A Hope-gyémánt (A Smithsonian Intézet gyûjteményébôl)

A strassz-gyémántról. A gyémántnak üveggel való utánzása igen régi keletû; már Plinius megemlékezik róla és egy pár igen jó, mainap is megszivelhetô tanácsot ad az igazi gyémántnak az utánzottaktól való megkülönböztetésére. A középkorban, mint álatalánosan ismeretes, Velencze volt az üveggyártás fôhelye s itt efféle, a drágaköveket utánzó üveget is sokat készítettek, különösen a XIII. században. A ma erre a czélra használt üvegnek, az úgynevezett strassz-nak összetételét a múlt század végén találta ki Strasser József, bécsi aranymûves, s azóta gyártása általánosabb, különösen Francziaországban, a hol a jelen század huszas éveitôl kezdve Douault-Wieland az ô vizsgálataival és munkáival hatalmasan elôsegítette s egész iparággá fejlesztette a strassz-gyártást. Jelenleg fôleg a francziák már olyan nagy tökéletességre vitték, hogy a strassz-brilliánt fény és színjáték tekintetében, vagy, mint röviden mondani szokás, "tûz" tekintetében vetekedik az igazi gyémánttal. Épen így készítenek üvegbôl rubint, zafírt, smaragdot, a melynek színe oly gyönyörû szép, mint az igazi köveké.

A strassz olyan üveg, mely a többi üvegfajtáktól nagy ólomtartalmával különbözik s ettôl kapja fénytörését és színjátékát. Úgy állítják elô, hogy a tiszta kvarczot, hamúzsírt (vagy kálisalétromot), miniumot és -- az olvadás elôsegítésére -- még bóraxot finom por alakjában összekevernek és hesszeni tégelyekben, lehetôleg állandó temperaturánál megolvasztanak. A megolvadt tömeg sokáig (mintegy 24 óráig) marad folyós állapotban a kemenczében, hogy a levegôbuborékok belôle lehetôleg elillanjanak. Azután többfélekép bánnak vele, lassan, vagy gyorsan hûtik le s a kapott darabok közül a hasznavehetôket megcsiszolják, a többieket pedig a következô olvasztásban használják fel

Az ólmon kívül jelenleg rendesen kevés thalliumot is kevernek az üveghez valamelyik thalliumsó alakjában; az így készült üveg tetemesen szétbontja a fehér fényt színes sugarakra, vagy, mint közönségesen mondjuk, színjátszó, ásványtani nyelven: nagy a színszórása. Errôl tanúskodik a következô pár számadat. A közönséges ólomtartalmú üveg színszórása 0.037, a kevés thalliumot tartalmazóé 0.049, a gyémánté 0.057.

A megköszörült strasszt vagy mint ilyent árulják Pierre de Strass néven, vagy -- hamissággal -- gyémánt helyett. Minthogy a gyémánt hamisítása épen a strassz-szal a leggyakoribb, fontos a gyémánttól való megkülönböztetése.

Ez, szerencsére, nem épen nehéz dolog és egészen biztosan megtehetô az alább felsorolt egyszerû kisérletek segítségével, sôt esetleg minden próba nélkül is megtudhatjuk, vajjon gyémánt vagy üveg van-e elôttünk.

A legtöbb strassz belsejében, már kézi nagyítóval vizsgálva, rendesen találunk kerek vagy hosszúkás hólyagocskákat, ha még olyan gondosan készítették is. Levegôbuborékok ezek, a melyek az üvegmassza megmerevedésekor ott benn rekedtek. A gyémánt, ha teljesen hibátlan, semmiféle zárványt nem tartalmaz; egyébként pedig lehetnek benne porszerû zárványok, homályos foltocskák vagy repedések, de buborékok nem.

A gyémánt, jobb hôvezetô lévén az üvegnél, hidegebbnek érzik, mint a strassz, ha kezünkbe vagy szánkba vesszük, s ha rájok lehelünk, a strasszon a lehellet tovább marad meg.

Legbiztosabb és általánosan használt próba azonban a keménységi próba. Bármily tökéletességre tettek is szert a strassz elôállításában, egyet még sem kölcsönözhettek neki: a gyémánt rendkívüli keménységét, melynél fogva nemcsak megkarczolja az összes ásványokat, hanem messze túlszárnyalja valamennyiöket.

