Varga Levente
Bolyai Gimnázium, Szombathely

,,… az élő természet igazságai olyan tiszteletet parancsolóan szépségesek, és annál szebbek lesznek, mennél mélyebbre hatolunk sajátosságaikba, különlegességeikbe. Oktalanság volna azt vélni, hogy a természetes összefüggések kutatása, feltárása, ismerete csökkenti örömünket a természet csodálatosságában."

Édesapám erdész és madarász, akivel sokat járom az Őrség tájait, megvizsgálunk szinte minden, utunkba kerülő kis állóvizet. Gőtéket keresek bennük, és rendszerint sikerül is találnom. Ha szükséges, hazaviszek néhány egyedet, és otthoni gőteakváriumomban tanulmányozom kedvenc kétéltűimet.

Kiskoromban találkoztam először a gőtékkel, amikor egy nyaralás alkalmával Hegyhátszentjakabon, a Vadása-tónál egy vízaknát felnyitottunk. Csodálkozva figyeltem ezeket az akkor számomra még ismeretlen állatokat. Tarajos gőték voltak. A csodálatom csak nőtt, amikor a Vendvidéken kirándulva egy tócsában vízi alakban lévő alpesi gőtéket láttam. Mindig is érdekeltek a vizes élőhelyek, és az Őrségben, ahová legtöbbször kirándultunk, nagyobb tó nem lévén, a tócsáknál és a kisebb erdei tavaknál szoktam megállni és megfigyelni a szabad szemmel látható állatokat, főként kétéltűeket. A kisebb vizekben ráadásul könnyebb megfogni azokat a kétéltűeket, amelyeket első ránézésre nehéz megkülönböztetni, meghatározni. Az összes kétéltű közül az évek során a gőték tetszettek meg legjobban.

Két problémakört szeretnék velük kapcsolatban megemlíteni, mindkettő kutatásában magam is részt veszek: az egyik az elterjedési területükkel (1.) kapcsolatos; a másik a gőték élőhelyének (2.) problémája.

Fajszinten hazánkban nem 3, hanem 5 gőtefajt különítenek el legújabban (táblázat).

Vizsgálatukhoz a Deli Olivér György által készített és a kétéltűek bibliájaként ismert tanulmányt használtam.

Az Őrségben a magyarországi 5 gőtefaj közül 4 fordul elő. A pettyes gőte mind közül a legkarcsúbb, legkecsesebb. Feje nyújtott, három jól látható hosszanti barázdával. A hím színezete: a fején sötét és világos hosszanti sávok, a hát és a testoldal olajzöldes, barnás vagy feketés, számos, általában kerek pöttyel. Hasoldala fehéres, középtájt narancsszínű vagy piros alapon fekete pettyes. Nászruhája: testszíne a szárazföldiéhez hasonló, de az összes szín élénkebb, legfeltűnőbb ismertetőjegye a magas, a szemek között vagy mögött induló, csipkés vagy hullámos háttaraj, amely megszakítás nélkül megy át a szintén csipkés vagy hullámos farokszegélybe, amely többé-kevésbé hegyesen végződik. A farok alsó éle feltűnően narancsvörös és kék színű. A hátsó láb ujjai között feketés, igen széles úszókaréjok vannak.

