milyen lesz a hazai „tudásalap”. Hazai és nemzetközi szinten hozzáadott tudásértékünk mitõl lesz elég nagy? Mennyire tudjuk majd kihasználni a világhálón elérhetõ információt? A természettudományokban birtokolt hazai tudás döntõ szerepet játszik majd a világ információtermelési és -hasznosítási folyamatában, ha ezen a téren lemaradunk, örökre kiszolgáltatottá válunk.
Az oktatásban eddig inkább az oktatás szerepének növekvõ fontosságát igyekeztem alátámasztani. Más oldalról az oktatásban az új kommunikációs lehetõségek, az információs technológiák robbanása feszíti a hagyományos tanítás-tanulás kereteit. ”vatosnak kell lennünk, hirtelen paradigmaváltás az oktatásban éppen a gyorsult kommunikáció miatt totális káoszhoz vezethet, pedig a tudás alapú informatikai társadalom – éppen az információra építve – a káosz csökkentését ígéri!
A hetvenes évek elején Herbert Simon és Kemény János így jellemezte az információs rendszereket : „Simon tétele az, hogy egy jó információs rendszer ne a lehetõ legtöbb információval lásson el bennünket, hanem a lehetõ legkevesebbel, ami a munkánkhoz kell…. Információgazdag világban élünk, a probléma nem az elégtelen információból adódik, hanem éppen abból az információáradatból, amit képtelenek vagyunk feldolgozni.” (J. G. Kemeny: Az ember és a számítógép. Gondolat 1978, 128. oldal)Az informatika feladata, hogy csökkentse és ne fokozza az információs zûrzavart..
Az információ szelektálásának problémája nem új keletû, most azonban az új lehetõségek fokozottan állítják elõtérbe.
Emlékezzünk Vörösmarty vívódására a Gondolatok a könyvtárban ma is aktuális versében (elég csak a webet behelyettesíteni a könyvtár helyébe):
„Miért e lom? hogy mint juh a gyepenKölcsey a Parainesis Kölcsey Kálmánhoz címû munkájában számos, ide tartozó intelmet fogalmaz meg: „Törekedjél ismeretekre! de ismeretekre, melyek ítélet és ízlés által vezéreltetnek. E vezérlet híjával sok ismeret birtokába juthatsz ugyan, hanem ismereteid hasonlók lesznek a szertelen sûrû vetéshez, mely gazdag növésû szálakat hoz mag nélkül. Ítélet által rendbe szedett s keresztülgondolt ismeret ver mély gyökeret, s õriz meg a felületességtõl; ízlés pedig adja azon kellemes színt, mi nélkül a tudomány setét és zordon: mint a cellába zárkózott remetének erkölcse.
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!...
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idõ?”
A bölcsesség legnagyobb mestere az élet; azonban gyakran felkeresd a rég elhunytakat is, kik tanulások, vizsgálatok és tapasztalatok által gyûjtött kincseiket a maradék számára könyveikbe letették. De jusson eszedbe: a könyvek száma végtelen, a te éveid végesek; s óráidat s napjaidat sok egyéb foglalatosság kívánja magának. Mint üres beszédû társalkodót: úgy kerüld a tartalmatlan könyvet. ... Az élet csak úgy éri el célját, ha tetteknek szentelik. Célt és véget nem tudó olvasás rest életnek következménye, vagy szerzõje ...
Könyvet írni: ez is egyike korunk betegségeinek. Ki kenyérért írogat, az méltóbb a szánásra, mint aki napszámért kapál. Kit hajlandóság vonz írásra, jusson eszébe: miképp hajlandóság és tehetség két különbözõ dolog; s ki a hajlandóságot tehetségnek veszi: az mindég csalatkozik. Több kívántatik az írótól, mint a beszélõtõl.”
Az oktatás „informatizálódása” gondolatokat, kérdéseket vet fel, ezekbõl villantok fel a következõkben.
