Szerényi Gábor
A Bohó- rét

Telkibányáról indulva, kövessük a kanyargó Ósva patakot. Jó órányi gyaloglás után délnyugati irányban elhagyjuk a mindinkább összeszűkülő völgyet, egyenletes emelkedéssel érjük el a terület vízválasztó hegygerinceinek sorát. A hatalmas sziklákkal, kőgörgetegekkel tarkított hátak hosszú vonulata, a Reszelt- bérc, a Hosszú- kő, a Hemzső- hegy déli irányban mind szélesebb tönkfelszínben teljesednek ki. A közel hétszáz méter magasan elterülő, kiemelkedő sziklabércekkel határolt meredek letörésű,  csaknem vízszintes hát csodálatos pompában adja vissza a Zempléni- hegység középső és északi részének Kárpátokhoz hasonló növényzetének képét.

 A hegyvonulatok alkotó kőzete keletkezéskor itt a vulkáni csatornákon sűrűn folyó izzó árként ömlött ki és terült szét. Az ilyen lávafolyamok jellemzője, hogy felső és alsó rétegeik között hőmérsékleti és nyomáskülönbség lép fel, hogy eltérés van a gyorsabban folyó hígabb felső, és a lassabban folyó, viszkózusabb alsó rétegek sűrűségében is. Az izzó olvadék hűlésekor ezért a felszíni lávarétegek lazább, habos, salakszerű masszává dermednek. Alul a mozgás által továbbgörgetett, nehezebben hűlő, vegyes összetételű agyag  kőzetek formájában kristályosodik ki. A két réteg között az átmeneti fázisban lévő izzó láva ugyancsak lassú hűlése lemezes szerkezetű , különböző andezittípusokat hozott létre. A Bohó- rét központi platója ilyen andezit tönkfelszín. A lávaáradat tetejének lazább szerkezetű képződményei ugyanis gyorsan lepusztultak, így túlnyomórészt a középső rétegből származó andezit lett a meghatározó alapkőzet. Andezitsziklák a tönkfelszín peremén magasodó hatalmas sziklacsoportok is. Ilyenek a Hosszú- kő, a Kis- és a Nagypétermennkő, valamint a Pengő- kő is. A Pengő- kő 743 méter magas kiugró sziklatömb, tetejéről festői kilátás nyílik a környező vidékre, a regéci várromtól egészen a nagy- Milicig. Bármerre tekintünk is, mindenfelé csak erdővel borított hegyeket látni.....Innen gyönyörködve felsóhajthatunk: "most benn járunk a Zemplén szívében...".
 

Lápfolt a Dorgó sarkánál	Bodzaszagú vajszínű ujjaskosbor

 A Bohó- rét a Zempléni- tájvédelmi Körzett fokozottan védett, csak engedéllyel látogatható területe. A szélén jelzett turistaút húzódik, ezért erről letérnünk nem szabad. De nincs is rá szükség, mert az útról szemlélődve is bőven akad látnivaló. A nyírligetekkel tarkított rét a Zempléni- hegység kárpáti fajokban leggazdagabb hegyi rétje. Valójában irtásrét, valaha kocsánytalan tölgyes állt a helyén, ezt bizonyítják azok a hatalmas, öreg fák, amelyeket megkíméltek az évszázadokkal ezelőtti erdőirtók. Erről árulkodnak a gyepszint növényei is, hiszen a tenyeresen összetett levelű fehér pimpó (Potentilla alba), a vitéz bükköny (Vicia assubica), vagy a tavasszal virágzó hegyi sás (Carex montana) jellegzetesen tölgyes erdőlakók. A fennsík nedvesebb mélyedéseiben kékperjés láprétek díszlenek. Ezekben bontja júniusban szirmait a finom virágú, fátyolos szépségű, törékeny reliktum növényünk, a szibériai nőszirom Iris sibirica). Ugyanitt vírit később a réti kardvirág (Gladiolus imbricatus), az ismert "Gladiólusz" vad őse. Igaz, kisebb a virága, vékonyabb is, de éppen törékenysége, természetes kecsessége miatt szebb a hatalmas virágú nemesített kerti rokonnál.
 A lábszárközépig érő sűrű gyepben sokfelé szembetűnik a lapos füzérkéjű  közepes rezgőfű (Briza media). Az erdőszegély mentén nyílik a visszahajló lepelleveleiről könnyen felismerhető gyönyörű vadvirág, a turbánliliom (Lilium martagon). Másutt a halovány csengettyűvirág (Adenophora liliifolia) és a fehér kenyérbél cickafark (Achillea ptarmica) nyílik. Augusztustól változik a kép, tovább színezi a kornis tárnics (Gentiana pneumonanthe) élénk kékje, a csinos tárnicska (Gentianella livonica) fakó lilája, vagy az őszi vérfű (Sanguisorba officinalis) sötét bíbora. Igazi, tavasztól őszig tarkán ringatózó virágszőnyeg ez.

