Egy fizikatanár Párizsban
Párizsról elsõsorban az Eiffel-torony, a Diadalív, a Louvre, a Notre-Dame, Versailles, a Napkirály, Ady versei, mûvészet, fények, a Moulin Rouge jut eszünkbe; csak fizikus lelkületûek gondolnak a sor végén néhány francia fizikusra is. A választék a teljesség igénye nélkül: a Curie család, Descartes, Laplace, Pascal, Gay-Lussac, Ampère, De Broglie, Fermat, Papin, Becquerel, Carnot, Foucault, Fizeau, Coulomb, Fourier, Fresnel, Poincaré és még sokan mások.
Valljuk be, ha egy fizikatanárnak megadatik, hogy eljuthat a
világ fõvárosába (ahogy azt a franciák
szerényen reklámozzák), elhivatottság ide,
fizika szeretete oda, valószínûleg benne is ugyanebben
a sorrendben villannak fel a képek. Örül, hogy hódolhat
a mûvészeteknek, és helyrebillentheti magában
a humán-reál arányt. A fizikát illetõen
most nincsenek is nagy álmai (Párizs és a fizika,
ugyan!), esetleg Madame Curie sírjánál róná
le kegyeletét. Párizs azonban tartogat meglepetéseket!
 |
 |
| Tudósok a pénzeken. Az 500 frankoson a
Curie
házaspár, a 200 frankoson Gustav Eiffel látható |
|
A Panthéonba igyekezve érint meg elõször Párizsban a fizika szelleme: a közeli aluljáróban egy tábla jelzi, hogy balra a Rue Gay-Lussacra juthatunk. A Panthéon, amelyben ma Franciaország nagyjai nyugszanak, hányatott sorsot élt át. Anyagi nehézségek után éppen a forradalom kitörésére készült el ez a templomóriás (hossza 110 m, legnagyobb szélessége 84 m, a kupola csúcsa 83 m-rel emelkedik a tér fölé – ez Foucault számára fontos volt!), és már a forradalmárok is úgy döntöttek, hogy a leghíresebb franciáknak állítanak benne emléket. Abban azonban õk sem tudtak megegyezni, ki méltó erre. Késõbb Napóleon visszaadta az egyháznak, majd 1885-ben dõlt el végleg, hogy a legdicsõbb franciák csarnoka lesz. Az altemplomban található többek között Victor Hugo és Emile Zola, Voltaire és Rousseau, a matematikus Monge és Lazare Carnot (a fizikus Sadi Carnot édesapja), valamint a két Nobel-díjas fizikus: Perrin és Langevin sírhelye. A nyughelyek többsége a széles fõfolyosóról nyíló kis kamrácskákban van, ráccsal védve a túlzott kíváncsiskodóktól. Kivétel Rousseau koporsója, amelybe akarva-akaratlan belebotlik a látogató, majd a koporsóból kinyúló, a felvilágosodás fáklyáját tartó (fából faragott) kéz látványától kissé felborzolt idegekkel folytatja útját.
A Curie házaspár csak 1995-ben került az õt megilletõ helyre. Madame Curie – mint sok más területen – az elsõ hölgy, akit érdemeire tekintettel1 helyeztek végsõ nyugalomra a Panthéonban. Marie Curie a rádium felfedezésével a nukleáris fizika fejlõdésének és a rák gyógyításának útját egyengette. Lengyel szülõk gyermekeként született, a tudomány és a bátorság asszonya volt; könyörületes, mégis konokul határozott. Kutatómunkájáért életével kellett fizetnie. Mindez azonban sokáig nem volt elég ahhoz, hogy a Panthéon altemploma befogadhassa ezt a rendkívüli asszonyt, mert az elõítéletek erõsebbeknek bizonyultak. A Panthéon bejárata felett ugyanis a következõ felirat áll: a haza nagy férfiainak. Ezt az igazságtalanságot Mitterrand elnök hozta helyre, a fenti megfogalmazást „emberré” általánosítva. Ezután már senki sem emelhetett kifogást az ellen, hogy 1995. április 21-én átszállítsák a Pantheonba Marie és Pierre Curie hamvait. Ez a gesztus végre lehetõvé tette, hogy a nemzet kifejezze háláját egy külföldinek, aki a francia tudományos kutatás tekintélyét emelte a világban.
