A napkorong legrégibb ábrázolása. Mióta Proctor azzal a felfogásával állt elô, hogy a régi keleti népeknek, az indusoknak, assziroknak, babiloniaknak, egyiptusoknak, helyesebben szólva, papjaiknak több és helyesebb ismeretök volt az asztronómiában, mint rendesen feltesszük és hogy a nagy mûemlékek több-kevesebb vonatkozásban vannak csillagászati ismereteinkkel – a piramisok pl. tulajdonképpen óriási méretû meridián-mûszereknél egyebek nem lennének¹ – azóta fôképp Angolországban sos-sok ezer- és ezeréves emléknek, szimbolumnak asztronómiai magyarázatát keresték.

Maga Proctor a piramisokon kívül a benaresi, delhii emlékeket rekonstruálja ily értelemben; mások az asszirok, babiloniak emlékeit vagy az ékítményeket kutatják ez irányban. És ha egyik-másik következtetés még merésznek is látszik ma, a felfogás eredetiségét elvitatni nem lehet.

Jókai Mór "Az egyiptusi rózsa" czímû beszélyében a szfinx-nek következô leírását olvassuk: "A talapzat, melyen a bálvány nyugszik, tömérdek rejtelmes alakok faragott dombormûveivel van ékesítve: szárnyas kígyók, százkezû csodák, emberarczú pillangók s madárfejû emberalakok, köztök néhány, még akkor emlékben élt vízözönelôtti alak: plesiosaurus és mastodon, s felül az alak homlokába vésve egy szárnyas golyó, miknek csodás összeállítása homályos, ismeretlen ábraképe marad a multak hangtalan és alaktalan szellemének."

A szárnyas golyó értelmét próbálja meg ez úton Maunder E. Walter kifejteni következô érdekes felfogással.²

Teljes napfogyatkozáskor napjaink megfigyelôje két dolgot vesz észre mindenekelôtt: a növekedô sötétség hatását és azt a különös "hálót", mely a Nap sötét korongját körülveszi és melyet "koronának" nevezünk. Hogy a "megborzasztó" sötétségnek a régiekre, csakúgy mint vad törzsekre még ma is, hatnia kellett, fantáziánk megerôltetése nélkül is beláthatjuk és azért nem csodálkozhatunk, ha a régi emlékek e hatás alatt a teljes napfogyatkozásokról bôven megemlékeznek. Fôkép azonban az elsötétülést és az ezzel kapcsolatos néhány körülményt említik meg, mert a különös, elôre nem látott jelenségtôl való ijedelem, természetesen, nem engedett részletes megfigyelést.

Nem kételkedhetünk azonban azon, hogy a chaldeusoknak, a fogyatkozások 18 évi cziklusa, a Saros feltalálóinak eléggé tiszta nézetök volt a fogyatkozások okáról, és minthogy bekövetkezésöket elôre megmondhatták, bizonyos, hogy nem hatott reájok az ijedelem annyira, hogy a fogyatkozások részleteit is fel ne tudták volna fogni.

Hogy minô hatással voltak reájok e részletek, gondoljuk meg, hogy mennyire tisztelték ôk a Napot, a Holdat és a bolygókat. Ha a tanulatlan és tudatlan tömeg talán hitte is, hogy az anyagi Nap, úgy a hogy látja, tényleg maga az istenség, a mûveltek körében e helyett részben az a felfogás uralkodott, hogy a Nap csak szimbolum, vagy részben az, hogy a láthatatlan, megközlíthetetlen istenség nyilvánulása. Hiszen fénye és melege, továbbá az a körülmány, hogy a rügyezés és érlelés csak tôle függ, végre egyetemleges hatalma a földi életnek minden nyilvánulására még ma is alkalmasnak tünhetik fel a Láthatatlanhoz közel álló hatalom kifejezésére.

Teljes napfogyatkozáskor úgy látszik mégis, mintha ez az annyira tökéletes isteni jelkép elrejtôznék. A fény és hô, a Nap energiájának ez a két legfôbb formája, mintegy visszavonul és valami határozatlan foglalja el helyöket: egy titokzatos formájú, titokzatos masnemû fény. Ezt akár az isteni természet és személy elzárkózásának, belsôbb kinyilatkoztatásának, fenségesebb megjelenésének lehet tekinteni. A régi görögök a misztériumokba szintén nem egyszerre, hanem csak fokozatosan és mindig mélyebbre avatták be a tanulókat; itt is az istenség nem egyszerre, hanem csak nagy idôközökben és rövid idôre nyilatkoztatja ki magasabb értelmû szimbolumát.