Réti kardvirág	A Bohó- rét hagyásfái

 A tocsogós mélyedések között fiatal nyírfák hangulatos ligetei törik meg a gyep végtelenségét. A fehér nyír (Betula pendula) megjelenése előbb- utóbb minden erdőirtásra jellemző. Magjuk könnyű, messzire hordja a szél, igénytelensége és alkalmazkodó- képessége miatt mindenhol gyökeret ver. Lecsüngő koronájával, feketén futtatott fehér kérgével nagyon szép. Gazdasági szempontból viszont kisértékű, könnyen pudvásodó puhafa. Ráadásul agresszív térhódítása kifejezetten terhessé teheti. A Bohó- réten is a kefesűrűségű nyírfiatalosok  veszélyeztetik a gyepszint növényegyütteseit, elsősorban az orchideákat.

 A rét igazi ékességei ugyanis a tömegesen virító orchideák. Eddig tizenhárom fajt találtak a réten, valamennyiüket szigorú törvény oltalmazza. Szerencsére néhány fajból igazán erős populációk élnek itt. Egyes években - ha a környezeti feltételek adottak - egyszerre akár tízezernyi lilásbíbor és sárgásfehér bodzaszagú ujjaskosbor (Dactylorhiza sambucina) bontja itt ki lepelleveleit május elején. Később ugyancsak nagy számban lepi el a területet a szúnyoglábú bibircsvirág (Gymnadenia conopsea), a széleslevelű ujjaskosbor (Dactylorhiza majalis) és a kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia). Ritkaság a magasra növő, ám apróvirágú békakonty (Listera ovata) és a zöldike (Coeloglossum viride). Különlegesség az erdei ujjaskosbor (Dactylorhiza fuchsii) fehér virágú, "albínó" változata.
 

Erdélyi kurtaszárnyú szöcske	Turbánliliom

 A Bohó- rét peremén, a Dorgónak nevezett erdőrész telepített lucosainak szegélyén különlegesek a sásfajokkal, erdei kákával (Scirpus sylvaticus), békaszittyóval (Juncus effusus) szegélyezett tocsogós, tőzegmohás lápfoltok. Kecskefűzekkel (Salic caprea), rezgőnyárral (Populus tremula), őreg lucokkal (bár legutóbb, amikor arra jártam, éppen irtották őket) övezve már nem is kárpáti, inkább szibériai hangulatot ébresztenek. Ott láthatunk ilyen süppedő mohapárnákkal beborított, áfonyás, szedres, fenyőtűvel párnázott, rengő- imbolygó talajon álló érintetlen rengetegeket. A kizuhant korhadó fenyőtörzsekkel, az ingadozó lápon fejlődő csenevész nyírekkel, a vízben tenyésző szitakötő- , szúnyog- , béka- és gőtelárvákkal ez már egy egészen más mikrovilág.

 A mohapárnák között csillogó sekély vízfoltok sok állatnak adnak otthont. A vízben fejlődik két ritka, védett szitakötőfaj, az erdei szitakötő (Ophiogomphus cecilia) és a feketelábú szitakötő (Gomphus vulgatissimus) lárvája.

 Nemcsak a vizekben, hanem a dúsvirágú réten is mozgalmas rovarélet zajlik. Különlegesség az alig féltucatnyi lelőhelyről ismert erdélyi kurtaszárnyú szöcske (Pholidoptera transsxlvanica). Kelet- kárpáti elterjedésű, bennszülött faj, nagy termetű, vörösbarna, szárnyai csökevényesen fejlődtek, ezért röpképtelen. Védett!
 

