Az igazság a legkülönösebb, legnehezebben megfogható és legértékesebb gyümölcse az emberi tevékenységnek. Sokfajta út vezet hozzá, van, amit a filozófusok, a matematikusok, sőt olyan is, amelyet a költők használnak. Az igazsághoz vezető leghatékonyabb utat tudománynak nevezik. Bár szinte mindannyian hallottunk már a tudományról, gyakran beszélünk is róla, mégis rengeteg a vele kapcsolatos félreértés. A legtöbb ember úgy tekint rá, mint egyfajta vallásra, megváltoztathatatlan szabályok rendszerére, nem pedig arra az izgalmas, folyton fejlődő folyamatra, ami tulajdonképpen a lényege. A tudomány valójában egy kutatás, a bennünket körülvevő világnak a tanulmányozása, egy olyan folyamat, amely új felismeréshez vezet - ha megfelelően használják.

Azok, akik nem veszik a fáradságot, hogy akár csak az alapját is megtanulják, gyakran érvelnek azzal, hogy a tudomány az emberiség ellensége, nem pedig jótevője. Ezek az emberek naiv módon az atombombára, a környezetszennyezésre, az ózonlyukra vagy az üvegház-effektusra hivatkoznak, amelyekért hitük szerint a titokzatos titkos laboratóriumokban dolgozó fehér köpenyes kutatókat terheli a felelősség. Ezek a vészmadarak fel sem fogják, hogy ha nem tudnánk ellenőrzés alatt tartani a himlőt vagy a cukorbetegséget, ha nem lenne jó ivóvíz és egészséges táplálék, akkor nem lenne módjuk még panaszkodásra sem. A tudomány nemcsak az emberi életet hosszabbította meg jelentősen, hanem annak minőségét is lényegesen megjavította. Nem élünk tökéletes világban, de minden lényegesen veszélyesebb és rosszabb lenne, ha nem védenének meg bennünket a tudósok és a tudomány.

Rendszerint felismerjük, ha a tudományban bajok vannak, ilyenkor a tudósok sietnek is korrigálni a kollégáik hibáit. Erre a folyamatra kiváló példa a közelmúltban nagy izgalmat kiváltott „hidegfúzió". Vannak azonban olyan területek, ahol az állítólagos tudományos szaktekintélyek kinyilatkoztatásai minden szakmai kontroll nélkül, közvetlenül eljutnak a közvéleményhez. Persze e szaktekintélyek esetleg valóban rendelkezhetnek hangzatos tudományos címekkel, csak általában nem azon a szakterületen, amelyen munkálkodnak. A tudomány eltorzulása kétfajta jelenséghez vezethet, az őrült tudományhoz („crackpot science", sarlatánság) és az áltudományhoz („pseudoscience").

Az őrült tudomány semmiben sem hasonlít a szervezett igazi tudományhoz és igen könnyű felismerni; az áltudomány azonban a valódi tudomány igen sok felszínes ismérvét felhasználja. Az örökmozgók, az azonnali gyógyulást ígérő kúrák, a telekinézis, a marslakókkal való kommunikáció és a kristálygömbolvasás az őrült tudomány (sarlatánság) tipikus példái, amelyeket a tudomány minden habozás nélkül elvet. Az áltudomány a veszélyesebb, és nemcsak a nyugati világban burjánzik, hanem kezdi elárasztani a vasfüggöny mögül kiszabadult és a világ közösségéhez csatlakozó országokat is.

Jelenleg Németország visszhangzik a „geopatikus sugárzás" (erdestrahlen) felfedezésének izgalmaitól. Ez a sugárzás a föld mélyéből ered, rákkeltő és semmiféle eddig ismert tudományos műszerrel nem mutatható ki. Szerencsére, állítják a sarlatánok, a sugarak jelenlétét megérzi a varázsvessző, egy villás faág. A német kormány 1990-ben 400 000 márkát költött arra, hogy a varázsvesszősök végigvizsgálják a kormányhivatalokat és kórházakat, hogy az asztalokat és ágyakat megfelelően elhelyezve elkerüljék a halálos geopatikus sugarakat - amelyek létezését a hatóságok elhitték. Hihetetlen módon a német tudósok egyszerűen nem vettek tudomást erről az őrültségről, elefánttornyukba zárkózva figyelték, hogy a médiák a népet a halálos sugárzás létezésével traktálják.

