Vámos Tibor
Szerepünk egy óriás színpadon
Bevezetõ gondolatokA szerkesztõség azzal a nehéz feladattal tisztelt meg, hogy Strehó Mária segítségével hozzak össze egy informatikai különszámot. A mérce és a minta a Matematika különszám. A lecke alig oldható meg. Két, egyenként is leküzdhetetlen különbözõség miatt. Az elsõ a hazai teljesítmények szintje és lehetõségei. Bár a számítástechnikában is hivatkozhatunk néhány nagy, magyar származású alkotóra, persze szigorúbban véve matematikusokra, munkásságuk azonban nem Magyarországhoz kötõdik. Igazi magyar iskolát alig tudnánk körvonalazni, hacsak a Kalmár László Péter Rózsa-iskolát nem, ennek hatása viszont sajnos nem mérhetõ Neumann vagy Kemény jelentõségéhez, de azokéhoz sem, akik Amerikában értek el átütõ eredményeket.
Neumannt az informatikában elsõsorban a számítógépek elméletének elsõ összegzõjeként és útkijelölõjeként emlegetik. Nem eléggé közismertek azok a munkái és jelzései, amelyek éppen e kezdeti és máig is használt struktúra meghaladására utalnak, azaz arra a jövõre, amit hibás közönségességgel non-von (Neumann) címkével illetnek. Ma is hatnak és hatni is fognak azok az elõadásai, amelyek az új technológiai forradalom várható hatásairól értekeznek a matematika, a természettudomány és a társadalom területére. Hatalmas a munkássága a mai számítási modellépítõ módszerek felé mutató matematikai, elméleti fizikai területeken. Kimagaslik a játékelmélet megalapozása, olyan irányé, amely nem is olyan régen Harsányival újabb magyar származású tudós Nobel-díjához vezetett, de aminek hatalmas horderejét csak a jövõ társadalomtudománya fogja igazán felhasználni.
Kemény munkássága nem csak a Basichez fûzõdik, lényegesen hozzájárult a szoftverkészítés tudományához, a matematika számítástechnikai alkalmazásaihoz. Marx György kimutatta, hogy SzilárdLeó legendásan szerteágazó gondolatgazdagságában miként szerepelt az információ alapértelmezésének gondolata, a termodinamikai entrópia és információentrópia fizikai kapcsolata.
Hosszan sorolhatnánk azokat a matematikai eredményeket, amelyek a magyar matematika óriásainak alkotásai nyomán lettek a modern információfeldolgozás gyakorlati eszköztárai: Riesz és Szõkefalvi munkássága a funkcionálanalízisben, Haar mértékelmélete és waveletje, Gábor waveletje, Fejér eredményei a Fourier-analízisben, Farkas és Egerváry munkássága az operációkutatás megalapozásában. Ahogy a számítástudomány halad, úgy válnak lépésrõl lépésre alkalmazási körének megújuló alapjaivá a matematika elméleti eredményei, a számelmélet, Erdõs nagyszerû területe éppen napjainkban.
E nyomokon haladva vívott ki nagy nemzetközi elismerést az elméleti számítástudomány elsõsorban Amerikába távozott mai középgenerációs nemzedéke, többek között Lovász László és Babai László. Itthon tanultak, matematikusi pályájukat is itthon kezdték, így joggal lehetünk rájuk büszkék, de tagadhatatlanul másik talaj adott nekik kibontakozási lehetõséget, nem hazai szigetszerû környezetben dolgoznak. Ez a tény nem sirató búsmagyar fájdalom, hanem a világ mai valóságának tükre; mi viszont folyamatosan élvezzük mindazt a gyakorlatilag azonnal hozzánk érkezõ eredményt, amit a sokszínû világban mások hoznak létre. Ha van átfogó valami, akkor az informatika az. Elsõrendû csomópontjai azok a hatalmas rendszerek, amelyek a világot behálózzák, tõkeerejükkel, technológiai tudásukkal uralják, de folyamatosan lehetõséget is szülnek azok számára akár egyéneknek, akár csoportoknak , akik ehhez a világméretû mozgáshoz képesek hozzájárulni. A tanulság tehát itt annyi, elõrevetítve a részletesen elmondandókat, hogy igyekezzünk oktatásunkkal, általános kultúránkkal, a tehetségek segítésével ebben az új valóságban részt venni. Egyelõre nincsenek olyan erejû csoportjaink, iskoláink, amelyek a klasszikus matematikai tudományok területén kialakultak, ennek feltételei sem születtek meg.
