Természet Világa

Az áradáskor szétterülő Duna lerakta föveny, a part menti zátonyokon fölverődő malátos, a táplálékot kereső vízimadarakban bővelkedő sekély vizű hókonyok, a cuppogósan süppedős dzsindzsák, a gátszakadásoknál vágódott mély vizű kopolyák és a keményfa ligetekkel benőtt göröndök a Pandúr- sziget sajátos arculatát adják. A tájat Homoki- Nagy István Gyöngyvirágtól lombhullásig című filmje tette ismertté, élővilágának mindennapjaiba Rácz Gábor Tizenkét hónap az erdőn című sorozata ad bepillantást, s jövőjét Sáfrány József és Mosonyi Szabolcs természetfilmjei körvonalazzák. A Bajától délnyugatra fekvő Pandúr- szigeten - a Duna- Dráva Nemzeti Park (DDNP) Gemenci Tájegységének legnagyobb Duna- bal parti területén - a természetszerű erdőtől a kultúrtájig megtaláljuk mindazt a változatos világot, ami a szabályozások előtti árteret idézi és a mai Gemencet jellemzi.

A szigetet nyugatról a Duna, keletről a Bajánál kiágazó és Szeremle alatt visszatorkolló Sugovica (Szeremlei- Duna) fogja közre. Területe napjainkban is változik: a Bajai- kanyar alsó részén a keresztgátak okozta feltöltődések miatt gyarapodik, a Szeremlei- kanyarban a Duna szaggatja a partot, tehát csökken. Nyugati végén, a Sárosparti- kanyar zátonya a természetes mederfejlődés eredményeként a XX. század elején lefűződött, s kialakult a ma már erdőrezervátum Kádár- sziget. A vízügyi célok szerinti sikeres szabályozás után a mellékág gyors feliszapolódása kezdődött. Természetes erdősülés indult el, s egyre több azon évenkénti napok száma, amikor a Kádár- és Pandúr- szigeteket a vízhiánnyal küszködő Kádár- Duna medre nem elválasztja, hanem összeköti. Pandúr északkeleti sarkát a Baja- Bezdán- tápcsatorna 1870- 1875. évek közötti építésekor átvágták. A csatornaszakasz a Türr- átvágás, a levágott részé előbb Kis- Pandúr- sziget, utóbb Petőfi- sziget.

Nevét a ma már csak a feljegyzésekben létező középkori Pandúr faluról kapta, amelyet a török idők kezdetén a menekülő emberek a régi Bál romjain védettnek vélt helyen építettek. Bél Mátyás a "Notitia Hungariae novae historico- geographica" Pest- Pilis- Solt vármegyéről készült, 1735- ben megjelent kötetében említi Pandúrt; Mikoviny Sámuel térképe a falu helyét a Kákony, Szeremle és Baja alkotta szabályos háromszög középpontjában fekvő szigeten adja meg.

A Duna későbbi mederváltozásainak ismerete teszi világossá a helység és a sziget eltűnésének okát. A folyó a part szaggatásával folyamatosan csökkentette a sziget területét, végül az itt lakókat több árvízi elöntés addigi lakóhelyük feladására kényszerítette. A bajai ferencesek háztörténetének 1779. év decemberi bejegyzése jó támpont: "Mindenszentek ünnepe után a Duna annyira megáradt, hogy valamennyi szomszédos helyet elöntött, és csaknem elérte a sóházat; végül hidegre fordult az idő, és a Duna befagyott. Ezek, és hasonló szokatlan nyomorúságok közepette a szegény emberek sokféle és elsorolhatatlan nyomorúságot szenvedtek." Pandúr nem épült fel újra, a kalocsai érsek a megmaradt lakókat 1782- ben Csávolyra és a ma Bajához tartozó Szentistvánra telepítette. Az állandó papot adó ferencesek háztörténetükben utoljára 1784- ben említették Pandúrt. A Duna medrének keleti irányú vándorlását a XIX. század végén elkezdett partbiztosítás állította meg. A múlt nyomai az 1930- as évek elején, a Sugovica torkolatának áthelyezésével tűntek el: az északnyugat irányú kiágazást a beáramló uszadék- és hordaléklerakódás csökkentése érdekében délnyugati irányúra változtatták.

A Pandúr földrajzi név azonban fennmaradt: örökségünk az a Bajától Szeremléig húzódó sziget, amelynek északi végén üdülő- és szántóföldi növénytermesztést szolgáló terület található, míg többi részén a Gemenc Rt. végez erdő- és vadgazdálkodást. Déli sarkán a vele lassan újból egyesülő Kádár- szigeten a szukcessziós folyamatok és természetszerű erdő kialakulása figyelhető meg.

