A veszettség ellen való védôoltás eredményei és a budapesti Pasteur-intézet. Kivonat a szerzônek a M. Tud. Akadémia 1897. februárius 15-iki ülésén tartott elôadásából. Pasteur 1885-ben októberben tett jelentést az elsô veszetteb-marta egyén esetérôl, a kin sikerült neki védôoltással megakadályozni a veszettség kitörését. Mint ismeretes, ekkor az egész világ figyelme Párizs felé fordult. A világ minden részébôl tódultak oda a veszetteb-marottak, valamint egyes orvosok, kik igyekeztek az új gyógyításmódot elsajátítani és visszatérve hazájokba, ott meghonosítani. Tudjuk, hogy nemsokára Párizsban közadakozásból egy nagyszerû Pasteur-intézet létesült. Hasonló Pasteur-intézetek keletkeztek ezután egyéb országokban. Így mindjárt 1886-ban Oroszországban 5 intézetet állítottak fel: Szent-Pétervárott, Moszkvában, Odesszában, Szamarában, Varsóban; ugyanez évben Olaszországban kettôt, egyet Turinban, egyet Nápolyban; Amerikában szintén egyet: Buenos-Airesben. Ezeket követte 1887-ben a Pasteur-intézetek felállításával: Pádua (Olaszország), Palermo (Szicilia), Barcelona (Spanyolország), Konstantinápoly (Törökország); Charkov (Oroszország); 1888-ban Tiflisz (Oroszország); Bukarest (Románia), Riode Janeiro (Amerika); 1889-ben Milano, Bologna (Olaszország); 1890-ben New-York, Chicago (Amerika), Budapest; 1891-ben Saigon (Conchinchina), Jassy (Románia); 1893-ban Krakkó (Galiczia); 1894. Calcutta (Bangalia); Tunis (Afrika), Bécs, a hol különben már 1886-ban elkezdték, de abbanhagyták az antirabikus oltást. Ezeken kívül oltó intézeteket rendeztek még be Lissabonban, Sumlában, Mexikóban, újabban Szamarkandban. E különbözô intézetekben 1886-tól 1895-ig több mint 54,000 veszetteb-marta egyén kapott veszettség elleni oltást, úgy hogy a gyógyításmód értékességének megítélésére elegendô statisztikai adattal rendelkezünk.

Összevonva a rendelkezésemre álló hiteles kimutatások végeredményét, kitûnik, hogy a 24 antirabikus intézetben 54,425 egyént részesítettek védôoltásban, a kik között 423 a lyssa-haláleset, a mi átlag 1 % halálozási aránynak felel meg. E százalék oly intézetekben, melyek a halálesetek közé nem vették fel az oltásra késôn jelentkezô egyéneket, leszáll 0.5%-ra vagy az alá, és azokban sem emelkedik feljebb 2.7%-nál, a melyek beszámították a halálesetek közé a késôn jelentkezôket is.

Tíz évi elég nagyszámú statisztikai tapasztalat áll tehát jelenleg rendelkezésünkre, hogy felállíthassuk a tételt, hogy a veszettkutya marta emberek között az antirabikus védôoltás 15-60% egyetemes halálozási arányt leszállítja 1,5-1 %-ra, sôt az alá; míg tehát az antirabikus védôoltások nélkül a veszettkutya-marottak közül minden 6-7-ik emberen kitör a veszettség, a beoltottak közül átlag véve csak a 100-ik, vagy kedvezôbb esetben csak az 500-ik, 800-ik ember kapja meg a betegséget.

Külön teszek említést az antirabikus védôoltásnak azon módosításával elért gyakorlati eredményekrôl, melyet a budapesti Pasteur-intézetben léptettem életbe.

Állatokon végzett részletes kisérletek kimutatták, hogy állatokat veszettség ellen immunissá tenni és veszetteb-marta állatokat a veszettség kitörésétôl megszabadítani nálunk, a mi laboratóriumi viszonyaink között jobban, biztosabban és egyszerûbben sikerül azzal a módszerrel, a mit Pasteur eredeti módszerének módosításaként mi alkalmaztunk, mint magával a Pasteur-féle klasszikus módszerrel.