A nőstények felül többnyire egyöntetű, sárgás agyagszínűek vagy barnák, gyakran apró, sötét pettyekkel, hátuk közepe ritkábban világos is lehet. Hasoldaluk sokszor kissé aranyfényű, hasuk közepe sárgás vagy vöröses, rendszerint kicsiny, sötét foltokkal. Háttarajuk nincs, de farkszegélyük láthatóan kiszélesedett.Az alpesi gőte a nemzeti park címerállata is lehetne. Lapos és széles feje, rövid lábai valamint erőteljes teste van. Bőre a szárazföldön száraz, bársonyos, gyakran enyhén szemölcsös. A vízi élet során bőre sima, különösen a hímeké, nászidőben; nyugalmi ruhában szürkés vagy csaknem feketés is lehet, hátoldalán matt foltokkal, míg hasoldala narancssárga vagy akár tűzpiros. A hím nászruhája: háta szürke vagy fakószürke, gyakran kékesszürke vagy világoskék mintázattal vagy anélkül. Középen a szemek között induló, kb. 2 mm magas, sárga-fekete mintás hátperem húzódik, amely a farkon sötét pettysorban folytatódik. A fej és a test oldala ezüstfehér, kicsi, lakkfekete pettyekkel. Ezt a részt egy égszínkék sáv választja el a narancssárga vagy tűzpiros hastól. A farkvitorlák csak mérsékelten szélesek, a farkon többé-kevésbé jól fejlett, kékesfehér csíkok díszlenek. A nőstény hátoldala zöldes-, világos- vagy sötétszürke, esetleg feketés, gyakran jól kivehető márványozással. Hasa a híméhez hasonló.

Nagy örömömre szolgált, hogy többéves keresés után az alpesi tarajos gőtét is megtaláltam. Testalkata zömök, tömzsi. Feje nagy, hátrafelé szélesedő. Törzse rövid és vastag. Nászidőben a hím háta közepén alacsonyabb-mélyebb öblökkel hasogatott s egyes karéjain hegyesen fogazott, a felső farkvitorlával egybefolyó, vagy csak nagyon keskeny közzel megszakított háttaraj húzódik. Végtagjai hosszúak és vaskosak. A hím hátoldala szürkés- vagy zöldesbarna, sötétszürke foltokkal. Oldalperemén fehér pontok soha sincsenek. A fejtetőn és a két oldalon sötétbarna foltok és vékonyabb, fehéres, féreg alakú rajzolatok és pettyek vannak. A farok középső harmada fehéres vagy halványkékes, gyöngyházfényű. Torka vöröses, olykor fekete alapon fehéren vagy sárgán pettyezett. Hasoldala világossárga, nagy, elmosódottan sötétszürke foltjai a mellen és hason többé-kevésbé összefolynak. A nőstény háta szürkés- vagy szennyeszöld, foltjai halvány sötétszürkék vagy kékesek. Háta közepén gyakran egy világos csík húzódik. Hasoldala, mint a hímé. Farka alsó éle sárgás-, ritkán zöldesszürke.

A dunai tarajos gőte testalkata megnyúlt, karcsú, feje hosszú és keskeny. Törzse szintén hosszú. Nászidőben a hím háta közepén tompán fogazott vagy karéjos szélű háttaraj húzódik, amelyet a farok felső vitorlájától széles köz választ el. Végtagjai karcsúak és hosszúak. A hím hátoldala világosbarna vagy vörösesbarna, több-kevesebb élesen elhatárolt sötét, többnyire fekete folttal. Az oldalán fehér pettyek tűnnek elő. Hasoldala sárga vagy narancssárga, pontjai kerekek, olykor a has közepén összefolynak. Torka feketés vagy szürke, fehér vagy ritkán okkersárga, sötét pettyekkel. A farok oldalán kékes gyöngyházfényű sáv húzódik. A nőstény hátoldala szürkés- vagy zöldesbarna, feketés foltokkal. Néhányszor a gerincvonal mentén világossárga csík húzódik. Farkának alsó éle sárga vagy narancssárga. Egyéb tekintetben a hímmel egyezik.

A két faj nagyon hasonlít egymáshoz. Különbség a háttarajt és a farkvitorlát elválasztó köz méretében és egyes testtájak színezetében van. A fajok pontos meghatározása a Wolterstorff-index segítségével történik. A Wolterstorff-index a mellső végtag hosszának és az azonos oldali elülső és hátsó végtag közötti távolság százalékos aránya. Két fajnál különböző ez a százalékos arány, mely által elkülöníthetők.

