Nebojszki László

Múltunk öröksége, a Nyéki- Holt- Duna

A Duna a Sárközbe érve folyamatosan irányt- utat keresve kanyargóssá válik, melyekben az áramlási sebesség eloszlása nem egyenletes: a domború parton csökken, itt nagy homokpadokat épít; míg a homorún a gyorsuló áramlás elmossa a partot. A szabályozatlan folyók meanderei egyre nagyobbodó hurokká válnak, végül a folyó egy hevesebb áradásnál kiegyenesíti önmagát. A lefűződésből előbb holtág, majd morotvató jön létre. A torkolati részek feltöltődésein fokká váló, csészeszelvényű új meder alakul ki. Az ilyen helyeken váltakozó irányú vízmozgás tanúi lehetünk, hiszen ezeken jut áradáskor víz a morotvába, majd apadáskor a felesleg itt távozik.

A Baját és Pörbölyt összekötő köz- és vasút déli részének, ill. a Gemencet nyugatról határoló árvízvédelmi töltés hullámtéri oldalának szegletében elterülő Nyéki- Holt- Duna a korábbi szabad mederváltozások emléke. A Duna kanyarulata mintegy kétszáz évvel ezelőtt lefűződött, így alakult ki a hullámtér legnagyobb morotvatava. Mészöly Miklós a Gemen

c című versében leírtakat akár az itt látottak is ihlethették: "Fénybe bénított holtág / Kötélgubanc gyökerű fák / A vízen lassan széttartó hullám / Tegnapi evező- nyom Diluviális távolodás."
 

Boltívek

A Nyéki- Holt- Duna

Történelmi örökség

A szubtrópusi övezetben az emberiség bölcsőjének tekintett "folyami civilizációk" az ókor kezdetére már kialakultak. A víz és a folyóvölgyek jelentőségét mutatja, hogy ebből az időszakból az ember megjelenésének nyomai nemcsak abban az éghajlati övben, hanem bolygónk hasonló vízrajzi adottságú részein is fellelhetők. A dombvidék és a Duna által határolt Tolnai- Sárköz legkorábbi régészeti leletei ebből a korból maradtak ránk. Időszámításunk kezdetén itt húzódott a Római Birodalom keleti határa, a limes, amely a keletről érkező törzsek betörését hivatott megállítani. Később, a középkori Magyarország királyai a Sárköz peremén három helyen alapítottak monostort: I. Béla 1061- ben Szekszárdon, majd I. László 1092- ben Bátán bencés apátságot, végül II. Géza 1142- ben a Cikádoron (a későbbi Bátaszéken) ciszterci apátságot.

A szerzetesek fontos feladatuknak tartották, hogy a mocsaras földeket használhatóvá tegyék, tehát az ártér átalakításával már akkor foglalkoztak. A táj az ókortól stratégiai fontosságú Eszék- Óbuda útvonal mentén fekszik, a törökök Buda elleni legfontosabb felvonulási útja itt volt. A hódoltság idején az apátságok és falvak feldúlása a Sárköz fejlődését évszázadokra visszavetette. A hadjárások idején a lakosság mocsarakba menekült, a szájhagyomány szerint az embereket a portyázó törökök magyar szóval is próbálták kicsalogatni: "Kati, Panni, Sári, Mari gyertek ki, elmentek már a tatárok!"

Az egykori Duna menti mocsárvilágot szegélyező magaslaton, a régi Sárvíz partján fekszik a közeli Bátaszékkel szinte összeépült Alsónyék. Keleti határán több puszta és szállás épült, belőlük alakult ki például Pörböly. Lakossága nagy részének a hullámtéri erdők és vizek adják a megélhetést; a Nyéki- Holt- Dunán ma is látni varsát, a morotva partján pedig tapogatóra és a rekesztő halászat nyomaira bukkanhatunk.

