Illatos fanemek. Az idegen világrészekbôl származó fanemek közül az illatosak mind nagyobb és nagy·abb jelentôségre tesznek szert; nagyon szívesen veszik a belôlük készült finom bútorokat, már a kiáradó illat kedvéért is.

A legkedveltebb még mindig a rózsafa, mely korántsem idôs rózsatövekbôl való, mint nevérôl talán sokan hiszik, hanem többnyire a különféle hüvelytermô fák (Leguminosae) szolgáltatják. Legjobbnak tartják az angolok a brazíliai rózsafát (Physocalymna floribunda Pohl.), mely Rio de Janeiro, Bahia és Para tartományokból ered. A vöröses barna, feketésen sávozott és ugyanilyen árnyalatban erezett fa kemény, nehéz és szépen fényezhetô. E mellett gyengén keserû és balzsamos ízû, illata pedig a rózsáéhoz hasonló. Gyantatartalma miatt persze nehéz megmunkálni. Ára a színárnyalat és erezet szerint változik. Mennél gazdagabb ellentétekben a színárnyalat, és mennél szabálytalanabb az erezet, annál nagyobb a fa értéke. A braziliai rózsafa kivitele évrôl évre növekedik és jelenleg másfél millió forintra tehetô.

Az indiai rózsafa, melyet az angolok “Blackwood”-nak neveznek, a Dalbergia Iatifolia Roxb. nevû hüvelytermô növény fája, mely Malabáron honos. A fa 15 m hosszú, 1 m átmérôjû használható törzset ad. A sötétbarna, majdnem fekete árnyalatú fa sokszor szépen erezett. Mivel a fa nagyon kelendô, az indiai erdôkezelôség nagy ültetvényeken termeszti.

Újabban Guianából a francziák is hoznak egy illatos fanemet Európába, mely valószinûleg a Licaria odorata fája. A belôle kiáradó pompás illat a bergamott-olajéra émlékeztet. Felhasználni azonban csak éteres olaj készítésére lehet. A sárga, durva rostú fa szaga olyan illó, hogy csak közvetetlenül az olajkészítés elôtt aprítják szét.

Ibolyaszagú fanemet szolgáltat a keleti Ausztráliában termô myall (Acacia homolophylla); ez gyenge növésû fa, melynek törzsvastagsága alig haladja túl a 30 cm-t. A sötétbarna, kemény és nehéz fa az erôs ibolyaillatot sokkal tökéletesebben tartja meg, mint bármely ismert fanem a magáét. Ausztráliában különösen a belôle készült pipákat kedvelik. A londoni kiállítás óta, a melyen Queensland mutatta be, Európában is keresett.

Ausztrália általában nagyon gazdag illatos fanemekben. Nyugat-Ausztráliában málnaillatú fa terem, a mely szintén akáczféle (Acacia acuminata). Fája igen alkalmas finom bútorok készítésére és Angolországban kedvelik is. Ausztráliában van továbbá a mosuszfa, melynek illata megfelel nevének; fája szépen tarkázott színezetû. Igen kellemes, de múló illatú az ausztráliai Bursaria spinosa.

Kiterjedt alkalmazása van a szantálfá-nak, melyet a Santalum nemnek különbözô fajai szolgáltatnak. Ázsiában, Ausztráliában és Polinéziában élnek, és külsejökre nézve a mirtushoz hasonlítanak. Legnagyobb jelentôségû a fehér szantálfa (Santalum album), mely, rokonaihoz hasonlóan, száraz halmokon és hegyeken terem. Alföldre átültetve, fája elveszti értékét. A fa 30 cm törzsátmérôt és rendesen 7–8 m magasságot ér el; 20–25 éves korában a fát kivágják, mert késôbb korhadásnak indul. A kivágott törzseket lehámozzák és körülbelül 60 cm hosszú darabokra osztják. Ezeket több hónap tartamára a földbe ássák, hol a termesz-félék teljesen leeszik a hársréteget, a nélkül, hogy a fa keményét bántanák. Azután elzárt szérükbe teszik szárítás végett, a mi az illat finomodását segíti elô, de egyúttal a fának szakadásra való hajlamát is csökkenti. A színnek vöröses árnyalatú sötét sárgának kell lennie. Mennél sötétebb a szín, annál erôsebb az illat és értékesebb a fa. Az illat éteres olajtól származik, mely a fa keményében és nagyobb gyökereiben van meg; a hársrétegben és fiatalabb fákban nem található. A kivágás helyén a forgácsot és erôsebb gyökereket gondosan összegyüjtik, és olajat desztillálnak belôlök.