És ennek a szimbolumnak alakja változó. Feltehetjük, hogy a chaldeusoknak csak úgy, mint napjaink csillagászainak a korona szerkezetének teljes alakja nem tünt fel egyszerre, hanem más és más alakban mutatkozott. Nem szabad elfelejtenünk, mily nehéz a korona szabálytalan alakját, részleteit, miként a különbözô fogyatkozáskor látszanak, felfogni, rájok visszaemlékezni. Ma már ismeretes, hogy a jellemzô korona a napfoltok minimumának övébe esik, általában a Nap egyenlítôjének síkjában elterülô két nagy fénypamatból áll, melyek olyan kiterjedésûek, hogy péld. Newcomb 1878. juliusban a Nap középpontjától 11 millió mérföldre követhette ôket.

Ezt az 1878. juliusi napfogyatkozást az amerikai Egyesült-Államokban igen jól figyelhették meg. E megfigyelésekrôl az Egyesült-Államok kormányától kiadott munka számos kitünô rajza közül való az 1. és 2. ábra; amazt Kate Wolcott kisasszony készítette Black Hawkben, Colorado államban, ezt Trouvelot M. E. L. Crestonban, Wyoming grófságban; mindkettô számos más ábrázolás mintájául szolgálhat. Ugy látszik, hogy az említett munka gyôzte meg a csillagászokat a korona alakja és a napfoltok közt fennálló kapcsolatról³. Maunder meggyôzôdése, hogy ilyen jellemzô napkorona volt eredete a "szárnyas gyûrûnek", mely jelkép az asszir emlékeken mindenütt látható, a mint az istenség személyét és hatalmát jelzô gyûrû fölött lebeg. A 3. és 4. ábrán látni az asszirok eme szárnyas gyûrûjének alakjait, az 5. ábrán pedig az egyiptomiak szárnyas korongját, mert az egyiptomiak is csillagászok, nap-tisztelôk voltak és tudvalevôleg a hieroglifák mesterei. Az egyiptomi papokról fel kell tennünk, hogy a chaldeusokhoz hasonlóan a koronát az istenség jelképes kinyilatkoztatásának tekintették, minthogy az istenség rendes megnyilatkozásának fogadták el a Napot. Így azután olyan szimbolumot használtak, mely majdnem teljesen megegyezik a korona azon ábrázolásával, amelyet az assziroknál találunk.

1. ábra. A Nap koronája Kate Wolcott kisasszony rajza nyomán	2. ábra. A Nap koronája Trouvelot rajza nyomán

3. ábra. Asszir szárnyas gyûrû	4. ábra. Asszir szoknyás istenség	5. ábra. Egyiptomi szárnyas korong

Wolcott k. a. rajzában a korona két fôjellemvonását látjuk; a Hold sötét korongja körül – miként minden napfogyatkozáskor észlelni – szabályos, határozott fénykör van, a belsô korona, mely a Holdnak egész kerültén körülfut. E gyûrû két oldalán látjuk a szárnyszerû függelékeket; a szárnyas gyûrûhöz való hasonlóság tényleg feltûnô. Trouvelot újabb részlettel gazdagítja ezt a képet; rajza különben egyike a legpontosabbaknak és legrészletesebbeknek, melyet a fotográfiák is bôven igazolnak. A Nap mindkét pólusa körül legyezôszerûen szétágazó sugárnyaláb látszik. Már most az asszirok gyakran úgy is jelzik istenségök képét a gyûrûn belül, mint a 4. ábrán látjuk, t. i., hogy rövid, szoknya-alakú ruha⁴ van rajta; a szoknya mindig megvan annak jeléül, hogy nem egyszerûen ruha, hanem a szimbolumnak része; a szoknya megegyezése Trouvelot sarki sugaraival gyakorlatilag teljes. Véletlen megegyezésnek legalább is rendkívüli volna.

Maunder azt véli, hogy a két legfôbb jellemvonás jelentése nem kétséges. A belsô korona gyûrûje az istenség örökkévalóságának kifejezése, a kiterjedô szárnyak pedig erejét és hatalmát jelentik. Erôs meggyôzôdése, hogy e szimbolumok, melyek tisztán árulják el az istenség személyének jelentését, eredetileg a napkorona rajzai, miként a legrégibb napfogyatkozások alkalmával látták és számunkra megôrizték.

1. "Old and new Astronomy" by A. R. Proctor, completed by Cowper Ranyard, London, 1892.
2. "An old record of the corona", "Knowledge", 1897. januárius.
3. Deslander G. az 1896. augusztus 9-iki teljes napfogyatkozásról, melyet maga észlelt, azt mondja (CR. 1896. 978. lap), hogy megerôsíti az eddigi fogyatkozások törvényét, hogy t. i. a foltok periodusos változása, melyet a protuberancziák követnek, kiterjed a koronára is, és így a Nap egész atmoszférájára.
4. Ilyen a "kilt", a skót helyi lakók rövid szoknyája.

Vissza