Medvetáncoltatás. Az 1900-as évek elején még gyakran verte feI kézidob hangjával kevert hangos lárma Brassó külvárosainak csendes utcáit. Kézidob és rikoltozás . . . Medvetáncoltatás! Rohantunk az utcára. De nemcsak a gyermekek, a felnôttek is kitódultak, hogy megbámulják a medvéket és kordában tartsák a vakmerôbb gyerekeket.

Legtöbbször két személy járt egy medvével. Az idomító vastag lánccal erôsítette medvéjének nyakörvét derekán lévô tüszôjéhez; idomító eszközei: egy másfélméteres husáng és a medve átlyukasztott orrsövényébe erôsített vaskarika volt, melynek kötelét balkezében, a botot jobbjában fogta. Az idomítás tulajdonképeni eszköze a bot, a vaskarika a rakoncátlankodni próbáló medve fékentartó eszköze. A kísérô személy legfontosabb felszerelése a kézidob és egy jó nagy zsák. A kézidob szitakarimának egyik felére feszített bôrdarabból állott. Ezen verte kezével a kísérô a medvetánchoz az ütemet, s a mutatvány után ez volt a kéregetô tányérja is. A. krajcárok külön zacskóba, az élelem és egyéb adományok a zsákba vándoroltak.

Ha elég ember gyûlt össze az utcán, megkezdôdött a mutatvány. A dobos fáradhatatlanul verte az ütemet, egyik-másik kísérô énekelt, néha rikoltozott hozzá. A nagy zaj figyelemkeltésre szolgált, az ütem látszólag a medvének szólt. A medve, ha nem volt fáradt, kedvvel végezte dolgát, az idomítónak a biztatáson kívül alig volt más tennivalója, a medve karjai elôtt keresztbe helyezett husánggal a medve négylábra állását akadályozta és mozgatásával a tánc ütemét szabályozta. A tánc nem sokból állott, mert a medve ütemesen egyik lábáról a másikra helyezte testsúlyát, s így táncközben ingadozó; döcögô mozgást végzett. Ha a medve nem engedelmeskedett, az orrába fûzött vaskarika kötelének feszesebbre fogásával tanították móresre.

A rövidebb utcákon két-három helyen táncoltattak. Utána elvonult.ak egy üres telekre vagy az útszéli árokba, számot vetni az eredménnyel és a medvének is adni valamit a kapott élelembôl. Különös látvány volt a medvetáncoltatók vonuló társasága: elöl ment .az idomító derekán a lánccal, mögötte a láncon békésen cammogott a medve, a sort a kéregetô dobos zárta be. De láttam egyedül járó medvetáncoltatót is.

Vonulásukat nézve, mindig megborzongtam attól a gondolattól, hogy mi lenne, ha a szelíd medve megvadulna, komolyan fellázadna, hiszen egy erôteljes rántással bármely píllanatban magához ránthatná a hozzákötözött embert. Ilyen látványban azonban nem volt részem, de rakoncátlankodó medvét megfékezni láttam, ez is éppen elég hátborzongató volt.

A túlfáradt medve sehogyse akart két lábra állni. Ha nehezen feltápászkodott, egy-két tánclépés után újra négylábra ereszkedett. Idomítója botjával kezdte biztatni, mire a medve elfintorította orrát, és elkezdett vicsorogni, miközben szeme különös fényben csillogott. Az idomító ordítozva osztogatta medvének szóló parancsait, az orrkarika kötele is mûködésbe jött, a husáng pedig keresztbe helyezve, vége a földhöz feszítve, mint tilalomfa állt a medve és idomítója között. Izgalmas másodpercek következtek . . . A vicsorgás elmult, .a medve újból szelíden, egykedvûen nézett; megadta magát sorsának. Az idomító sietve elvonult medvéjével, s még csak hátra sem nézett a mögötte cammogó állatra. Mi vacogtunk a félelemtôl, s tisztes távolból ámulva néztük, mily békésen esznek ember és medvéje egy árok szélén. ...

A táncoltatás, az idomítás a medve szellemi képességeivel függ össze. Értelem dolgában a medve alacsony fokon áll; meglehetôsen ostoba, közömbös és lomha. Kirívóan szembetûnik mindez az idomító mögött cammogó medvén. Lomhasága tánc közben is feltûnô. Jóindulatának köszönheti az idomító, hogy néhány jó falat reményében hajlandó állata táncolni. Bizalmatlanságát azonban sohasem veszti el, ez irányítja cselekedeiét. Bizalmatlanul ügyel idomítójának minden cselekedetére, mozgására, és ha feléje közeledik, mindig úgy iparkodik, hogy oldalt vagy hátrafelé kitérhessen. A lánc azonban nem engedi, a feléje közeledô ember és bot elôtt kénytelen kétlábra állni. Mozgását is inkább a bot mozgása, mint. a dob hangja szabályozza. Bár jóindulatú, sohasem szabad megbízni benne; nem szereti, ha ingerlik, vagy nyugalmában hirtelen megzavarják, mert bármilyen jó adag hidegvér van benne, ilyenkor könnyen megdühödik. ...

Vissza