Vizi E. Szilvesztertõl hallottam a rádióban egy fontos gondolatot: az emberiség hosszú múltból összegyûlt tudása kerül a világhálóra, igen nagy teljességgel és részletességgel válik szinte mindenki (kivéve a lemaradókat!) számára elérhetõvé, ugyanakkor az erkölcsi és etikai ismereteket, magatartási formát kizárólag az egyéni élet során tudja mindenki magában felépíteni. Ez nem halmozható tudás, nem érhetõ el adatbázisokból, nem épül úgy, mint a tudományok! (Mikor lesz internetetika?) Erre erõsítenek PokorniZoltán szavai egy újságriportból az élhetõ „iskoláskorról” és a „pedagógia konzervativizmusról”: a múlt tudásának átadása a jövõ számára, és folyamatos megújulása, hiszen a ma tanára az általa kapott múltbeli tudásra építi a maga, saját nemzedéke új tudását. A felejtési faktor és az elavulási faktor hogyan változik az új információs technológiák hatására.
Az egyén leegyszerûsített informatikai modellje: egyéni adatbázis + feldolgozási képességek + cselekvési készségek (output) + észlelési folyamat (input). A kognitív tudományok intenzíven vizsgálják egybefonódó kialakulásuk folyamatát. Az emberi együttmûködéshez tudnunk kell egymásról, mit tud többé-kevésbé feltétlenül a másik, azaz mit tartalmaz egyéni adatbázisa, és feldolgozási képességei milyenek. E nélkül igen sokáig nem értjük meg egymást. Ez a közös ismeretmag az oktatás-nevelés során alakul elsõsorban, ezért nem lehet az oktatás teljesen egyénre szabott!
Az emberi cselekvés egyaránt épül utánzásra és önállóságra (kreativitásra). Az utánzás majom voltunk, a kreativitás emberi oldalunk. Majom voltunk ugyanúgy kihagyhatatlan, mint többi alacsonyabb rendûnek tekintett biológiai összetevõnk, táplálkozásunk, szaporodásunk, lustaságunk. Vigyázzunk, mert a virtuális világtól az utánzó majom könnyen megbolondul!
Az oktatást az eddig kifejtettek alapján informatikai szemmel is vizsgálnunk kell. Az oktatás adja át a kultúra jelentõs részét a következõ nemzedéknek. Az oktatásban a kommunikációs formák összhangja nyilván fontos. Arra kell keresni a megoldást, hogy az új kommunikációs forma hol és hogyan kapjon szerepet.
Három új alkotóelemet különítek el.
– A világhálón (lokális hálón) elérhetõ ismeretrendszert tekinthetjük egy óriási multimédiás lexikonnak. Ezt interaktívan használhatjuk foglalkozások keretében, s ezen ajánlott és kötelezõ olvasmányokat jelölhetünk ki. Ehhez azonban az egyenlõ esélyû hozzáférést kell biztosítani. (Itt és a többi formánál is fontos a korlátozott képességûeknek nyújtható támogatás.)
A fogalmak, különösen a természettudományos fogalmak kialakulásakor hamar eljutunk a közvetlen érzékszervi észleléssel nem elérhetõ fogalmakig, jelenségekig, s ezek összefüggéseinek „mûködés” közbeni bemutatása a multimédiás lehetõségek alapján megkönnyíti befogadásukat. S ez várhatóan átalakítja és hatékonyabbá teszi a természettudományok oktatását. (Utalok a „Természettudományos nevelés a 21. században” konferencia elõadásaira, amelyek az Iskolakultúra 1999/10. számában jelentek meg. Közeli országot említve Csehországban megkezdték a természettudományos tanárok felkészítését az információs és kommunikációs technikák alkalmazására).
– Érthetünk alatta automatizált oktatási tevékenységet, feldolgozott tananyaggal és intelligens oktató-, gyakorló- számon kérõ, ellenõrzõ felülettel.
– Hallgatók és oktatók közé épülõ kommunikációs formaként a tér- és idõbeli együttlét oldható fel, ami a különbözõ távoktatási formák alapja.
Az oktatás maga is igen összetett információs rendszer. Most erõsen automatizáljuk, automatizálódik. Fontos elv az információs rendszerek tervezésénél, hogy minden, az automatizálásból következõ változást meg kell, kellene tervezni. Erre az oktatásban nemigen jut idõ, túl gyors a fejlõdés, az infokommunikációs technikák árutermelõi nem várnak az oktatás lassú reagálására, diktálják a tempót.