Erdei fehér színű ujjaskosbor	Medve lépésnyoma (Szerényi Gábor felvételei)

 A nappali lepkék közül érdemes megemlíteni az ugyancsak néhány lelőhelyről ismert lápi gyöngyházlepkét (Brenthis ino). Igaz, ahol él — és ez a Bohó- rétre is igaz - nagy számban fordul elő. Ugyancsak értékes ritkaságok a szerecsenlepkék, amelyek hegyvidéki és alpesi fajok, alacsonyabb területekre csak alig néhány ereszkedik le közülük. Ilyen a fehércsíkú szerecsenlepke (Erebia ligea) is.

 Feltűnő a virágcincérek nagy száma. A sárgaszőrű szalagoscincér (Leptura aurulenta), a tarkacsápú karcsúcsincér (Leptura maculata), a feketevégű karcsúcincér (Stenurella melanura), a nyurgacincér (Strangalina attenuata) szorgos viráglátogatók, ugyanis pollenevők. Közülük igazi ritkaság a Bohó- rét érdekessége, a bordó virágcincér (Laptura erythroptera). Eddig mindössze három példánya került elő a Zempléni- hegységből, ebből kettő innen, a Bohó- rétről. (Az ország egyéb hegyvidékeiről előkerült példányok száma sem éri el az egy tucatot!) Életmódjáról, lárvájáról vajmi keveset tudunk, ezért kerül olyan ritkán a kutatók szeme elé. A dolgot az teszi érdekessé, hogy minden rokona nappali életmódot folytat, így a bordó virágcincérnek is illene többet mutatkoznia. Ami biztos, életmódjának jobb megismerése lerántja majd a leplet titokzatosságáról.

 A réten májustól augusztusig elképzelhetetlen mennyiségű rovar él. Bogarak, lepkék, legyek, méhek, darazsak, kabócák, poloskák tömege nyüzsög a virágzó növényeken. Ez a szüntelen jövés- menés, zúgás, dongás, döngicsélés, zümmögés pezsgővé varázsolja a rét mindennapját.
 A környező erdők rengetegei a nagyvadak számára jelentenek otthont. Őzek, szarvasok, vaddisznók, és betelepített muflonok járják az erdőket. Jól látszik ez a keskeny ösvénnyé taposott vízhez vezető váltókon, ahol a nyomok egyértelműen árulkodnak a rendszeres látogatókról.

 A muflon (Ovis ammon) jelenléte vissza- visszatérő vita téma a természetvédők és a vadászok között. A vadászok szeretik, mert igénytelen táplálkozású, válogatás nélkül mindent elfogyaszt, trófeája szép, a kosok fejét díszítő nehéz "csiga". A természetvédők szemében azonban éppen a táplálkozási szokásaik a legfőbb vádpontok ellenük. Mivel mindent lelegel, nem kíméli a ritka, védett, sokszor az őzek, szarvasok által szerencsére elkerült növényeket sem. Csapatostul jár, kedvelt tartózkodási helyein kíméletlenül letaposnak mindent.

 A világ számos pontjáról hozott példákkal igazolható, hogy a tájidegen faunaelemek betelepítése a természetes egyensúly felborulásához, helyrehozhatatlan természeti károkhoz vezethet. Különösen akkor, ha a kezdetben erősen kordában tartott, kímélt, védett állomány fokozatosan kiszabadul a felügyelet kontrollja alól, túlszaporodik és terjeszkedése öntörvényűvé válik. Néhány éve a Bohó- réten késő délutántól még látni lehetett csapataikat. Az utóbbi években csökkent a számuk, legalábbis jóval ritkábban kerülnek a szemünk elé. Nyilván szerepet játszik ebben a tervszerű vadgazdálkodás is, de ami fontosabb, a legilletékesebb szabályozók, a csúcsragadozók megjelenése. Az erdőkben ugyanis újra otthonra talált a hiúz (Lynx lynx),  megtelepedett a farkas (Canis lupus), sőt egyes években - hacsak időlegesen átkóborolva Szlovákiából - a barnamedve (Ursus arctos) is. Hatalmas, férfitenyérnél is jóval nagyobb, az emberi talpra emlékeztető, kerek, ötujjú, hosszú karmokban végződő nyomával már magam is találkoztam nem egy alkalommal a környéken. Valamelyik nyáron kilométer hosszan ballagott Istvánkút felé a széles erdei szekérúton a kék turistajelzésen. A ragadozók jelenléte, éberségre, állandó mozgásra készteti a vadat. A természetes szelekció működése pedig az állománynak is csak javára szolgálhat.