1977- ben hozták létre a Gemenci Tájvédelmi Körzetet, ami ma az 1996- ban alapított Duna- Dráva Nemzeti Park része. Itt kapott fokozott védettséget a szentély típusú holtágak közé sorolt és erősen eutrofizálódott Nyéki- Holt- Duna. Mellette 2002 májusában az ártér és a holtág élővilágát bemutató, szabadon látogatható tanösvény készült, amelynek talán leglátványosabb pontja a morotva szinte egészére rálátást biztosító megfigyelőtorony. Megközelítését könnyíti, hogy a tanösvény a pörbölyi vasútállomás mellől indul és itt vezet a Baja- Pörböly országút.

Felszínformáló Duna

A jelenlegi Duna- meder és futásirány a holocén elején alakult ki. A völgy Bogyiszlónál több mint harminc kilométerrel a legszélesebb, Bátánál kb. tíz kilométerrel a legkeskenyebb. A Duna kisvíznél alsószakasz jellegűvé válik, a csökkent hordalékszállító képesség változatos formájú lerakódásokat hoz létre, közben a folyó ágakra szakad. Közepes víznél középszakasz jellegű, meanderei a szabályozások előtt bejárták a széles völgyet. Nagyobb árvizeknél a hullámtér tengerré változik és annak minden részén hordalékot rak le. Korábban a völgy nyugati peremén folyt és Bátánál torkollott a Dunába a bakonyi patakokból táplálkozó, majd a Kapos és Sió vizét felvevő Sárvíz, amelyen a források szerint a hajók a középkorban Szekszárdig jutottak fel.

A török hódoltság végére a természet korlátlan úr lett a Sárközben, a visszafoglalt részeken bőven volt művelhető terület. Később, a betelepítések nyomán meginduló fejlődés miatt vált fontossá, hogy a mezőgazdasági területeket a vizek visszaszorításával, szabályozásával gyarapítsák. Felvetődött a töltésépítések gondolata, de az elöntések várható valószínűleg elmaradnak, az itt élők ellenezték a tervet. A lakosság fő megélhetését akkor az ártérben a legeltetés és a hagyományos pákász életforma biztosította. A Duna szabályozására és a töltésépítésre a végleges rendezési terveket 1852- ben Halász Gábor készítette el, a munkák során a Sárvizet néhány kilométeres új meder kialakításával a Bogyiszló melletti régi Dunaágba vezették. A feleslegessé vált régi Sárvíz- mederből lett a fő belvízlevezető csatorna. A terület fő tulajdonosa, a Kalocsai Érsekség nem lépett be a töltésépítő társulatba, így a gátak a birtok peremére, a mai Gemenc határára épültek.

A Nyéki- Holt- Duna a XVIII- XIX. század fordulóján természetes módon fűződött le és vált holtággá. Nevét bizonyos Nyéki nevű, halász árendásról (haszonbérlőről) kapta. A Nyéki- Holt- Duna kezdetben kelet- nyugati, majd délre forduló, mintegy 2,3 km hosszúságú, felső végén kettéágazó, lapos partvonalú, rétek és nádasok övezte erősen feliszapolódott morotvató. A vízfelület nagysága 0,4 méteres átlagos vízmélységnél 10 hektár, ugyanez 0,8 méternél 17 hektár körüli. A tó alsó végén a 1,5 km hossz

úságú Felső- Címer- fokkal; felső végénél a 1,5 km hosszú, a Baja- Pörböly köz- és vasút pillérei között áthaladó Sárkány- fok

a Cserta- Dunán és a Vén- Dunán keresztül kapcsolódik a nagy Duna mederhez.

