A karborundum ipari alkalmazása.

Az aranycsinálás titkát fürkészô alchimisták meddô törekvéseik ellenére is számos fontos fölfedezéssel gazdagították az ipart és a tudományt; a gyémánt mesterséges elôállítása körül fáradozó kutatók is dicsekedhetnek hasonló véletlen sikerekkel, bár ôk kitûzött feladatukat is, legalább részben, megoldották. Az ô kisérleteiknek gyümölcse egyebek között a karborundum fölfedezése is, melyrôl folyóiratunk annak idején bôvebben referált (Term. tud. Közl. XXVI. k. (1894), 34. l.).

A tiszta szilicziumkarbid CSi 30% szénbôl és 70% szilicziumból áll; az ipari karborundum ezenkivül még kevés aluminiumot, vasat és meszet is tartalmaz. A karborundum hatszöges rendszerû táblás kristályokat alkot, szinök a bennök foglalt idegen alkatrészek szerint sárgás, zöldes, kékes; a kristályok ridegek, keménységök a korund és a gyémánt keménysége között áll, sûrûsége 3.22. A közönséges oldószerekben majdnem teljesen oldhatatlan, olvasztott alkálikarbonátok és alkálihidroxidok azonban szénre és alkáliszilikátokra bontják. Levegôn vagy oxigénben nehezen ég el szénsavvá és kovasavvá.

Gyakorlati fontosságát nagy keménységének köszöni, a melynek folytán igen becses csiszoló anyag. A karborundum-kristályokat megôrlik, iszapolják és porát különbözô finomság szerint osztályozzák. Csiszolási czélokra port, porral bevont papirost és vásznat, végre karborundum-korongokat és lapokat használnak.

A karborundum koptató ereje és tartóssága gyakorlati tapasztalatok szerint 4–5-szörte nagyobb a korundénál (smirgli), tehát ugyanannyi idô alatt 4–5-ször annyi munkát végezhetünk vele, mint a korunddal.

Ez azonban csak a csiszoló porra, papirosra és vászonra áll; a korongok még sok tekintetben kifogás alá esnek.

A korongok Mühlhäser szerint úgy készülnek, hogy a kellô finomságú port, a korong czélja szerint változó kötôanyaggal, pl. porczellánmasszával gyurják össze, hidraulikus nyomással sajtolják, szárítják és erôs tûzben a kötôanyag zsugorodásáig hevítik.

Ha már most akár a kötôanyag, akár a karborundumpor finomsága nem felel meg a megmunkálandó tárgy keménységének, akkor vagy nem fog rajta a korong, vagy kipattannak a rideg szemcsék és csak a kötôanyag horzsolja a tárgyat.

Hosszabb gyakorlat után az érdekeltek bizonyára mindenféle anyaghoz elôállítják és meg is jelölik majd a megfelelô korongokat és a legczélszerûbb forgási sebességöket, a mely megjelölésnek már is nagyon érzik híját és vallják kárát a gyakorlatban.

A jól megválasztott korong azonban nagyon felülmulja a többi csiszoló anyagokat, és szinte megbecsülhetetlen a keményre edzett szerszámaczél csiszolására. A csiszolt tárgy ugyanis nagyon kevéssé melegszik fel a karborundum-korongon, legfeljebb a sárga futtatási színt ölt fel, s így nem lágyul meg mint a smirglikorongon edzett aczél, a mely egész a vörösizzásig hevülhet.

A közönséges csiszoló korongon a szerszámélesítés nagyon idôrabló munka, mert minduntalan félre kell tenni, vagy lehûteni, hogy élesítés közben keménységét el ne veszítse, hogy meg ne ereszkedjék.

A karborundummal mindig szárazon dolgoznak és ügyelni kell arra, hogy különösen olaj ne érje, mert az csiszoló hatását teljesen lerontja. Az olajos smirglikorong megtisztul, ha szívós rézdarabot szorítunk rája, a karborundum-korongot azonban gyémánttal kell leköszörülni, ha újra használni akarjuk.

A karborundum-korongoknak, azonkívül hogy törékenyek, még az a hibájok, hogy csak a peremök csiszol, koronglapjok nem fog. Ennek oka a kristályok táblás szerkezetében rejlik, a lapos táblák ugyanis a sajtolás hatására a korong síkjával egyközûen helyezkednek el, az élek tehát mind a korong pereme felé irányulnak, a korundszemcsék ellenben nincsenek valamely lap irányában fejlôdve, nem táblásak és így elhelyezkedésök sem egyirányú.

Ujabban a vaskohászat terén is próbálták a karborundumot fölhasználni, nevezetesen a nyersvas finomításánál mind deszoxidáczióra, mind a szén és a sziliczium mennyiségének szabályozására. Egyes helyeken jó eredményeket is értek el vele, a mennyiben egyenletesebb és nagyobb szilárdságú anyagra tettek szert. Egyelôre azonban a karborundum sokkal drágább, semhogy erre a czélra nagyobb terjedelemben volna hasznosítható.

PF. J.



Természettudományi Közlöny, XXIX. kötet. 1897. 311–312. oldal
https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
https://www.ch.bme.hu/chemonet/TermVil/


Vissza