Csak néhány saroknyira van innen a rádium intézet, amelyet 1914-ben Madame Curie kezdeményezésére alapítottak, és ma a Curie nevet viseli. Erre méltó is, hiszen a névadók által kijelölt utat követi: az intézetben fizikai, kémiai, biológiai és orvosi kísérleteket végeznek, elsõsorban a tumor sejtbiológiájával, a génekkel és az immunitás mechanizmusával kapcsolatban.
 |
| Foucault ingája "mûködés"
közben |
Az inga csak nemrég került vissza eredeti helyére, korábban az egyik múzeumban „mûködött”. Aki pedig nem érti elsõ látásra, miért is leng egy dómban a 67 m hosszú huzalra erõsített, 28 kg tömegû golyó, annak 2-3 perces rövidfilm, illetve ismertetõ táblák segítenek. Mindenki számára világossá válik tehát, hogy egy fix, nem mozgó pontban felfüggesztett inga mindig ugyanabban a függõleges síkban leng, míg ha a felfüggesztési pont egy forgó mozgást végzõ testhez tartozik, akkor a lengés síkja lassan elfordulni látszik a forgó rendszerbeli megfigyelõ számára; valójában a Föld fordul el alatta. A demonstráció hosszabb ingával látványosabb, ezért esett Foucault választása az akkoriban valószínûleg legmagasabb épületre, a Panthéonra. Az elfordulás szöge itt Párizsban 12o egy óra alatt (a sarkokon 360/24=15o lenne), amit az inga körül elhelyezett skálán követhetünk nyomon.
 |
| A Saint Étienne templom,
Párizs védõszentjének kegyhelye, amely Blaise Pascal sírját rejti |
A fizikatanár persze az Eiffel-tornyot is a fizika szemszögébõl nézi. Tekintsünk el attól, hogy oldalakon keresztül dicsérjük az építményt mint a technika és Gustav Eiffel bravúrját, illetve részletezzük építésének és fogadtatásának körülményeit, marad még fizikai érdekesség elég.
Itt van például a hõtágulás: a torony napsütötte felén a megnyúlás nagyobb, mint a másik, árnyékosabb részen; a torony mintegy elhajlik a Naptól. A tetõpont akár 15 cm-t is elmozdulhat eredeti helyérõl (a függõlegeshez képest), ahova aztán az éjszakai lehûlés következtében visszatér. Ha már a kilengéseknél tartunk: szél hatására maximum 10 cm a lehetséges kitérés, és a torony ellenállna akár a 400 km/h sebességû szélnek is. Ezeket a rezgéseket-lengéseket az elsõ emeleten elhelyezett szeizmográf segítségével követhetjük nyomon: piros színû lézersugár mutatja a torony rezgéseit, amit pl. a lift mozgása is kiválthat; a sárga színû fénysugár a Nap, míg a kék a szél hatását jelzi.
Amikor
az Eiffel-torony tudományos szerepét ecseteljük, a hozzá
kapcsolódó fizikusok közül elsõként
a torony tervezõjét kell megemlítenünk és
természettudósként is bemutatnunk. Eiffel ugyanis
az építkezés befejezése után kísérleti
kutatásokkal foglalkozott, amelyekkel mindenekelõtt a torony
tudományos hasznát szerette volna igazolni, elejét
véve ezzel a lebontással kapcsolatos terveknek. A torony
engedélye eredetileg csak húsz évre szólt,
mivel építésekor a vélemények erõsen
megoszlottak arról, kell-e Párizsnak az 1889-es világkiállítás
után ez a különös építmény.
