Január elején nagy eseménye volt a magyar tudományos életnek: megkezdte mûködését a Magyar Tudományos Tanács, legfelsôbb tudományos fórumunk. Mi hozta létre ezt a szervet és mi a szerepe? Hogy erre a kérdésre válaszolhassunk, nézzük meg, milyen volt a felszabadulás elôtti idôk tudományos élete. A Horthy-éra tudományos életét legfôképen magárahagyottsága jellemezte. A tudománnyal, a kutatókkal senki sem foglalkozott. Volt ugyan egy Tudományos Akadémiánk, de mûködése eredménytelen volt. Nem is lehetett ettôl a szervtôl nagyvonalú, a tudományt ápoló tevékenységet várni, hiszen az élén olyan "nagyságok" voltak, mint József "fôherceg", szellemi irányítója pedig "vitéz" Moór Gyula volt. Igazi tudománypolitikát nem is folytathatott olyan testület, mely következetesen távoltartotta magától – egypár tiszteletreméltó kivételtôl eltekintve – szellemi életünk színe-javát. Mi következik ebbôl a magárahagyottságból? Elsôsorban az, hogy tudományos életünk anarchisztikus volt, tudósaink munkája ötletszerû, gyakran a való élet talajától távolesô, látszatproblémákkal való bíbelôdéssé vált. Könyvtáraink, laboratóriumaink hiányosan voltak felszerelve. Elôfordult, hogy egyazon tudományos folyóirat vagy könyv minden könyvtárunknak megvolt, ugyanakkor más, alapvetôen fontos folyóirat vagy tudományos munka kutatóink számára tehesen hozzáférhetetlen volt. Ugyanígy vagyunk laboratóriumaink felszerelésével is. Egyes intézetekben porosodnak olyan eszközök, melyekre másutt nagy szükség van, de vagy régi jogszabályaink tették lehetetlenné azok kölcsönadását, vagy az intézeten kívül nem is tudtak azok létezésérôl. Tudományos életünknek ebbôl a magárahagyottságából következik továbbá tudósaink anyagi nyomora. A reakció szándékosan kínai falat emelt a tudós és a nép közé. A tudós a színészhez hasonlóan a társadalomnak egy különc kivetettje volt, a nemzet egyik "napszámosa". Hazug romantikával övezték a nyomorgó tudós alakját: "igazi nagyot alkotni csak az éhezô kutató tud" – volt ennek a propagandának végsô konkluziója. És miért tették ezt? Mert csak így lehetett biztosítani azt, hogy a tudós a tôkésnek és társadalmi rendjének kiszolgálója lehessen. A tôke csak így tudta biztosítani a maga számára a legértékesebb munkaerôt a lehetô legalacsonyabb áron. Nem egy tudós – megélhetésének biztosítására – kénytelen volt tudását és tehetségét a tôkés szolgálatába állítani, és a nagy problémák helyett a nagyobb profitot szolgáló kérdésekkel foglalkozni. Ennek persze további következménye az volt, hogy a tudomány és annak gyümölcsei árucikké lettek, melyet az uralkodó osztály megvásárolt a maga számára, és így a népet szolgáló tudományról beszélni sem lehet. Például egy új termelési eljárás bevezetése nem a cikk árának lényeges csökkenését eredményezte, hanem a gyáros vagy tröszt számára a lényegesen nagyobb profitot. A tudománynak a tôkétôl való függôsége a tudományos erôkkel való valóságos rablógazdálkodáshoz vezetett. A gyártási titkok rendszere lehetetlenné tette, hogy a felfedezéseket, tapasztalatokat az egyes gyárak cserélhessék. Ezért egy sereg hasznosabb munkára alkalmasabb kutatónak olyan kérdésekkel kellett foglalkoznia, melyeket már régen másutt megoldottak, vagy párhuzamosan, eredményeiket gondosan titkolva, egy sereg tudós és mérnök ugyanazzal a kérdéssel foglalkozott, a helyett, hogy egymás