Amit a Baglyasról látni…
Kérdések és tűnődés a Keleti- Bakony mostoha sorsáról

A szóban forgó Baglyas a Keleti- Bakony déli peremén magasodik Inota fölé. Szerényi Gábor kedves kollégám a Csörget- völgyet bemutató írásában kissé lekicsinylően "mindössze" 362 méter magasnak mondta, ami igaz is. Ám annak, aki az inotai Készenléti lakótelep felől közeledve - akár jelölt úton, akár azt elkerülve - kapaszkodik fel rá, a mindösszét illetően megváltozik a véleménye. Pedig a lakótelep alatt húzódó vasútvonal és a 8- as számú főút is egyaránt a 125 méteres tengerszint feletti magasságot kerülgeti. Vagyis az innen indulónak az odalátszó csúcsig csupán 237 méter szintkülönbséget kell legyőznie. Bagatell - vágja rá bármelyik rutinos túrázó. Ám egy jó óra elteltével már másként kezdi tisztelni a Bakony Baglyasát. És csodálni is…Csodálni fogja a kilátást, a zavartalan körpanorámát. Kelet felé Székesfehérvár városfoltjai mögött a Velencei- hegység csaknem Baglyas- magasságú Meleg- hegye a legtávolabbi látható pont. Észak felé a Vértes egy része: a Móri- árkot határoló Csóka- hegy és Csókakő látszik. A nyugatias irány már a Bakony közelebbi részleteit: a Burok- völgy Bakonykút alatti szájadékát, a Tési- fennsík laposát és a Keleti- Bakony magasabb régióit láttatja. Közöttük a Tés fölé magasodó Bér- hegy letörését. (Ez a magaslat botanikai sokféleségével a kevésbé tönkretett élőhelyeket reprezentálja.) A délies irányok a mélyben elterülő Sárrétet és a környező falvak foltjait villantják szemünkbe. Ebben az irányban elrettentőbb látványok is látszanak: a Sárrét peremén a folyton füstölgő- bűzölgő péti vegyi üzemek, közvetlenül a Baglyas alatt pedig az ugyancsak rossz hatású gázokat lehelgető inotai alumíniumkohó. A hőerőmű kéménye és három feltűnő méretű hűtőtornya már egy ideje csendes. Kialudt vulkán ez, vagy újraéled? Nagy befogadóképességű szemétégetőként való felélesztési kísérletekről, újbóli hasznosításáról csak hébe- hóba szivárog ki valami. A hőerőmű fölé telepített első magyar szélmotor kalimpáló rotorlapátjai legfeljebb a madarakat riogatják. Csendesek a Nádasladány irányában szürkéllő "salaktanúhegyek" is. Titkukról talán egy másik alkalommal számolok be. És csendes a Sárrét nagy tőzegese, pedig nem is olyan régen évekig égett. Hihetnénk, talán a Baglyas maga a béke szigete e széles panoráma központjában. Hihetnénk…ha nem néznénk meg közelebbről.

Persze, a "hegy" megközelíthető másfelől is: akár északi vagy keleti irányból. Ott nem is lesz rá panasz, csak éppen a feljutás nem számít akkora élménynek. Mert ott bizony jókora, kelet felé enyhén ereszkedő, egyhangú fennsík terül el. Iszkaszentgyörgy és Csór felé néző letörései, meredek lejtői, horhosai persze szépek, de hol van még tőlük a Baglyas? Akkora ez a fennsík, hogy már a Monarchia idején kinézték a katonák lőtérnek. Ma is az - vagy nem az?! A dolog olyasformán néz ki, mintha a választ szándékosan homályban tartanák. Akad néhány rozsdás figyelmeztető, sőt tiltó tábla, ám szemmel láthatóan senki sem veszi komolyan. Sajnos, mást sem. Azt például, hogy az elcsendesült lőtér békéjét nem kellene lépten- nyomon őrült terepmotorosoknak, sőt újabban még őrültebb quadmotorosoknak felverni. A ralisport megszállottjai is ideszoktak, hiszen "mi számíthat még értéknek" egy kiszuperált lőtéren? De ha a technoőrületben csak a csendet vernék fel! A motorosok keresztül- kasul száguldoznak a harci tüzek pusztításai után, a magához térés különböző fázisaiban tartó gyepeken, ahol aztán az újra meg újra felszaggatott keréknyomokban a víz, a vonalas erózió folytatja a pusztítást.