Megfigyeltem a gőték hasi mintázatát, és a tapasztalat nagyon érdekes: minden gőtének az egyedre, illetve az elterjedési területre jellemző mintázata van, melyet a későbbiekben úgy lehetne felhasználni, mint madaraknál az alumíniumgyűrűt, s ez - szerintem - óriási lehetőségeket hordoz a gőtekutatás terén. A mintázatok mellett külső alaki jellemzőket is mértem. Az elterjedési területeket vizsgálva megszületett az a térkép, mely a farkos kétéltűek elterjedését mutatja az Őrségi Nemzeti Parkban.

Az elterjedési terület kijelöléséhez vezető kutatások

Tarajos gőte biztos előfordulását csak az Őrségben, egy helyről ismertem. A Hegyhátszentjakab községhez tartozó Vadása-tó melletti vízaknákban találtam nyaranta szárazföldi alakú gőtéket. Ezeknek meghatározása a rendelkezésre álló szakirodalom alapján bizonytalan volt, ezért négy példányt hazavittem, és akváriumban tartottam őket. Az akváriumban a négy közül kettő változatlan maradt, mert mint később kiderült, még ivaréretlenek voltak. A másik kettő, egy hím és egy nőstény, szépen átalakult vízi alakba. Így meghatározásuk már könnyebb volt, de összehasonlító anyag hiányában nem mertem biztosat megállapítani. Később kiderült, hogy nem annyira ritka a tarajos gőte az Őrségben, csak vízi alakban nehezen észrevehető és megfigyelhető, mert legtöbbször mélyebb vízben tartózkodik, és csak rövid időre jön felszínre levegőért. Ilyen körülmények között egy tóban a rendelkezésemre álló eszközökkel nem is tudtam volna őket megfogni. Viszont az őrségi tókák nagy segítségemre voltak. A tókák az Őrség jellegzetességei, az állatok itatására létesítették, azonban az állattartás visszaszorulása miatt elvesztették eredeti funkciójukat, és akaratlanul is a kétéltűek élőhelyévé alakultak. Meg is találtam a már biztosan alpesi tarajos gőtének határozott példányokat. Először Szalafőn, a Pityerszer egyik tókájából sikerült befogni egy nőstényt. Később az őriszentpéteri Keserűszeren, az Őrségi Nemzeti Park kutatóházának tókájában jártam sikerrel. Szerencsére egy hímet sikerült megfognom, aminek meghatározása a méretei, alakja és színezete alapján szintén egyértelműen alpesi tarajos gőtének bizonyult. Ezt a példányt is tanulmányoztam az otthoni akváriumban. Viselkedésük is könnyen megfigyelhető: az akváriumban igazi ragadozók módjára vetették rá magukat az eléjük nyújtott Tubifexre, ilyenkor fajtársaikat sem kímélték.

Tavalyelőtt véletlenül találkoztam egy kétéltűekkel foglalkozó kutatócsoporttal (vezetője dr. Puky Miklós) és a közös célok közös munkára serkentettek. Az őrségi kutatások során megállapítottuk, hogy a Vadásán - mely már földrajzilag a Vasi-hegyhát része - élő tarajos gőték is alpesi tarajos gőték. Ez az adat egyben a faj eddig ismert legkeletibb magyarországi előfordulása! Alpesi tarajos gőtét találtunk még szép számban Felsőszölnökön és Nemesmedvesen is, mindkét helyen ásott kerti tavakban. A szárazföldi alakok vízaknákban történő előfordulása viszont a kutatók számára új adat volt.