Nemcsak kommunikációs lehetõségként, hanem új nyelvi, ismereti világként is megjelenik az informatika. A tanítás során a nyelvek szerepe igen nagy jelentõségû. Mi lenne az ember nyelv nélkül?
Két szemelvényt teszek egymás mellé a nyelvrõl. Neumann János: A számológép és az agy címû könyvében kifejti, hogy az agy nem a matematika nyelvét használja: így jellemzi az emberi nyelveket: „Szembe kell néznünk azzal, hogy a nyelv messzemenõen történelmi esetlegességet alkot. Az alapvetõ emberi nyelvek különbözõ formái hagyományszerûen jutottak el hozzánk, de már e hagyományos formák sokfélesége is bizonyítja, hogy semmiféle feltétlenség vagy szükségszerûség nem testesül meg bennük. S mint ahogy a görög vagy a szanszkrit nyelv létezése történeti tény, nem pedig feltétlen logikai szükségszerûség, ugyanúgy józanul feltételezhetjük, hogy a logika és a matematika is történeti eredetû és esetleges kifejezési formák.”
A másik, Tamási Áron: A szó becsülete címû írásából: „...a kezdeti korszak, melyben az ember a hangtól a szóig eljutott, a gondolatnak olyan végtelenségében van, hogy még a képzelet is csak mosolyogni tud rajta. Igaz és értelmes feltevésnek tetszik azonban, hogy az emberi õslény abban a kezdeti korszakban a hangot megbecsülte. ...a hang használatában az emberi õslény is becsületes volt. Eljött azonban az idõ, amikor a hangból szó lett. Ez a fordulat volt a legnagyobb esemény az emberiség történetében. A hang, az emberi beszédnek ez az õssejtje, aminek se füle, se farka nem volt, egyszerre csodálatos fejlõdésnek indult. Szó után szó kelt ki belõle, s a szavakból beszéd kezdett kialakulni. A test hangjából az értelem megteremtette a nyelvet, mely aztán a sors, az atyafiság és az együttes érdekek követelményei szerint ismét külön ágakra bomlott. A különbözõ nyelvek melegébõl keltek ki a különbözõ népek, amelyeket az atyafiság és az érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké.”
Érdemes ezekre idõnként visszaemlékezni, amikor az új nyelvi formák kifejlõdését figyeljük.
Lehetne még kitérõt tenni az anyanyelven kívüli nyelvismeret fontosságára, az angol nyelv egyre terjedõ „közös idegen nyelvvé” válására, a tudomány nyelvévé válására és ennek hatásaira. Errõl a témakörrõl az MTA „A magyar nyelv az informatika korában” c. kötetére hívom fel a figyelmet. A nem anyanyelvként angolul gondolkodók azonban sosem lesznek képesek olyan árnyalt fogalmazásra, mint a született angolok. A tudós társadalom két részre fog szakadni: angol anyanyelvû elit tudósokra és nem angol anyanyelvû másodrendû tudósokra. – írja Michelberger Pál. Marx György a „Le kell fordítani!” válasz korlátjaira mutat rá, s Kemény Jánost idézi: „A magyar gyerek számára annyival könnyebb megtanulni olvasni és írni, mint egy angolnak vagy franciának, hogy a magyar gyerekeknek sokkal több idejük jut matematikára. Nem csoda, hogy oly sok a híres magyar matematikus.”
Nem csupán kommunikációs lehetõséget ad a nyelv, hanem a gondolkodásnak is fontos támasza. De nem egyedüli! A képzõmûvészek, a zenészek gondolkodási sémái vajon milyenek? A matematika részben sajátos nyelv. Fogalmak, szerkezetek, modellek és aktív, dinamikus világ: a gondolati fejlõdés, tágabban értelmezett kiszámítás lehetõsége. Ez eddig a matematikában volt legerõsebb, aztán az elméleti fizika nyelvezete lett ilyen, célra orientáltabban, mint a matematika. Most az informatika fejlõdése széles körben elõhozta ezt, ott is lehetséges „gondolati fejlõdés”, ahol eddig csak elvileg tudtuk, tudhattuk volna, hogy spekulatív úton továbbjuthatunk a megismerésben, de olyan bonyolult, nagy mennyiségû lépéssor árán, amire nincs humán kapacitás. Ezt a lehetõséget hozták be a számítógépek, mint például a sakkozógép. (Ennek a lehetõségnek igen nagy veszélyei is vannak, rossz kiindulás, nem megfelelõ modell választása esetén téveszmék keletkezhetnek.)