A mineralógiai gyakorlatban a keménység kipuhatolására ma is elegendô az a keménységi skála, a melyet a mineralógia egyik atyja, F. Mohs még 1820-ban állított össze, s melynek használata általánosan ismeretes. A drágakövek megvizsgálásához, minthogy keménységök az 5-10. fok között változik, elégséges az 5., 6., 7. és 8. fokozat (apatit, földpát, kvarcz és topáz) és az apatit helyett, a melyet nagyobb, egyöntetû darabban ritkán kapni, megteszi a közönséges ablaküveg is, lévén az ô keménysége majdnem pontosan 5. Ezt a keménységi skálát azonban a drágôárus máskép használja, mint a mineralógus. A mineralógus a keménységi fokozat egyes tagjaival -- kezdve a puhákkal -- iparkodik megkarczolni a kérdéses ásványt, a drágakôárus pedig, a kinek érdekében áll, hogy portékája össze ne karczolódjék, a skála egyes tagjait karczolgatja kérdéses kövével, a míg olyanra nem talál, a melyet már nem bír megkarczolni. E czélból szüksége van az említett négy ásványból lehetôleg sima és fényes felszinü darabkákra, hogy kézi nagyítóval, a legkisebb karczolás is észrevehetô legyen rajtok.

A Mohs-féle keménységi skálából a drágakövek vizsgálatában azért nincsen szükség a 9. fokra, mert a topáznál (8.) keményebb ásvány csak három van: a chrysoberill, a korund és a gyémánt, a melyek egymástól egyéb módokon különböztethetôk meg. A gyémántnak a strassztól való megkülönböztetésére pedig elégséges a 7. keménységi fok egymagában, a kvarcz (legczélszerûbben átlátszó sima lapú hegyi kristály, vagy az úgynevezett mármarosi gyémánt). Ezt a gyémánttal jól megkarczolhatni, ellenben a strassz-szal semmiképen sem. Sôt sokszor elégséges a közönséges ablaküveg is, melynek keménysége -- mint említve volt -- majdnem pontosan 5; a legtöbb strassz ugyanis még ennél is puhább s nem karczolja, a gyémánt az üveget nemcsak erôsen karczolja, hanem hasítja is.

A strassznak a legtöbb drágakôhöz képest lágy volta hosszabb ideig viselt strasszékszeren nagyon is meglátszik. Már szabad szemmel is, de különösen kézi nagyítóval látni, hogy a lapok finom karczolással vannak tele, az élek és csúcsok megkoptak. A levegô pora kis részben ugyanis igen kicsiny kvarcz-szemecskékbôl áll, a melyek különösen az ékszer törülgetésekor összekarczolják. A strasszt ennélfogva, épen úgy, mint az optikai készülékek lencséit, ha porosak, tanácsos elôbb puha ecsettel leecsetelni s csak azután megtörülni finom, tiszta kendôvel. A strassznak ez a megkopása (kisebb részben chemiai bomlása) az oka, hogy hosszabb idô mulva veszít a fényébôl és színjátékából.

A gyakorlatban a drágakôárusok a keménységi skála helyett inkább használnak két más eszközt, aczélreszelôt és finom aczéltût, melyek igen kemény aczélból készülnek. Az ilyen aczélreszelô igen praktikus eszköz, különösen a nyers drágakövek vizsgálatában. Körülbelül kvarczkeménységû (7.) lévén, az 5. keménységû ásványokat erôsen megkarczolja s az ásvány "pora" rajta marad; a 6. keménységûeket már gyengébben, viszont a 8. és 9. keménységûek ôt karczolják meg. Amazoknak a reszelôhöz ragadt ásványpor kisebb-nagyobb mennyiségébôl lehet következtetni a kisebb-nagyobb keménységre, a 8-as és 9-es keményeknél pedig a hangból: a keményebb ásvány magasabb hangot ad, ha a reszelôn végig húzzuk, mint a puhább, feltéve, hogy a két próba lehetôleg egyforma nagy.

