Népi damokráciánk fejlôdése megérlelte a lehetôségét annak, hogy mint sok más téren, egyetemi oktatásunkban is helyrehozhassuk sok évtized mulasztásait.  Az elmult rendszer uralkodó osztályainak, a földbirtokosoknak és kapitalistáknak érdekeit és igényeit teljesen kielégítette az a kiképzés, amelyet egyetemeink a multban nyujtottak. Nem érdekelte ôket, ha az orvosok többsége gyenge képzéssel került ki az egyetemrõl, mert hiszen meg tudták fizetni a kevés kitûnôt. Az orvosok azon kis rétege, amelynek kedvezô vagyoni helyzete lehetôvé tette, hogy orvosi oklevelének megszerzése után még éveket klinikákon töltsön, az orvosi kiképzés hiányosságait pótolhatta. Az uralkodó osztály tagjainak rendelkezésére az orvosok jól képzett kisebbsége állott és nem volt fontos, hogy a túlnyomó többség milyen képzettséggel fogja feladatát, a magyar nép betegeinek gyógyítását elvégezni. A nemzetközi nagytôkével összeszövôdött magyar tôkéseknek nem vott életbevágó érdekük, hogy mérnökeink képzettségét emeljék és ezzel konkurrenciát támasszanak a nagytõkés ipari államoknak. Az uralkodó-osztálynak nem volt érdeke, hogy tanáraink, tanítóink képzésének színvonalával együtt a nép széles rétegeinek mûveltségét és tudását emelje, mert az ipari munkásnak, mezõgazdasági zsellérnek teljesen elég volt, ha éppen írni, vagy olvasni tudott. A nagyobb tudás veszélyes, mert a kizsákmányoltak öntudatra ébredését szolgálja.

A magyar dolgozó nép felszabadulása megteremtette az elôfeltételeit annak, hogy ezeken a viszonyokon változtassunk. Meg kellett változnia az ország társadalmi átalakulásával párhuzamosan az egyetemi hallgatók társadalmi összetételének is. Tûrhetetlen az az állapot, hogy amikor a magyar munkásosztály vezetésével a magyar dolgozók kezében van népi demokráciánk fejlôdésének irányítása, a régi, megvert uralkodó-osztályok továbbra is kezükben tartsák vagyoni monopóliumaikon keresztül a legfôbb szakmai tudás és mûveltség megszerzésének lehetôségeit. Márpedig a felszabadulás óta az idei tanévig ezen a téren jelentôsebb változás nem történt. Az elmúlt rendszer 2–3%-nyi munkás-paraszt származású hallgatója pl. az elmúlt tanévben mindössze kb. 5%-ra szaporodott. A most kezdôdô egyetemi tanév az elsô, amikor jelentôsebb változás történt. Az eddig rendelkezésünkre álló hozzávétôleges adatok szerint egyetemeink különbözö karain az idén felvett elsôévesek között körülbelül 20–40% a munkás- és parasztifjúság arányszáma.

Ezzel a változással egyidejûleg hozzáfogtunk ahhoz, hogy megváltoztassuk azt a szellemet, amely fõiskoláinkat betöltötte, azt a rendszert, ahogyan eddig az egyetemeinken tanultak. A hatalmas társadalmi átalakulás, mely hazánkban végbemegy, meg kell, hogy nyilvánuljon egyetemeinken. Eddig a halIgató mint elszigetelt egyén állt az egyetemen és birkózott feladatával: az egyetemeken elsajátítható tudás megszerzésével. Nem érzett felelôsséget valamilyen közösséggel szemben és jóformán csak saját lelkiismerete vagy szülei dorgáló szava hajtotta munkára.

Felsôoktatási reformunk után a tanulás olymódon fog folyni, hogy az egyetemi hallgatóban kifejlõdjék a közösség iránti felelõsségérzés. Csoportban fogja végezni a munkát, közösség ellenõrzése alatt. Tudatára fog ébredni annak, hogy a magyar  dolgozók lelkes munkájából jelentôs anyagi áldozatokkal fenntartott egyetemeinken õ felelõs nemcsak tanulócsoportjával szemben, hanem a dolgozók millióival szemben is azért, hogy hogyan használja fel a rendelkezésére bocsátott lehetôségeket, hogy befektetés, vagy elherdált, elpocsékolt pénz lesz-e az a jelentôs összeg, amelybe egy-egy egyetemi hallgató kiképzése kerül. Ez nem magánügy; ennek tudatosan kell élnie minden egyetemi hallgatóban. Akik nem jól dolgoznak, társaik munkáját is hátráltatni fogják, és társaiknak jogos bírálatát váltják ki. Akit ez a bírálat nem fog jobb belátásra téríteni, az nem lesz méltó arra, hogy a népi demokrácia egyetemén a magyar dolgozók pénzén tanulhasson. A csoportban való munka mellett megszünik az a helyzet, hogy a hallgató elvész a tömegben és munkájáról csak hébe-hóba, a vizsgákon kell beszámolnia. A tanulás nem a vizsgák elõtt pár héttél kifejtett erôfeszítésbõl fog állni, hanem állandó és rendszeres munka lép a helyébe.

Egyetemeink összes fakultásán bevezetjük a társadalomtudomány oktatását. Meg fog szûnni az az állapot, hogy értelmiségünk teljesen tájékozatlan, nem ismeri a világot mozgató nagy erôket, fogalma sincs a szocializmus tanításairól.

A bölcsészeti oktatás és tanárképzés reformja. A bölcsészeti karon egységes tanulmányi rendet kell bevezetni, a tanfegyelmet meg kell szilárdítani, az oktatók és hallgatók munkamorálját emelni. Ehhez szükséges, hogy a "szabad bölcsészek" idejétmult csoprtja átalakuljon, a tanárképzést korszerûvé tegyük. Gondoskodni kellett a tantervek egységes kidolgozásáról, a vizsgaanyagok új megállapításáról és arról, hogy ezt az anyagot a tanszékek a hallgatóknak rendszeresen és szervezetten továbbítsák.

Ezért társadalmi funkciót képesítõ oklevelet kell bevezetni, a doktorátust tudományos grádussá kell emelni, a tanárképzõ-intézetet át kell alakítani, a túlméretezett adminisztrációt át kell formálni.

Az oklevelek szerzéséhez a bölcsészkaron 5, esetleg 4 évi, meghatározott tan- és vizsgarendû tanulmány szükséges. Egyelõre az alábbi oklevelek megszerzésére nyílik lehetõség: tanári, könyvtárosi, levéltárosi, múzeológusi (természettudományi és vegyész, mûvészettörténész, néprajzi), vegyész, fizikus, pszichológus, egyéb oklevelek (mérsékelt számú hallgatókkal, ugyancsak megállapított vizsgarenddel, kari engedéllyel, miniszteri jóváhagyással vehetõk fel: pl. matematikus, csillagász, geológus, antropológus stb.).

Az oklevelek között nem szerepel a tisztán tudományos kutató-inétzeti képesítés. A kutató-intézetek személyzete vagy a tanári, vagy a könyvtárosi, ill. muzeológusi oklevéllel rendelkezõk közül kerülne ki. Bizonyos meghatározandó magasabb állásokra az újtípusú bölcsészdoktorátus képesítene.

...