Az ember használta nyelvek kódolnak és építkeznek egyszerre. Segítségükkel megfogalmazott üzeneteink eddig halott jelekké váltak, legfeljebb terjedtek és koptak. A számítógépek világában most életre keltek, beprogramozott úton, de fejlõdnek. Az informatika körül kialakuló nyelvnek ez a döbbenetes új tulajdonsága. Ez az új nyelv is visszahat nemcsak kifejezési lehetõségeinkre, hanem gondolkodásunkra is. Ez már ezen az íráson is látszik. Kezdetén vagyunk e folyamatnak. A tanításban ezt a nyelvet, az ezen való gondolkodásra felkészítést be kell vezetni. Talán ez az igazán fontos, és nem csupán a jelenlegi interakciós felületek használatának begyakoroltatása. Ezt a nyelvet azonban még nem igazán tudjuk, kiválasztódása, kialakulása folyamatának kezdetén tartunk. Az azonban biztos, hogy formális jellegû, valahogy algoritmikus építkezésû, mûködõ elemeket tartalmazó, nagymértékben a matematika nyelvére támaszkodó nyelvrõl van szó. Éppen ezért a hazai hagyományos erõs matematikaoktatás és a tanulmányi versenyek, a Kömal feladatmegoldó versenyei minden támogatást megérnek. Ahol a matematika nyelvét jól beszélik, ott a természettudományok, mûszaki tudományok, gazdaságtudományok és az informatika nyelvét is jól fogják beszélni! Nem tudom megállni, hogy ennél a pontnál a tehetséggondozás fontosságára ne térjek ki, és ne idézzem Klebelsberg Kunó egy ideillõ mondatát: „Az a nemzet, mely nem képes tehetséges fiainak kifejlõdését biztosítani és õket a nekik megfelelõ helyre állítani, az a középszerûség kezén elsorvad.”
Informatikaoktatás
Már a közoktatásban is megfigyelhetõ, hogy „piaci” igény az informatika oktatása, függetlenül attól, hogy nincs elegendõ létszámú jól felkészített tanár és infrastruktúra, s zajlik a vita az informatika kerettanterve és óraszáma körül.
A gyors fejlõdés a technológiában és az alkalmazások elterjedésében (legújabb példaként az elektronikus kereskedelem – e-business – térhódítása) nem tudja bevárni a képzõkapacitás kiépülését, ami nem kielégítõ minõségû oktatás. A szakemberigény növekedését nem tudja követni a képzési kapacitás.
Az informatika oktatásában érezhetõ a feszültség a fentrõl lefele épülõ képzõ kapacitások kiépülésének hiánya vagy lassúsága és az alulról épülõ mindennapi használati világ oktatási igénye között.
Milyen szakembereket igényelnek? A technológia és fejlesztése, alkalmazása, alkalmazásfejlesztése több valós és absztrakciós szinten folyik. Ezért nehéz az informatikát bármelyik hagyományos tudományterület alá illeszteni. A számítástudomány matematikai alapjai felõl nézve matematikai terület, az elektronika, a hírközlés, az automatizálás stb. a feladatok felõl nézve mûszaki terület, információs rendszerek, tartalomipar felõl nézve a gazdasági és kulturális, humán oldal jelenik meg. Konvergáló, integrálódó technikai területekbõl építkezik.