A XX. században a korábban átmetszésekkel Dunaföldvártól a déli országhatárig 83 km- el rövidített Duna esése nagyobb lett, a megnövekedett hordalékszállító képesség miatt a meder bevágódott és a jellemző vízszintek pedig csökkentek. Ennek oka az, hogy a mederszélesség változtatásában partvédelemmel korlátozott folyó egyetlen lehetősége a mederfenék megbontása. A sikeres folyószabályozás járulékos hatásai, a fokokban kialakult feltöltődések és szűkületek miatt a múlt század végére a gemenci mellékágrendszer vízforgalma csökkent. A Nyéki- Holt- Dunát mind a Címer- fok, mind a Sárkány- fok felől csak 500 cm- t meghaladó bajai vízmércén mért Duna vízállásnál érte el a folyó vize. A következmény a ritkábbá és rövidebbé váló hullámtéri elöntések formájában jelentkezett. Előzőek alapján felismert szükségszerűség a vízrendszer szelvényméreteinek növelésével ill. elzáródásainak megszűntetésével a fokok és mellékágak vízcseréjének, azaz a hullámtér keresztirányú dimenziójának javítása. Ez a Nyéki- Holt- Duna esetében a két fok medrének teljes

hosszon történő megtisztítását, helyenként szelvénybővítést és az áttöltések megszűntetését jelentette. A Sárkány- foknál a beavatkozás összetettebb, mert a kapcsolódó Cserta- Duna és Vén- Duna hasonló jellegű beavatkozást igényelt. A Címer- foknál a munka egyszerűbb, hiszen elsődleges fok, azaz közvetlenül a Dunából nyíló vízkapu. Egyúttal a hosszú távú megoldás érdekében fontos feladat a morotvába bejutó víz hordaléktartalmának csökkentése, így lassítható feltöltődése.

A munkák elvégzése óta már a korábbinál mintegy 50 cm- el alacsonyabb vízállásnál éri el a Duna vize a morotvát. Ami jó áradásnál, az csökkenő vízállásnál gondot okozhat: apadó Dunánál, a csatlakozó fokokon a morotvató jelentősen leürülhet, így a víz visszatartására szolgáló műtárgyak szükségesek. A Sárkány- fok kiágazásánál

zsilipes küszöb, a Címer- fok kivezetésénél fenéklépcső épült. Gemenc déli részének mélyterülete olyan víztest, amelyben jelentős vízmennyiség tárolható. A Nyéki- Holt- Duna a tőle délkeletre, a Duná

ig terjedő Pörbölyi- erdő talajvízszintjére jelentős hatással van, tehát megfelelő vízállású morotva segíti a szabályozások előtti vízháztartási helyzet kialakulását.
 

Növényvilág

A Nyéki- Holt- Duna nádasokkal szegélyezett vízi világa számos növénynek ad otthont, a faji összetételt főleg a víz mélysége, kémiai jellemzői és a tápanyaggal való ellátottság határozza meg. A vízi növények különbözőképpen alkalmazkodtak az élőhelyi viszonyokhoz: a hínárfélék lehetnek lebegő- úszó és gyökerező, a vízben elfoglalt helyüket illetően pedig felszínen kiterülők és alámerülők.

A lebegő hínárok közé tartozó békalencsefélék zöld szőnyegként lepik be a vízfelszínt. Itteni fajai az apró békalencse (Lemna minor), a keresztes békalencse (Lemna trisulca) és a bojtos békalencse (Spirodela polyrrhiza). A közönséges rence (Utricularia vulgaris) hajtásain a rovarok

csapdázására szolgáló tömlőcskék fejlődnek, a megfogott zsákmányt a növény megemészti. A társuláshoz tartozó a békatutaj (Hydrocharis morsus- ranae) virága három fehér színű sziromból áll és elnevezését az úszó levelén tutajozó, táplálékot kereső apró békákról kapta.
 

