Mind a földtörténeti, mind a kultúrtörténeti múlt legbeszédesebb bizonyítéka a hegyesdi Vár- hegy, amely ma is éberen őrködik a település felett. Erről a hegyes, szabályos kúpformáról kapta a település is a nevét. A vulkáni kúp a Balaton- felvidék tanúhegyeihez tartozik, keletkezése mintegy 7 millió évvel ezelőttre tehető. A kiterjedt pannon beltenger ekkoriban még a szigetszerűen kiemelkedő Bakony lankáit mosta, és gazdag üledékkel borította a vidéket. Az 50- 60 km mélységből elinduló magma hatalmas robbanások kíséretében tört egyre feljebb, mígnem a víz fölé emelkedő szigeteket hozott létre. Ezeket a kráterből feltörő láva vastag takaróként beborította, így alakultak ki a vulkáni eredetű kúpos formák. A kihűlő hegy bazaltpáncélja ellenállt a lepusztulásnak, így tanúskodik napjainkig az egykori felszínről a hegyesdi Vár- hegy testvéreivel, a Balaton- felvidék híres tanúhegyeivel. A vulkáni kúp születését is megélték a Dél- Bakonyig nyújtózkodó dolomit alapkőzetű dombok, helyi nevén "svájcerok", amelyek a kúp alakú hegy ellentétei nemcsak alapkőzetben, hanem geomorfológiailag is alacsony magasságukkal, lankás, lágy vonalú felszínükkel.
 

A hegyesdi Vár- hegy vulkáni kúpja

Sárga kövirózsa a Várhegyen

A Vár- hegy oldalában - az egykori erdőhöz hasonlóan - ma is cseres- kocsánytalan tölgyest találunk, gazdag aljnövényzettel. Ez az erdő talán ősszel a legszínesebb: az aranybarna lombú fák szegélyén piroslik a vadrózsa (Rosa canina) csipkebogyója és a húsos som termése (Cornus mas), amiből a helybeliek ízletes lekvárt főznek, az erdő alján pedig a tavasszal fehér bokrétában virágzó galagonya (Crataegus monogyna, Crataegus oxyacantha) termése vöröslik. A fagyal fekete bogyója mérgező (Ligustrum vulgare), akárcsak a bibircses kecskerágó (Euonymus verrucosus) szemérmesen rózsaszín magtokjából kikandikáló élénk narancssárga burok (magköpeny), ami a magot védi. A kőtörmelékes meleg oldalakon a hársas törmeléklejtő erdőben a tölgyet a jó mézet adó, illatos virágú hárs (Tilia cordata, Tilia platyphyllos) és a juharok (hegyi juhar - Acer pseudoplatanus, korai juhar - A. platanoides, mezei juhar - Acer campestre) váltják fel. A törmelékek között megkapaszkodó gyökerekből fejlődő fák hajlott törzsűek, árnyékuk alatt fejlődik az a virágszőnyeg, ami koratavasszal borítja a felszínt (Corydalis cava, Corydalis solida). A cserjeszintben leveleiről könnyen felismerhető a bangita (Viburnum lantana) és a nevét érdekes terméséről kapó pukkanó dudafürt (Staphylea pinnata).

A hegy csúcsa alatt szinte teljesen körbefut egy néhány méter magas, bazaltból és bazalttufából álló sziklafal, amelyen pionír sziklai vegetáció telepedett meg. A sziklafal repedéseiben vagy a felszínen lévő mohapárnák által összegyűjtött talajban kapaszkodnak meg az edényes növények, amelyek elsősorban páfrányfajokból (Asplenium trichomanes,  Polypodium vulgare) állnak. A Vár- hegy tetején szilikát- sziklagyepfoltok és sajmeggyes bokorerdők mozaikolnak. A sziklagyep jellemző faja a szürke füvű deres csenkesz (Festuca pallens). Védett, értékes növénye a virágra emlékeztető, húsos levélrózsákat nevelő sárga kövirózsa (Jovibarba hirta). A tető szélén lévő bokorerdő jellemzői fái a társulás névadói, a molyhos tölgy (Quercus pubescens) és a sajmeggy (Prunus mahaleb) mellett az őzbarna, hamvas rügyű virágos kőris (Fraxinus ornus) és a különlegességnek számító, ritka lisztes berkenye (Sorbus aria).

