1939 eleje és 1940 júniusa közti idôben francia tudósok egy kis csoportjának sikerült az atomenergia felszabadítása dolgában komoly, nagy eredményeket. elérni. A gyakorlati megvalósítás szempontjából azonban ezidôben még nem lehetett komoly dolgokat tenni. A német megszállás alatt nem folytattuk munkánkat. A francia kezdeményezés francia tudósok közremûködésével a szövetséges országok atomenergia kutatásai során folytatódott.

Munkatársaim közül Kowarski és Halban, velem egyetértésben 1940 júniusában Angliába utaztak és magukkal vitték azt a nehézvíz készletet, amelyet a Collège de France-ban gyûjtöttünk össze, valamint azokat a kísérleti terveket, amelyeket együtt dolgoztunk ki az atomenergia felszabadítására. Õk és a késôbb hozzájuk csatlakozó Goldschmidt, Guéron, Auger részt vettek az angol–kanadai tervek megvalósításában. Így részesültek szövetségeseink a francia kutatások eredményeiben és cserébe így jutottunk mi olyan kutatókhoz, akiknek atommáglya építésében már gyakorlatuk volt.

A nevezettek ugyanis – az egy Halban kivételével, aki Angliában maradt tudományos kísérletek végzésére – a felszabadulás után tüstént visszatértek Franciaországba és az Atomenergia Kormánybiztosság keretében kezdték meg mûködésüket. Rajtuk kívül még Joliot-Curiené, Perrin, Dassault, Dautry voltak kezdettôl fogva a Kormánybiztosság fô munkatársai.

Amikor munkánkhoz kezdtünk, nyersanyag és felszerelés szempontjából semmink se volt, de azok a különleges lehetôségek, amelyeket biztosítottak a részünkre, valóban megkönnyítették feladatunkat. Ütemtervünkben három nagy állomás van:

Úgy láttuk, hogy elôször egy kis teljesítményû uránium és nehézvíz atommáglyát kell építeni, az összes hozzá tartozó készüléikekkel és berendezésekkel. A második lépés egy vagy két közepes teljesítményû atommáglya építése és egyidejûleg egy nagy atommag kutató laboratórium életrehívása.

A harmadik állomás ezután az elsô nagy atomenergia centrálé felépítése. Akkoriban úgy gondoltuk, hogy az elsô állomásra 1948 végén fogunk elérni, a másodikra 1953 végén.

És valóban, 1948. december 15-én 12 óra 12 perckor az elsô francia atommáglya mûködni kezdett.  Talán egyesek elôtt nyegleségnek tûnt akkoriban, hogy ilyen pontosan elôre megállapítottuk ezt a határidôt. De megtettük ezt azért, mert biztosak lehettünk egy olyan szervezetnek, mint amilyen az Atomenergia Kormánybiztosság, a hatásosságát illetôen, mert ismertük tudományos és mûszaki munkatársaink ragyogó felkészültségét, azt az elragadó szellemet, mely eltöltötte és elôrevitte az egész együttest, mert éreztük a hazájuk függetlenségét akaró francia hazafiak odaadó támogatását.

Az elsô atommáglya megépítése mellett még két nagy feladatunk volt. Ki kellett képeznünk mûszaki kádereket erre az új szakmára, ahol a gyakorlati alkalmazás óriási lehetôségeket rejt még magában, és urániumot kellett keresni, hogy hazánk legteljesebb függetlenségét biztosítsuk ebben a fontos nyersanyagban.

Amit eddig tettünk és elértünk, az kollektív munka eredménye és részese az Atomenergia Kormánybiztosság minden munkatársa, a munkások, technikusok, mérnökök, tudományos káderek, tisztviselôk.

Feladatunk nem ért véget és most a második állomáshoz vezetô útra Iépünk. Ma is úgy látjuk, hogy utunk öt évig fog tartani és három fô feladatunk van:

1. Az atommáglyában mesterséges radioaktív elemeket fogunk elôállítani a modern biológia és orvostudomány számára, valamint ipari felhasználás céljából. Ezzel egyidejûleg megtesszük a szükséges lépéseket közepes teljesítményû atommáglyák építésére.
2. Megszervezzük és fölszereljük a nagy Atommag Kutató Laboratóriumot., ahol mérnökök és tudósok az új atommáglyák közelében fognak dolgozni.
3. Továbbfolytatjuk és hatásosabbá tesszük Franciaország és a tengerentúli területeken a geológiai kutatást uránium után, mert csak így biztosíthatjuk az atomenergia ipar fejlôdését a legteljesebb függetlenségben.

Azt mondottuk, hogy ez az út öt évig fog tartani. Bizton hisszük, hagy ezt az ígéretet is meg fogjuk tartani.