Kányabangita

Virágkákán pihenő ökörszemlepke

Tündérfátyol

A több védett fajból álló gyökerező hínárvegetáció reprezentánsa a tündérrózsahínár, a "zászlóshajó", a 10- 15 cm átmérőjű virágú fehér tündérrózsa (Nymphaea alba). A gyakori, vaskos gyöktörzsű sárga tündérrózsa vagy vízitök (Nuphar lutea) sárga virágáról, majd a kialakuló tökszerű terméséről kapta nevét. A társulás jellemző faja az elágazó gyöktörzsű, 5 sziromból összeforrt sárga virágú tündérfátyol (Nymphoides peltata). Főleg a tó déli részén található az először iszapban gyökerező, majd lebegő hínárrá váló sulyom (Trapa natans). Kettő- négy centiméter nagyságú termésének igen szúrós szarvacskáit régen azok a tapogatóval dolgozó halászok emlegették, akik lesüllyedt termésébe mezítláb beleléptek. A környékbeliek által bikának nevezett terméssel való ilyetén találkozás nehezen felejthető "élményt", fájdalmas tapasztalatot jelentett. Megfőzött termését a második világháború után a bajai piacon még árulták, belsejének íze gesztenyére emlékeztet. A parti szegély növénye a nyílfű (Sagittaria sagittifolia), nevét nyilas vagy dárdás vállú leveleiről kapta. Érdekessége, hogy örvös fürtben álló egyivarú virágai közül a felsők porzósak, az alsók termősek. A part tápanyagban gazdag, tocsogós részein tenyészik a mocsári vagy sárga nőszirom (Iris pseudacorus). Elterjedt a magas szárú virágkáka (Butomus umbellatus). A morotvát széles sávban és összef

üggő állományban veszi körbe az évelő, kúszó tarackjaival gyorsan terjedő nád (Phragmites australis), benne többek között megtalálható a tüskés hajtású hamvas szeder (Rubus caesius), a parti sás (Carex riparia), a vízi harmatkása (Glyceria maxima), a korai sás (Carex praecox) és a kúszó gyöktörzsű tavi káka (Schoenoplectus lacustris). Mint erek a testet, úgy hálózzák be a nádast az itt vadon élő emlősök által évtizedek óta használt- taposott csapdák.

A parton matuzsálemi korú fehér fűzek (Salix alba) teszik romantikussá a tájat. A fák száradó ágai és törzsük letört darabjai jelzik, hogy életük utolsó szakaszához érkeztek. A szabaddá váló helyen új tér támad más élőlényeknek: a megjelenő fekete nyár (Populus nigra) és fehér nyár (Populus alba) a szukcesszió következő lépcsője. A környező Pörbölyi- erdő nedves részeinek védett növényei a nyári tőzike (Leucojum aestivum), a borostás sás (Carex strigosa) és a tavasz elején virágzó ligeti vagy

Duna- völgyi csillagvirág (Scilla vindobonensis). A télvégi erdő csupasz fái között messziről látható a virágzó közönséges mogyoró (Corylus avellana) élénksárga barkája. A legkisebb szellő vagy érintés nyomán sárga felhő száll a bokor körül, a beporzást a szél végzi. Megtalálható a Duna- völgy védett bennszülött cserjéje a fekete galagonya (Crataegus nigra), és az egybibés galagonyával (Crataegus monogyna) alkotott természetes hibridje a Degen- galagonya (Crataegus x degenii).

Állatvilág

A legzordabb téli időt és a teljes hullámteret ellepő árvizet kivéve a morotva és környezete eszményi élőhelyet biztosít a gímszarvas (Cervus elaphus) számára. A táj békéjét mutatja, hogy itt a va

ddisznó (Sus scrofa) megőrizte ősi szokásait és viselkedését: a nappal is nyugodtan kereső, túrkáló konda gyakori látvány.

Jól érzi itt magát a területen a vidra (Lutra lutra). Kotorékát a vízparti fák gyökerei közé ássa, a puhatestűek, a kétéltűek, a halak és sérült vízimadarak egész évben biztosítják élelmét. Halat keresve esetenként varsába téved, a kaland ha nem talál ki, az életé

be kerül.
Gemenc számos denevérfajnak kínál táplálékot, jelenlétük főleg az idősebb faállományok kínálta megtelepedési lehetőségektől függ. Az öreg fűzfák odvait, hasadékait kedveli a tavi denevér (Myotis dasycneme) és a vízi denevér (Myotis daubentoni), megtalálható még a fokozottan védett pisze denevér (Barbastella barbastellus).
 

Nappali pávaszem és árnyéka

A jég fogságában

Itt hódok jártak!