A vízaknákat a továbbiakban csapdának tekintettem, és rendszeresen ellenőriztem. Hegyhátszentjakab és Őrimagyarósd területén 13 aknát vizsgáltam, melyeknek helyét térképen rögzítettem. Mértem a hőmérsékletet, a légnyomást és a relatív páratartalmat az aknákban és az aknákon kívül. Feljegyeztem az egyes aknákban előforduló kétéltűeket (más állatokat is), illetve az aknák ürességét is regisztráltam. Minden egyes állatot kiemeltem és alkalmas helyen szabadon engedtem. Hat ellenőrzés után a következő eredményeket kaptam:

- A legtöbb gőtét az első ellenőrzéskor, 2002. 06. 26-án (a 13 ellenőrzött aknából 7-ben) találtuk, összesen 26 példányt. (Az eddigi tényleges maximum 2001. 03. 18-án volt, ekkor 9 vízaknában 43 példányt találtunk.)

- A legkevesebbet 2002. 08. 31-én találtunk, amikor a 13 aknából csak egyben volt 3 ivaréretlen példány.

- A legtöbb előkerült példány kisméretű, ivaréretlen egyed volt, csak egyes esetekben fordult elő ivarérett nőstény vagy hím. Pl. 2002. 10. 06-án az egyik vízzel telt aknában még vízi alakban lévő két hímet találtunk.

Az Őrségi Nemzeti Park ritka, de jellegzetes farkos kétéltűje az alpesi gőte. Felkutatása egyszerű, mert könnyen észrevehető az út menti vízelvezető árkokban vagy keréknyomokban összegyűlt vízben. Újabban ásott kerti tóból is előkerült. Az általam ismert legnagyobb populáció a Vendvidéken, Szakonyfaluban, a Grajka-patak völgyében él. 2002. 03. 30-án Dankovics Róbert segítségével 18 hím és 12 nőstény jelenlétét sikerült megállapítani egy vizesárokban és a közeli tócsákban. Tanulmányozás és fényképezés céljából több hétig tartottam akváriumban négy példányt, melyek petéket is raktak. Később a lárvák is kikeltek, így alkalmam volt ezeket is megfigyelni, majd valamennyit eredeti élőhelyére vittem vissza.

A pettyes gőte az Őrségi Nemzeti Parkban is általánosan elterjedt, minden típusú erdei vízállásban, esetenként nagy számban, és a tókákban is megtalálható. Felkutatásuk a lelőhelyük típusa és életmódjuk miatt szintén egyszerű.

Az élőhelyek vizsgálata

A másik probléma a gőték élőhelyével kapcsolatos. Ideális esetben egy zergebogláros által jelzett vizes élőhelyen találhatunk gőtéket, de a széles levelű ujjas kosbor is jó vezetőnk lehet, ha gőtéket keresünk. Ez persze ideális kép, hiszen a vizes élőhelyek visszaszorulóban vannak.

Igen nagy gondot jelent a szárazság. Tavaly tavasszal tapasztalhattam, hogy még az őrségi víztározókból sem folyt víz. Ezért fontosnak tartottam átmeneti élőhelyeket létesíteni: a közeli patakokból, néhány vödör vízzel, feltöltöttem a kiszáradó árokgödröket. Egy-egy ilyen feltöltéssel hetekre hosszabbíthatjuk meg a gőték életét.

Mint említettem, a tókák az Őrség jellegzetességei, a kétéltűek fontos élőhelyei, itatókái. Rengeteg gőtét tudtam kihalászni belőlük. A természetvédelemnek azonban jobban kellene figyelni rájuk, nem hagyni, hogy benője a gyékény és a szittyó, mert ezután már alkalmatlanokká válnak mint szaporodó- és élőhely.

Az élőhelyi problémák miatt a gőték sokszor a szó szoros értelmében csapdába esnek. A szárazság elől nyáron a vízaknákba menekülnek, ahol élelem hiányában elpusztulhatnak. Ezért kimentésükre öcsémmel mentőakciókat szervezünk. Megdöbbentő, hogy a vízaknákból (az általam vizsgált 13 aknából) nyaranta 100-nál is több állatot lehet kimenteni. A kimentett állatok sokszor legyengültek, ezért hazaviszem, és amíg fel nem erősödnek, a gőteakváriumomban tanulmányozom őket, majd visszaengedem az egyedeket eredeti élőhelyükre. Jó érzés, hogy mai napig rengeteg gőtét sikerült az előbb említett módokon megmentenem.

