Az állatok szabadságvágya. Az állatok szabadságának korlátozását, fogságravetésüket, a szaktudomány tetszetôs mûszóval háziasításnak, domesztikációnak nevezi. A háziasítás okául a tankönyvek különbözô indokokat szoktak megjelölni. Így az ember és az állat társaságszeretetét, az ember vallási érzelmét, élelem és ruházatra irányuló beszerzési tevékenységét stb. A háziasításnak azonban végsô fokon az az oka, hogy az ember az állatvilágot is saját célja érdekében az erôsebb és okosabb jogán igyekszik minél jobban kihasználni. Viszont céljának minél tökéletesebb elérése érdekében minden alkalmat megragad arra, hogy rabjának, a háziasított állatnak, elviselhetôvé tegye a fogságot, mert csak így képes arra, hogy maximális termelôképességet hozzon ki belôle. Az ember gondosságában megnyilvánuló látszólagos nagylelkûség azonban mindig csak addig terjed, amíg abból haszon remélhetô.

Hogy az állatok a legfigyelmesebb gondoskodás mellett is csak rabságként fogják fel a háziasítási törekvéseket, annak bizonyságául ismeretes ama törekvésük, hogy még az évezredek óta domesztikált fajok is - az egyetlen kutya kivételével megszöknek az ember közelségébôl. Legintenzívebb azoknak a fajoknak a szökési vágya, melyeknek legközelebbi parentális generációi még szabadok voltak.

A háziállatok közül legismertebb példákat adják a dedomesztikációra, vagyis a szabadság visszanyerésére, a postcolumbalis idôkben Amerikában elvadult lovak, a musztangok, valamint az erdôvidékeken makkoltatott kondák elvadult példányai.

Minél korlátozottabb az állategyén szabadsága, annál erôteljesebben jelentkezik szabadságvágya. E tekintetben különösen érdekes megfigyelésekre nyújt alkalmat az állatkertészeti gyakorlat. Az idevágó és a prémesállattenyésztési gyakorlat teszi megállapíthatóvá, hogy a szabadságvágy a legtöbb esetben hihetetlen erôvel, leleményességgel, lankadatlanul jelentkezô szökési kísérletekkel párosul. A ragadozók átrágják vasrácsukat, a földbúvók kikaparják a cementfalat, a repülôk, mihelyt szárnyrakaphatnak, azonnal elszállnak, más fajok hihetetlen szûk lyukakon préselik át magukat a szabadság felé, ismét mások óriási erejüket vetik latba megszabadulásuk érdekében.

Állatkertészeti gyakorlatomból ismertetek ezzel kapcsolatban néhány esetet az alábbiakban. Az úgyszólván mindennapos szökések, vagy szökési kísérletek mellett - a többek között - említésreméltó egy törpezebubika és egy bizon X európai bölény keresztezésû bika kiszökése. Mindkét szarvasmarhaféle kifutója rácsának áttörésével vélte elhagyhatni férôhelyét. Mindkét esetben a nagymértékben korlátozott mozgási lehetôség játszotta az indítóokot a szökésre. A zebubika esetében senki nem gondolt volna arra, hogy az elhízott, tunya állat egyáltalán vágyakoznék kifutójának elhagyására. Ez a kis kövér bika azonban gondosan kitapasztalta, hogy merrefelé lehet legkönnyebben kiszöknie, s egy alkalommal istállójának a kiszolgáló folyosóra nyíló ajtaját kilökve, kijutott az általa szabadnak vélt területre, a közlekedési útra. Hogy milyen körültekintéssel végezte kiszabadulását, arra jellemzô, hogy ô is, akárcsak a magasabb értelmûnek ismert ragadozók, amelyek az éjtszaka sötétjét, vagy a hajnalszürkületet választják menekülésük idejéül, az esti szürkületben ragadta meg az alkalmat a szökésre. Ha ui. késôbb kísérelte volna meg, a kiszolgáló folyosót zárva találta volna, mert ápolója dolgavégeztével a közlekedési útra vezetô ajtót le szokta zárni. Szabadsága azonban nem sokáig tartott, hamarosan megfogták s megbéklyózva visszaszállították kifutójába.

Sokkal izgalmasabb volt az említett bölénybika kiszökése. Ez a hatalmas állat egy nyári hajnalon kinyomta kifutója rácsának két rúdját s azon át az útra jutott. Nem ment azonban messzire, mert szomszédságában volt az európai és amerikai bölények kifutója, ahol a rács mögötti bikákkal óhajtott megküzdeni. Szökésének tulajdonképeni oka tehát a korlátozott mozgási lehetôség volt, de mihelyt egy másik impulzus, a sexuális harcvágy lépett fel nála a körülmények folytán, azonnal megszûnt további céltudatos törekvése a teljes szabadság elnyerése irányában. A kiszabadult bikát azután vízsugárral, elég körülményes munkával sikerült visszaterelni kifutójába.

Másképen igyekeznek szabadulni a medvék. Minthogy a medvék tartózkodási helyét a közönség felé mély árok, a mûhegy felé megmászhatatlan sziklafal zárja el, a szabadulni vágyó medve vertikális irányban keresett kiutat s mászófája legtetejérôl nyújtogatta nyakát naphosszat - természetesen sikertelenül - a szabadulásnak egyetlen általa vélt lehetôsége felé.

Vissza