A fotografozás két új módja. Ismeretes, hogy az elektromos áram rézvitriol oldatból a katódon rezet szakaszt ki. Pilycsikov azt vette észre, hogy a réz lerakódása a katódlemez fényhatásnak kitett helyein a megvilágítás erôsségével arányos. A fotografozó kamara érzékeny lemeze helyébe tehát keskeny, rézvitriollal telt négyzetes üvegedényt tett, melybe rézlemez volt mártva. Az edénybe vezetett áram a katódul szolgáló rézlemezen a fotografikus képnek teljesen megfelelô rézlerakodást idézett elô.

Robinet és Perret elektromossággal más úton kapott képet.

Szokott módon fotografozó kamarában negatív képet vettek fel, ezt sötét szobában érzékeny lemezre helyezték úgy, hogy a zselatinrétegek egymásfelé estek és a kettôs lemezt fényt át nem bocsátó deszkalapok közé zárták.

Ha e deszkalapok két fémlap közé jutottak, melyek a Ruhmkorff-féle induktor sarkaival voltak összekötve, bizonyos idô mulva a második zselatinlemezen rendkivül finom árnyékolású pozitiv kép keletkezett.

A lemezen 13–60 percz alatt és általában annál gyorsabban keletkezett a kép, minél több volt az induktoron a megszakítások száma másodperczenként. Legjobb képet adott egy ólom- és egy rézlap; két nikkel- vagy két vaslap közt kép nem keletkezett; úgyszintén, ha a fémlapok egymáshoz olyan közel voltak, hogy köztük a szikra átugorhatott.

További kisérleteknek feladata kimutatni, hogy a zselatinrétegre a két fémlap közt végbemenô láthatatlan elektromos folyamatok hatnak-e, vagy pedig, hogy talán az üvegtôl ibolyántúli, vagy Röntgen-sugarakká változtatott elektromos sugarak bontják-e fel a brómezüstréteget. (Jahrbuch der Naturwissenschaften 1897.)

Vissza