Az uniós tagság - mindenféle naiv várakozás ellenére - sajnos, nem süllyesztette el a természetrombolókat, sőt mintha inkább erősítést kaptak volna - ez esetben megnövekedett lóerők és megsokszorozódott kerekek formájában.  Talán még magabiztosság terén is. Láttam, amint az őket ujjukkal fenyegető gyalogos természetjáróknak - uram bocsá! - az ülepüket mutogatták! A kis magyar természetvédelem mindeközben szembehúnyósdit játszik, ráadásul egy kapura. Mert annyi sok türelem és annyiféle jobbítási hitbe vetett remények után be kell látnunk, hogy jobbára csak hitegettek bennünket. A természetvédelem érdekérvényesítő képessége napjainkban még addig a lehetőségig sem terjed ki, hogy néhány jól körülhatárolható őrültet a saját körletéből - védett vagy nem védett természeti értékek termőhelyéről - kiebrudaljon. (Kérdés persze, sajátjának tekinti- e még a természetet? A provokatív kérdés mögött ott hevernek például a tavaszi vonuláskor elpusztult darvak tetemei. Ha a védettség értelmében etették volna őket, talán nem fanyalodnak a végzetes étekre.) Törvény, szabály van dunányi, csak hatalommal felruházott és megvédett ember nincs (elég), aki a kiakóbolitást véghez vihetné. Talán azért is, mert néhányan úgy gondolják, szelíd neveléssel, türelemmel, kézrátétellel a vandálok is kezessé tehetők. Sok évtizedes (tanári) tapasztalatomra hivatkozva azonban azt mondom, hogy az ember nevelhetőségének szabott ideje vagyon, és aki azon már túl jár, azzal fölénnyel- eredménnyel csak a fegyelmező szó beszélhet. Engedékeny világunkban azonban ez a fajta viszonyulás elavultnak - mi több - vétkesnek számít. A nagyon türelmes, toleráns és sérülékeny természet azért persze megadja válaszát: szép csendesen és következetesen degradálódik. Ezek után csak azt nem értem, hogy minek akkor az érdekét megfogalmazó jog, a törvény, a szabályok vagy a bíróságok? Ha egyszer úgy is mindent szabad! Vagy talán még sem mindenkinek?!

A baglyasi panoráma árnyoldaláról térjünk azonban át inkább a napsugarasabbra. Nem a tiszta verőfényre, csak olyan félárnyékfélére. Mert a Baglyast még elkerüli a tiszta verőfény.
 

A mósuszillatú pézsmahagyma	A Síkvargya- Hideg- hegyi tájelem sokféle emberi  eredetű megpróbáltatástól szenved

A már említett feljövetel igazi élménye a nyugati oldalon érheti az embert. Persze, jócskán be kell hatolni a Hideg- völgy szűkületébe, és onnan nekivágni a meredek árkoknak, oldalaknak. Ez a sasbércletörések oldala: fehérlő, réteghatároktól szeletelt falak, mély horhosok, keskenyre kopott gerincek, leszakadozott, állatformájú sziklák, elvetélődött, elvonszolódott dolomittömbök bizarr világa ez. Olyan világ, ahol viszonylag kis területen változatos sziklagyepek, lejtőgyepek, bokorerdők, sziklai cserjések, szurdokerdők színes foltjai mozaikolnak. Nagy messziről, Veszprém felől - különösen havas télen - akárha cirkuszvölgyeknek is nézhetné őket az ember. Ez az oldal maga az összevisszaság harmóniája. Valaha - ennek- e vagy valami másnak - Síkvargya volt itt a neve. Jó név, rejtélyes név. Még ha egy lapátnyi sík sem lelhető fel benne. Elakadtak a névben azok is, akik azt hitték, védett területet tudnak belőle varázsolni. (Én már tudom, a varázslatra errefelé nagy szükség lesz!) Rá is nyomtatták jó néhány térképre, hadd ismerjék, tanulják meg az emberek. Ám - és ez maradjon nyitott kérdés kinek- kinek való okulásul - sok- sok kérdezősködés, odábbküldés, telefonálás után sem tudtam kideríteni, van- e Síkvargyának legalább egy fikarcnyi valóságos védettségi státusa, vagy sem. Hát persze! Ahol nem tudhatni, lőtér- e még a lőtér, úgy azt sem lehet tudni, hogy védett- e már (vagy még?) a védtelen. Természetesen e rejtély a technika megszállottjait  cseppet sem érdekli, hiszen éppen a bizonytalanság az ő igazi világuk. Nemcsak gépeiket, hanem a bizonytalanságot is meglovagolják. Ők a Baglyas urai. Azt cselekedhetnek itt, amit csak akarnak. Pedig a pénztelen önkormányzatok akár hasznot is húzhatnának belőlük. Mint a közeli kőszárhegyiek, akik kordába szorították a vadmotorozást. Csak fizetség ellenében használhatják a számukra kijelölt- kiépített pályát, de csakis azt. (Igaz, az én szívem ezért a területért is vérzik, mert jónak mondható löszgyepek estek a kerekeknek áldozatul.) De hát itt és sokfelé másutt is - nem csak a Bakonyban - egészen balkáni állapotok uralkodnak. Tisztelt Döntéshozók! Mit gondolnak: szomszédainknál, Ausztriában vagy akár a kedves kis Szlovéniában eltűrnék ezt?!