A szalmavirágszerű ezüstaszott

Bókoló bogáncs

A Vár- hegy nemcsak geomorfológiai arculatában és alapkőzetében tér el a vidékre jellemző lankás domboktól, hanem növényzetében is. A környező dolomit alapkőzetű dombokat borító erdőket hamar kiirtották a megtelepedő lakosok. Nagy részükön ma is alacsony füvű, száraz gyepek, juhlegelők találhatók. A legelőkön, az alacsony gyepben tavasszal a fürtös gyöngyike (Muscari racemosum) kék tinta színű virágai mellett sárgán virít a homoki pimpó (Potentilla arenaria). Ezeknek a gyepeknek egy részén, ahol kibújik az alapkőzet, számos ritka, értékes fajjal találkozhatunk, mint a nyílt dolomitsziklagyepekben fejlődő védett Szent István király- szegfű (Dianthus plumarius subsp. regis- stephani), a szőke oroszlánfog (Leontodon incanus) vagy a magyar gurgolya (Seseli leucospermum). A sziklagyepekben szőnyegszerű foltokat alkotnak az apró, húsos levelű varjúhájak (Sedum album, Sedum sexangulare) és gyakran előfordul a ritka, védett hegyi hagyma (Allium montanum) mellett a jellegzetes, virágját áttetszően fehér, szalmavirág- tapintású murvalevelekkel kiemelő apró növény, a védett ezüstaszott (Paronychia cephalotes). Az áttelelő lombú magas gubóvirág (Globularia punctata) jellegzetessége a gömb alakú virág, ami könnyen felismerhetővé teszi. A helyi védettséget élvező Szent Péter- hegy különlegessége a nagyszámú, tavasszal sárgán virágzó, kis termetű homoki nőszirom (Iris arenaria).

A dombok egy részét feketefenyővel erdősítették, de a pusztuló fenyő alatt lassan, folyamatosan újul fel az eredeti vegetáció, sok- sok tölgymagonc (Quercus petraea) igyekszik a fény felé a ritkuló fenyves árnyékában. Tavasszal a fenyvesek szegélyén, a gyepbe

n messzire virít fénylő sárga virágaival a tavaszi hérics (Adonis vernalis). A dombokra telepített fenyveseket száraz tölgyesek váltják fel, amelyben védett növény a korona formájú fejecskében virágzó sárga koronafürt (Coronilla emerus).
 

Homoki pimpó

Bibircses kecskerágó

A hegyesdi táj élőhelyeit színesíti a Szent Péter- hegy lábánál fekvő Hegyesdi- Monostorapáti- víztározó mentén kialakult kiterjedt, több mint 36 hektárnyi nádas, amire a helybéliek mindig is vizenyős területként emlékeztek, s amelynek "savanyú füve tele van békarokkával", azaz mocsári zsurlóval, ami "az állatokat, a teheneket megbetegíti". Ezeket a nedves réteket ezért legfeljebb kaszálták, de nem legeltették. A tavat tápláló források karszt- eredetűek. A Mária- kút, amelyet ma a tó teljesen elfed, volt a számos forrás közül a leggazdagabb és a legbővizűbb. A nádas gazdag madárvilágnak ad otthont, rendszeres fészkelője a kis kócsag (Egretta garzetta). A tavon gyakran látni magányos vadászként a szürke gémet (Ardea cinerea) és kisebb csoportokban a nagy kócsagot (Egretta alba). A tó rendszeres látogatója és fészkelője a tőkés réce (Anas platyrhynchos) és a szárcsa (Fulica atra). A nádasok hangosak a nádiposzáták, a foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus), a cserregő nádiposzáta (Acrocephalus scirpaceus) és a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) énekétől, de a legkönnyebben a kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis) ismerhető fel dugóhúzásszerű hangjáról. A könnyű préda reményében érkező ragadozómadarak közül mindenhol gyakori a jellegzetes vijjogásáról különösen párzási időszakban könnyen felismerhető egerészölyv (Buteo buteo) mellett a fészkelési időben tó körül vadászó barna rétihéja (Circus aeroginosus) is. Igazi különlegességnek számít a tó közeli erdőben fészkelő ritka, fokozottan védett rétisas- (Haliaëtus albicilla) pár.

 A madarakon kívül a gazdag halállomány i

devonzza a vidrát (Lutra lutra), a víz feletti rovarokból pedig a szürkületben röptéről felismerhető vízi denevérek (Myotis daubentoni) csemegéznek.
 

A szárazságtűrő varjúháj

Deres csenkesz

A geomorfológiában, flórában és faunában visszaköszönő sokféleséghez a falu gazdag kultúrtörténeti emlékei párosulnak.
A település határában, főként a Szent Péter- hegy környékén, a földet megforgatva a táj történetéről mesélő tárgyak kerültek elő, melyek különböző korok embereinek életéről tanúskodnak. Élt itt valaha egy fazekas, aki a Kr. u. VI. században ókeresztény közösségek szertartásainak eszközeit készítette, és számos római, akiknek nyakláncait, pénzét,

munkaeszközeit és fegyvereit rejti a föld, ahogyan az általuk épített két kőhidat is a falu határában. A Szent Péter- hegy alatti szántóból fordult ki egy, talán küzdelem során elveszített kelta kés és a napjainkig fényes, "bubás" pénzdarab, amit az Árpád- korban vesztettek el. Hegyesd számtalan történeti emléke egy fáradhatatlan helybéli kutató gondosan rendezett kamrájából indult megállíthatatlanul útjára az ország különböző múzeumaiba. Az egykori gyűjtemény emlékét őrzik tovább a gyerekek, akik Szabadics László mesélve tanító történeteire máig emlékeznek.

