Kétszáz éve, 1817. május 18-án született a Bihar megyei Albison Irinyi János, akinek a nevéről a ma emberének többnyire a gyufa jut eszébe. Az élete delelőjén túljutva, maga a feltaláló nem értékelte túl sokra a foszforos dörzsgyufa tökéletesítése kapcsán diákkorában hirtelen kipattant ötletét, amelyre annak idején nem kért osztrák szabadalmat. „Igaz ugyan, hogy találmányom mellett, kaiserlich königlich ausschliesslich Privilegiummal, kis millionerré lehettem volna, de inkább megnyugtat engem az öntudat: hogy czélszerüt, közhasznut előállitni képes voltam…”[1]

A külföldi egyetemi tanulmányai után hazatérő ifjú kémikus Pesten 1839 decemberében alapított gyúszergyárat, amelynek működtetésével négy évvel később felhagyott. A vállalkozás az ő számára nem sikert, hanem rengeteg csalódást és anyagi ellehetetlenülést hozott.

Irinyi a maga korában jelentős tudományos munkásságot fejtett ki: első művével 1838-ban jelentkezett. Az ezt követő közel egy évtizedben több jelentős kémiai tárgyú értekezés jelent meg tollából, és ugyancsak ezekben az években számos cikkben tudósította a hazai közvéleményt a német, illetve francia ipari és mezőgazdasági újdonságokról.

Irinyi János arcképe (Magyar Digitális Képkönyvtár)

 
Életében döntő fordulatot hozott az 1848-as forradalom. Ahogy Irinyi már idézett levelében írta: „1848-ban a szellemi világosság nagyobb vonzerővel birván, a gyufa gyufának maradt…” Öt évvel fiatalabb testvére, Irinyi József a márciusi ifjak 12 pontjával örökre beírta nevét a magyar történelembe –, de többen állítják, hogy a híres kiáltvány első változatát János fogalmazta meg. [2]

A szabadságharc kitörésekor Irinyi János elfogadta Kossuth Lajos felkérését „az álladalmi vegygyárak igazgatói” pozíciójára. Az Országos Honvédelmi Bizottmány döntése alapján Nagyváradon létesült az országos fegyvergyár. Irinyi feladata a lőszergyártás és -ellátás megszervezése volt, illetve gondoskodnia kellett a lőporgyártáshoz szükséges salétrom előállításáról. Irinyi hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a magyar szabadságért folyó küzdelembe, amelynek szolgálatába állította kiváló szakértelmét. A szabadságharcban kifejtett tevékenységéért 1850-ben több évre elítélték. A hírhedt pesti Neugebäudéban azonban csak rövid ideig kellett raboskodnia, mert amnesztiában részesült. [3]       

A szabadságharc leverése után viszonylag keveset tudni Irinyi további sorsáról. Mint az idézett visszaemlékezésében írta, a börtönből „egyenesen hazajöttem ide ősi fészkembe Vértesre, hol azóta távol a világ zajától exercirozom az apai szántókat.” Saját birtokán számos kísérletet végzett a talaj termőképességének javítása érdekében, vetőgépet és más mezőgazdasági eszközöket tervezett. Próbálkozásai jelentős anyagi veszteséggel zárultak, ezért később állást kellett vállalnia: dolgozott számvevőként a debreceni István gőzmalomban, majd néhány évig árvaszolgabíróként Bihar megyében, utóbb számtanácsosként a Tisza Biztosító Társaságnál. 75 éves korában vonult nyugdíjba; ekkor visszaköltözött Vértesre, ahol három évvel később, 1895. december 17-én egyetlen fiának, Lajosnak a karjai között hunyt el. [4]

Születésének bicentenáriumán megemlékezünk Irinyi Jánosról, a nemzeti műveltség gyarapításáért és a szabadságharc ügyéért küzdő, nagy tudású kémikusról, a tehetséges feltalálóról, a harcos nyelvújítóról, aki munkásságával és élete példájával egyaránt beírta nevét a magyar tudománytörténet halhatatlanjai közé.