Pasteur ugyanis, mint ismeretes, védôoltásainak végzésére az úgynevezett állandósított erejû veszettség-anyagot (fix virus) tartalmazó nyúlvelôt használta: ezt gyengítette meg fokozatosan napról napra való kiszárítással; a jobban kiszáradt és gyengébb velôbôl készített emulziót fecskendezte elôször az ember bôre alá, amit azután napról napra erôsebb velô emulziókkal folytatott és így szoktatta hozzá a szervezetet successive a veszettség mérgének hatásához. A módszer, melyet mi alkalmaztunk, szintén a fix virust tartalmazó nyúlvelôbôl indul ki; ezt gyengítjük, de nem kiszárasztással, hanem egyszerûen 0,7% konyhasós vízben való hígitással (1:100; 1:200; 1:500; 1:1000; 1:5000; 1:10,000); a nagyobb hígitású tehát gyengébb oldatot fecskendezzük elôbb a bôr alá, azután folytatjuk a kevésbé hígitott, tehát erôsebb oldattal és ilyen módon tovább haladva idézzük elô a szervezetben a veszettség mérgéhez való hozzászokást. E módszerrel a fix virus adagolása szabatosabb, egyszerûbb és tisztább, mint az eredeti módszerrel és állatkisérletekben annak idején mind az immunitás létrehozására, mind marás után a veszettség kitörésének megakadályozására teljesen bevált.

A budapesti Pasteur-intézetben 1890-ben kezdtük el a védôoltást az eredeti Pasteur-féle módszerrel. Késôbben megkisértettük a diluáló módszert, tapasztalatokat szerezvén, hogy alkalmazása egészséges szervezetre absolute ártalmatlan. Jelenleg, hét év leforgása után, mindenik módszerre vonatkozólag elég számos saját megfigyelésünk és adatunk van, hogy a két módszer értéke felôl ítéletet alkothassunk.

Az összehasonlító adatok a következôk. Az 1890-1895-ig években a budapesti Pasteur-intézetben antirabikus védôoltást kapott 4914 egyén. Ezek közül:

Ez összehasonlító vizsgálatok tehát emberekre vonatkozólag is határozottan a diluáló-módszert tüntették fel hathatósabbnak; minélfogva a 1896-ik év folyamán már tisztán csak a diluáló-módszert alkalmaztuk.

Az 1896-ik év folyamán november 15-ikéig kellô idôben és teljes védôoltást kapott 1605 egyén; ezek közül meghalt 2, a halálozási százalék tehát 0,12%.

A veszettségre vonatkozó vizsgálatok hazánkban a M. Tud. Akadémia 1000 frtnyi segélyével indultak meg 1886-ban a budapesti általános kór- és gyógyszertani intézetben. Hozzájárult e vizsgálatok költségeihez ugyanez évben egy magán ügybarát 300 frttal. Trefort volt közoktatásügyi miniszter 1887-tôl kezdve az állatkisérletek terjedelmesebb folytatására 2500 frtot vett fel az országos költségvetésbe, mit a törvényhozás több éven át megszavazott. Az elôzetes állatkisérletek befejeztetvén, Csáki Albin gróf minisztersége és Berzeviczy Albert államtitkársága idején 1890-ben embereken kezdtük meg a védôoltást, mely czélbôl egy kis, pár szobából és pinczébôl álló ideiglenes intézet rendeztetett be és az intézet elláttatott 4500 frtnyi dotáczióval, melybôl a személyzet díja és a kisérleti állatok ára fedeztetik. Ez összeg jelenleg is úgy szerepel a költségvetésben, mint "ebdühellenes gyógykisérletek számára szolgáló" összeg, mely az általános kór- és gyógyszertani intézethez van csatolva.

Jelenleg a kérdés már túl van a kisérletezés határán. A fentebbi adatok bizonyítják, hogy a gyógyítás eredménye a legnagyobb mértékben kielégítô és alig van gyógyításmód egyéb betegségekre vonatkozólag is, a mely kedvezôbb gyógyulási eredményt adna. Mindazonáltal magok a védôoltásra szolgáló intézeti helyek jelenleg már teljesen elégtelenek.

