Ágota-puszta Amikor a Kárpát-medencében
a török világ véget ért, kihalt puszta lett az egykor virágzó kis falvakkal
teli tájból. A Nagykunság 34 települése közül csak 6 vegetált a felszabadult
Tiszántúlon. "Sehol egy viruló fa nem volt, melynek árnyéka az utasnak
enyhelyet adhatott volna. Sehol a roppant térségen egy barátságos hajlék,
sőt nyoma sem volt az embernek, kivéve imitt-amott a pásztorok rozzant
nádkunyhóit" - írta Horváth Mihály Magyarország történelme című munkájában.
Pedig az élet újra megindult, az útrakelőknek szüksége volt valamiféle
menedékhelyre, legalább az akkori 10-15 kilométeres napi járóföldön, ahol
az utasember etethetett, itathatott, pihentethetett (mert a ló volt a legfontosabb),
s ahol maga is ételt-italt, vihar elől, hótól, fagytól védelmet, esetleg
éjjeli nyugvóhelyet találhatott. Ez a szükség hívta életre az út menti
csárdákat, legtöbbször az egykori falvak helyén vagy azok közelében, mint
ahogy a pusztai kovácsműhelyek is azért létesültek, hogy a két község között
szerencsétlenül járt szekér, eltört kerék, kihullott küllő, leesett ráf,
patkóját vesztett, lesántult ló is minél előbb szakszerű segítséget kapjon
(mint a mai utas a benzinkutaknál, motelekben, szervizekben).
A bennszülött erdélyi
útifű a tavaszi vízborítás követően virágzik a pusztán Az elnéptelenedett Alföld
főbb útvonalai mentén igen gyorsan elszaporodtak a csárdák. A Debrecenből
Pestre vezető út tiszántúli szakaszán nem maradt egyetlen falu sem - márpedig
az 1700-as években legalább másfél nap kellett a Debrecentől a Tiszáig
a mintegy 50 kilométeres távolság megtételéhez. Három út vezetett
erre: a Debrecen - Látóképi csárda - Balmazújváros - Kishortobágyi csárda
- Tiszacsegei rév, a Debrecen - Látóképi csárda - Kadarcsi csárda - Nagyhortobágyi
csárda - Meggyes csárda - Tiszafüredi átkelő. Ezek a csárdák várták az
utazót a gyorskocsi vonalán még az 1700-as évek végén is. A harmadik pesti
út a Debrecen - Szoboszló - Nyugszom csárda - Nádudvar - Ágota csárda -
Zádor híd - Karcag - Szolnok, a Sárrét peremén vezetett. A híres Ágota
csárda is megvolt már 1783-ban Nádudvar és Karcag között a Hortobágy folyó
hídja mellett, az Ágota-halmon.
Ennek az útnak legveszedelmesebb
szakasza ez a Karcag-Nádudvar közötti "töltés" volt. Nyomát máig őrzi a
karcagi határban a Zádor híd, mondhatjuk a nagyhortobágyi kőhíd "bátyja",
mert 1806-ban építették egy fahíd helyébe, s így mintája lett az 1829-ben
épült hortobágyinak. A híd ma már, a történetét nem ismerőknek érthetetlenül,
ott áll a száraz síkon, mert a Zádor-ér eltűnt a Tisza szabályozásakor.
Pedig egykor olyan víztömeget hömpölyögtetett, hogy 1830-ban elsodorta
a híd két-két szélső pillérét.
Félelmetes hírű volt az Ágota
csárda a Hortobágy folyó hídja mellett. A nagykunsági betyárok kedvelt
rejteke volt a környékbeli Tolvajosnak nevezett nádrengeteg, meg a két
megye határán álló csárda pincéje; ami menekülési lehetőség volt a szomszéd
megye pandúrjai elől. Rossz híre miatt gazdag utas azonban semmiképp se
maradt benne éjszakára.