A Természettudományi Társulat megalakulása

Magyarország történelmének egyik legfényesebb időszaka a polgári átalakulásért és a gazdasági felzárkózásért vívott küzdelem jegyében zajló reformkor, melynek során alapvető fontosságú intézmények és szervezetek jöttek létre, mint például a nemzeti könyvtár és múzeum, a Nemzeti Színház, a Magyar Tudós Társaság, az Iparegyesület, a Pesti Orvosegyesület – és még hosszan folytathatnánk a sort.

A XIX. század első évtizedeiben a Tudós Társaság (a későbbi Magyar Tudományos Akadémia) a természettudományok mélyreható művelésére még nem vállalkozhatott – hiszen tagjai között az 1840-es években is csak egyetlen „igazi természettudós” volt. [5] Ebben az időben azonban már mind többen és többen értesültek a külföldi új kísérletekről, eredményekről, miáltal fokozatosan erősödött a hazai természettudományos műveltség gyarapítása iránti igény.

A korszakos hívó szót sokan meghallották, köztük Bugát Pál orvosprofesszor, aki úgy érezte, eljött az idő arra, hogy a természettudományok iránt megmutatkozó érdeklődést szervezeti keretek közé tereljék. Jó alkalomnak ígérkezett erre az orvosok és természetvizsgálók 1841. május 29-én, Pesten tartott első vándorgyűlése. Bugát az üléseket megelőző estélyen az „élőszóval történt indokolt felhivás mellett” a következő szövegű árkus papirost adta közre: „Aláirási Ív a magyar természettudományi Társulatra. Alolirttak a természeti tudományokat mivelni, s azok jótékonyságát a hazában terjeszteni akarva Részvénytársaságba állunk, s becsületünkel kötelezzük magunkat az Alapszabályok értelmében közredolgozni. Költ Pesten Tavaszutó 28^dik 1841.” A Természettudományi Társulat néven, 134 alapító taggal létrejött szervezet tagja és első krónikása, Kátai Gábor „orvostudor” lelkesült tudósítása szerint: „A magasztos eszme [… az] egyesülés vágyától duzzadott keblekben […] egyszerre gyujt lángot, […] a társulat egy rövidke óra alatt megalakult.” [6]

Sokakkal együtt Kossuth Lajos is örömmel üdvözölte a társulat létrehozatalát: „Minden mozzanatok közt, mellyek egy Nemzet szellemi felemelkedésére s közművelődésére közre hathatnak, a természettudományok mívelése az, a mely korunkban a mint legnélkülönözhetlenebb, s a létért küzdés nagy versenytéren az önfeltartásra leghatályosabb: úgy maradandó következéseiben a társadalomra legáldásosabb is.” [7]

A társaság ars poeticának is beillő feladatvállalása: „Hazánkat természettudományilag megösmerni; annak számtalan még rejtve lévő kincseit felfedezni; azokra honosainkat s a külföldet figyelmeztetni, s igy a nemzeti iparnak uj mezőket tárni fel; a külföldön már delelő pontjokra eljutott természettudományokat honunkba átültetni; s azokat a tanodák szűk falai közűl az élet tág mezejére átvinni…” [8]

Irinyi János a Természettudományi Társulat alapítói között

Azon az ünnepélyes estén az elsők közt írta alá a tagsági ívet egy 24 éves fiatalember, Irinyi János pesti gyúszergyártulajdonos, aki 1839-ben, többéves külföldi tanulás után, mint az ország egyik legképzettebb kémikusa tért vissza hazájába. Tudós körökben a neve ekkor már nem volt ismeretlen: 1838-ban Berlinben jelent meg egy figyelemre méltó munkája „Über die Theorie der Chemie in Allgemeinen und der Schwefelsäure insbesondere” címen. A főként savelmélettel foglalkozó mű a német kémikusok körében nagy feltűnést keltett, mert Irinyi fejtegetései részben Lavoisier korszerű szemléletét támasztották alá, de részben túl is haladtak rajta. Irinyi azzal a bátor megállapítással állt elő, hogy – Lavoisier állításával ellentétben – az oxigén nem tekinthető savprincípiumnak, ugyanis vannak olyan savak, amelyek nem tartalmaznak oxigént.