Ezért e gondolatok közben óhatatlanul egy másik, egészen páratlan természeti értékre gondolok. A közelben rejtőzködik az ország egyik legszebb szurdoka, a Burok- völgy, amit a lokálpatrióta környékbeliek, dacolva a jéghideg ellenszéllel, a sajátjuknak érezve- tudva védetté nyilvánították. Természetesen a velük szemben álló lokátor- hívő ellenérdekeltek cseppet sem örültek neki. Még hogy a Burok- völgy a Balaton- felvidék Nemzeti Parkhoz tartozzon?! Vagy a közeli, ugyancsak páratlan, barlangos Tési- fennsík? De ezekről a visszásságokról majd máskor.
 

Bíboros kosbor	Az apró nőszirom hibridjei

A szemmel láthatóan védtelen Síkvargya - vagy ha úgy tetszik, a Baglyas - , ha tudná, még az arra tévedő szelíd kíváncsiak elől is rejtegetné kincseit. Erre vonatkozó készsége itt- ott meg is mutatkozik, hasznára is van. Ám a látók szemét azért nehéz megtévesztenie. Előttük tárul fel mindaz, ami szállást, hazát, életteret nyert rajta, benne. Hogy mik volnának ezek? Lássuk az érdekesebb példákat, csak sorjában!

Kezdjük a legmélyebb vagy lankásabb pontokon. Az emberi megközelíthetőség itt a legnagyobb, legélénkebb. Nem csoda hát, hogy utakkal, építményekkel és mindenféle más emberi beavatkozással, beavatkozástól terhelt ez a környezet. Ahol a legjobb esetben is csak szigetnyi foltokon maradt fenn valami a régi mész- és melegkedvelő molyhos tölgyes erdőkből, vagy például az apró nőszirom ritkább változatait nem is annyira takargató száraz lejtőkből, sztyepprétekből. E foltokon díszlik többek között a pirosló pozdor, a magyar nyúlhere vagy a szikár habszegfű. Ezek, zavartságuk ellenére, néhol meglepően jó állapotban vannak, és a zavaró hatások megszűntével képesek lennének ráterjedni a jellegtelen növényzettel borított, parlagnak tekinthető foltokra. A délies lejtőkön és aljakon azonban kiterjedt szőlőművelés és hétvégi házak sokasága garantálja a zavarás konzerválódását. A szőlők feletti, a dolomitot elfedő gyepes területek már más elbírálással jellemezhetők.
 