Így az egyik nehézség a világ és az ország mai viszonyaiban rejlik. A másik a diszciplína jellegében, ha ugyan egyáltalán beszélhetünk itt diszciplínáról abban az értelemben, ahogy a matematikáról joggal lehet. Ha az embereket szakmabelit vagy érdeklõdõt megkérdezzük, mit ért információ, információs technológia, információs világ vagy társadalom alatt, de arról is, mit gondol, ha informatikatudományról van szó, mindenki mást mond és minden gondolkodó válaszban ott rejtõzik a bizonytalanság. A bizonytalanság pedig nem szaktudományi jellegû (bizonytalanságok például az elemi részecskék a kozmológia végsõ ügyei vagy a honfoglaló magyarság viszonyai). A sokfajta válasz kicsit ideológiai, függ a nézõk általános világszemléletétõl, némi szakmai elfogultságot, tanultsági elõzményt is tükröz, de lényegében a fogalom legfontosabb jellemvonását mutatja. Ez pedig az, hogy az információ, amit szerettem volna még az információs társadalomról szóló szóáradat elõtt magyarul hírnek fordítani, valójában minden, ami az embereknek a világgal, és a sajátos, egymás közötti világával kialakult, szüntelen kapcsolatából származik. Még az emberre szorítkozás is kérdéses, hiszen nemcsak az állatok, hanem a növények is cserélnek információt. Hol kezdõdik és hol végzõdik témánk az egymásba ágyazott végtelenségek tengerében? Hogyan határoljuk el az információ tartalmát annak fizikai hordozójától, a hordozót a kibocsátás és befogadás, az átalakítások és feldolgozások aktusaitól, szerveitõl, hol mindezt attól a világtól, amirõl és amihez szól, ami alakítja és amit alakít ez a nézetek mögött elég pragmatikus kérdés, egyértelmû válasz nélkül. Gyakorlati a megközelítések technikája oldaláról, hiszen egy jelenséget csak valamennyire az egészbõl kiszakítva vagyunk képesek vizsgálni, de pragmatikus azért is, mert mögötte hatásköri, pénzelosztási érdekek is húzódnak.
Igyekezzünk az elsõnél, azaz a vizsgálandók pragmatikájánál maradni és arról készíteni vázlatot. Ha az elvonatkoztatások mentén haladunk, a matematikánál kötünk ki. Különös eredményû ez az absztrakció, miközben a fogalmat úgy általánosítja, hogy az talán a legátfogóbb meghatározásokat ad, lehetõvé teszi az információ legkonkrétabb kezelését, sõt lehet mondani, egyetlen kézzelfogható kezelését, ezért is váltak a matematikai módszerek a gépesíthetõ, azaz konkrétságukban kezelhetõ eljárások kizárólagos eszközévé. A gépesítés ott magában foglalja a továbbítás és a feldolgozás feladatait, a kettõ úgyis alig szétválasztható. Ami matematikailag is ide sorolandó, azaz formális eszközökkel nem kifejezhetõ, csak technikai eszközökkel nem kezelhetõ.
Itt van tehát a pragmatikus lehatárolások elsõ lehetõsége, ami azonban máris kemény viták tárgya. Hol vannak a formalizálhatóság határai ettõl függõen, de ettõl függetlenül is, hol vannak a gépi feldolgozás (intelligencia) lehetséges határai? Bizonyos, hogy a modern logika eszközeivel, a korábban alig elképzelhetõ gépkapacitásokkal, a képszerû információk elsõsorban statisztikus-valószínûségi feldolgozási módszereivel már ma is sokkal többre megyünk, mint egy-két évtizede. Az emberi és a gépi feldolgozás közötti különbségek és határok egyik érvrendszere sem juthatott el a végsõ bizonyítékokhoz. Azaz nem igazolt, de nem is kizárt, hogy a formalizálható, a tágabb értelemben vett matematikával kezelhetõ feladatok határa szûkebb, mint ami az eddig ismert legfejlettebb természetes információ-feldolgozóval (a teremtés koronájával vagy a természet legtermészetellenesebb produktumával) elérhetõ. Így jogos és hasznos is a formális módszerekre szûkítés.