Az informatikai szakemberigény döntõ része képzett, magas szinten betanított, betanítható munkaerõ. Ugyanakkor nem csökken a magasan képzett, kreatív szakember iránti igény sem, részben az igényes fejlesztésekre, részben az új technológiák bevezetésére, betanítására. A teljes informatikai mûködési világ folyamatos megújulásra épül. (Úgy jósolják, hogy az öt év múlva használatos technológia 80 százaléka tíz évnél fiatalabb lesz, tehát az átlag negyven évet dolgozó munkaerõ tudását legalább háromszor fel kell újítani.) Ez folyamatos tanulást, tanítást is jelent, azaz igen nagy oktatógárdát feltételez. Nagy részük a technológiák szállítóinál, terjesztõinél jelenik meg, az oktatók alapképzése viszont a felsõoktatási intézményhálózat feladata. Megvalósulhat-e ez, ha a felsõoktatási oktatógárda megszerzése, megtartása ugyanazért a munkaerõért vívott versenyben zajlik, viszont az alulfizetett oktatók szerint javadalmazzák és szakmailag tudományosan minõsítik õket?
Az információtechnológiai képesítésû szakemberek hiánya világjelenséggé vált. Nyugat-Európában 1998-ban a 9 millióra becsült valamilyen információtechnológiai képzettséget igénylõ munkahely 5 százaléka volt betöltetlen, miközben az igény számszerûen nõ, a betöltetlen helyek aránya tovább növekszik, 2002-re 1,6 milliós hiányt prognosztizálnak.
A jelenségnek számos összetevõje van, de mindegyik a technológia szokatlanul gyors fejlõdésébõl ered. Az egyre nagyobb teljesítményû és olcsóbb PC-k tömeges elterjedése (annak ellenére, hogy a munkaállomásokkal és a hálózati számítógépekkel kétszer temetni akarták õket), az internet világhálóvá válása, a mobil kommunikáció térhódítása csupán a mindenki számára láthatóan a felszínen megjelenõ fejlõdés. A mélyben az intelligens eszközöket, a bevezetésben említett kommunikációs közeg alkotórészeit fejlesztik, aminek legnagyobb élõmunkahányadát a szoftverfejlesztés adja. Ott tart a fejlõdés, hogy egy kamion vezetõ nélkül is el tud jutni Németországból Spanyolországba, kihasználva az ûrbõl mûködtetett pozicionálási rendszert (GPS) vagy a mikrovilágból hozva példát; a vak popsztár a retinahártyára való mûretinachip beültetésére vállalkozik.
A munkaerõhiány létezik és növekedni fog. Az információtechnológia iparát (beleértve a szolgáltatóiparát) meghajtó legfontosabb energia a szellemi munkából ered. Paradox módon a szellemi munkát támogató új eszközök világában éppen a szellemi munkára lesz legnagyobb szükség! A szoftverfejlesztésben dúl a verseny a kapacitásokért. Az erõsebbek majd elszívnak, megvásárolnak minden elérhetõ kapacitást. Ilyen veszély és lehetõség elõtt állunk. A veszélyrõl tudni kell, a lehetõséggel pedig élni kellene. A veszély az információtechnológiában képzett munkaerõ elszívásában, kiárusításában az, hogy a hazai információtechnológiai feladatellátás munkaerõ nélkül marad, csökken a hazai gazdaság versenyképessége. A nagy lehetõség pedig az, hogy a hazai igényeket meghaladó többlettermelésre állunk be a világméretû szakemberhiány területén.
Visszajutottunk az oktatáshoz. Speciálisan az informatikai szakemberképzéshez, a hazai felsõoktatáshoz. Milyen állapotban van informatikusképzésünk? A tanfolyami képzés, a tömegképzés egészen a nem állami fõiskolai szintig jól megél. Felette súlyos gondok vannak. Az 1997. év felsõfokú felvételi keretszámok valamennyi állami felsõoktatási intézmény informatikai szakán kétszeresére emelkedtek. Az ezt kielégítõ kapacitás kiépítése, az ehhez szükséges beruházás elmaradt. Az oktatói bérek a felsõfokú végzettségû informatikus szakemberek átlagbérének ötödét sem érik el.