Az Athenaeum 1839-ben közölte „A konyári tó” című dolgozatát a szikes talajok feljavításának lehetőségéről. Irinyi egyrészt a gipszet, másrészt a kalciumnitrátot javasolta a szódás szikesek talajjavítására. A szakemberek azóta megállapították, hogy e módszereket – messze megelőzve korát – Irinyi fedezte föl elsőként a világon, de sajnálatos módon a különleges éleslátásról tanúskodó felfedezése visszhangtalan maradt. [9]

A Magyar Tudós Társaság által kiadott Tudománytárban szinte egymást követték a tanulmányai: 1839-ben jelent meg „A vegytani rokonság”; 1840-ben két részben jött le „A vegyaránytan”, majd ezt követte „A vegyrendszerről” című értekezése. A vegytani rokonság a kémiai affinitásról szól. A testek egymásra hatását leíró, a vegyaránytannal foglalkozó dolgozata elsőrangú elméleti tudásáról és szakirodalmi ismereteiről tanúskodik. A vegyrendszerről szóló munkájában ezt írja: „Most tehát oxygen lépett a’ vegy trónra” – vagyis a korábbi flogiszton-elmélet helyére lépő, Lavoisier-féle égéselméletet népszerűsíti. [10]

Az akkori napilapok olvasói a hirdetések között is találkozhattak Irinyi nevével, hiszen egy hasznos és újszerű termék gyártására adta a fejét 1839 decemberében, amikor gyúszergyárat alapított Pesten. Az 1836-ban, a bécsi Polytechnikumon folytatott tanulmányai alatt általa kitalált robbanásmentes foszforos gyufát kezdte el gyártani a terézvárosi Nyár utca 234. szám alatt. A honi viszonyokban tapasztalatlan fiatalember nem kért engedélyt a gyár működtetéséhez – hamar meg is rótták ezért, és amint egy saját kezűleg írt folyamodványából kiderül, 1840 áprilisában betiltották a gyár működését.

A betiltásról értesülve Irinyi engedélyt kért a gyár fennmaradására, és azt „minden netalán történendő háborgatások ellen védeni kéri”. Az általa folytatott tevékenységet így írja le: „Olly gyujtófácskák készitését illető találmányomat, mellyek fellobbanásukkor nem zajonganak s kén nélkül is készíthetők, mi által semmi szagot nem csinálnak”. A gyár ekkor már 30–40 embernek adott kenyeret, és „2 hét mulva nálam naponkint 5–600.000 gyufák készülhetvén 50–60 embernek télen nyáron munkát adhatok.” A kérvényen ez a szignó olvasható: „Irinyi János, a bécsi polytechnikum s a berlini egyetem volt növendéke” – a többi folyamodványt már gyúszergyár-tulajdonosként írta alá. [11]

Búza Barna szobra Irinyiről Budapest XI. kerületében
(A szerző felvételei)

Álljunk meg itt egy percre, és adózzunk tisztelettel a nyelvújító Irinyinek. Jelenlegi tudásunk szerint a gyufa, mint az egyik sikeresen fennmaradt nyelvújítási szó a Közhasznú Honi Vezér 1841-re szóló kalendáriumában jelent meg először nyomtatásban. A gyujtófácskák kifejezésből képzett gyufa szó megalkotását többen nem Irinyinek tulajdonítják – annak ellenére, hogy Szily Kálmán „A magyar nyelvújítás szótárá”-ban ezt közölte. Irinyinek a levéltárban őrzött folyamodványa egyértelművé teszi, hogy 1840-ben ő írta le először a máig használatos gyufa szót. A kémiához kapcsolódó, Irinyi által alkotott szavak közül máig használatos a fém, az oldat és a huzal.

Korabeli források Irinyi társulati szerepvállalásáról

Irinyi János nagy ügybuzgalommal vetette bele magát a frissen alakult Természettudományi Társulat tevékenységébe. Az 1841. június 13-án tartott alakuló közgyűlésen a vegytani, illetve a természettani osztályba jelentkezett, és akkor a társaság választmányi tagságával is megtisztelték. 

A vezetőség nagyon komolyan vette feladatát: ülést ülés után tartottak. Az 1841 nyarától 1848 végéig terjedő időszakban közel 300 alkalommal gyűltek össze kisgyűlésre, szakülésre, közgyűlésre. Valamennyi összejövetelről jegyzőkönyv készült, amelyben följegyezték a megjelenteket, a megtárgyalt témákat és az ezekkel kapcsolatos testületi határozatokat, véleményeket.