A réti őszirózsa a szikesedő
löszgyepek jellemző védett faja Az egész halom, amelyen a
csárda állt, alá volt boltozva, talán még abból az időből, amikor zárda
volt e helyen, s benne egy kun főember Ágota nevű leánykája raboskodott
apácaként, valami csalafintaság, vagy öröklési machináció miatt - mondja
a legenda. A török időben elpusztult zárda vagy kápolna széthullott anyagából
építették meg a karcagiak az 1700-as évek elején a csárdát. A Hortobágyi
Nemzeti Park historikusa ma is Szentágotai csárdának nevezi az egykori
rosszhírű fogadót. A közigazgatási szempontból illetékes püspökladányiak
a csárdahalom melletti toldozott-foldozott, jóval fiatalabb Hortobágy hidat
az "innen kétszeresen távoli" Európában a III. században mártírhalált halt,
mellbetegek védőszentjének tartott egykori nagyasszony után Szent Ágota
híd néven, műemlék jellegűnek jegyzik. Igaz, maga Győrffy István is Nagykunsági
Krónikájában, meg az 1920-as évek katonai térképe is Szent Ágota csárdának
írja. És van még Ágotánk, Szent Margit skót királyné édesanyja, az állítólag
Szent István rokonságú, magyarországi származású Ágota. Feltételezhető,
hogy a térség Ágota nevezeteinek pontos és megbízható eredete máig sem
tekinthető egészen hitelesnek, hacsak valamely lelkes helytörténész nem
esküszik rá.
A csárdákat a természetvédelem
tárgyainak klasszikus osztályozása szerinti hatodik, kultúrtörténeti értékek
kategóriájának néprajzi csoportjában tartjuk számon. Ennek ellenére Ágota-puszta
1972-ben nem az egykori nevezetes csárdától lett természetvédelmi terület.
Ebben inkább az játszik közre, hogy a közlekedési útvonal áttevődött a
jelenlegi 4-es út, Karcag-Püspökladány-Kaba vonalára, s Ágota-puszta kiesett
a fő forgalom útjából. Már a Magyar Átlas, Marton József 1811-ben kiadott
térképén "tsinálatlan postaút"-nak tünteti fel ezt az útvonalat. Az is
maradt mindvégig. A Királyi Magyar Automobil Club 1938. évi úttérképe a
jelenleg is meglévő földutat nem tünteti fel, nyilván a Zádor és Ágotai
hidak használhatatlansága miatt. Így véget ért az egykori postaút története,
Ágota-puszta pedig "világvége" lett. Az ilyen esemény a természeti értékek
védelme szempontjából bizony nagy előnyt jelent. Amikor a XIX. században a
vizek szabályozása volt az Alföld legfontosabb problémája, Ágota-puszta
északi, nyugati részein még szétterült a Hortobágy folyó, meg a Kösely
vize, és számos ágra, erecskére szakadozva, mocsarakat alkotva folydogált
a Nagysárrét felé. A vízrendezések után a medrek jó része feltöltődött,
és így alakult ki a mocsárrétekkel, kaszálórétekkel, szántókkal mozaikos
táj. Bár tavaszi olvadáskor, esős, belvizes években még rácsodálkozhatunk
a régi vízivilágot idéző tájképre, átlagos légkörtani értékekben a száraz
szikesek világa ez. Valamennyi szikes talajféleség és szikespusztai növénytársulás
fellelhető itt. Botanikai nevezetessége a szikfokok legszebb növényének,
az endemikus erdélyi útifűnek (Plantago schwarzenbergiana) a legnagyobb
számban való hortobágyi előfordulása. Bár májusi virágzású, többnyire nyár
közepéig megtalálhatók nem túl díszes virágú példányai. Lenyűgöző tömegű
a kamilla, az orvosi székfű (Matricaria chamomilla), a legfontosabb és
leghasznosabb gyógynövényünk, fehér fészekvirágzatának gyulladáscsökkentő,
görcsoldó azuléntartalmával.
