Szili István

Mi lesz veled Gömörszőlős?
Védett természetben védendő emberek

A cseppnyi gömöri falu temetőjének több lakója van, mint a falunak. És ez már elég régóta így van. Nincs is senki, aki tudná, mikor volt fordítva! Vagy legalább úgy, hogy az élők és holtak száma közt egyenlőség lett volna. A maradék itt lakók mintha teljesen beletörődtek volna a kialakult helyzetbe. Pedig a ritkulásnak - úgy látszik, a teljes kihalásig - nincs vége. Az egyik nyári nap reggelén, negyed hétkor váratlanul megszólalt a harang és hosszasan panaszkodva adta tudtul, hogy az éjszaka ereje teljében lévő férfi: férj és apa hunyt el. A harangszó jelzése megrázta az embereket, a hír percek alatt köztudottá vált, mindenki megrettent a falura szakadó gyásztól, és kibúvó, felmentés vagy vigasztalás után kutatva járta a szomszédokat, rokonokat, ismerősöket. A harangozás attól kezdve rendszeres időközönként felbolygatta az idilli nyugalom törékeny illúzióját. Harmadnapon, a reménybeli megnyugvást hozó temetés napjának reggelén azonban a halottas ház felől szokatlanul hangos jajveszékelés, kiabálás, zokogás társult a templomtorony búcsúztatójához. A rosszat sejtő, összeszaladó emberek lármája csak fokozta a vészterhes hangulatot. Újra a halottas ház körül nyüzsgött az egész maradék falu. Úgy tűnt, mintha valami új, végzetesen nagy, jóvátehetetlen tragédia történt volna. Mint ahogyan az is történt. Kiderült, hogy hajnalban meghalt az elhunyt férfi idős apósa is. A megözvegyült feleség most már el is árvult, elapátlanodott.

A kis temető ezúttal túlzottan mohónak bizonyult: sietve, kutyafuttában rendelte magához a kiszemelt áldozatokat. Hiába szűkült a választék, mégis gyarapodott a halál. A megrendült emberek szerint semmi mást nem lehet már ez ellen tenni, mint beletörődni.

Gömörszőlős soha sem tartozott a népes települések közé. Csekély lakosságát azonban - vélhetően már emberemlékezet előtti időktől fogva - egészen Trianon bekövetkeztéig - megtartotta. Soha nem is lehetett volna 2- 300 főnél több lakója: a girbegurba látóhatár közé szorított tájban ennyi embernek juthatott elegendő kenyér. (Hogy mikor mi és mennyi volt az elegendő, azt persze jobb nem firtatni. Elég annyi eligazodásképpen, hogy a hírhedett ötvenes években, meg a rákövetkező időkben errefelé nem erőltették a másutt is lehetetlenségbe torkolló tervteljesítési követeléseket.) A hagyományos parasztgazdálkodást folytató faluban ezer éven át békésen bandukolt az idő, és csak akkor hökkent meg alaposabban, amikor a falu határában húzták meg az új országhatárt. Aki ilyesfélét még nem élt át, soha elképzelni sem tudja, mit jelentett ez a régi határt sohasem látott, tőle száz kilométerekre lakóknak. Lehetett menniük keletnek, lehetett nyugatnak, leginkább persze délnek, de északnak?! - olyan volt ez, mintha egyszeriben odaterpeszkedett volna az Óperenciás- tenger. Még arrafelé nézniük is tilos volt. Halni kezdtek hát a szőlősiek. Mert, hogy korábban nem kellett használniuk a “gömör" jelzőt. Az “igazi" Gömör a túloldalra "került át". Igaz, halni kezdtek már a vészt rájuk hozó Első Háborúban is, annak is mindjárt a legelején. Az is messze volt a falu határától, mégis úgy vágott a gyanútlanok közé, mint az istennyila. Mert aligha gyanították fájdalmukban, hogy az elkövetkező embert próbáló időkben mi minden fog még történni.
 

Az 1824- ben épült református templomban Tompa Mihály is  megfordult

Gulya nélkül is szép a szőlősi határ

De hagyjuk a múltat. Kölcsey kérdésével “régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?"