A Társulat úgy döntött, István főherceget, József nádor fiát kéri föl patrónusnak. 1841. június 21-én határozatba foglalták, hogy egy küldöttség – melynek Irinyi is tagja volt – ismertesse a társaság megalakulását és terveit, és kérje pártfogását. [12] A magyarbarátságáról és természetszeretetéről ismert István főherceg – a későbbi nádor – kedvező válasza alapján 1843-tól a szervezet Királyi Magyar Természettudományi Társulat néven folytathatta tevékenységét. 

Irinyi első, személyre szóló megbízatását 1841. október 12-én kapta. Mandátuma arról szólt, hogy tárja föl az ugyancsak frissen megalakult Iparegylet együttműködési hajlandóságát a Társulattal. Irinyi a no­vember 9-én tartott gyűlésen jelentette, hogy eljárt az ügyben: az Iparegyesület választmányát az „egyezkedésre hajlandónak találta”, ezért indítványozta, hogy a két társaság egyesüljön, és vizsgálják meg, „millyen feltételek alatt lehetne a lakot, tanoda termeket, a mühelyek s gyüjtemények használatát közössé tenni”. A jelenlévők azonban nem értettek egyet a javasoltakkal, és így határoztak: „A társulat minden illy lépést még idő elöttinek itélvén, az illynemü egyezkedést késöbb idöre halasztani határozá, s ennél fogva a választmány kiküldetését megtagadja”. [13]

Az 1842-es év szép reményekkel kecsegtette a 25 éves ifjú vegykémet, aki több társulati ülésen, például április 13-án is felszólalt. Az eseményről így szól a jegyzőkönyvi bejegyzés: „Irinyi értekezést olvas föl a vegyelemek magyar neveiről, melly egyszersmind magyar-latin müszótára azon elemeknek. Ezen elnevezések birálat alá nem vétettek.” Az Orvosi Tárban 1942 áprilisában publikált, a „Vegyelemek magyar neveiről” szóló értekezésének bevezető gondolatai: „Értelmiségen alapul a status [állam] ereje, s a nemzetek boldogságának intelligentia a kútfeje. […] És hogy a tudományok közönségesek legyenek mennyiségre s különösek minőségre nézve, hogy mennél nagyobb szám tehesse sajátjává, és közüle mennél több egyén tüntethesse ki magát a honban, ez minden jó hazafi forró kivánata; mert […] a nemzetek intelligentiáját még azon egy két kitünő egyén nem jelöli ki; az értelmiségnek, a tudományosságnak a nép vérébe kell átmennie, és csak akkor áraszthatnak boldogságot a nép minden ereibe. És ahoz, hogy ez tény lehessen, megkivántatik, hogy a tudományok népszerűkké tétessenek; […] ezért a műszavak népszerüsítése a czél elérésével olly szoros viszonyban áll, hogy ennek elérése a nélkül lehetlen. […] a természettudományi társulat nem tehete okszerü, s czélszerűbbet, mint midőn szakjainak legelöl is a műszavak magyarositását tevé feladatul.”[14] A felolvasás idején, 1842-ben a magyar nyelv ugyan már az egyik államnyelv volt (vö. 1836. évi III. tc.), de kizárólagos hivatalos nyelvvé csak az 1844. évi II. tc. hatályba lépése után vált.

Több napilap is hírt adott a Társulatnak a budai hegyekbe tett kirándulásáról 1842 májusában. A 80–90 főből álló társaság – köztük Irinyivel – „vidámság ’s kedvderitő elménczséggel fűszerezett ebédet tartott” a Szép juhászné csárdában. [15]   

Október 15-én Irinyi „a hagymádfalvi asphaltok példányait mutatja be, mellyek a társulat gyüjteményében maradandók”.