Ősszel és télen más a helyzet. Ilyenkor a gőték telelőhely gyanánt választják a vízaknákat. A meteorológiai mérések során kiderült, hogy vízaknákban 96 százalék körüli a relatív páratartalom és a hőmérséklet mindig fagypont felett marad, aminek következtében a vízaknák ideális telelőhelyek. Tavasszal, nászidőben azonban a gőték nem tudnak már kimászni, és az élelem is kevés, így elpusztulhatnak. Ezért a vízaknákat le kellene szigetelni, vagy ahol van mód a rendszeres ellenőrzésre, ott akár újakat is létesíteni. Így könnyebben lehet vizsgálni életmódjukat.

A gőték védelme

Vizsgálataim során megállapítottam, hogy az alábbi veszélyforrásokkal kell számolnunk védelmükkel kapcsolatban:

Az élőhelyek megszűnése. Az állattartás visszaszorulásával a tókákat felhagyták. Ez rövid távon jó a gőték számára, de gyakran benövi a sás, a gyékény és alkalmatlanná válnak mint szaporodóhelyek. A nedves rétek feltörése vagy erdővel történő betelepítése korábban szintén csökkentette a kétéltűek életterét, de a nemzeti park létrejöttével ez a veszélyforrás vélhetően megszűnik.

Hallal történő betelepítés. Ha egy tavat vagy tókát hallal betelepítenek, az már alkalmatlanná válik szaporodóhelynek, ugyanis a halak megeszik a gőték lárváit. Erre példa a Vadása II.-es tározójának alsó egysége, melyet 2001 őszén betelepítettek hallal, s így az alpesi tarajos gőték szinte eltűntek a tóból.

Gyakori és hosszú száraz időszakok. A vizes élőhelyek legnagyobb ellensége a szárazság. Tavaly például nem volt alkalmas szaporodóhely a kétéltűek számára, számos tóka kiszáradt, és a patakok vízhozama erősen csökkent (pl. Grajka-patak), vagy ki is száradt (pl. Őrimagyarósdi-patak).

Vizek szennyezése: jelenleg csak véletlenszerűen fordulhat elő az Őrségben, komoly szennyeződést okozó veszélyforrás jelenleg nem ismert.

Megoldási javaslatok ezekre a veszélyforrásokra

Törekedni kell arra, hogy a régi tókák közül minél több tartósan megmaradjon és azokat karbantartva továbbra is alkalmasak maradjanak a kétéltűek élőhelyének, szaporodóhelyének. Azonban ennél is fontosabb a jól kiválasztott helyeken új tókák létesítése, melyeknek állandóan biztosított a vízellátása. Az Őrségben talán ez a legfontosabb feladat.

Az Őrségi Nemzeti Parknak felügyelnie kell a hallal történő betelepítést és adott esetben alkalmazni kell a teljes lehalászást.

A feltérképezett szaporodóhelyek mellett terelőfalak létesítésével és gyűjtővödrök segítségével biztosítani kell a kétéltűek számára a szaporodóhelyek biztonságos megközelítését. A legkritikusabb pontokon átereszek létesítésével kell a problémát megoldani. Az utak mellé célszerű a "békaveszélyt" jelző táblákat kihelyezni.

A hagyományosan ismert és az alkalmi szaporodóhelyeket figyelemmel kell kísérni, és adott esetben lajtos kocsival vagy szivattyúval meg kell oldani a vízvisszapótlásukat. Egyes esetekben a kiszáradó tócsákból biztos vízellátottságú helyekre kell menteni a petéket, lárvákat.