Mostanában, úgy tűnik, van jel, van szándék, akarat, van terv, van tudás, van, aki megállj- t parancsolhat a kihalásnak! Úgy hívják, hogy Ökológiai Intézet Fenntartható Fejlődésért Alapítvány. Gömörszőlős feltámasztását, de legalább is lassú agonizálásának megállítását ugyanis olyan kívülállók (zömében miskolciak) határozták el, akik látásmódjukat a falu határainál sokkal messzebbre terjedő perspektívák és történések tapasztalataiból merítették. Mert a falu - általánosságban és az Európai Unió törekvéseire ráfogott híresztelésekkel ellentétben - nem fog megszűnni. Nem szűnhet meg, ha enni akarunk, és ha emberszabású természeti környezetre vágyunk. A kis falvak legalább is ezt a környezetet - divatossá vált szóhasználattal a szerves kultúrát képviselik. Közismert, hogy a már rég nem gazdálkodó amerikai farmer- ivadékok a Hálaadás ünnepét családi tulajdonként őrzött farmjaikon ünneplik meg, abban a környezetben, ahol új hazájukba belegyökereztek.

Nagy dolog a tapasztalat, a világlátottság, kis hazánkban mégis ritkán szóhoz jutó vendég, és ha ráadásul még prófétálni is akar, valahonnan mindig gyorsan lehurrogják. Emiatt aztán csak a leginkább lesújtottak képesek ráeszmélni, hogy nem szégyen másoktól, más égtájaktól tanulni.
Gömörszölőst megcsapta, elérte a világlátott szellem. Hogy honnan? Jöhetett az éppenséggel a kicsiny, barátságos Szlovéniából is, ahol a parányi alpesi falvak lakói fityiszt mutattak a globalizációnak. Hagyományos életmódjukat, vagyis a szarvasmarhatartást, annak minden szorosan és közvetve hozzákapcsolódó maguk végezte teendőjével ugyan már korlátozottabban gyakorolják, de közben megtanultak vendéget fogadni, idegent szórakoztatni - megtanultak megmaradni. Mindezt egy nemzeti park védőszárnyai alatt, méghozzá úgy, hogy inkább a vendég alkalmazkodik hozzájuk, semmint, hogy engednék felverni falvaik gyógyító, lelket magasba emelő csendjét. Mostanság hasonló szellemet tanulnak a székely vagy a felvidéki falvak lakói is. A szlovének már megingathatatlannak tűnő lábakon állnak, a szőlősiek még nem.
 

A néptelen ház lakói a temetőbe költöztek

Az élet él és élni akar

Nem, mert a közeli Aggteleki Nemzeti Park még nincs (miért is nincs?!) abban a helyzetben, hogy serdülő védőszárnyait a környezetében pusztuló falvak fölé teregethesse. Pedig gyógyító csend, üdítő természeti környezet, barátságos őslakók, tanulságra intő népéleti és gazdálkodási emlékek dolgában Gömörszőlős sem marad el egyetlen szlovén, székely vagy akármilyen más, szerencsésebb sorsú falutársától sem.
Emiatt, ezért kell és lehet tehát itt és másutt, egy (vagy több) társadalmi szervezet a falumegmaradás mentora.

Nézzük, miként vélekedik erről az Ökológiai Intézet a fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója, Gyulai Iván, aki a gömöri táj elkötelezett pártfogója:

"…A térség hasonló helyzetű szerveskultúra- szigetei a szegénység okán rekedtek meg a hagyományok megőrzésének szintjén, de itt is ugyanaz a televízió  sugározza a reklámokat, s gerjeszti a fogyasztás vágyait, mint máshol, ahol a szerves kultúra már meghátrált a globalizáció előtt. Vajon lehet- e és szabad- e a  ?mainstream? ellen haladni? Ha nem változnak a globális keretek, a globális játékszabályok, csak ideig- óráig játszhatják játékukat a fenntarthatóság naiv hívei."

Ez bizony nem éppen optimista állásfoglalás egy hivatásos zöldmozgalmár részéről. De figyeljük, mit tesz még hozzá:

"…Gömörszőlős tipikus aprófalu, magán viseli a többi aprófalu jellemzőit, mint a népesség számának csökkenése, a fiatalok elvándorlása, a falu lakosságának elöregedése, a jövedelemtermelő lehetőségek beszűkülése, a helyben való foglalkoztatottság hiánya, az alacsony jövedelmek, a népesség romló egészségi állapota, a helyben lévő orvosi, oktatási, kulturális ellátás, valamint a kommunális szolgáltatások hiánya…Ugyanakkor…a hagyományos termelői és fogyasztói mintázatok fennmaradtak, a földhasználat és a helyi erőforrásokra épülő kismesterségek illenek a fenntartható fejlődés gondolatához, és azok felelevenítése a helyi közösség fejlődését szolgálja."