A világ számos helyén a transzcendentális meditáció tántoríthatatlan hívei az „ashram"-okban sok-sok órán keresztül ülnek jógaülésben, matracokon rugózva és megpróbálnak a szellem erejével a levegőbe emelkedni. Ezek a „repülők" 5000 dollárt vagy még többet is költenek arra, hogy megtanulják, hogyan lehet gumimatracon pattogni, de persze soha nem fognak igazából repülni. Ezeknek az elvakult hívőknek a hitét semmiféle bizonyíték nem képes megrendíteni. Kínában a lakosság nagy része látogatja a „Qi Gong" kórházakat, ahol a diagnózist és a kezelést olyan „varázslótól" kapják, aki hozzájuk sem ér, csupán kezével hadonászik körülöttük. Ha a páciensnek nem áll módjában személyesen megjelenni, elegendő csak egy papírdarabot küldeni, amire ráírja a nevét. A „kezelőorvos" ilyenkor a papírdarab fölött táncoltatva a kezét állapítja meg a diagnózist és ad mindjárt kezelést is, miközben „helyreállítja a jin és a jang egyensúlyát", bármilyen nagy is a fizikai távolság.

A volt Szovjetunióban a hívő tv-nézők minden reggel vízzel telt üveget tesznek a tv-készülékük tetejére, hogya tv csatornáján keresztül a természetgyógyász megtöltse gyógyító erővel. Évente sok ezren keresik fel a Fülöp-szigeteket, ahol a csodagyógyászok puszta kézzel távolítják el belőlük a rákos daganatokat. No persze, valóságban csak a pácienseik zsebébe nyúlnak be mélyen. Csodálatos gyógyulásokról számolnak be, de ezek a páciensek is ugyanolyan gyakorisággal halnak meg, mint a többi, miután a megfelelő orvosi ellátás helyett hókuszpókuszokra hagyatkoznak. Gyakran jó szándékú, de fantaszta „tudósok" zarándokolnak el a helyszínre, sokszor tonnányi haszontalan apparátussal (pl. „bioenergia-mérővel"), hogy ellenőrizzék a „sebészek" munkáját, akiknek persze módjukban áll a műsort úgy megszervezni, hogy a csalásra ne derüljön fény. E tudósok aztán csodálatosabbnál csodálatosabb történetekkel térnek vissza, amelyek egyike sem bizonyított természetesen.

Finnországban és Svédországban a kormány által engedélyezett, igen drága Rudolf Steiner-magániskolákban a gyerekeknek antropozófiát, horoszkópkészítést tanítanak, és azt, hogy a fák és sziklák között kísértetek laknak. A szülőknek, akik nincsenek tudatában annak, hogy gyerekeik milyen oktatásban részesülnek, nem engedik meg a vizsgálatot, ugyanakkor hagyják ezeket az iskolákat tovább működni.

A világon sokfelé a rendőrség rendszeresen konzultál parafenomén „látnokokkal", akikről azt hiszik, hogy segítenek a bonyolult ügyek felderítésében. Az Egyesült Államokban és Angliában hosszas tudományos vizsgálatokat folytattak e „rendőri látnokok" teljesítményével kapcsolatban, és kiderült, hogy semmi hasznuk nincs, sőt éppenhogy hátráltatják a nyomozást. Ennek ellenére a sajtó ugyanúgy reklámozza őket és az üzlet továbbra is jól megy!

Ezeket az ostobaságokat mindenütt meg lehet találni. Az Egyesült Államokban nagy fizetésű kutatók vannak, akik azt állítják, hogy George Bush elnök beszédeiben, ha azok felvételeit visszafelé játsszák le, szigorúan titkos kódszavak találhatók, tehát - állapítják meg -az elnök öntudatlanul titkos információkat fed fel. Clairborne Pell szenátor, a Szenátus nagy hatalmú külügyi bizottságának elnöke a Kongresszustól óriási pénzeket kért a természetfeletti jelenségek kutatására, attól félve, hogy e területen a FÁK (Független Allamok Közössége) az Egyesült Államok előtt jár. Egészen a legutóbbi időkig Clairborne szenátor évi 49 000 dolláros fizetéssel egy külön munkatársat is alkalmazott, akinek feladata e szigorúan titkos területen folyó kutatások figyelése volt.

Sok, máskülönben normális amerikai azt hiszi, hogy a betegség hozza létre a baktériumokat és nem megfordítva. Arról is meg vannak győződve, hogy a halál aberráció és nem természetes folyamat. Ezek az emberek „keresztény tudósok" néven váltak ismertté. Washingtonban hetente kigúvadt szemű hívők jönnek össze 30 dolláros belépődíj mellett, hogy kanalaikat dörzsölve az szellemi erejük hatására meggörbüljön, persze mindhiába. Ezeken az összejöveteleken rendszeresen jelen vannak a Pentagon egyes vezető munkatársai is. Természetesen a kanál nem a fényesre dörzsöléstől hajlik meg, hanem tényleges fizikai meghajlításra is szükség van. Ez a tény azonban nem befolyásolj a az összejövetelek sikerét. Azonkívül az amerikaiak nagy kínjára az elnök és a First Lady egy San Franciscó-i asztrológus tanácsára még a hivatalos útitervét is átrendezte.