A történeti tények mellett legendák lengik körül a vidéket, amelyek régi korok érzelmeiről, küzdelmeiről és csatáiról szólnak, és a szemlélő számára életre keltik a szunnyadó, romos középkori várat. A tatárjárás után épült vár első említése 1329- ből való. Eredeti formájában szabályos alaprajzú lehetett, amelyet vastag fal vett körül. A vár közepén lakótornyot emeltek, amelyhez szerpentin vezetett. A vár belső területe olyannyira szűkös volt, hogy csak 25 katona számára adott helyet, a lovasság befogadására alkalmatlan volt. A sajátos földrajzi helyzetnek köszönhetően a vár sokáig bevehetetlen volt, csak csellel tudták elfoglalni a törökök 1561- ben. A bevett vár ugyan már egy évvel később ismét a magyaroké lett, sorsán azonban ez nem segített: falait földig rombolták. Azóta nem épült újjá, szomorú sorsára már csak néhány kis falmaradvány emlékeztet, amit félig- meddig birtokba vett a vegetáció. Ma már csak dűlőnév őrzi (Várkert dűlő) a várkút helyét is, amely a meredek várhoz igyekvő kocsik megálló- és fordulópontja volt.

A sokféle gazdát öröklő hegyesdi uradalom a vár romjaival együtt 1678- tól került az Esterházy család tulajdonába, és a faluval együtt egészen a második világháborúig a hercegségé maradt. Az uradalom hamar fejlődésnek indult, és hasznosítani kezdte a hegyesdi táj gazdag adottságait: az erdőt, a gazdag legelőket és a mind között talán legértékesebb adottságot, a vizet. A karsztvízkészletekből táplálkozó számtalan forrás és patak energiáját hasznosították a vízimalmok, amelyek közül egy ma is látható. A századfordulón átalakított malom különlegessége, hogy turbina hajtotta, és selyemszita alkalmazásával már abban az időben olyan finom lisztet tudtak itt őrölni, mint ma. Az uradalom másik vízhez kötődő fejlesztése a vashámor volt. A két hámorból származó híres fegyvereket Székesfehérváron és Bécsben értékesítették. A tiszta vizű források a lakosság számára is értékes kincsnek számítottak. A település határában találjuk az Ádrián- kutat, amelyet a többi, közel ötven ismert forrás vizétől eltérően a bauxitbányászat nem apasztott ki véglegesen. A település lakói elsősorban állattartással foglalkoztak. A lankás dombok hamar irtásföldekké alakultak a lakosság gyarapodásával, amelyeket lassan művelésbe vontak. Átalakult a tájkép, az egykori rengeteg erdőségeket selymes füvű kaszálórétek és legelők váltották fel. A lakosság számának gyors növekedését elősegítették a több hullámban lezajló betelepítések. A német ajkú lakosok nemcsak eredeti hazájukból, hanem a környékből, a Bakony és a Balaton- felvidék kistelepüléseiről is érkeztek az egyre erősödő uradalomba. A katolikus településnek a közelmúltig nem volt temploma, erre emlékeztet a településközpontban ma is megtalálható harangláb a harangházzal, az iskolából kialakított templom szomszédságában. Hegyesd lakói a megtermelt javak mellett murvával is kereskedtek. Az egykori kitermelés azonban csak "bicskabányát" eredményezett ez volt a mai, a település határában hatalmas sebként tátongómurvabánya elődje.

Az uradalom sokáig a hercegség kezén maradt, életében a második nagy fejlődési folyamatot a bérbeadás indította el. A rábahídvégi Tóth család fejlesztéseinek során alakultak ki a nagy szántóterületek a falu határában, és ültették be a déli határt szőlővel. A virágzó falu fejlődését a háborúk és a változó politikai döntések vetették vissza, a táj átalakulása lelassult. Az egykor Ausztriából szállított fenyővel karózott szőlők helyén ma felhagyott, cserjésedő területek állnak, a káposztáskertek kisparcelláit egyben művelt szántó váltotta fel, a táj hangulata összességében mégsem változott. A hangulat részei a kakukkfűillatú békés dombokon, a mezei pacsirta énekén és a szigorú Vár- hegyen túl az emberek által őrzött legend

ák és történetek is, amelyeket megismerve sokkal többet látunk majd a tájból, mint amit első pillantásra felismerhetnénk.

Természetvédelem - tartalom