Mecénások mecénása: Semsey Andor
Gaius Cilnius Maecenas római lovag az időszámításunk előtti évtizedekben a művészetek pártfogásával hívta fel magára kortársai figyelmét. Korának költői: Horatius, Vergilius, Propertius az ő támogatásával szentelhették mindennapjaikat a költészetnek. Maecenas birtokot, házat adományozott nekik, bemutatta őket Augustusnak, és bevezette őket a társasági életbe, így tette lehetővé, hogy pártfogoltjai minden energiájukat csak a művészeteknek szentelhessék, és műveik széles körben ismertté váljanak. A hálás utókor több mint kétezer évvel a lovag halála után is a művészeteket, a kultúrát és a tudományt önzetlenül támogatókat mecénásnak nevezi.
A XIX. század a magyar történelemben nemcsak a polgárosodás, a gazdasági és társadalmi átalakulás, hanem a művészetek és a tudományok látványos fejlődésének időszaka is volt. A kulturális és tudományos élet modern intézményhálózatának kiépítése pontosan kétszáz évvel ezelőtt, a Nemzeti Múzeum megalapításával vette kezdetét. A múzeumhoz hasonlóan a legtöbb tudományos intézmény létrejötte és a gazdasági fejlődés a század haladó gondolkodású vagyonos főnemeseinek támogatásával valósult meg. Az évszázad elején a Széchényiek közül Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeum megalapításával, fia, István, a „legnagyobb magyar” az Akadémia létrehozásával, a Lánchíd felépítésével mutattak példát, melyet az adományozók hosszú sora követett.
Semsey Andor,
a magyar tudományos élet
egyik legnagyobb mecénása
A kiegyezést követő időszak és a XX. század első negyedének legnagyobb mecénása egy, a politikai és a társadalmi életben jelentéktelennek tűnő, szinte senki által nem ismert személy, Semsey Andor volt. A leggyakrabban névtelenül maradó adományozó jóvoltából fejlődött a fővárosi állatkert, épült fel benne a madárház, írtak ki a tudományos intézetek pályadíjakat, fizettek kutató- és gyűjtőutakat, fejlesztettek könyvtárakat és kutatólaboratóriumokat. Az ő támogatásával zajlottak a földmágnesség-mérési, torziósinga-kísérletek és a Nemzeti Múzeum természettudományi gyűjteménye is rendkívüli módon gyarapodott Semsey Andor jóvoltából.
Sokan osztják Lázár István publicista véleményét, aki azt írta: „Semsey Andor… minden jövedelmét tudományos célokra fordította. Összesen alighanem többet juttatva az Akadémiának, a Nemzeti Múzeumnak és iskoláknak, mint az egész Széchényi család – amit nem az utóbbiak kisebbítésére, hanem az ő javára említünk…”.
Semsey Andor születésének századik, halálának tizedik évfordulóján Ilosvay Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja, emlékbeszédében mondta róla: „a Maecenas értelme kevesebb, mint amennyi Semseyt megilleti. A Maecenas az írót, a művészt, a tudóst pártfogolja, akik díszei lehetnek a nemzetnek is, Semsey mindig a nagy egységet, a nemzetet látta maga előtt.”
Vajon ki volt, honnan származott, hogyan élt Semsey Andor, a természettudományok legnagyobb magyar mecénása?
Egy meleg tekintetű, szikár, szinte törékeny öregúr, aki nemcsak a Földtani Intézet Múzeumának tanácstermében díszhelyen kiállított, hanem a róla elnevezett balmazújvárosi múzeum állandó kiállításán lévő portréjáról is „az örökkévalóság nyugalmával figyeli, hogy az általa teremtett birodalom késői helytartói miképpen küzdenek meg a mindennapok gondjaival” – mondta róla Kordos László a balmazújvárosi múzeum névadó ünnepségén. Kevesen tudták róla életében és a halála óta eltelt több mint hét évtizedben is, hogy Semsey Andor Magyarország egyik legősibb nemesi családjának a sarja.
Nemes volt ő nemcsak a születés és az előjogok miatt a szó szűkebb, közjogi értelmében, hanem tettei és egész életútja alapján is.
