Mi az igazság az amerikai orosz felfedezések körül?
A XV. század végén a spanyol király és a portugál királynô vitába szállottak afölött, hogy kit illessen kettôjük közül annak az "India" birtoklásának a joga, melynek felmérhetetlen kincsei megszédítették a koronás fejeket. Akkoriban Indiának vélték a Columbus által feldezett Amerikát.
A Spanyolország és Portugália közötti vitát VI. Sándor pápa döntötte el.
A "Iegszentségesebb trónus" maga is nagy barátja volt az aranynak és egyéb kincseknek, a nyáj pedig, különösen Spanyolország és Portugália, támogatta és eltartotta azt. A pápa az Atlanti-óceánt hosszában átszelô vonalat húzott a térképen; az ettôl a vonaltól nyugatra elterülô földek birtoklásának a jogát Spanyolországnak adományozta, a keletre esôk pedig Portugáliának maradtak, amely még a Borgia-család pápájának elôdeitôl kapta "ajándékba" azokat
A pápai bulla kihirdetése után 20 évvel a spanyol Vasco Nunez de Balboa, az Újvilág nagyszámú véreskezû, kapzsi maghódítóinak egyike, átvágta magát a Panama-földszoroson.
Egy felfegyverzett hajón, melynek árbocain spanyol zászlót lengetett a szél, Balboa kivitorlázott a tenger végtelen térségeibe és a király nevében "most és mindörökre, amíg fennáll a világ", ünnepélyesen birtokba vette az egész Csendes-óceánt.
Csakhamar spanyol karavellák (négyárbacos vitorlások) kezdték szelni a Csendes-óceán déli részeinek vizeit. A XVIII. század elejére feltárták Dél-Amerika és Mexikó nyugati partvidékét. Azonban a spanyolok véleménye szerint Új-Spanyolország tovább is terjedt, észak felé. A spanyolok még azt sem tudták megmondani, hogy mely határokig. Az északra fekvõ földek teljesen ismeretlenek voltak elôttük és ezekre a földekre támasztott jogukat a spanyolok nem a terület tényleges birtokbavételére alapították, sôt még arra sem, hogy ôk fedezték fel és kutatták át azokat, hanem a több mint kétévszázados, elévült pápai bulla betûire.
A spanyol tengerjárók nemcsak azokat a földeket jelentették ki "sajátjuknak", melyeket sohasem láttak. A Csendes-óceán északi részén, elképesztô módon, nemlétezô földeket is "felfedeztek".
A nyugat-európai térképészek elfogadták a légbôl kapott jelentéseket és egyszer az állítólag 1584-ben a spanyolok által felfedezett "Aranyszigeteket" rajzolták be a Csendes-óceán térképére, máskor pedig a mithikus "Gama-földjét", melyet a 40-ik szélességi körtôl északra helyeztek el.
Ezekbôl a "felfedezésekbõl" a holland tengerjárók is kivették a részüket. A XVII. század 40-es éveinek elején Friza kapitány a legendás "Aranyszigetek" utáni hajszában Japántól északkeletre nagy földet vélt megpillantani és sietett a "társaság földjének" elkeresztelni azt. Ez a "felfedezés", miként az elôzôk is, azután több mint száz évig megzavarta a nyugateurópai geográfusokat.
Nem kevesebb gondot okoztak nekik az AtIanti-óceánból a Csendes-óeeánba vezetô északnyugati átjárónak a spanyolok által több ízben történt "feledezései". Európában Juan de Fuca spanyol tengerjárónak is hittek, aki állítólag 1592-ben hatolt át az általa az északi szélesség 48o és 49o-a közé helyezett tengerszoroson, valamint Bartolomeo de Fonte admirálisnak is, aki ott 1640-ben "hajózott", ezt a tengerszorost azonban kissé északabbra helyezte át. Végül is Lorenzo Maldonado, a lelkes hazudozó nyûgözte le teljesen a Nyugat tudós geográfusait, aki nemcsak azt jelentette ki, hogy 1598-ban végighaladt az általa felfadezett és az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánba átvezetô tengerszoroson, hanem "pontos" koordináták és elnevezések feltüntetésével igen részletes leírást is adott arról, miként jutott eI oda és hogy mit látott útközben.
A spanyol "felfedezôknek" ez a hebehurgya ténykedése méltó értékelésre talált Vaszilij Bjehr orosz történésznél, aki 1808-ban felháborodással bélyegezte meg "a régi spanyol utazók ostoba fecsegéseit, amelyekre a Iegcsekélyebb mértékben sem támaszkodhatunk. Mesékkel kürtölték tele a világot és igen ügyesen érdekes és ritka megfigyelésekkel díszítették fel képzeletük szüleményeit".
Bjehr megemlíti, hogy a párizsi Tudományos Akadémia ülésén Bluache királyi geográfus külön jelentést tett Maldonado "felfedezésérôl" és teljes komolysággal a csugaci öböl és a Szent Ilja-hegy közé helyezte a mithikus tengerszorost. Egy másik francia tudós, J. N. DeIille csillagász és térképész 1752-ben teljes meggyôzôdéssel írta le de Fonte fantasztikus hajózását.
Így tehát a Csendes-ócéán északi része a XVIII. század végén azon tengerjárók és szobatudós geográfusok féktelen "mûködésének" területe volt, akik dicsekedésükben nem ismretek határt. A legönkényesebb körvonalakat kapta az északamerikai partvidék. Az óvatosabb nyugateurópai térképészek hatalmas fehér foltot hagytak ezen a helyen és az amerikai partvidék vonala a 40. szélességi kör övezetében reménytelenül megszakadt. Igen sivár kép tárult a szemlélô elé.
A nyugateurópai földrajztudomány nagyszámú koholmányának, tévedésének és hibájának kiküszöbölése az orosz tengerjáróknak köszönhetô. ...
Természet és Technika, CX. évfolyam, új sorozat, 1951.
https://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/
Vissza