A Jedlik Ányos által elnökölt természettani szak – amely Irinyit választotta állandó jegyzőjévé – az 1842. november 29-i ülésén fontos elhatározásra jutott. A Társulat anyagi helyzetére utalva megállapították, hogy a természettani és a vegytani szak „mivel mindkettő kiválóan kisérleti tudomány, a szükséges gyűjtemények és készületek hiányában igen igen lassú előmenetelt fognak tenni”, ezért a tagok saját erejükből fognak bemutatókat, kísérleteket tartani, hogy „ezen szakban a mutatványok ne hiányozzanak”. Jedlik, a tudományegyetem professzora fölajánlotta, hogy „a Deguerreotyp észképét magokban rejtő Moser-féle lappangó fényképeket fogja előmutatni”. [16] A felajánlás jelentőségét annak ismeretében lehet megítélni, hogy abban az időben alig néhány ember láthatott dagerrotípiát, mert az első két ilyen felvételt a Magyar Tudós Társaság 11. nagygyűlése alkalmából, 1840. augusztus 29-én mutatták be; ezen az ülésen viszont csak az akadémiai tagok vehettek részt. [17]

A vegytani szak három nappal később tartott ülésén korszakos jelentőségű felajánlások születtek. Jegyzőkönyvben rögzítették, hogy „A teendőkre nézve a szak a nemzeti jóllétet előmozditó munkásság kifejtését tartja különösen szeme előtt”. Itt határozták el, hogy „folytatja a szak a vegytani műszavak már elkezdett kidolgozását nyelvünkön, s minél előbb egy népszerü s könnyen érthető vegytani kézikönyvet igyekezend kiadni”. A vegytani szakterületeket felosztották egymás között: „Boór a vegytan gyógyszerészi részét, Irinyi az elméleti vegytant különös tekintettel a technikára, Nendtvich a gyakorlati vegytan elemző részét” vállalta megírni. A németül kiválóan tudó Irinyi emellett még azt is fölajánlotta, hogy „ő a vegytan jelen haladásáról az idegen lapokban koronkint előforduló tudósitásokat figyelemmel kisérendi s azokról a szaküléseket értesitendi”. [18]

  

Horvay János alkotása Irinyi egyik gyufagyára helyén, Budapesten

1842 júliusában és augusztusában két fordítása jelent meg az Athenaeumban: „A vegytan, mint vezércsillag a történettudományban” és „A fényirat haladása”. Tévedésből ezt a két cikket Irinyi saját művének tulajdonítják – annak ellenére, hogy mindkettő végén ott áll zárójelben: (Allg. Ztg.) [19]

Az 1842. december 29-én tartott vegytani szakülésen a szakosztály számára külföldi folyóiratokat rendeltek, és javasolták a francia akadémia közlönyének megrendelését „a német pólyábóli kivetkőzés tekintetéből a német literatura felsőségének ellensúlyául”. [20] A következő év januárjában tartott XXXVIII. gyűlésen „Irinyi átadatja Nendtvich úr mirenykémletrül szóló értekezését igen szóval az évkönyv számára – mellynek a levéltárban hely jeleltetik”. [21]

Az első javaslat után két évvel az „iparegyesületteli összekapcsolódás” ügye újra napirendre került: a Természettudományi Társulat az 1843. évi XLI. közgyűlését e témának szentelte. Irinyi megújított indítványát [22] tárgyalták arról, „miszerint a természettudományi társulat, az ipar egyesülettel közös szállást fogadna fel”, s azt közösen működtetnék. A Társulat elnöke azonban úgy vélte: „míg elegendő fontos okok arra nem birandják a társulatot”, addig nem hagyja el a nemrégen „felvett saját kényelmes szállását”. Az elnök javaslatával többen egyetértettek, „Mire nézve határozattá lőn, jelenleg az ipartestülettel nem egyesülni s a felöl az illető egyesületet tudósitani”. Az ezután történtekről a jegyzőkönyv szűkszavúan tudósít, de ebből is kitetszik, Irinyi mennyire nem értett egyet a testületi döntéssel. A jegyzőkönyvben olyan mondatokat olvashatni, amelyek alapján feltételezhetjük, hogy ez a vita Irinyi János egész további pályafutására hatással volt. „A fönebb elöadott tárgy vitatási folyamában Irinyi úr némi sértő, a társulat méltóságával ellenes kifejezésekkel élt vala, mi által a tagok sértve érzék magokat, jelesül Nendtvich úr óvást tett. – Maga az elnök is az illyen nem müvelt férfiak közé tartozó kellemetlenségek máskori kitörhetésének magakadályoztatását sürgeté […] Irinyi úrnak ez uttali nyers és szigorú feddést érdemlő tette jegyzőkönyvileg följegyeztetni határoztatott”. [23] 

Korábbi szokásaival ellentétben, a megrovását követő társulati ülésekre Irinyi nem ment el, miközben az Iparegyesület választmányának összejövetelein aktívan részt vett. A Társulat 1843. június 10-i nagygyűlésén már nem választották be a vezetőségbe.

A fennmaradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint utoljára 1843. december 12-én szerepelt a Társulat valamely ülésén, amikor ezt jegyezték fel róla: „Irinyi a kénsavnak angol mód szerinti előállitásáról értekezett, s értekezését a társulat szine előtt tett gyakorlati próbatétekkel kisérte”. Ezt követően 1844 első heteiben három ülésen még megjelent, de az év tavaszától kezdve már nem vett részt a Társulat munkájában.

Legközelebb majdnem félszáz év múltán, az ötvenéves jubileum alkalmával jelent meg társulati ülésen. Az 1892. január 17-én, méltó keretek között megtartott díszgyűlésre meghívták a még életben lévő alapító tagokat: „ama 134 tag közül, kik 1841-ben a társulat bölcsőjét ringatták, ma már csak négyen vannak életben; közülük Debreczenből az öreg Irinyi János, a gyufa tulajdonképi feltalálója, egyedül jelent meg, s meleg óvácziókban részesült”. [24]

Irinyi az Iparegylet igazgató-választmányában

A Kossuth által 1841-ben alapított Iparegylet munkájába Irinyi szintén nagy energiával kapcsolódott be: részt vett az igazgató-választmány munkájában, közreműködött az 1842. évi első iparműkiállítás megszervezésében, amelyen a kiállított gyúszergyári termékeiért dicsérő oklevelet kapott.

Pontos adat ugyan nem került elő arról, Irinyi személy szerint mekkora részt vállalt az Iparegyesület által az 1843/44. évi országgyűlésre beterjesztett törvényjavaslatban, de jó okunk van feltételezni, hogy ő, aki már egyetemi évei alatt szembesült a magyar találmányok törvényi oltalmának kérdésével, ebbe a munkába is tevőlegesen bekapcsolódott. A nyelvújítás jegyében óvány-törvénynek nevezett előterjesztést nem fogadták el. [25]

Az Iparegyletben Irinyi 1844-ben két testhezálló feladatot is kapott. A február 16-án tartott ülésen terjesztették elő Ernst Frigyes budai esztergályos kérelmét, amelyben „gyárszabadalom megszerzése” érdekében kért a testülettől egyrészt egy támogató bizonyítványt, másrészt, hogy „neveztessék ki a választmány kebeléből egy bizottmány, mely megszemlélvén az ő üzlet-telepét, adna annak állapotáról, munka-ágairól s készitményeiről bizonyitványt”. A választmány méltányolta a kérelmet: „Farkas Ferenc, Irinyi János és dr. Vállas Antal urak megkéretnek, hogy bizonyitványilag megvizsgálván folyamodónak üzletét, arról véleményt tegyenek”.

Egy másik napirendi pontban „olvastatott Bruck Móricnak, Zala-lövői lakosnak levele, melyben egy általa feltalált szappan-compositiot megvizsgáltatni” kérelmezte. A választmány Irinyi mellett Nendtvich Károlyt és Wagner Dánielt kérte föl, hogy „szoros titok-tartás feltétele mellett akarják a találmányt megvizsgálni”, majd véleményezzék arról, hogy „ha a találmány czéljának megfelel, s forgalmi tekintetben is jövendővel igérkezik, abbéli jelessége és fontosságához képest, valjon érdemes e feltalálója az egyesület kiállitási dijainak valamellyikével megtiszteltetni”. 

Ez a feladat Irinyi életútjának kutatása szempontjából alapvető fontosságúnak bizonyult, mivel innen tudjuk, hogy a gyára működtetésére Schönwald Hermannal kötött társasági szerződés lejárta után, 1844 tavaszán elköltözött Pestről. A május 3-ai ülésen az iparegyesület jegyzője bejelentette, hogy a „Bruck Móric szappan-találmányának megvizsgálása végett” felkért bizottmányba „Irinyi János úr eltávoztával” Mannó Alajost jelölték.