Jogos és hasznos? Akkor lenne így, ha a kérdés már ma eldõlt volna a formális módszerek javára, ha a társadalom mozgása, a gazdaság alakulása, az emberi viszonyok, akár egy ember belsõ viszonyai vagy két ember egymással folytatott kapcsolata, az idõjárás, az életfunkciók már mind bizonyosan formalizálhatók lennének, számíthatók és ennek alapján irányíthatók is, mint egy automatapilótával mûködõ robotrepülõgép vagy egy menetjegyárusító berendezés. Márpedig minden felsorolt, bonyolult, eddig még nem formalizált jelenség, kölcsönhatás és a fel nem soroltak zöme is információk közvetítésével mûködik: szóval, adatokkal, képpel, hanggal, szaggal (illattal), gesztusokkal.
Könnyen szûkíthetnénk beszélgetésünket azokra az információkra, amelyek valamilyen közvetítési szakaszukban elektronikus jelekként adódnak tovább. A távközlési technika ezt is teszi a maga igen hasznos, gyakorlatias módján. Lehatárolja-e ez a módszer az átviendõ információt annak áttetszõ, tartalomtól független kódjaira? Kezdetben ez volt, ma már távolról sem ilyen a helyzet. Az adatszûkítéses technikák, melyek ma már minden fontosabb átviteli technikában szerepelnek, az adatbiztonság módszerei mind elválaszthatatlanok a tartalomtól, a kibocsátó és a befogadó egyéniségétõl, a várható felhasználások gazdasági vonatkozásaitól. Az információ nem tud elválni attól, amit hordoz, attól, amit közvetít.
Az információ a kezdetek óta az emberi társadalom szervezõje. A társadalmak szervezetei nagyjában-egészében aszerint alakultak, hogy az információ az adott idõbeli és földrajzi viszonyok között mennyire tud e technikák révén elterjedni. Így alakultak a fõleg tengermelléki és sztyeppei birodalmak, az átvihetõ információ sûrûsége, megbízhatósága határozta meg a társadalmak rendszereinek szorosabb vagy lazább voltát. Ezért teremt ma az elektronikus információ teljes, átfogó világot, de mindazok a kapcsolatok, amelyek az elektronikus hordozót keveslik, azaz a mélyebb emberi viszonylatok, így keresik meg a maguk szûkebb, lokálisabb rendezõit, ezért nem félõ, hogy az ilyen tartalmak lepusztulnak.
Az informatika kultúrahordozó is, a legszélesebb értelemben, a társadalmi együttélés és az emberi önkifejezés, a másokhoz szólás kultúrájának eszköze. Akik ezzel foglalkoznak, az informatika eszközeivel mûveket alkotnak, ezeket válogatva közvetítik, az informatika világát innen nézik. Ezek körül is sok a vita és az aggodalom. Az informatika soha nem látott mértékben vált értékhordozóvá és juttatta el az értékeket oda, ahol addig ezekrõl sejtelmek sem voltak. Értékromboló is, hiszen minden korban megjelent az értékkel párhuzamosan annak rombolása is, az emberben élõ jó és rossz, annak változó megítélése. Az ember változatossága és változatlansága jelenik itt meg, nem az ebben semleges információs technika. Mindenre van ellenpéldánk, a televízió sem pótolja a színház élõ drámaiságát, a legkitûnõbb hangfelvétel sem a koncert személyes élményét. Az ember belsõ szükségleteinek sokszor néma szava által gerjesztve, a hiányokat rendszerint egy-egy újabb lehetõséggel egyensúlyozzuk, azonban az ember gyarlósága mindig megteremti a maga önromboló szörnyûségeit. A végsõ válasz itt sem szerepel.