Semsey Andor régi nemesi családból származott. Őseit a XIII. század közepétől ismeri a genealógia. Egyenes ági leszármazója volt Frankfia Tamás, szepesi alispánnak, Szepes vár alvárnagyának, Károly Róbert kardhordozójának. A családnak címert szerző ős, Semsey János harcolt a nikápolyi csatában, ahol testvére, László, Zsigmond király főpohárnoka hősi halált halt. A csatában tanúsított vitézségükért az uralkodó minden leszármazójuknak címert adományozott, amely ágaskodó, mellső lábai között pajzsot tartó, agancsai között aranykeresztet viselő szarvast ábrázol. A címerábra Krisztust, a feltámadást, az újjászületést ábrázolja – utalva arra, hogy a címerszerzők a keresztyén Európa védelmében áldozták vérüket. A későbbi leszármazók közül többen a törökök elleni küzdelemben, a Thököly-, a Rákóczi- és az 1848-as szabadságharcban küzdöttek hazánk függetlenségéért. Semsey Andor (a mineralógus Andor unokaöccse) részt vett a trianoni békét előkészítő titkos tárgyalásokban, és ő volt az ún. Semsey–Halmos–Csáky-terv egyik kidolgozója.
Az elmúlt évszázadokban a Semsey családnak több olyan tagja is volt, aki nemcsak fegyverrel, hanem szellemi tehetségével, a tudományok ápolásával és a tudományok napszámosainak támogatásával szerzett érdemeket. Semsey Pál 1671-ben ezer aranyforinttal járult hozzá a kassai ferences növendékek teológiai és filozófiai könyvszükségletének beszerzéséhez és kettőezer aranyforinttal a ferencesek kassai kolostora templomának építéséhez. Semsey Gábor is tetemes összeggel segítette a rendet a kassai és a bártfai kolostoruk építésében 1682-ben. Semsey András, Abaúj és Ugocsa vármegyék főispánja, a mecénás Andor nagyapja a XVIII. század végén a Szirmay-féle vármegye-monográfiák elkészítését és megjelenését támogatta. Semsey Gusztáv – a későbbi ellentengernagy – részt vett a bécsi természettudományi múzeum számára kétéves gyűjtőútra indított „Novara-expedíció”-ban. Semsey László országgyűlési képviselő, aki a gyermektelenül elhunyt Semsey Andor örököse volt, a millenniumi rendezvények ceremóniamesteri tisztségét viselte, és a parlamentben II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát szorgalmazta, az 1920-as években sokat áldozott a rákgyógyítás elősegítésére.
Őshal (miocén), Wyoming, Egyesült Államok
Az elődök és a kortárs rokonok adományai azonban mind-mind eltörpülnek Semsey Andor nagylelkűsége mellett.
Semsei Semsey Andor, Semsey Lajos császári és királyi kamarás és nagybirtokos elsőszülött fia Kassán született 1833. december 22-én. Édesanyja apjának harmadik felesége, Szemere Klára volt. Középiskolába Budán, a piaristáknál, majd Kassán járt. Ennek elvégzése után jogot tanult szülővárosában, és mint hatalmas birtok várományosa, a mezőgazdasági szakon folytatta tanulmányait a (moson)magyaróvári gazdasági akadémián. Miután Hohenheimban befejezte gazdasági tanulmányait, európai tanulmányútra ment Sziléziába, Németországba, Hollandiába.
Még magyaróvári diák korában, 1854-ben, az akkor 70. életévét már betöltő édesapja úgy végrendelkezett, hogy halála után – ami 1856-ban be is következett – fiai (Andor, Jenő és Lajos) a hatalmas semsei birtokokon három hitbizományt hozzanak létre. Semsey Andor a ráeső hitbizományi részen, Balmazújvároson kezdett el gazdálkodni. Kortársai írták róla, hogy „gyönge szervezete nem tudott megbirkózni egy nagy gazdaság ügyeinek vezetésével, finom érzése nem bírt alkalmazkodni környezetének durva szokásaihoz s rendszeretete nem tűrhette a saját hibáján kívül bekövetkezett zárlatot. Végre is elhatározta, hogy a birtokokat bérbe adja s felköltözik, Budapestre. Elhatározását 1866-ban hajtotta végre.” Ettől az időtől kezdve minden energiáját és vagyonát tudományos célokra fordította.