A háborítatlan környezet páratlan gazdagságú madárvilágnak ad otthont, az itt fészkelők közös jellemzője az erős kötődés a vizes élőhelyhez. A gemenci ártéri erdők királyának, a rétisasnak (Haliaetus albicilla) gyakori táplálékszerző helyei a holtágak, a kiszemelt halat erőteljes csüdjével kapja ki a vízből. Máskor a víz fölött repülve igyekszik a felriadó réce- és szárcsacsapatban a sérültet, a zsákm

ányjelöltet meglelni. Gemencen él a fekete gólya (Ciconia nigra) Európában legsűrűbben fészkelő kolóniája. Fészkét embertől rejtve, öreg fák koronájába építi. Mindennapos látvány a morotva sekély vizében kétéltűeket és kisebb halakat kereső fekete gólya, a szürke gém (Ardea cinerea), a kis kócsag (Egretta garzetta), a nagy kócsag (Casmerodius albus) és a kanalasgém (Platalea leucorodia), "társaságukban" biztonságban érzi magát a vaddisznó. Gyakran bukkan fel a tószegélyben a vízityúk (Gallinula chloropus); a táj egyik jellemző madara a bakcsó (Nycticorax nycticorax), hangja alapján itt "(k)vakvarjú"- nak nevezik. A madarak számára ideális táplálkozó helyek az elöntések során víz alá kerülő sekély, alacsonyabban fekvő területek. Ahogy eljön az ősz, a vidék a vonuló madarak határokat nem ismerő útjának létfontosságú állomásává, pihenőhelyévé válik. Azok a vizek, amelyek egész nyáron az itt élőknek nyújtottak terített asztalt, most az átvonuló madárvendégek sokaságát szolgálják ki. A gemenci vizekre jön telelni számos récefaj, a vetési lúd (Anser fabilis), a nagy lilik (Anser albifrons), a kis bukó (Mergus albellus), a nagy bukó (Mergus merganser), s a korábbi védelemnek köszönhetően sok a kárókatona (Phalacrocorax carbo). Utóbbiak szárnyukkal csapkodva csapatban terelik maguk előtt a halakat a morotvák szegletébe, így azok összezsúfolódva könnyen zsákmánnyá válhatnak.

A hüllők közül közönséges a vízhez kötődő vízi sikló (Natrix natrix) és kockás sikló (Natrix tesselata); a környezet erdős, magasabb élőhelyein fordulhat elő a ritka erdei sikló (Elaphe longissima) és a rézsikló (Coronella austriaca). Gyakori az egész nap aktív fürge gyík (Lacerta agilis), jóval ritkább a zöld gyík (Lacerta viridis). Nyári estéken békakórustól visszhangzik a morotva.

Az alkalmanként kiszáradó, a Dunával fokokkal kapcsolatban lévő Nyéki- Holt- Duna geomorfológiai, hidrológiai és ökológiai jellemzői alapján plesiopotamon típusú halélőhely. Az ilyen víztestek mérete a hidrológiai körülmények függvénye, a ritkuló vízpótlások miatt a víz vezetőképessége nagy, így a halközösség fajszáma kicsi. A beavatkozások után várhatóan a limnofil halfajok találnak itt kedvezőbb életfeltételeket. A tapasztalatok szerint a gemenci Duna- szakasz halállományának fajösszetételét, mennyiségét lényegében a hullámtéri vizek kiterjedése és főmederrel kapcsolódásuk tartóssága határozza meg, ezért a morotva fontos ívó, ivadéknevelő és tápláléktermő élőhely. A nagyobb áradások után az összes alsó Duna- völgyre jellemző halfaj előfordulhat a Nyéki- Holt- Dunában, a kiszáradó morotva (erre többször volt példa) a bőség idejét jelenti a halakat fogyasztó madaraknak és emlősöknek.

A Nyéki- Holt- Duna vízinövényekben gazdag részeit kedveli a gyakori nagy mocsári csiga (Lymnaea stagnalis) és a tányércsiga (Planorbarius corneus). Mindkettő viszonylag nagy száma egyúttal a kedvező vízminőség mutatója. Az ilyen típusú vizek lakója a magyar fialócsiga (Viviparus acerosus), a parti részen a szárazföldi csigák közül főleg a Kárpát- medence jellemző faja, a pannoncsiga (Cepaea vindobonensis) és egyik legnagyobb termetű "házas" csigánk, az éti csiga (Helix pomatia) kerülhet szemünk elé.