Az inkább ibolyás  piros pozdor	A védett ezüstös útifű

Szerencsésebb ismerkedést kínál a már említett Hideg- völgy felőli megközelítés. Ez egy észak- déli irányú tektonikai hasadék, mely északnyugat felé fokozatosan beszűkül. Szálban álló dolomitsziklái és az őket körülvevő üde erdő sok érdekes növényt, állatot rejteget. Jobbára csak hétvégén járják többen, ezért aki hét közben látogatja meg, sokféle kisemlőst, madarat, rovart is megfigyelhet. A Baglyas- tömb közepe táján több kisebb és párhuzamos bevágódás között széles völgyszáj nyílik a hegy belseje felé. Északi oldalán csupasz dolomitgerinc fehérlik, a völgy egyéb részleteit másutt erdő takarja. Csak a hozzáértő vagy a figyelmes túrázó veszi észre, hányféle változatban. Ahol a letörés szinte függőleges, vagy ahol az időszakosan lerohanó vizek utat törnek a völgytalp felé, hársas- magas kőrises törmeléklejtő- erdők vagy szurdokerdők díszlenek. Méretük és viszonylag száraz voltuk nem engedi meg a típusos kifejlődést. A délies kitettségű, kevésbé meredek oldalakon viszont a melegkedvelő erdő olykor meglett korú molyhos tölgyei terebélyesednek virágos kőrisek társaságában. Némileg szokatlanul, különösen a kiritkult, meredekebb oldalakon a cserszömörce is előfordul a cserjeszintjükben. A fényben és fajokban gazdag gyepszintben igen sokféle növény él, közülük a nagy ezerjófű vagy a bíboros kosbor egészen közönséges. Felette, a meredekbe hajló oldalakon a növényzet több fokozat közbeiktatódásával bokorerdőbe megy át. A ritkásan álló molyhos tölgyek itt erősen szétágazó alacsony fácskává fejlődnek, és az ugyancsak szórtan elhelyezkedő virágos kőrisek sem magasabbak náluk. A színek és formák palettáján, különösen a szeptember végi, októberi időszakban a cserszömörce szétterülő bokrai is mindenütt szembeötlenek. A meredek falú sziklakibúvások környezetében a sziklai cserjések válnak jellemzővé. Ezekben itt két egzotikus hatású cserje: a madárbirs és a fanyarka egymástól elkülönülő kis csoportjai a jellemzők, de néhol a jajrózsa aprócska és roppant szúrós bokrocskái is feltűnnek. A ritka lisztes berkenye előfordulása különösen megbecsülendő érték. A kiterjedt sajmeggyes foltok az egykori erdős sztyepp erdőszéli növényzetéből a bokorerdőbe és a sziklai cserjések peremére szorultak vissza. Akár a bokorerdőben, akár a sziklai cserjésben többféle, sokszor a közvetlenül a közelben előforduló száraz, esetünkben dolomithoz kötődő gyep növényei is előfordulnak. (Az "átállás" fordítva is igaz!) Ezek nyílt és zárt változatai igen sok lágyszárú növényt és törpecserjét rejtegetnek. Közéjük tartozik a meglehetősen ritka, nyár végén illatozó hegyi gamandor is. További kedvenceim között említem a Földközi- tenger partvidékét idéző két szuharfélét, a napvirágot és naprózsát. Mindkét gyepféleségben otthonos a sárgászöld, egzotikus hatású korongpár. A közeli rokon, nem kevésbé egzotikus (mert pozsgás levelű) sulyoktáska viszont a nyílt dolomitgyepeket kedveli. Az Északi- középhegységről kiveszőfélben lévő ezüstös útifű a Baglyason számos kisebb- nagyobb, de többnyire csak kúszással- mászással megközelíthető gyepfoltban ékeskedik. Szél borzolta hosszúkás, ezüstösen molyhos levelei, apró, gömbös, piszkosfehér virágzatú füzérkéi még a laikusnak is feltűnnek. A napsütötte sziklagyepek, sziklai cserjések, bokorerdők határzónáiban igen gyakori, virágzáskor kénsárga, elfekvő telepeket képez a selymes rekettye. Végezetül felemlítem, hogy a búcsúzó nyár Baglyas- szerte ezerszám bontja ki a rendkívül diszkrét illatú aprócska pézsmahagyma lilás lepelszirmait.
 

A magyar nyúlhere	A magas gubóvirág

Szándékosan emeltem ki csak néhány fajt az előfordulók és védettek közül. Ezek itt mind bizonyító szerepűek: a Baglyast választották lakóhelyül. Semmi keresnivalójuk nincs hát sem a töveiken, sem a száraikon, sem a virágaikon semmiféle gépezetnek, sem a motorkerékpárok gumiabroncsainak. A Tési- fennsík felől fújó kitartó nyugati szelek - inkább előbb, mint utóbb - igazi nyugati szellemet kell hogy ébresszenek a természetvédelemért felelős és nem felelős döntéshozókban, hogy a Baglyas újra verőfényben ragyoghasson!