A Duna itt középszakasz jellegű, a kis esés miatt a szabályozások előtt a meanderezés volt a jellemző. A harmadkor utáni tektonikai mozgások terelték a folyót mai völgyébe, ahol a hordalék szemcseátmérője kisebb 1 mm- nél. A viszonylag könnyen megbontható mederanyag segíti a folyó kanyargóssá válását.

A több mint 150 évnyi török uralom után lassan fejlődésnek induló vidéken kezdetben inkább helyi jellegű partbiztosítások készültek. A gróf Zichy Ferenc vezette Víz Építő Királyi Biztosság 1825- ben már elvégzett folyószabályozási munkákról számolt be:

"Ezen királyi biztosságra volt legfelsőbb helyről bízva a Duna folyásának megigazítása Pest, Tolna, Baranya és Bács vármegyékben, mely a nagy görbülései által, mind a jégjárást tartóztatván, mind a szomszédságokat elöntvén, mind a hajókázást akadályoztatván, igen káros következtetéseket okozott. Ezen rossznak elhárítására tehát 1820- ik és 1821- ik esztendőkben a mondott dunai görbülések általvágattak és ez által a Dunának egyenes folyás szereztetvén, mind a hajókázás megkönnyebbítetett, mind a kártételek eltávoztattak."

Az eredeti folyóhossz jelentősen rövidült, a megnőtt esés mederbeágyazódási folyamatot indított el. Baja környékén az utolsó átmetszések az 1893- 98. között történtek, a város feletti gemenci folyószakasz három kanyarulatának lerövidítésével. A XX. század elején kőművekkel kezdték el a Duna medervonalazásának rögzítését, majd a kialakítás optimalizálását. Az ezredforduló időszakára szükségessé vált a közel kétszáz éve megfogalmazott szabályozási célok ökológiai szempontú kiegészítése. A folyógazdálkodás - előzőek mellett - a korábbi állapotok megmaradt adottságainak kihasználásával harmonizáló revitalizáció, a folyót övező természeti környezet fenntartása, fejlesztése.

Felső- Pandúrt a kétszáz évvel ezelőtti térképek még erdős foltokkal tarkított, főleg mocsaras területnek mutatták. A hasznosíthatóság érdekében XX. század elején a bajai vízmércén mért 850 cm alatti árhullámok kirekesztésére nyári gát épült. A bevédett területen épült Felső- Pandúr- puszta, itt állattenyésztés és földművelés folyt, a mélyebb vonulatot (Hosszú- tó és Házi- tó) halastóként hasznosították. Vízborításuk napjainkban változó: 6- 7 méteres bajai vízmércén mért vízállásnál tör elő medrükből a föld árja, a fakadó víz. A kialakuló víztest tartóssága a dunai vízálláson kívül a meteorológiai jellemzőktől függ. Például a Hosszú- tóban a víz 2002- ben február közepén jelent meg, a meder július második felére teljesen kiszáradt, majd augusztus második felében a Bajánál 943 cm- rel tetőző dunai árhullám a teljes nyári gáttal védett területet elöntötte.

A kialakított belvíz- csatornahálózat a felesleges vizeket a nyári gát egyetlen nyílásán, déli részének közepénél épített téglaboltozatú zsilipen vezeti ki, innen a Kerek- tavon keresztül fok köti össze befogadójával, a Sugovicával. A kialakítás várható gátmeghágáskor a tervszerű vízbevezetést, elárasztást is szolgálja. A második világháború előtt az északnyugati részen a gát nyomvonalát módosították, áttették a Duna- partra. Az elmúlt száz évben a Duna- parti és a déli rész gátszakadásai nyomán több kisebb tó, kopolya alakult ki. Helyreállításakor úgy kerülték ki a tavakat, hogy azok a hullámtéri oldalra kerültek, ennek köszönhetően jelenleg kitűnő békabölcsők és halívóhelyek. Felső- Pandúr- puszta épületei nincsenek meg, a második világháborút követően a környékbeli lakosság bontotta- hordta el őket. Napjainkban a nyári gáttal védett terület északi részén szántóföldek, a vízparti részen a város nyaralóterületei találhatók, amelyeket a nemzeti park határát jelző vadvédelmi kerítés választ el a déli mentett rész ártéri erdőitől.
Alsó- Pandúr mozgalmas múltja lefűződött és mára nagyrészt feltöltődött holtágakat hagyott örökségül. Felszínét, partjait alapvetően a Duna alakította, ez legszemléletesebben a különböző időszakok térképeinek összehasonlításával mutatható be. A Zichy Ferenc említette első átvágások egyike itt történt, az egyenes vezérárok az 1820 körül készült térképen jól látható. A vizek elnevezése jellegükre utal és a múltat idézi: Hosszú- dzsindzsa, Bundás- hókony, Vén- Duna- fok, Ólak gödre, Sarkantyú- fok, Öreg- Bundás- tó, Kenderáztató. A terület hullámtér, azonban a régi vizek hálózatán keresztül a Duna egyre ritkábban és rövidebb ideig önti el a területet, így az élőhelyi jellemzők változóban vannak.