Magyarországi látogatásom előtt láttam egy szentpétervári ember fényképét, akinek a testén egy villanyvasaló, kalapács és sok más fémtárgy volt. Azt állították, hogy ezek a tárgyak olyan erővel tapadtak a testéhez, hogy nem lehetett levenni őket. Budapesten egy rendezvény alkalmával, amelyen Szentágothai János professzorral együtt vettem részt, közölték, hogy ténylegesen láthatok ilyen képességekkel rendelkező személyt. Természetesen Szentágothai professzor is nagyon kíváncsi lett, de én figyelmeztettem, hogy a valóság mindig is nagyon különbözik az elbeszélésben leírtaktól. Bemutattak bennünket két „mágneses" hölgynek. Az egyikük levette karóráját és a homlokára tapasztotta; az óra ott maradt. A másik hölgy egy kis porcelán csészealjat helyezett a homlokára, az is ott maradt. Mindketten azt kérték, magyarázzuk meg, hogy lehet ez?

Szentágothai professzor arckifejezése külön tanulmány volt. Szinte megnémult, ami nála rendkívül szokatlan állapot. Talán akkor látta először egy ilyen ostobaság tényleges demonstrációját. Mindkettőnk számára nyilvánvaló volt, hogy a hölgyek arcfestéke a természetes izzadtsággal kombinálva ragasztotta oda homlokukhoz e kis tárgyakat. Hogy a magyarázatot demonstráljam, én magam nyomtam oda négy közel álló személy homlokára a tárgyakat, és minden esetben könnyen odaragadt. Ezzel véget is ért a „budapesti mágneses hölgyek" bemutatója. Az alapkérdés azonban az volt, vajon ez a demonstráció meggyőzte-e a jelenlévőket, hogy az egész dolog egy hibás gondolatmenet eredménye volt? Egyáltalán nem! Mindkét hölgy továbbra is meg volt győződve különleges képességeiről. Míg vannak, akik anyagi haszon szerzése miatt ejtik át az embereket, e hölgyek saját magukat csapják be, és mindig is meg lesznek győződve arról, hogy „mágnesesek".

Mint a szokatlan - paranormális - jelenségek kutatója, hozzászoktam ahhoz, hogy a 20. században a középkori gondolkodás hihetetlen példáival találkozzam. Akárhová is nézünk, tudományellenes előítéletet és a természetfelettiben való hitet találunk. Miért van az, hogy minden kultúrában olyan mohón fogadják az emberek mindazt az ostobaságot, amelyet a középkor sötétségét létrehozó babonával és más érzelmi torzulásokkal együtt már rég el kellett volna vetni? Az ok abban rejlik, hogy ezeket a nézeteket médiák, kiemelkedő közéleti személyiségek és kormányhivatalok kritikátlanul elfogadják és népszerűsítik.

Igen érdekes volt Magyarországra látogatni és megfigyelni, hogy az emberek hogyan élik meg a világ közösségébe való csatlakozást. Akárcsak a bábból kikelt lepke, amely óvatosan vizsgálja az előtte kitárulkozó új világegyetemet, a magyar népnek is meg kell fontolnia, vajon elfogad-e minden asztrológust, jövendőmondót és csodatevőt, aki siet kihasználni az ostobaság és a nonszensz új piacának megnyílását, vagy megakadályozza, hogy a sarlatánok lerohanják. Ez egy igen fontos döntés és személyes véleményem szerint a megoldás egyetlen eszköze a tárgyalás helyett a népművelés.

Az ostobaságnak, a nonszensznek mint ártatlan aberrációnak az elfogadása mindannyiunk számára veszélyeket rejt magában. Ma olyan társadalomban élünk, amely példátlan sebességgel tágítja ki tudásunk határait, és mi ennek csupán egy kis részével vagyunk képesek lépést tartani. Ha a rendelkezésre álló információt a mágia és fantázia gyerekes szüleményeivel vegyítjük, akkor a bennünket körülvevő világról torz képünk fog kialakulni. Az igazságot kell keresnünk, nem pedig réges-rég kihalt abszurditások kísérleteit. Ha pedig ily módon vizsgálódunk, akkor el fogunk jutni a csillagokig!