Az elmúlt időszak egyre hatékonyabb védelmi intézkedéseinek köszönhetően Gemenc ősi állatvilágának szerencsecsillaga felragyogott. A korábban kihalt hód (Castor fiber) új honfoglalása 1996 őszén kezdődött, örvendetes az itt fészkelő fokozottan védett madárfajok növekvő egyedszáma, a Duna és mellékágrendszere pedig sok halfajnak nyújt élőhelyet. Társadalmi szervezetek összefogásával (Bajai Rotary Club és WWF Magyarország) a közelmúltban 400 kecsegét (Acipenser ruthenus) telepítettek Bajánál a Dunába, amelynek egyes szak

aszai még megfelelő életfeltételeket nyújtanak az ősi tokféléknek. A kecsegéknél szerzett tapasztalatok felhasználásával a program végső célja az, hogy 2020- ra legnagyobb folyóinkba térjenek vissza a tokfélék, köztük a viza (Huso huso).

A jövőt formálva

Gemencen a revitalizáció célja a vizes élőhelyek megőrzése és fejlesztése. Alapvető feladatunk, hogy a szabályozott mederbe terelt Duna vizét az itt viszonylag széles hullámtérre vezessük ki és az ott kiterült vizet valamilyen formában - legalább időszakosan - tartsuk meg. A feladat bonyolult, hiszen a Duna itteni vízjárásában a kisvíz és a nagyvíz szintje között nagy eltérések adódhatnak. Szinte napra pontosan a 2002. augusztusi árvíz bajai vízmércén 943 cm- el tetőző vízállása után egy évvel újabb rekord született a bajai mérce leolvasásakor, akkor ugyanis 51 cm- t mutatott. A vízállások különbsége 892 cm, ami nagy hatással van az itteni vizes élőhelyekre. A megoldás alapja a vízforgalomra összpontosító és a XXI. század technikájának lehetőségeit maximálisan kihasználó folyógazdálkodás.

A morotvák életében természetes, hogy idővel fejlődésük az eutrofizáció utolsó szakaszába lép. Folyóink árterületein azonban a feltöltődöttek helyett nem, vagy csak nagyon ritkán keletkezhetnek új tavak. Ilyen körülmények között különösen fontos meglévő vizeink védelme hosszú távú megőrzésükhöz. Gemencen nemcsak a Nyéki- Holt- Duna, hanem a többi morotva is hasonló figyelmet érdemel. A régi fokrendszer és holtágak maradványait felhasználó revitalizációs beavatkozások hosszú időre megfelelő élőhelyet biztosíthatnak az itteni élővilág számára. Az óegyiptomiak több ezer évvel ezelőtt kőbe vésett templomi felirata örök érvényű bölcsességet fogalmazott meg, ami a Kárpát- medence folyóinak hullámterére is igaz:

"A legöregebb Isten a Nílus, ő teremtett mindent.
Kilép medréből, hogy éltesse az embert."

Őseink életmódjukból, megélhetési lehetőségeikből adódóan sokkal jobban ismerték a természetet, mint mi. Tudásuk java része múltunk fennmaradt örökségéből, az itt élő emberek ismereteiből még összegyűjthető és Gemenc jövőjének formálásához, fenntartó kezeléséhez felhasználható. Ne hagyjuk, hogy tapasztalataik feledésbe merüljenek!

Irodalom
Andrásfalvy Bertalan: Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. Tanulmányok Tolna megye történetéből, 1975.
Ihrig Dénes: A magyar vízszabályozás története, Vízdok, Budapest, 1973.
Kevey Balázs - Tóth Imre: Adatok a hazai Alsó- Duna- ártér flórájához, Kitaibelia, 2000.

Természetvédelem - tartalom