Magyarországi halgyík-leletek. Bátran mondhatjuk: a földtörténeti középkor tengereiben igencsak elterjedt, s kivált a holzmadeni olajospala rétegei között feltûnô épen – olykor bôröstül – napjainkig fönnmaradt halgyíkok a mintegy 100 millió esztendôs ôsmult legáltalánosabban ismertekké vált gerincesei. A közérdeklôdés homlokterébe részben a kitûnô megtartásban napfényre került példányok tekintélyes száma, részben pedig annak révén jutottak a halgyík (Ichthyosaurus), valamint a hattyúnyakú ôsgyík (Plesiosaurus) fajok, hogy regényes alakjuk minden népszerûsítô földtani és ôslénytani munkában szerephez jut.

A többszáz év óta üzemben levô holzmadeni kôfejtôkben évenkint átlag 100 ôsgyíkmaradvány kerül elô; de ennek a mennyiségnek csak tíz százaléka érdemes gondos kikészítésre; a többi csekély értékû "melléktermény". A kikészítést – valóban csodálatraméltó türelemmel és szakértelemmel – a tulajdonos, HAUFT B. irányítja. Neki köszönhetô, hogy olykor még az ôsállatok bôrdarabjait is megmentik a tudományos kutatás és vizsgálódás céljaira. Régebben, mint FRAAS O. írja, maguk a munkások csaphattak vásárt leleteikkel. S a vásár akkora zsivajgás közepette zajlott le, mint másutt egy-egy lóvásár. Hozzá kell azorban tennünk, hogy a vevô könnyen vehetett zsákban macskát, mert a leletek akkoriban kikészítetlenül, azon nyersen kerültek piacra. Viszont természetesen rendkívül értékes is lehetett a vásárolt lelet, amennyiben egyik-másik nem csupán a halgyík külsejérôl, hanem még belsejérôl is sok részletet ôrzött meg.

A holzmadenihez fogható halgyíklelôhely a földkerekén seholsem vált még ismeretessé. Sôt még egyes, bármily hiányos maradványok is ritkaságoknak mondhatók. Így hazánkban a pécsvidéki alsóliász rétegösszletbôl a mult század 70-es éveiben kerültek elô olyan csigolyák, amelyeket HUENC, az ôsgyíkok tübingeni specialistája a Pliosaurus nemzetség közelebbrôl meg nem határozható faja csigolyáinak ismert föl. Ezeket a csigolyákat a Földtani Intézet múzeuma ôrzi.

Újabban pedig FÖLDVÁRI ALADÁR közli, hogy az eplényi mangánércbánya külszíni fejtésében a vörös színû mészkôbôl, tengerililiomok (Crinoidea) és fejelábas puhatestûek (Ammonites) ôsmaradványainak társaságában két csigolya került napfényre. Nem volt kétséges, hogy mind a nagyobb (törzscsigolya), mind pedig a kisebb (farokcsigolya) azonos hüllôfajhoz tartozó, sôt minden valószínûség szerint azonos példányból származó.

A két csigolyát KRETZÓI MIKLÓS Ichthyosaurus csigolyáinak határozta meg. Természetes, hogy ilyen csigolyák magukban nem nyujtanak módot az ôshüllô faji meghatározására. Meg kell tehát elégednünk azzal, hogy a földtörténeti középkor közepén (júrai idôszak) élt halgyíkok egy-két nemzetségének az akkori magyar ôstengerben való szereplését is kézzelfoghatóan tudjuk immár igazolni.

Az eplényi Ichthyosaurus (?) csigolyák ugyancsak a magyar Földtani Intézet múzeumában láthatók.

Vissza