A legnagyobb darabokat fôleg Khína szerzi meg, a kisebbeket Arábia, a középnagyokat pedig India használja föl. Khínában a fát füstáldozatokra és a lakás füstölésére használják; mindenféle faragott tárgyakat is készítenek belôle, pl. Indiában bálványszobrokat. Jómódú hinduk szantálfa tömböket vetnek a tetemégetésre szánt máglyákra, hogy gazdagságukat fitogtassák. Iparilag a fát fényûzési czikkek, legyezôk, berakott munkák készítésére használják. A hulladékokból kapott olaj, mint illatszer igen elterjedt. Mivel rózsaolajjal könnyen vegyül, sokszor ennek hamisítására használják.

A legtöbb szantálfa Indiából kerül, a hol kormánymonopólium, s azért a fát csak bizonyos tisztviselôk vágathatják ki és árúsíthatják el. Az erdôkezelôség rendszeresen ülteti. India évenként 1200 tonnát szállít, a mi 600 ezer forint értéket képvisel. A jobb fajta fának tonnája 140–170 frtba kerül.

Az illatos fákhoz tartoznak a czédrusok is. E névvel ma gyakran olyan fákat is jelölnek, melyeket általában nem illet; ilyen a thujafa, a boróka és a Cypressus fajok. A bermuda-czédrus, mely a nyugot-indiai czédrusfát szolgáltatja, borókafa (Juniperus).

Nagy hírét ez a fanem a Libanon czédrusától kapta. E hegységnek elôbb jelentékeny czédruserdeibôl ma már csak csekély maradványok vannak meg. A libanoni czédrus vöröses-fehér fája ugyan illatos, de sokkal gyengébben, mint az észak-amerikai czédrusfa. Különben a biblia eredeti nyelvén használt kifejezés nemcsak a Libanon czédrusát jelenti, hanem a fenyôt és borókát is és Plinius, ki elpusztíthatatlan czédrusfáról és czédrusolajról beszél, alkalmasint a boróka fáját és olaját érti.

Illatos czédrusfának nevezik ma a Kuba, Mexikó és Középamerikában honos Cedrela odorata fáját. Ebbôl készítik a szivarládákat; de az asztalosok is szívesen használják. Amerikában használják vasszerszámok tartására szánt szekrények készítésére, mivel az olaj, melyet a fa kiizzad, megóvja a szereket a rozsdától. Illatos czédrusfának nevezik továbbá a kereskedésben a vörös- vagy czeruza-czédrus (Juniperus virginiana) fáját is.

Élesebb illatúak a babérfélékhez tartozó szasszafrasz-fák, melyek közül az észak-amerikai a legfontosabb (Sassafras officinalis). Habár e fa nagyon puha, szívesen használják fel, mert a rovarok nem bántják. Ágyak, ládák, szekrények készítésére is alkalmazzák. Forróövi tájakon újabban utazó ládákat és egyéb tartókat bélelnek ki vele rovarok távoltartása végett, azért jelentékeny mennyiségben szállítják oda.

Rovarok rágása ellen a sivatagi szandarak-fenyôt (Callitris verrucosa) is megvédi illata. Ez a fa Ausztráliában, a Murray-folyó partjain honos. Mivel a kámforillatú sötét fa szép, szívesen használják kisebb asztalosmunkákra.

Vissza