Az ugartyúk a jószág által
kopárra rágott kopár gyepeken költ A gyakori madárfajok költése
mellett a zavartalan tájban rendszeresen fészkel még 2-3 pár fokozottan
védett ugartyúk (Burhinus oedicnemus). Országos állománya már csak
mintegy 200 párra becsülhető. Fészkelése névleges, mert nem épít fészket,
a kemény sziken alkalmas mélyedést keres, s a csupasz talajra rakja két
tojását, áprilisi érkezése után, májusban. Költésidőben teljes zavartalanságra
van szüksége, ezért ilyen területeken az idegenforgalom szigorúan korlátozott.
Legkésőbb októberben Afrikába vonul. Sok kunhalom, igaz alaposan
megcsonkítva, élénkíti a tájképet. A Lapos-halom, a Hegyes-halom, a Kék-halom,
a Boda-halom, nyugaton-délnyugaton a Rév-halom, a Mérges-halom és hát a
legnevezetesebb, az Ágota-halom, valamint több névtelen laponyag. A halom
"kunhalom" néven közismert, ármentes helyen található, nem nagy területű,
viszonylag magas (5-10 méter), messziről lapos, kúp vagy félgömb alakú
terepalakzat, a laponyag a halmoknál terebélyesebb, de alacsonyabb (2-6
méteres), többnyire víz építette magaslat.
A halmokról számos legenda,
hagyomány, szóbeszéd maradt fenn. A Farkas-sziget Kincsesdombjáról úgy
mesélték, hogy a szolnoki török basa "kád aranyát, kád ezüstjét" temették
el benne a janicsárok a Szolnok ellen vonuló hajdúhadak elől. Igen ám,
de "a gödörbe tett kincsre a basa ráolvasott valami nagy könyvből, hogy
az esztendőnek csak azon a napján lehessen kivenni, amelyiken elföldelték.
Ki tudná eltalálni azt a bizonyos jeles napot? Hacsak majd valamikor
meg nem álmodja egy szerencsés ember" - meséli Szűcs Sándor a neves néprajzkutató
az ágotazugi Búcsi Péter vén tehenész eligazítása nyomán.
Állandó vízállás csak a Kösely-ér
náddal benőtt, mély vizű medre. A rétek, mocsárrétek hamar kiszáradnak,
a nád nem marad meg bennük, zsióka, szikikáka, harmatkása a növényzetük.
A legértékesebb mocsár a Kerülő-ér, ez ritkán szárad ki, így aztán nálunk
nem fészkelő vízimadarak is "átnyaralnak" itt. A vizes földeken általában
előforduló madárvilág mellett 1984-ben "madártani szenzációt" jelentett
az eladdig itt ugyan nem fészkelő, de márciusban, illetve ősszel nagy tömegekben
átvonuló, legkisebb európai vadréce, a csörgő réce (Anas crecca) itteni
költése. Még a szabályozott Hortobágy-Berettyó-csatorna - Ágota-halom és
a 4-es főútl közötti szakaszon is, a töltés és a víztér keleti partját
borító nádas védelmében, csibéivel úszkáló vízityúk is szemünk elé kerülhet,
ha (engedéllyel ugyan) a töltésen óvatosan végigkerekezünk.
A puszta egy ötöde szántó.
A nagyméretű táblák és a szomszédos szikesek kedvező adottságokat jelentenek
a túzok (Otis tarda) számára. A repcevetéseken néha 70-80 létszámú túzokcsapat
is összeverődik. A feladat megoldásához, különösen
az alföldi szikesek esetében, az ismeretek és tapasztalatok meglehetősen
hiányosak voltak. Az ez irányú kutatások céljára 1924-ben, a püspökladányi
határban, az Ágota-puszta - Farkas-sziget nevű területrészén létrehozták
az erdészeti szikkísérleti telepet, későbbi nevén az Erdészeti Tudományos
Intézet Tiszántúli Kísérleti Állomását. A szikkísérletek 24 hektáron kezdődtek
meg ugyanaz év őszén. Később a kutatások a kötött talajú tájak erdészeti
kérdéseire, majd az 1970-es években a nyárfatermesztés kérdéseire, a nemesített
akácfajták üzemi elterjesztésére is kiterjedtek.