munkáját támogathatták volna. Ennek az áldatlan helyzetnek természetesen magára a tudományra is tragikus kihatása voit. Annak a tudósnak, akinek a tôkét kellett kiszolgálnia, nem maradt ideje arra, hogy a valóban nagy tudományos kérdésekkel foglalkozzék. Ez komoly akadálya volt a tudományos termelésnek, és nem a legkisebb oka sok téren tapasztalható tudományos elmaradottságunknak. A tudományos életnek ez a szétesô, anarchisztikus struktúrája, sajnos, a felszabadulás után is megmaradt. A Tudományos Akadémia, mely még 1945-ben is Horger Antal beválasztásával tüntette ki magát, csak újabban hajtott végre egyes személyi változtatásokat, mintegy kompromisszumot kötve a mai rezsimmel, hogy ezáltal régi szellemébôl "menthesse át a menthetôt". A tôkés maradványok annyira áthatották tudományos intézményeinket, kutatóink gondolkodásmódját, hogy ezektôl az utolsó években sem tudtak megszabadulni. Az elôbbiekbôl most már világosan következik, hogy mi a szerepe a Magyar Tudományos Tanácsnak. Változtatni a vázolt lehetetlen helyzeten az ország és a nép érdekében: a tudományt a nép tudományává tenni. Az elôbbiekbôl világos, hogy a tudományt eddig egy szûk kizsákmányoló réteg élvezte. A Tudományos Tanácsra nem kisebb feladat hárul, mint biztosítani azt, hogy ez az állapot megváltozzék, és a tudomány nagy áldásai a dolgozó népet szolgálják. Hogyan tudja ezt a munkát elvégezni? Nyilván csak úgy, hogyha nem szorítkozik tüneti kezelésre, hanem a bajok gyökerét semmisíti meg: vagyis megszünteti a tudományos élet magárahagyatottságát, anarchiáját. Ha kijelöli a tudomány helyét a termelésben, a szocializmus építésében, ha rámutat az igazi problémákra. Ha tisztességesen felszereli könyvtárainkat és laboratóriumainkat, ha nem engedi azt, hogy tudósaink Kepler módjára csillagjóslásokat készítsenek megélhetésük biztosítására, hanem gondoskodik a tudósnak teljesítményéhez méltó megélhetésérõl. Vagyis ha megszabadítja a tudóst a tôke bármilyen befolyása alól. A Magyar Tudományos Tanács programmja mindenekelôtt tervszerûséget belevinni a tudományos kutatásba. Ezt az egyes intézmények munkatervének összehangolásával éri el. Ezenkívül biztosítja azt, hogy az egyes elméleti kutatásokat azonnal a gyakorlatra alkalmazzák. Például az összes tudományok között a legelvontabb a matematika. Eddig nagyon sokszor a tudományos matematikai kutatás eredményeit évtizedek vagy évszázadok után használták csak fel a gyakorlatban. Pedig kiderült az, hogy ha ezeket a fejlett elméleti módszereket az ipar egyes ágaira alkalmazzuk, úgy ezzel nemzetgazdaságunk hatalmas összegeket takaríthat meg. Ez a tervszerûség biztosítja azt is, hogy kutatóink között nem lesznek többé Jedlik Ányosok és Irinyiek, akiket külföldi kollégáik mindig megelôztek, mert mód nyílik minden tudósnak, hogy elgondolásait a legfejlettebb eszközökkel kikísérletezhesse. Ennek biztosítására a tanács a meglévô intézeteket célszerûen, a tudományos fejlettség színvonalának megfelelôen szereli fel, e mellett fontos kutatási ágak számára speciális új intézeteket létesít. Drága, de alapvetôen fontos mûszereket szerez be, mint elektronmikroszkópot, ultracentrifugát, tömegspektrográfot stb. Ezzel a tudományos kutatás elôl minden akadályt elhárít, és lehetôvé teszi azt, hogy a magyar kutatók a tehetségüknek és szorgalmuknak megfelelô eredményeket elérhessék.