A 300 méteres magasságkülönbség sokféle
fizikai kísérletre adott alkalmat: gigantikus manométer
a légnyomás hitelesítésére, Foucault-inga,
spektroszkopikus mérések, a szélsebesség és
az atmoszféra hõmérsékletének mérése,
a magasság egészségre gyakorolt hatásának
vizsgálata stb.
Eiffel dolgozószobáját a torony harmadik, azaz legmagasabb (280 m) emeletén rendezte be, ahol csillagászati és fiziológiai vizsgálatokat végzett. Itt fogadta vendégeit is, például Thomas Edisont, aki szintén a világkiállításra érkezett fonográfjával, aztán Eiffelnek ajándékozta.
Eiffel természettudományos érdeklõdése azonban elsõsorban az aerodinamikára irányult. A légellenállás vizsgálatához a második emeleti terasz (120 m magasságban) és a talaj között egy kábelt feszített ki, amelyen különbözõ profilú testeket csúsztatott le és meghatározta a sebességüket. A közegellenállás alaktól való függésével kapcsolatos kísérletsorozatok 1903-ban indultak. 1909-ben épített egy kis szélcsatornát a torony egyik lábában. Az akkor még gyerekcipõben járó repüléstechnika úttörõi nála tesztelték a repülõmodelljeiket. Ebben az értelemben Eiffelt a kísérleti aerodinamika megteremtõjének tekinthetjük.
A távíró-, illetve rádiótechnika fejlõdése az Eiffel-toronyra is fontos szerepet osztott: 1898 októberében létesült az elsõ, távírón keresztüli összeköttetés az Eiffel-torony és a tõle kb. 4 kilométerre lévõ Panthéon között, 1903-ban pedig sikerült rádiókapcsolatot teremteni az Eiffel-torony és a Párizs körül állomásozó katonai táborok között. 1906-ban állandó rádióadót telepítettek a toronyra, ami garantálta annak jövõjét: az engedélyt meghosszabbították, Eiffel fellélegezhetett. 1921-ben még megérhette az elsõ nyilvános, európai rádióadást, amit az õ tornyának adói sugároztak. Az Eiffel-torony életének ezen fontos szakaszaira táblák emlékeztetik a látogatót, illetve a dolgozószobában viaszbábokkal rekonstruálták Edison és Eiffel találkozását.
A teraszokon 1998 nyarán egy mini Verne-kiállítást is megtekinthettek a látogatók. Vajon mi köze lehetett Vernének Eiffelhez? Azon túl, hogy kortársak voltak, Verne Párizs a 20. században címû mûvében, amelyet 1860-ban írt, közelítõleg azon a helyen, ahol az Eiffel-torony áll, elképzelt „egy elektromos világítótornyot, amely 500 láb magasan emelkedik az éjszakai égbolton. Ez a világ legmagasabb építménye, amelynek fényeit 40 mérföldrõl is fel lehet ismerni.” Nos, Eiffel 1889-ben megmutatta, hogy ez nem csak utópia, és épített egy 1000 láb (300 m) magas tornyot, amelynek kivilágítása valóban fantasztikus volt (kezdetben gázlámpákkal oldották meg). A torony csúcsán egy jelzõtûzféle fénylett. 1900-ban cserélték ki a gázlámpákat elektromos világításra: izzók rajzolták ki a kontúrt az éjszakában. Jelenleg 352 darab narancssárga, a szerkezetre erõsített fényszóró segít kiemelni az állványzat sajátos szépségét. 1997. április 5-én kezdõdött a visszaszámlálás: hatalmas számjegyek mutatták napról napra, hányat kellett még aludnunk 2000. január elsejéig.