A hivatásos és amatőr természetvédők számára fontos feladat a vizek esetleges szennyeződésének észlelése, jelentése a katasztrófavédelem számára

Összefoglalás, következtetés

A gőték vizsgálata során az egyik legfontosabb eredmény az alpesi tarajos gőte előfordulásának feltérképezése. Új adatokat ismertünk meg az alpesi gőte elterjedésével kapcsolatosan is. Vizsgálataim során összesen 11 kétéltűfajjal találkoztam és számos szaporodóhelyet derítettem fel. Ezek közül több eddig a természetvédelem számára ismeretlen volt, melyekre sikerült felhívni a figyelmet (pl. Grajka-patak, Máriaújfalui víztározó befolyó része mint fontos gyepibéka-szaporodóhely).

Fontosnak tartom, hogy vizsgálataimmal felhívjam a figyelmet a kétéltűek (gőték) élőhelyét veszélyeztető tényezőkre, s ráirányítsam a figyelmet a vízaknákkal kapcsolatban említett problémákra, megoldási javaslatokra.

A gőték vizsgálata során számos adatot gyűjtöttem, közben sokat tanultam. Nyilvánvaló, hogy sok kérdés van még elterjedésükkel, életmódjukkal kapcsolatosan. Törekszem arra, hogy ezekre a kérdésekre a jövőben választ kaphassak. Terveim szerint kutatni kívánom még valamennyi farkos kétéltű, így még a foltos szalamandra, őrségi és vendvidéki előfordulását, megállapítani elterjedési határaikat és feltérképezni legfontosabb szaporodóhelyeiket. Szeretném megállapítani azt is, hogy a dunai tarajos gőte előfordul-e Vas megyében, és ha igen, a két tarajosgőte-faj elterjedésének hol húzódik a határa. Természetesen a többi kétéltűre, tehát a békákra is figyelek - mindenekelőtt a gyepi békára és sárga hasú unkára -, mert szaporodóhelyeik megismerése és védelme ugyanúgy fontos, mint a gőtéké, és gyakran egybe is esnek. Ezek a kutatások alapozhatják meg a kétéltűek jövőbeli aktív védelmét.

Köszönetemet fejezem ki édesapámnak, aki életformámmá tette a természet szeretetét, megismerését, megtanította tisztelni az élőt, élettelent. Neki köszönhetem azt is, hogy a dolgozat képeiről elmondhatom, hogy sajátjaim. Ezúton szeretnék még köszönetet mondani biológus tanáromnak, Baranyai Józsefnek, aki immár 5 éve segít nekem a különböző versenyekre és pályázatokra való felkészülésben.

Irodalom

Dankovics Róbert (2001): Kétéltű-hüllő faunisztika és monitoring - Cinege 6. P 19-22.
Dr. Dely Olivér György (1967): Magyarország állatvilága - Fauna Hungariae, Kétéltűek - Amphibia
Diesener, Günter-Reichholf, Josef (1997): Kétéltűek és hüllők - Magyar Könyvklub, Budapest
Frank Tamás (szerk.) (2000): Természet - Erdő - Gazdálkodás - Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Pro Silva Hungaria Egyesület, Eger
Janics Miklós-Breznay Lívia (1976): Kígyók, békák - Móra Könyvkiadó, Budapest
Márián Miklós (1988): A Bakony hegység kétéltű- és hüllőfaunája (Amphibia, Reptilia) - Herpetológiai alapvetés - Veszprém Megye Múzeumi Igazgatósága, Veszprém (Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc).
Pénzes Bethen-Tölg István (1977): Halbiológia horgászoknak - Natura - MOHOSZ, Budapest
Reichholf, Josef (1998): A vizek világa - Magyar Könyvklub, Budapest
Schmidt Egon (1977): Kígyókról, békákról - Natura Kiadó
Schmidt Egon-Szaák Tamás (1991): Vízivilág - Gondolat Könyvkiadó, Budapest
Vida László-Korsós Zoltán: Halak, kétéltűek, hüllők - PC CD-ROM - Kossuth Kiadó