Csiszolt drágaköveken azonban az aczélreszelôt már nem lehet használni, mert könnyen megrongálhatja a követ, még a nálánál keményebbet is. A csiszolással elôállított élek és csúscsok ugyanis könnyen kitöredeznek a reszelô hatására, különösen akkor, ha az illetô drágakô jól hasad s ilyen épen a gyémánt is. Ezért a drágakôárusok a csiszolt kövekhez kemény acélból készült aczéltût használnak, mely rendesen czeruza módjára van foglalva és igen hegyes. Keménységénél fogva (7.) a strasszt jól karczolja, a gyémánton pedig végig siklik, a nélkül, hogy nyomot hagyna hátra. Ezt az aczéltût még foglalt köveken is lehet használni, mert könnyen találni rajtok olyan helyet, a hol egy kis karczolás nem ront, de vigyázat itt is szükséges, mert a teljes tükrözés következtében egy ilyen karczolás a drágakô alsó oldalának valamely lapocskájáról is a szemünkbe tünhetik. Tapasztalásom szerint azt a szolgálatot, a mit egy ilyen aczéltû, meg teszi az a négyszögletes kis aczélszerszám is, a mely a fémek jelzésénél és esztergályozásánál használatos, s melyet minden vaskereskedésben kapni. Ennek keménysége valamivel nagyobb mint 6.

Az elmondottakból látható, hogy a strassznak a gyémánttól való megkülönböztetése a keménységben rejlô nagy különbségnél fogva nem nehéz, de még könnyebben és sokkal kényelmesebben megtehetô aluminium- vagy magnézium-tûvel.

Az aluminium Ch. Margot vizsgálatai szerint az üvegen s általában a szilikátokon, ha hozzájok dörzsöljük, fémnyomot hagy, a melyet dörzsöléssel vagy vízzel nem is lehet róla eltávolítani. Ugyanez a tulajdonsága van a magnéziumnak (kisebb mértékben a kadmiumnak és a czinknek) is, csakhogy a magnézium nyoma nem tartós, mert ez a fém könnyen oxidálódik. Más fém nem tapad így. Az aluminium és a magnézium nyomot hagy nemcsak a szilikátokon általában (ilyen a topáz, smaragd is), hanem más ásványokon is, így a korundon is, de a gyémánton egyáltalán nem, úgy hogy aluminium-, vagy még czélszerûbben magnézium-tûvel meg lehet különböztetni a gyémántot a strassztól és minden más drágakôtôl. A próbával úgy járunk el, hogy a kô felszínét elébb jól megtisztítjuk (zsír, ha kevés mennyiségben van jelen, megakadályozza a tapadást), azután rálehellünk a kôre (a víz jelenléte elôsegíti a tapadást) és végig húzzuk rajta a magnézim-tût. Ha a kô nem gyémánt, fémesen csillogó sáv látszik rajta.

Végre még a Röntgen-sugarakat is föl lehet használni a gyémánt biztos felismerésére. A gyémánt ugyanis teljesen átbocsátja ôket, a kvarcz és más ásványok pedig egyáltalán nem s azért a valódi gyémánt-gyûrûkbôl csak a foglalás marad sötét, a gyémánt maga világos képet ad, holott a hamis gyémánt sötét marad. Körülbelül 15 percznyi exponálás elegendô. Ilyetén módon a gyémántot más hamisításoktól is könnyen meg lehet különbözteti, nevezetesen a fehér topáztól, a kvarcztól, a kiizított zirkontól (hyacinth), fehér zafirtól, a melyek a Röntgen-sugarakat vagy szintén nem, vagy csak félig eresztik át.

Az imént említett ásványok, mint a gyémánt hamisításai, elég gyakoriak ugyan, de korántsem oly gyakoriak, mint a strassz, mert ha meg is van az erôs fényök (különösen a hyacinth olyan fényes mint a gyémánt és a topázé is közel áll hozzá), hiányzik belôlök az, a mi a gyémántot és a strasszt oly széppé teszi: a szép színjáték. Keménységök bár jóval nagyobb a strasszénál, nem éri el a gyémántét. Egymástól a keménység útján, a gyémánttól pedig az említett módokon kívül (keménységi próba, aluminium-tû, Röntgen-sugarak) még optikai vizsgálattal is megkülönböztethetôk; mindezek ugyanis kettôsen törik a fénysugarakat, a gyémánt pedig egyszerûen.

Vissza