Három egyetem informatikusképzésének akkreditálásában vettem részt, az ELTE helyzetét pedig belülrõl ismerem. (A gazdasági képzés területén megjelent informatikai területre és a bölcsészkari kommunikációs szak, médiaszak, könyvtáros informatikus szakokra stb. most nem térek ki.)Még a legjobb helyzetben lévõ és mûszaki informatikus szakjával legnépszerûbb BME VIK is szembekerült a képzés hirtelen felfutásából adódó kapacitáshiány és minõségcsökkenés problémájával, az oktatógárda elöregedésével, az utánpótlás benttartásának megoldhatatlanságával. Jó jel náluk viszont, hogy az iparral, különösen a távközlés, mobil kommunikáció nagy vállalataival erõsödnek a kapcsolataik, növekszik támogatásuk, leginkább a doktori képzésben érzékelhetõ ennek hatása. A zömében villamosmérnöki végzettségû oktatógárda a tíz éve indult képzés alatt sikeresen áttért informatikai területre is, de a mûszaki világgal a kapcsolattartás megmaradt, szorossága széles alkalmazási hátteret ad a karon belül, s a villamosmérnöki és informatikai terület erõsíti egymást. Világszerte azt figyelhetjük meg, hogy a számítástechnika kifejlõdésével párhuzamosan a képzõkapacitások leggyakrabban a villamosmérnök-képzéshez, vagy a matematikusképzéshez kapcsolódtak. Ez természetes volt, hiszen a számítógépek építéséhez, üzemeltetéséhez villamosmérnöki, programozásához matematikusi képességekre és ismeretekre volt elsõsorban szükség. A BME Villamosmérnöki Karán a szaktanszékek keretében a szakterülethez kapcsolódó számítástechnikai képzés a kezdetektõl létezett, erre épült sikeresen az önállósított mûszakiinformatikus-képzés. A hazai informatikai szakmai és tudományos közéletben a mûszaki terület a kezdetektõl meghatározó szerepet játszik.
A legnehezebb a természettudományi karok informatikai területének helyzete. A hazai szervezett felsõoktatási informatikus-szakember képzés pedig éppen innen indult el 1972-ben az ELTE TTK programozó matematikus szakával, amit hamarosan követett a többi tudományegyetem természettudományi kara. Ez kiteljesült az egyetemi diplomát adó programtervezõ-matematikus képzéssel, s végül a doktori iskolával, ami matematikus(informatikus) elnevezésû PhD fokozatot ad. Az oktatás eredetileg programok, programrendszerek készítésére képes matematikusok képzésére irányult, a célkitûzés többszöri módosulásával ma a cél olyan szakemberek képzése, akik mély matematikai és számítástudományi alapokra épülõ, elméleti és gyakorlati informatikai szakismeretekkel rendelkeznek és egyetemi szakosodásuknak megfelelõ szakterületek specialistáiként nagy programrendszerek létrehozásában, informatikai komplex rendszerek fejlesztésében, ilyen rendszerek üzemeltetési munkáiban önálló irányító feladatokat látnak el. A képzés fõ iránya a szoftverfejlesztés, ami a jelenleg jól látható kulisszák mögött folyik. Ezért kevesebb a képzõhelyek kapcsolata a közvetlen fejlesztésekbe való együttmûködést váró informatikai iparral. Nem sikerült jól megoldani a matematika területével az elkülönülés és együttmûködés feladatát. A matematikusok által létrehozott képzésben a hangsúlyok áthelyezõdtek az informatika technológiai területére, míg a matematika továbbra is az elméleti számítógép-tudomány felõl közelíti és ítéli meg az oktatógárda tudományos teljesítményét, matematikai értékeket vár ott, ahol ma a legfontosabb feladat lépést tartani a technológia fejlõdésével, a technológia elméleti fejlõdésének követése, s csak ezt követi az elméleti-tudományos alkotás. Az informatikának még az az általános, programozás-centrikus része is, amit a természettudományi karok informatikusai képviselnek, már régen kilépett a matematika gyámsága alól, saját formális világa fejlõdött ki és fejlõdik, természetesen igen széles matematikai apparátusra építkezve. Ugyanakkor a matematika alkalmazási lehetõségei az információs technológiák közvetítésével rendkívül kiterjedtek és gyakran egybefonódnak a technológiákkal. Mindkét területnek az lenne az érdeke, hogy egymást erõsítve az új lehetõségeket kihasználva fejlõdjenek tovább.