Budapesten először a tanárképző és gyakorló főgimnázium első igazgatójánál, Bartal Antalnál lakott albérletben, majd a Kálvin tér 4. szám alatt a második emeleten bérelt lakást. Puritán életmódja legendaszámba ment. Koch Sándor nyilatkozta róla: „Semsey Andor Magyarországon a legönzetlenebb mecénása volt a természettudományoknak. 40 ezer holdja volt Balmazújváros környékén,de önmagára nézve oly hihetetlenül fukar volt, hogy az már egyenesen nevetséges. Ha leült, akkor papírt tett a székére, hogy ne kopjon a nadrágja, mindennap egy olcsó kifőzdébe járt ebédelni, 40-50 krajcárjába került az ebéd, mert magától sajnálta a pénzt. De ha a tudomány ügyéről volt szó, abban a pillanatban kinyitotta az erszényét. 40 ezer holdnak minden jövedelme Semsey életében magyar tudományos célra, és elsősorban természettudományos célokrament.” Tasnádi Kubacska András ezt írta róla: „Nemzedékek voltak tanúi önsanyargatásig egyszerűsített életmódjának. Azt a vagyont, amelyet születése adott a kezébe, nem kártyára, lóversenyre és színésznőkre költötte. Nem volt jachtja, vadászháza, még csak hintója, sőt egyetlen vadászpuskája sem. Évtizedekig hordott egy öltönyt, kétszobás polgári lakása volt, és főzeléket evett hús nélkül nap nap után. Aszkéta volt azért, hogy tervét valóra váltsa.”
Céljait, terveit pedig, melyek már az 1860-as évek végén megfogalmazódtak benne, egyértelműen leírja egy, 1895 júliusában barátjához, Eötvös Józsefhez írt levelében: „Az évek hosszú sorában beszélgetéseink alkalmával, mindig újra, meg újra visszatértünk arra a kérdésre: miként lehetne oda hatni, hogy többen foglalkozzanak hazánkban komolyan a tudománnyal, nemcsakgyűjtve, vagy tanítva, hanem teremtő erővel gyarapítva is azt. Ilyenkor élénken tűntek fel előttünk társadalmi viszonyaink hibái, melyek csak elvétve engedik meg, hogy tudományra teremtett fiatalemberek gondtalanul és egész odaadással fordíthassák idejüket tanulmányaikra és kutatásaikra. ... szegénységünk tudományos erők dolgában mindinkább érezhető lesz s amikor tudományosságunk egy-egy régi törzse kidől, alig-alig látunk új hajtást, mely hivatva volna a megüresedett helyet méltóan betölteni.
Mozdítsunk hát valamit a dolgon. Te, mint örömmel hallom, a tanárképzés ügyének gondolatát vállaltad magadra,...
De valamit én is akarok tenni. Előttem az angol seniorok (az úgynevezett fellowk) eszméje lebeg, szeretném, hogy a mi főiskolánk körében is volnának a tanároknak és a tanulóknak egyaránt olyan társai, akik vizsgálataik befejezése s diplomájuk elnyerése után, nem válnának el oly sietve,... az Alma Mater tudományos légkörétől, hanem tudományukkal szabadon foglalkozva, abban erősödnének mindaddig, amíg egyediségüknek és képzettségüknek valóban megfelelő tudományos szolgálattételre hívatva lesznek. Elhatároztam ezért, hogy a jövő szeptember 1-től kezdve, három olyan fiatal tudósnak, ki főiskolai tanulmányait befejezte s már diplomát nyert, egyenként 2000 forintot fogok adni mindaddig, míg egész odaadással tudományukkal foglalkoznak...”.
Bőkezű adományainak sora az 1870-es évek elejétől egyre szaporodik. Áldozatos tudománypártolását alighanem örökre titok fedte volna, hiszen Semsey Andor soha nem dicsekedett ezekkel, ha azok az intézmények, melyek jótéteményeit élvezték, zárt vagy nyilvános üléseiken, közgyűlési jegyzőkönyveikben a fedezet módjáról jelentést nem tesznek.