Az informatika talán legvitatottabb szerepe a munka gépesítésében van. Egyre több olyan munka válik automatizálhatóvá, ami eddig az ember fizikai erejét vagy nem alkotó jellegû tevékenységét igényelte. Ez jó, az ember nem szorul a nem igazán emberi munkákra, megszûnik az ember ilyen-olyan rabszolgaságának szükséglete. Errõl már Arisztotelész is gondolkodott: Mert ha minden szerszám parancsra vagy a maga jószántából el tudná végezni munkáját, mint azt Daidalosz készítményeirõl vagy Héfaisztosz háromlábú székeirõl beszélik, melyek a költõ szavai szerint maguktól járnak az istenek tanácsába; ha így a vetélõfa is magától szõne s a lantverõ pálcika is magától játszana: nem volna akkor szükségük az építõmestereknek mesterlegényekre, se az uraknak szolgákra.1 Ma a szerszám parancsra, azaz gépi utasításokra mûködik; a közlekedési eszközök mintegy maguktól járó székeivel mozgunk; a vetélõ magától, azaz szintén gépi programmal szõ. Arisztotelész azonban számításba veszi az érem másik oldalát is: vannak-e olyan emberek, akik szükségszerûen szolgáknak születnek? Vagyis, aktualizálva a kérdést: vannak-e olyanok, akik csak a gépies munkában jók, azaz alkalmassá tehetõ-e mindenki arra, hogy alkotó és együttérzõ, emberbaráti munkát végezzen? Mi lesz azokkal, akik egyelõre a strukturális munkanélküliségnek nevezett alkalmatlansági jelenség miatt máris a társadalom szélére sodródtak? Itt is csak reményeink lehetnek új pedagógiai módszerekben, új társadalomformáló viszonyokban, de végleges válaszunk nincs.
Az informatika diadalmenete és számtalan, mindenre kiterjedõ elágazásai tehát csupa olyan végsõ emberi kérdést érintenek, amelyek messze túlnyúlnak a technika csodáin. Ahhoz, hogy ezekhez nyúljunk, elengedhetetlen, hogy a technikáról, a vas (azaz most fõleg szilícium) és az egyre keményedõ lágyáru lényegérõl némileg tájékozódjék mindenki, valamit értsen abból, mi rejlik mindennapi munkaeszköze mögött. Ez nemcsak egyszerû ismeretterjesztési feladat, okossá tevõ kíváncsiságunk kielégítése, hanem a mindent behálózó és átalakító folyamatok megértéséhez is fontos. Az egyszerûségekbõl felépülõ bonyolultságok, a tudásnak, az alkotóképességnek, az egyéni és a csoportmunkának az ezekbõl az ismeretekbõl is érzékelt tapasztalata segíthet a kikerülhetetlenek és a segíthetõk ésszerû értékeléséhez, az alkalmazkodáshoz és a józan használathoz. Kevés olyan dologra van ma is annyira szüksége az emberiségnek, mint amilyen a józanság, de ehhez a valóság egy fontos és most talán legerõsebben ható elemét valamennyire ismerni kell. Így válnak érthetõvé az itt is sokat emlegetett globális és lokális folyamatok, az informatikával szervezett rendszerek mûködése, azaz többek között a társadalomé. Az informatika csodáiról naponta özönnyi közlemény jelenik meg. Kevesen elemezték azonban azt az újdonságot, hogy a világ leggazdagabb embere olyan vállalattal lett birodalmak ura, amely semmiféle kézzelfogható, úgynevezett materiális értéket nem árul, csak szellemi terméket.
Látjuk, hogy a kérdések kérdései inkább hajlanak az emberrel foglalkozó tudományok felé, mint a gépek és a gépeket összekötõ csatornák irányába. Az emberrel foglalkozók sokszor csak általános közhelyeket fecsegnek, kevéssé követik azok felmérhetetlenül hatalmas, kézzelfogható munkájának példáját, akik a gépeket és a csatornákat alkotják, azok tudományos hátterét megteremtik. Így a bennünket gyötrõ ellentmondások már a fantasztikus jövõt idézõ technikai valóság, melyek az atavisztikus emberi viszonyok között csak nõnek. Ezért nem a technika, a technikát megalkotó tudomány a felelõs, hiába igyekeznek ideológusok és ideológiák zászlóit lengetõ mai zsoldosvezérek ezekkel az ellentmondásokkal visszaélni, a felelõsséget visszaforgatni.