Az elmúlt évszázadban a sziget szárazabbá vált, ez jól látható növényzetén. Felső- Pandúrban a szántóföldi művelésű táblák szegélyében összefüggő gyalogakác (Amorpha fruticosa) cserjesávok alakultak ki. A nyári gáton a selyemkóróval (Asclepias syriaca) együtt minden más növényt képes háttérbe szorítani. Agresszíven terjeszkedő faj a fűzlevelű őszirózsa (Aster salignus) és a magas aranyvessző (Solidago gigantea). Visszaszorításuk lehetőségei a kaszálás, a legeltetés és a terület nedvesebbé tétele.

Alsó- Pandúr jellemző erdőtársulásai a víz közeli részeken kialakuló bokorfüzesek, a rendszeresen elöntött térszínein felnövő puhafás és a magasártéri szinteken megtalálható keményfás ligeterdők. Az elmúlt évszázadban telepítették a fekete diót (Juglans nigra), a nemesnyárt (Populus ssp.) és a platánt (Platanus acerifolia). A cserjeszint növényei a védett fekete galagonya (Crataegus nigra), a gyakoribb egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a feketés termésű veresgyűrű som (Cornus sanguinea), az elliptikus levelű kutyabenge (Frangula alnus) és az ernyős virágú kányabangita (Viburnum opulus). A gyepszint lágyszárúi a gyakori salátaboglárka (Ficaria verna), a korán nyíló hóvirág (Galanthus nivalis) és Duna- völgyi csillagvirág (Scilla vindobonensis). Májusban virágzik a ritka széleslevelű salamonpecsét (Polygonatum latifolium) és a gyakoribb gyöngyvirág (Convallaria majalis), a nedves- üde foltokban megtalálható a nyári tőzike (Leucojum aestivum).

Ősszel Alsó- Pandúr a gímszarvasok (Cervus elaphus) bőgőhelye, mindenfelé hallani a bikák bőgését és a párzás jogáért küzdők agancsainak csattanását. Az őz (Capreolus capreolus) inkább a szántóföldeken és a táblákat tagoló kisebb erdőrészekben fordul elő. A vaddisznók (Sus scrofa) látása gyenge, szaglása kiváló: csak szélirányból lehet közel jutni hozzájuk. A napi életét folytató, szuszogó és turkáló konda látványa idilli. Szívesen fürdőznek agyagos pocsolyákban, a testüket fedő sárréteg védi őket az élősködőktől. Ilyen helyeken gyakran látni dörgölődző helyként használt sáros, kopott kérgű fákat: itt dolgozzák ki testük nehezen hozzáférhető helyeiről az élősködőket.

Öreg erdőfoltokban némi szerencsével elénk kerülhet a rejtőzködő vadmacska (Felis silvestris). Pacsmagoláskor, kora tavaszi szaporodási időszakában jellegzetes hangja árulja el ittlétét. A nőstény odvakban, farakások alatt vagy kopolyák partján álló fák gyökerei közé kialakított kotorékban hozza világra kölykeit. A Szeremlei- Duna jó vidra élőhely (Lutra lutra), sajnos, néha egy- egy példány varsába tévedve megfullad. A fauna rekonstrukciójának látványos eleme a múlt században kipusztult hód (Castor fiber) visszatelepítése. A megfigyelések szerint Gemencen azokat a helyeket kedvelik leginkább, ahol nem túl nagy a vízszint ingadozása. Jelenlétük a fákon lévő rágásnyomok alapján a Szeremlei- Dunán a falu előtt, a Sarkantyú- fok torkolatánál feltűnő. A meder még vízzel borított sekélyebb parti részébe a kotorék bejáratához vezető árokszerű mélyedést alakítanak ki, amely az észrevétlenebb megközelítést segíti alacsony vízállásnál. Gyakori a róka (Vulpes vulpes) és a borz (Meles meles). Főleg ősz elején látható a nyuszt (Martens martens) és a menyét (Mustela nivalis), amikor a még tapasztalatlan új nemzedék önálló életet kezd. Valószínűleg a menyétfélék számával lehet összefüggésben a vörös mókus (Sciurus vulgaris) megritkulása.