A programozó-, programtervezõ-matematikus képzés mellett új feladatként és terhelésként jelent meg a számítástechnika, majd informatikaszakos tanárképzés, átképzés és továbbképzés. Nem csupán a tanárképzést kellett megoldani és folyamatosan fejleszteni, hanem a közoktatási feladatok kialakításába is intenzíven be kellett kapcsolódni. Úgy tudnám jellemezni a hazai helyzetet – többek között a békéscsabai évenkénti INFO-konferenciasorozaton megfigyeltek alapján –, hogy az informatikaszakos tanárok országos közössége az egyetemi oktatógárdával közösen intenzív önfejlesztõ mozgásban van.
Mindezek, amit a természettudományi karok informatikusainak helyzetérõl mondtam, csak a terhelések, elvárások oldalát jellemzik, a helyzet súlyossága akkor lesz érthetõ, ha mellette bemutatjuk a piszkos anyagiakat. Az informatikaszakos hallgatók a természettudományi karok hallgatói létszámának egyharmadát adják, míg a szakterület költségvetési részaránya a karokon belül nem éri el a 10 százalékot. Sarkítottan fogalmazva azt mondhatjuk, hogy az elmúlt három évben a természettudományi karokat az informatika tartotta el. Pontosabban, azért nem mentek még jobban csõdbe a természettudományi karok a normatív finanszírozás bevezetése óta, mert az informatikában a belépõ hallgatói létszám három éve bekövetkezett megkétszerezõdése után kapott normatívatöbblet csökkenteni tudta a karok egyetemen belüli eladósodását. A természettudományi karok így kialakult csupán 10-15 százalékos bérhiánya mellett az informatika azonban nem juthatott bér- és létszámfejlesztéshez. Az új normatíva érdemben javított a természettudomány finanszírozásán, az egyetemen belüli adósság és a bérhiány nagyjából megszûnik, a karon belüli aránytalanság és eladósodás az informatika felé megmarad. Továbbra sincs más forrás az informatika halaszthatatlan fejlesztésére, mint az, hogy a természettudományos oktató-kutató gárda létszámát közel 10 százalékkal leépítsék. Valóban a természettudományi képzés és kutatás terhére kell az informatika új képzõ- és kutatókapacitását kiépíteni?
A tudás alapú információs társadalomra a felkészülés nemzeti stratégiai kérdés. Készült felsõoktatási információs stratégia, nemzeti információs stratégia több fejlõdési sorozatban, magyar válasz az információs társadalom kihívásaira, ami jelzi a feladat fontosságát. Elfogadott kormányzati stratégiáról nem tudok.
A kérdés nem az, hogy elér-e minket az információs társadalom – az elkerülhetetlen. Az a kérdés, milyen állapotban ér el minket, ki tudjuk-e használni lehetõségeit, hol lesz a helyünk a globalizálódó világban.
Befektetés nélkül nem várhatjuk, hogy növekedjenek esélyeink. Mibe fektessünk be, ha az információs forradalom hullámán akarunk elõrejutni? Azt igyekeztem alátámasztani, hogy a legfontosabb befektetés a tudás, tehát az oktatás.
Milyen legyen az oktatás?
– Legrövidebb távon az informatikai szakemberek piacán a hazai és a nemzetközi munkaerõhiány kielégítésére kell törekedni, elsõsorban a veszélyben lévõ felsõoktatási kapacitás megerõsítésére, bõvítésére.
– Az oktatás tegye lehetõvé az általános informatikai kultúra kialakítását, széles körû elterjesztését, legyen kapacitás az infokommunikációs technológiák gyors elterjesztésére és hatékony kihasználására.
– Hosszabb távon legyen magas minõségû, a globális piacon csere- és versenyképes tudás elõállítására alkalmas oktatás.
Ezeket ítélem olyannak, ahol tudatos, tervezett lépésre van szükség. Vigyázni kell arra, hogy a hosszú távú célt a rövid távú érdekek miatt ne tévesszük szem elõl, ne építsünk le felelõtlenül ma még erõs tudományterületeket. Informatikusként aggódom a természettudományok hazai jövõjéért.
Természet Világa, 2000. II. különszám
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/
Vissza a tartalomjegyzékhez