Semsey Andort a föld- és ásványtan érdekelte leginkább. A Magyar Nemzeti Múzeum Ásványtárát 1878-tól kezdve fejlesztette. Az egyik ásványvásárlást Koch Sándor így mesélte el: „A mexikói Somorrában – Mexikó tudvalevően ezüstország – a ridegezüstércnek, a stephanitnak egy addig sosem látott szépségű darabja került elő, 5 cm nagyságú óriáskristályokkal. Rögtön lecsapott rá egy philadelphiai cég, megvette, és értesítette a világ minden nagy múzeumát és gyűjtőjét, hogy 500 dollárért – rengeteg pénz volt ez akkoriban! – kapható ez a darab. Megkapta az értesítést a budapesti Nemzeti Múzeum is, Krenner József rögtön rohant Semseyhez, Semsey gondolkodás nélkül, azonnal aláírta a csekket, küldték Philadelphiába, s onnanküldték a nagy stephanitot, azzal, hogy a mi sürgönyünk után fél órával futott be a British Museum sürgönye, de mert a miénk volt az első, tehát nekünk jutott ez a csudálatos szépség. Egyik díszpéldánya volt az ásványtárnak, de sajnos 56-ban ez is megsemmisült.”
A Magyar Nemzeti Múzeum Ásványtára mellett a Földtani Intézet őslénytani gyűjteményét is jelentős mértékben gyarapította. Semsey Andor adományából vásárolt a múzeum a württembergi Holzmadenből előkerült Ichthyosaurus-csontvázat, és ő fizette a borbolyai ősbálna maradványainak helyreállítási és vásárlási költségét is.
Jura időszaki tengeri liliomok "bokrétája" (90 x 90 cm) (Holzmaden,
Németország),
Semsey Andor vásárolta 960 aranykoronáért, 1896-ban
Koch Sándor szerint csaknem 70 000 a Semsey által vásárolt múzeumi tárgyak száma, Ilosvay Lajos pedig hárommillió aranykoronára becsülte a különböző adományait.
1895-ben a földművelési miniszternek, gróf Festetich Andornak 100 000 aranykoronát ajánlott fel egy önálló földtani intézet és múzeum felépítésére, és további 100 000-t a működési feltételek biztosítására.
Munkásságának elismeréseként először a Magyar Tudományos Akadémia 1881. április 11-i ülésén Krenner József egy Felső-Bányán talált új ásványt „a tudomány ismert áldozatkész barátjának Semsey Andornak tiszteletéresemseytnek mutatta be,...”, később róla nevezte el az andoritot is. A következő év januárjában a Természettudományi Társulat, majd májusban Szily Kálmán ajánlatára az Akadémia választotta tiszteletbeli taggá, 1890-ben pedig az igazgatótanács tagjává. 1882-ben a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány-őslénytárának tiszteletbeli osztályigazgatói címét nyerte el. Az uralkodó 1896-ban a Szent István-rend középkeresztjével tüntette ki, a Földtani Intézet tiszteletbeli igazgatói címmel ruházta fel, és az egyetem bölcsészettudományi kara díszdoktorrá avatta. 1902-ben a főrendiház örökös tagjává nevezte ki, 1909-ben a Királyi Magyar Természettudományi Társulat közgyűlése neki ítélte a Szily Kálmán-emlékérmet. Budapesten utcát, Balmazújvárosban pedig múzeumot neveztek el róla. Ez év júliusában jelent meg a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának kiadásában a Semsey család történetét feldolgozó monográfia, A semsei Semsey család története címmel, a Régi magyar családok sorozatban.
Irodalom
Allodiatoris Irma: Emlékezzünk Semsey Andorra, a magyar tudományok nagy mecénására. (Földtani Tudománytörténeti Évkönyv 1974.). 15–27.
Hála József: Hogyan gyűjtöttek elődeink? Anekdoták a magyar néprajztudomány klasszikusairól. (Európából Európába – Tanulmányok a 80 esztendős Balassa Iván tiszteletére, szerk.: Csoma Zsigmond – Viga Gyula, Budapest – Debrecen, 1997). 586 –602.
Ilosvay Lajos: Dr. Semsey Andor t. tag emlékezet – A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek. XIX. kötet. ( Budapest, 1925).
Lázár István: Krenner és Semsey. (Rakéta Regényújság, 1987. évi 3. szám).
Pozsonyi József: A semsei Semsey család története. (Debrecen, 2002).
Tasnádi Kubacska András: Semsey Andor. (Élet és Tudomány, 1957. május 19.). 611–614.
| Természet Világa,
2002. különszám |
A természet múzeuma
http://www.chemonet.hu/TermVil/ http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/ |
Vissza a tartalomjegyzékhez