Az intézet felállításától lefolyt hét év alatt 6041 magyarországi és 531 nem magyarországi, összesen 6572 egyén részesült védôoltásban az intézetben. Magyarországnak valamennyi törvényhatósága - Árva vármegye kivételével - hasznát vette az intézet szolgálatának. Maga Pest-Pilis-Soltmegye 902 egyént, Bácsmegye 389, Abaúj-Torna, Arad, Baranya, Bihar, Fejér, Hajdu, Heves, Szolnok, Komárom, Krassó-Szöves, Máramaros, Nógrád, Somogy, Szabolcs, Szatmár, Temes, Tolna, Torontál, Zemplén megye egyenként 100-100, a többi megyék 100-on alól esô számú egyénekkel szerepelnek a statisztikában. Más országok közül Horvátország szerepel legtöbb egyénnel (215), utána következik Szerbia 80 egyénnel, ezután Bosznia 72 egyénnel, Szlavónia 58-czal; az osztrák tartományok együttvéve 100 egyént, Románia 1, Montenegro 5 egyént küldött gyógyítás végett az intézetbe.

És az intézet betegforgalma évrôl évre szaporodik; 1890-ben 534, 1891-ben 602, 1892-ben 576, 1893-ban 701, 1894-ben 1206, 1895-ben 1342, 1896-ban 1611 egyén kereste fel az intézetet. Ha összehasonlítjuk az intézet 1894 és 1895-iki betegforgalmát a többi országoknak ugyane két évi betegforgalmával, látható, hogy ez nagyságra mindjárt következik a párizsi után, sôt 1896-ban számbelileg meghaladja még azt is; és hogy a jelen 1897-ik évben még nagyobb lesz, abból következtethetô, hogy januárius 1-e óta a mai napig, februárius 15-ikéig, már 225 új egyén jelentkezett, a tavalyról visszamaradtakon kívül, védôoltásra. Ez évi létszámokhoz hozzájárul még a 13 éven aluli gyermekek kisérôinek létszáma is, mely az évi létszámot - tekintettel arra, hogy az összes veszetteb-marta egyének 50-60 %-ban földmívelôk és iparosok 6-15 éves és pedig tulnyomólag fiúgyermekeibôl állanak - legalább 40%-kal emeli.

A betegek ily nagy létszáma mellett, mivel mindenik betegnek gyógyítása 15-20 napot kíván, az oltandók és kisérôiknek létszáma néha felmegy 150-re is. És ezeket kell elhelyezni az intézetben, olyan várakozó szobában, a melyben zsúfolva is alig fér el több 15 embernél.

Hozzájárul még e mizériához az is, hogy a veszetteb-marta egyének nagy része (körülbelül 80%) mind vagyontalan, s az Üllôi-úti közkórházban van elhelyezve a kisérôkkel együtt és innen kell nekik bejárniok 1.5 kilométernyi távolságra tömegestôl, télen-nyáron, fagyban, hóban, sárban, vízben, és az udvaron folyosókon várakozniok fázva, dideregve, míg rájok kerül a sor.

A humanizmus parancsolja, hogy e bajokon okvetetlen segíteni kell.

A nyilvánosság elôtt azért tartom kötelességemnek feltárni az intézet e mizériáit, hogy a társadalom, a kormány, a törvényhozás meghallja a panaszokat és segítsen.

A veszettségellenes védôoltás minden évben 100-150 emberéletet ment meg a legborzasztóbb haláltól. Kulturális oldalát nem is tekintve a dolognak, tisztán a humanizmus szempontjából megérdemli ez ügy, hogy a kormány, a tövényhozás, a társadalom kezébe vegye, hogy azt a mit a M. Tud. Akadémia, Trefort és Csáky miniszterek és maga a törvényhozás kezdeményezett, maga a kormány, a törvényhozás és a társadalom be is fejezze.

Vissza