Az Iparegylet jegyzőkönyveiben 1844-ben még egyszer találkozunk Irinyi nevével. Október 25-én Kossuth Lajos, az egyesület aligazgatója javasolta „a phisico-chemiai szakosztálynak megalakitását” 9 helybeli és 9 vidéki taggal, mert „birunk oly férfiakkal”, akik megérdemlik, hogy az iparegyesület „legmagasabb kitüntetésében részesitessenek”. A választmány jóváhagyta a javaslatot, és a vidéken lakók névsorába Irinyi nevét is fölvették. [26]      

A mennyei tudomány, a vegytan

Irinyi három kötetre tervezte „A vegytan elemei” című munkáját; azonban csak az első rész készült el és jelent meg Nagyváradon, 1847-ben. A másik két kötet megírása vélhetően a szabadságharc következtében maradhatott el az ottani, egész embert kívánó feladatai, majd az őt is elérő megtorlás miatt. Más fontos oka is lehetett azonban annak, hogy nem folytatta a megkezdett munkát. A szabadságharc bukása utáni erőszakos németesítés következtében a német lett a köz- és felsőoktatás nyelve. A vegytan elemei első kötetében a Természettudományi Társulatban elkezdett nyelvújítási munkát folytatva, a szerző magyarul adta meg az elemek neveit. Miután Irinyi teljes szívvel-lélekkel vett részt a kémiai szaknyelv magyarosításában, a tankönyvnek szánt mű megírását feltehetően nem akarta német nyelven folytatni.

A Pesti Hírlap hasábjain Irinyi tollából „előfizetési felszólitás” jelent meg a sajtó alatt lévő első füzetről. Ez az írás messze több a könyv beharangozójánál: szenvedélyes vallomás a szerző céljairól, a kémiáról, a vágyott olvasókról. „Nem a könyvbeli nézeteimet akarom én ajánlani, hanem magát a’ vegytant. […] – És már a szántásnak is oka nem a’ chemiában van-e? […] Engem ki nem elégittek, ha az egész kiadást megveszitek is, […] nekem olly olvasó kell, ki szenvedélyesen ragadja meg e’ mennyei tudományt, és igyekezzék azt hazánk’ java’ előmozditására felhasználni.

Hiába urak, Magyarország korunkban másként már nagy nem lehet, csak chemia és mechanica által. Chemia tehát és mechanica minden honfi’ figyelmét igényli. – És mennyi kincseink vannak, mellyekre azokat alkalmazva a’ hont virágzásba hozhatjátok! […] igyekeztem élénk szinnel festeni a’ tárgyakat, hogy azokban is felizgassam ez olvasási vágyat, kik komolynak tartván, elmellőzik e’ gyönyörü tudományt, hogy ők is kedvet nyerjenek a’ vegytanhoz.”

Majd így fejezi be könyvismertetőjét: „Én ha tudom, hogy találkoztak, kikben erős gyökeret vert elszórt magom, meg leszek jutalmazva is, mert honom iránti adómat tehetségemhezi arány- és körülményeimhez képest lefizetém. Majd mások több szerencsével, kényelmesb ’s háládatosb körülmények közt, többre vihetik.” [27]  

***

A Természettudományi Társulat választmányi jegyzőkönyvének felidézésével köszönünk el Irinyi Jánostól: Szily Kálmán „elnök mély megilletődéssel jelenti, hogy ama férfiak sorából, a Kik Társulatunkat megalakították, immár senki sincs életben, mert az utolsó élő alakitó tag, Irinyi János chemikus, 1895. évi deczember 17-én Vértesen elhunyt […]. A választmány […] Irinyi Jánosnak elhunyta fölött érzett fájdalmának jegyzőkönyvi kifejezést ad”. [28]       

 

[1] A gyufa feltalálója. Irinyi János levele. In: Függetlenség, 1880. augusztus 29. 239. szám

[2] peremartoni Nagy Lajos: Irinyi János. In: Debreceni Szemle, 1933. 150. o.