 |
| Denis Papin és gõzgépének
szobra
szülõvárosában, Blois-ban |
Ha összecsomagoltunk egynapi hideg élelmet, bátran nézhetünk szembe azzal a kihívással, amit az Ipar és Tudomány városa (La Cité des Sciences et de l’Industrie), a La Villette jelent. A város elnevezés egyáltalán nem túlzás erre a parkra, amely egy csatorna partján terül el: a látogató akár egy teljes napot is eltölthet ezen a helyen, és még akkor sem mondhatja, hogy mindent látott. A Cité múzeumok és tevékenységek egész sorát foglalja magában, itt ugyanis fõ szempont az aktív részvétel. Nevezhetjük a párizsi Csodák Palotájának is, amelynek a budapesti a kistestvére lehetne. (Európában ez a legnagyobb ilyen jellegû intézmény. A méreten kívül lényeges különbség, hogy a pestivel ellentétben nyáron is nyitva tart!) Jellemzõje a közérthetõ megjelenítés, úgyhogy sokat tanulhatunk, miközben remekül szórakozunk. Egyetlen hátránya, hogy a feliratok és az audiovizuális eszközök nyelve kizárólag a francia.
A La Villette-ben
Belépõ gyanánt mágneskártyát kap a látogató, amely életkortól függõen enged belépni a Cité egyes részeibe. Tíz év felettiek csak kívülrõl nézhetik vágyakozva a földszinti egységeket, ahol a kisebbek például különbözõ foglalkozásokat játszhatnak el.
Az elsõ és második szintet viszont a kicsik nézik irigykedve: ezek csak tíz év felett látogathatók. Itt egy-egy téma köré csoportosított, önálló kiállításokat találunk, ahol sok eszköz interaktív jellegû. Néhány téma ízelítõül.
Ûr. Itt látható pl. az Ariane rakéta; egy ûrállomás bábokkal, ûrben használt eszközök (ételek stb.), és a nézelõdõ mûködésbe hozhat egy vízzel hajtott rakétát is.
Óceán. Egyszerû, de ötletes eszközök segítségével átismételhetjük a felhajtóerõrõl és nyomásról tanultakat. Itt csodálható meg a Nautilus nevû francia tengeralattjáró életnagyságú modellje; valamint a víz alatti munkálatok elengedhetetlen tartozékai, pl. a változtatható nyomású kamra, amelyben a nagy mélységbõl visszatérõ búvárok szervezete visszaszokik a kisebb nyomáshoz.
Energia. Egy szobor az energiamegmaradás törvényét még a laikusok számára is megvilágítja (a szó szoros értelmében): egy motor függõleges síkban forgat egy vízzel telt edényt, amelyben a forgatás miatt a víz az edény egyik végébõl a másikba áramlik, eközben középen meghajt egy lapátkereket, az pedig egy kis dinamót. Mindezek eredményeképpen egy izzó fénye fokozatosan halványul, illetve erõsödik.
Hangok. Itt ismerõs tárgyakkal találkozhat az, aki a pesti Csodák Palotájának is szorgalmas látogatója: suttogó léggömb, parabolaantennák. De a hang képzését, a gége mûködését bemutató kisfilm még õt is lenyûgözi.
Orvostudomány. Egy röntgenkészülék az 1900-as évekbõl; sztetoszkóppal meghallgathatjuk egy bábu tüdejét, a meghûlés, a tüdõgyulladás, vagy a dohányzás okozta jellegzetes zörejeket.
Az említett témák mellett elbámészkodhatunk még a csillagászatról, a kõzetekrõl és a vulkánokról, a matematikáról, a környezetvédelemrõl, a repülõgépekrõl és az autókról szóló kiállításon, vagy beülhetünk a planetáriumba.
Az interaktív eszközök egyik típusa nemcsak azért szolgál rá erre a jelzõre, mert magunk nyomhatjuk meg a gombot, ami mûködésbe hozza, hanem mert a szemléltetés mellett megpróbál gondolkodtatni is. Egy kérdést kell megválaszolnunk, pontosabban választani több felelet közül, majd lejátszódik a kérdéshez kapcsolódó jelenség. Ennek alapján érthetõvé válik, miért helyes vagy helytelen a válaszunk. Így nyerhetünk ismereteket például arról, hogyan függ az azonos magasságú edények feltöltésének sebessége az alakjuktól vagy melyik lejtõn ér le hamarabb egy golyó: a köríven, vagy a végpontjait összekötõ húron.