A mai magyarországi informatikai helyzetkép elég jól tükrözi az ország általános viszonyait. El kellett oszlatni azt a délibábot, hogy hazánk informatikai nagyhatalom lehetne, sõt azt is, hogy a magyar számítástechnikusok különleges értéket képviselnek a világpiacon. A magyar matematika kiugrásai különös történelmi hatássorozat eredményei, s külön elemzést igényelnek, de hasonlót láttunk Lengyelországban és Oroszországban is; más viszonyok másfajta virágzásokat indítottak el, így nem hanyagolhatjuk el a finn példát sem. Az átlagból kiugró csoportokat hamar letaposta a helyi történelem és kiszorította a helyi gazdaság. Ezért nem alakulhatott ki itt olyan matematika, mint a világ nagy, vezetõ országaiban.
Mindez nem mond ellent annak a ténynek, hogy a hazai képzés még mindig jó és így értékes, a nemzetközi versenyben helytállni tudó nemzedékek sora lép ki az iskolákból. Más okok mellett ezért tudott viszonylag gyorsan újjászületni a hazai informatika, alkalmazkodni olyan viszonyokhoz, ahol a fõszereplõk a multinacionális vállalatok. Ezek azonban a számukra is mértékadó értékek alapján válogatják ki új telephelyeiket, munkatársaikat és üzleti kapcsolataikat. Ügyelnünk kell arra, hogy ez a mai, viszonylag kedvezõ helyzet ne pusztuljon le a közoktatás nyomora miatt.
Igazi, világpiaci sikerünk ma alig van, ez a realitásokhoz tartozik. A magyar informatikai fejlesztésnek három kiemelkedõ eredménye volt; ebbõl a számítógépes építészeti tervezésben a Graphisofttal büszkélkedhetünk. Idõben és kitûnõen választották meg viszonylag szûk profiljukat, nemzetközi partnereiket, nem tétlenkedtek az állandó igényes fejlesztésben, nem maradtak meg az ország és a régió szûk, egy ideig védettebb piacán.
A magyar nyelv sajátossága természetesen sugallta a Morphologic létét és eredményességét, azt csinálják, amit senki más nem vállalhat át tõlük. Azok a törekvések is erõsítették õket, amelyek nyelvünk jellegzetességeit felhasználva más nyelvekre is ki tudják terjeszteni felismeréseiket.
Egy ideig kitûnt a Recognita színvonalas szövegfelismerõ rendszereivel. Belátva, hogy egyedül ezen az igen kemény világméretû küzdõtéren csak lemaradhatnak, egyre inkább beolvadnak a nemzetközi rendszerekbe.
A magyar számítógép- és híradástechnikai ipar romjain új világ nõ fel. Ezek az iparok zárt, elmaradott társadalmi-gazdasági-technikai rendszer keretei között némi nyitottsággal, de mesterséges táplálékkal jól mûködhettek. A falak leomlásával természetszerûen azonnal összeomlottak. E némi nyitottság mégis talaja lehetett a mai új, másfajta értékrendû, de a maga reális viszonyait elfogadó és azok között sikeres nemzedéknek.
A kutatás helyzete is változott. A másolások, a pótlólagos, de szép kitalálások helyett a feladat a tisztes hely megkeresése egy hatalmas együttmûködõ rendszerben. Részszerep egy óriás-színpadon, amin a szereposztás kemény, csak a rendezõk értékrendjében is elismert színvonalú munka juttathat nagyobb esélyegyenlõséget.
A Természet Világa különszámának szerzõgárdája igyekszik híven bemutatni hazai képünket és képzeletünket, az ígéretes eredményeket. Remélem, a ,,hiányzók írásai idõvel kiegészítik mondandónkat.
Természet Világa, 2000. II. különszám
http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
http://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/
Vissza a tartalomjegyzékhez