[3] Szakács Margit: Irinyi János élete és munkássága. In: Folia Archaeologica, vol. 14. 1963. 191-213. o.

[4] Vasárnapi Újság, 1895. 51. szám, 852. o.

[5] Gombocz Endre: A Királyi Magyar Természettudományi Társulat története 1841-1941. Budapest : KMTT, 1941. 12. o.

[6] Kátai Gábor: A Királyi Magyar Természettudományi Társulat története alapittatásától fogva máig. Pest : Bucsánszky, 1868. 1. o.

[7] Wartha Vince: Kossuth Lajos. In: Természettudományi Közlöny, 26. köt. 1894. 296. füzet. 170. o.

[8] Kátai Gábor i. m. 246. o.   [Kátai megállapítása szerint az oklevél 1844. október 11-én kelt.]

[9] Szabolcs István: Irinyi János – a szikkutató. In: Agrártörténeti Szemle, 6. évf. 1964. 1-2. sz. 305-313. o.

[10] A vegytani rokonság. In: Tudománytár, 1839. Értekezések 6. köt. 379-402. o. A vegyrendszerről. In: Tudománytár, 1840. Értekezések 8. kötet, 12. füzet, 323-343. o. A vegyaránytan. In: Tudománytár, 1840. Értekezések 7. kötet, 2. füzet, 1. rész 27-36. o., 2. rész 71-89. o.

[11] BFL IV. 1202h Rel. an 7735

[12] Kátai Gábor i. m. 5-6. o.

[13] Részlet az 1841. november 9-ei ülés jegyzőkönyvéből. TIT irattár

[14] Irinyi János: Vegyelemek magyar neveiről. In: Orvosi Tár, 3. folyam, 1. kötet, 1842. április 24. 257-268. o.

[15] Pesti Hírlap, 1842. május 29. 147. szám, 378. o.

[16] Kátai Gábor i. m. 17. o.

[17] A Magyar Tudós Társaság évkönyvei. 5. kötet 1838-1840. Első osztály. Buda, 1842. 73. o. A dagerrotípiákat Vállas Antal készítette – az esemény emlékére lett augusztus 29-e a Magyar Fotográfia Napja.

[18] Kátai Gábor i. m. 18. o.

[19] A vegytan, mint vezércsillag a történettudományban. In: Athenaeum, 1842. július 21. Az eredeti cikk adatai: Die Chemie als Führerin in den Irrgängen der Weltgeschichte. In: Beilage zur Allgemeinen Zeitung No. 190. 1842. július 9. A fényirat haladása. In: Athenaeum, 1842. augusztus 23. az eredeti cikk adatai: Fortschritte der Photographie. In: Allgemeine Zeitung. Beilage zur Allgemeinen Zeitung No. 218. 1842. augusztus 6.

[20] Kátai Gábor i. m. 21. o.

[21] Az 1843. január 17-i ülés jegyzőkönyve. TIT Irattár – az arzén Irinyiék által javasolt magyar neve a mireny

[22] Szakács Margit idézett tanulmányában ismerteti az iparegyesület jegyzőkönyvi bejegyzését, amely Irinyi megbízatásáról szól.

[23] Részlet az 1843. február 24-ei ülés jegyzőkönyvéből. TIT irattár. A jegyzőkönyv szövegét Kátai Gábor is közli, i. m. 24. o.

[24] Vasárnapi Újság, 1892. 4. szám, 67-68. o.

[25] Az Iparegyesület véleménye egy alkotandó óvány-törvényről. In: Hetilap, 1845. június 27. 26. sz.

[26] OSZK Kézirattár – Fol. Hung. 2182. Az Iparegylet jegyzőkönyvei 1844. január – de­cember. Részletek az 1844. február 16-ai, május 3-ai és október 25-ei jegyzőkönyvekből.

[27] Irinyi János: Előfizetési felszólitás illy czimű munkára „A vegytan elemei”. In: Pesti Hírlap, 1846. március 21. 646. szám, 203. o.

[28] Részlet az 1896. január 16-ai ülés jegyzőkönyvéből. TIT irattár

 

 

---

Természet Világa,

148. évfolyam, 5. szám, 2017. május http//www.termvil.hu/