La Villette legvonzóbb szimbóluma a parkban található csillogó Géode (földgömb), amelyet több mint 6000 rozsdamentes acél háromszögbõl állítottak össze. Ebben kapott helyet a háromdimenziós mozi, amelynek képernyõje egy 36 m átmérõjû félgömb, és amelybe beülve úgy érezzük, magunk is az elõadás részesei vagyunk (ha meg tudjuk fizetni...). Mellette áll az Argonauta, egy komplett tengeralattjáró, amely tíz éve még aktívan üzemelt. A mozgástér szûk, a „szerencsésebb” matrózok a torpedókkal aludtak. A látvány mellé nagyon sok technikai információt is kapunk egy kis magnóból (kivételesen több nyelven), amit a nézelõdõk kezébe nyomnak.
Mit tekinthet még meg a fizika iránt érdeklõdõ turista Párizsban, ha egy újabb hetet rászán?
Az 1900-as világkiállításra készült a Grand és a Petit Palais, elõbbi épülettömbjének nyugati oldalán terül el Párizs jelentõs tudományos-ismeretterjesztõ központja, a Palais de Découverte (Felfedezések Palotája). Itt a geológia, a csillagászat, a fizika, a kémia, a matematika és az informatika történetével, felfedezéseivel és legújabb eredményeivel ismerkedhet meg a látogató makettek, diorámák és mûködtethetõ modellek segítségével. 1998-ban például az érzékszervek világába kalauzolta el az érdeklõdõket egy kiállítás.
A Forum les Halles neve hallatán a turisták többségének a föld alatti 4 szinten elhelyezkedõ, hatalmas csarnok jut eszébe, mind a kétszáz üzletével (stílusosan: boutique-jával) együtt. Pedig a –1. szinten állítólag múzeum is várja a látogatókat, amely a magyar Gábor Dénes által feltalált holográfiát mutatja be .
Végül pedig bejuthat az Observatoire de Paris-ba is, ha elõre jelzi látogatását. A csillagvizsgálót 1672-ben avatták fel. Építéséhez nem használtak sem fát, sem pedig fémet, hogy a tûzvészt és a mágneses hatásokat kiküszöböljék. Négy oldala pontosan a négy világtáj felé néz. Az épület közepén fut keresztül a „párizsi délkör”. Igazgatója volt egykor a Cassini család négy tagja, továbbá Laplace, Arago, Le Verrier is. Az intézetben több jelentõs csillagászati felfedezés született. Huygens Párizsban látta meg elõször a Szaturnusz egyik holdját, a Titánt, illetve pontosan leírta a gyûrûrendszerét. Jean Domonique Cassininak így már csak a Szaturnusz gyûrûje közötti rések maradtak, amelyeket róla neveztek el. Kettejükrõl pedig azt az ûrszondát, amely 1997 óta van úton és 2004-ben érkezik meg a Szaturnuszhoz. 1675-ben Olaf Römer is itt dolgozott, megfigyelései eredményeképpen elsõként számította ki a fénysebességet. 1846-ban mutatta ki számításai alapján Le Verrier a Neptunusz-bolygó létezését. Az obszervatórium ma atomórája révén a pontos idõ mérésének a központja.
Végezetül megjegyzem, hogy aki kézbe vette a francia
bankjegyeket, (az 500 frankoson a Curie házaspár, a 200 frankoson
Gustav Eiffel látható), annak talán már nem
kell bizonygatni, hogy Franciaország büszkén õrzi
mérnökeinek, fizikusainak emlékét.
1 Mme Curie-t mint hölgyet, a Panthéonban megelõzte egy politikus felesége.