A kísérleti telep központjában
létesült a "püspökladányi arborétum", a "kötött, illetve szikes talajú
és erdőssztyepp klímájú termőhelyek erdészeti hasznosítása, az erdők fahozamának
és fafaj-választékának bővítése, az ökológiai stabilitás és vadeltartó
képességfokozása" vizsgálatára. Az arborétumot erdőszerűen telepítették
1954-1962 között, "többszintesen és sűrűn", 2 hektáron, 1290 fafaj, fajta,
változat felhasználásával. A telepítési anyag zöme az ERTI az ország más
területein lévő arborétumaiból származott. A fafajok későbbi megfigyelése
erdészeti környezetben történik. 1978-tól díszfák hasznosítási lehetőségeit
is tanulmányozzák a 8 hektárra bővült területen. Az arborétumban állítottak
emléket a már európai hírű kísérleti telep alapítóinak, Kaán Károly és
Magyar Pál erdőmérnökök mellszobrának felállításával.
Az erősen kötött tiszántúli
szikes talajon újabb fafajok meghonosítására irányuló kísérletek is folytak.
Egyik ritkaság: a pekingi botanikus kertből származó turkesztáni szil,
mely rendkívül gyors növekedésű és a szilfavésszel szemben rezisztens.
Gazdag a tölgyek, például a babértölgy, a libanoni tölgy. A fenyők közül
jól fejlődik a zöld duglasz, a vörös fenyő, a símafenyő, az óriás tuja
és az atlanti cédrus.
A vörös vércse Ágota-puszta
leggyakoribb ragadozó madara A szikkísérleti erdők madarai
persze, nem sokat törődnek a tudományos kutatással, a telepített erdőket
vígan belakták. A kocsányos tölgy- és az ezüstfaállományokban népes erdei
gémtelepek alakultak ki. A bakcsó, kis kócsag, üstökös gém vegyes kolóniákban
olykor-olykor megjelenik a szürke gém, ritkán a batla. A telepített erdőkben
több helyen is vannak varjútelepek, melyek varjú- és szarkafészkeiben a
fiókák kirepülése után kékvércsék költenek, esetenként a vörös vércse és
az erdei fülesbagoly költözik be. Előfordult a hetvenes években a ritka
kis héja is. Az énekesmadarak táborában fülemüle, mezei poszáta, barátka
poszáta, berki tücsökmadár, de ritkább fajként a fenyőszajkó, örvös rigó,
tüzesfejű királyka említhető meg.
A pusztai vizeknél táplálkozó
bakcsók a közeli erdei gémtelepeken fészkelnek
Ágota-puszta értékei ugyan
többnyire a múltjában rejtőznek, talán nem is látványosak a mai arra járók
számára, erdei azonban a jövőre is tanulságul szolgálnak, s a megváltozott
körülmények között is fennmaradt élővilága méltóvá tették "nagy testvéréhez",
a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz csatolásra. A 6/1996.(IV.17.) KTM rendelet
a Hortobágyi Nemzeti Park bővítéséről kimondja: "Védetté nyilvánítom[…]
a Nádudvar községhatárban lévő Német-sziget elnevezésű 1223,1 hektár kiterjedésű
[…] területet., "A védetté nyilvánítás célja [...] a Német-sziget Nemzeti
Parkhoz való csatolásával a jelenleg is a Nemzeti Park részét képező Borzas-puszta
és Ágota-puszta közötti természetes összeköttetés, az itt élő fajgazdag
növény- és állatvilág (elsődlegesen a túzokállomány) fennmaradásának biztosítása."
A puszta negyedszázadi "önállóság" után a méltó helyére került. |
||||