Kiemelkedő természeti érték a fekete gólya (Ciconia nigra), az idős erdőrészekben 3- 4 pár fészkel. Táplálkozásukhoz ideálisak az itteni vizek, amelyekben áradások után bennrekednek a halak és gyakoriak a kétéltűek. A madarak közel állandó számának oka, hogy szinte csak az idős (100- 120 éves) tölgyeket foglalják el fészektartó faként, amelyek száma fokozatosan csökken. Több pár fészkel itt hazánk legnagyobb testű ragadozó madarából, a rétisasból (Haliaeetus albicilla). Általában már decemberben elkezdik hatalmas fészkük építését, ha nincs zavarás évtizedekig használják. Helyválasztásukban fontos a víz közelsége, a jó beszállóhely és az öreg erdő. Számuk az elmúlt két évtized védelmi programjának köszönhetően nőtt, amiben kétségkívül szerepet játszik alkalmazkodóképességük, hogy a fészektartó fa kiválasztásánál a fekete gólyánál kevésbé igényesek, esetenként nemesnyárra is fészkelnek. Alkalmanként előfordul, hogy a rétisas új fészket kénytelen rakni, mert a régit a kerecsensólyom (Falco cherrug) foglalja el. Vizek partján, erdő szélén fészkel a barna kánya (Milvus migrans), fészkében és alatta csomagolóanyag- hulladék mindig látható. Mindenfelé előfordul a karvaly (Accipiter nisus), nagyobb rokona a héja (Accipiter gentilis) és az egerészölyv (Buteo buteo). A héjafészek a fiókák síró, táplálékot kérő hangjáról jól felismerhető.

A lepkék közül a legnagyobb érték a fokozottan védett magyar színjátszólepke (Apatura metis), amely hazánkban csak kis területen (a Középső- és Alsó- Duna- völgyben) fordul elő és Európában is ritka. A Pandúr- sziget bokorfüzes sávjaiban azonban mindenütt megfigyelhető. Felső- Pandúr nyári gátjának egy szakaszán repül a farkasalmalepke (Zerynthia polyxenia), népiesen a csipkés böngör. A 2002. augusztusi teljes hullámteret ellepő árvíz idején félő volt, hogy az ekkor jellemzően már bábformában létező lepke kipusztul Pandúrból, de szerencsére 2003 áprilisa bebizonyította, hogy vannak túlélt imágók. Bárhol felbukkanhat a ritka és sebes röptű fecskefarkú lepke (Papilio machaon), nála ritkább a csonthéjasokra petéző kardoslepke (Ipliclides podalirius). Már az első tavasziasan napfényes februári napok előcsalják rejtekükből a c- betűs lepkét (Polygonia c- album), a nappali pávaszemet (Inachis io) és a citromlepkét (Gonepteryx rhamni); tavasszal látható az igen ritka gyászlepke (Nymphalis antiopa) és a kis rókalepke (Aglais urticae).

A Sugovica torkolatának közelében, Szeremle alatt 2003 májusában édesvízi medúzát (Craspedacusta sowerbyi) fedeztek fel. Jelentősége, hogy a hazánkban több helyütt is megtalálható csalánozó Baja környéki előfordulásáról ez az első adat.

Az elmúlt évezredekben a Duna áradásai éltették azt a Baja környéki árteret, amelynek faji változatossága uralta a tájat. Az itt élő emberek harmóniában éltek a természettel: a hozzáértőknek terített asztalt és veszély esetén menedéket kínált. A közel két évszázaddal ezelőtt megkezdett szabályozások gátak közé szorították a Dunát, s az ártér hullámtérre szűkült. Mégis, ez a területileg lecsökkent, sajátos romantikájú élőhely tovább őrzi hajdani sokféleségének nagy részét és otthont ad az ősi élővilágának.

A vonuló madarak útvonalai országokat, népeket összekötve arra ösztönöznek, hogy közösen óvjuk természeti környezetünket. A világon mindenütt, így Magyarországon is felismert szükségszerűség a vizes élőhelyek védelme és megőrzése. Az erdőgazdálkodást folytató Gemenc Rt. a XX. század végén megkezdte az itteni védett területek erdőszerkezetének fokozatos átalakítását. Az őshonos fajok területének növelésével és a nem őshonos fajok fokozatos letermelésével juthatunk el a célhoz, az eredeti állapotokra hasonlító természet közeli erdőkép kialakulásához. A természetvédelmi szervezetek által indított aktív programok (hódrepatriálás, madárvédelem, tanösvény- kialakítás, stb.) jól kapcsolódnak a megőrzéshez és visszaállításhoz.

Történelmünk kezdetén a természetben az emberek települései voltak a szigetek. Ma már a kultúrtájba ágyazódik szigetként az a kevés természetszerű terület, ami őrzi múltunk változatos világát. A felcserélődött szerepek első látásra győzelmünknek tűnnek, de ez valójában pirruszi győzelem. Óvjuk környezetünk értékeit és igyekezzünk jobbá tenni mindazt, ami a múltból fennmaradt.

Irodalom
Bellosics Bálint: Hol feküdt Pandúr község? Bács- Bodrogh vármegyei Történelmi Társulat Évkönyve, 1911.
Iványi István: Pandúr és Szeremlye a múlt században. Bács- Bodrogh vármegyei Történelmi Társulat Évkönyve, 1891.