Van tehát kapaszkodó!
 

A gömöri ember mértéke és mértéktarása lakóházain is tükröződik

A düledező istállóból már csak  az enyészet szaga párállik

A temető felől újabban arra a festői környezetre irányul a tekintet, ahol régi- új éltető elemeket lát, fogódzókat, kapaszkodókat, elfelejtett életörömöket, feltámadó életösztönt. Lett volna ugyan már régtől fogva észrevenni és kitől megtanulni ezt! Hiszen a dél felé kinyíló út Kelemérbe torkollik, egyenesen neki néhai Tompa Mihály tiszteletes úr parókiájának, aki és ahol, sokkal elesettebb korban, megtaposottabb világban reméltette nemzetét a felemelkedésben, a fészkéhez visszatérő hű gólya példabeszédével.

Most mégis minden másként van. A festőiséget a falu lokálpatrióta festőművésze, E. Kovács László "használja ki" - aki képeivel (és általuk szerzett baráti kapcsolataival) Európa- szerte, de még a tengerentúlon is támogatókat szerez szűkebb hazájának.

A falu lakosságának többségét azonban az a program érinti, amit 1993- ban a miskolci székhelyű Ökológiai Intézet Fenntartható Fejlődésért Alapítvány csoportja indított el. Mindenek előtt több régi épületet felújítottak. Ezek közé tartozik a gyapjúfeldolgozó, ahol a gyapjú kártolásától, szövésétől a késztermék árusításáig minden idevágó dologgal lehet találkozni. Felújított és kibővített épület az Oktatóközpont is, ahol elsősorban a környék fiatal korosztályait ismertetik meg fenntartható falusi élet gondolatával és lehetőségeivel. Hasonló célokat szolgál a tangazdaság biokertje is, ahol környezetbarát gazdálkodási módszereket mutatnak be, népszerűsítik a fűszer- és gyógynövények termesztést, és ahol a budapesti Állatkertből származó mangalicák továbbtenyésztésével is próbálkoznak. A régről fennmaradt extenzív művelésű gyümölcsösben a vegyszermentes gyümölcstermelés lehetőségeinek kipuhatolása folyik. A napkollektor összeszerelő a legolcsóbb energiaforrás hasznosítását népszerűsíti és talán a nem távoli jövőben az itt termett gyümölcsök aszalásához is hozzájárul majd. A fiatalok számára kulturális programokat és alkotótáborokat is szerveznek. Az Alapítvány ösztönzi és támogatja az olyan kismesterségek fennmaradását, mint a nemezelés, fafaragás, vagy a mézeskalács- készítés. A népi hagyományok ápolását összekapcsolják a vadhajtásoktól mentes falusi turizmus szervezésével. Nem véletlen, hogy 1999- ben elnyerték a British Airways Turizmus a holnapért nevű díját.

Gyümölcsös Gömörszőlős határában

A kicsiny Gömörszőlősön tehát az eljövendő idők szelei fújnak. Azt fújják ezek a szelek, hogy meg lehet maradni embernek, boldognak, jövőnek! Nap mint nap be lehet telni a Mikszáth által is oly hőn szeretett gömöri görbe tájjal, a vadvirágos legelőkkel, derekas tölgyesekkel, apró lápokkal, sásokban dúskáló mocsarakkal, leányderekú nyíresekkel, erecskék mellett megbúvó méhesekkel. Meg lehet maradni a parányi szülőföldön; inkább itt, és “sohun másutt" - mint ahogyan azt Zrínyi Miklós tanácsolá. Lehet Szőlősön élni, családot alapítani, értelmesen munkálkodni, és végleg megnyugodni is lehet, az ősök falura tekintő Hallgatag Elíziumában. De, hogy tényleg így legyen, kerülni kell a bánatot, a bánat- bátorító pohárt, az elmét gúzsbakötő kétségbeesést, a kétségbeejtő szegénységet. A feltámadáshoz ez mind kellő, de még nem elegendő.
Az elegendő azonban majd csak az idők folyamán derül ki.